Final Fantasy VII Remake Intergrade (PS5)

Mester és tanítványa.

2020 egyik legmegosztóbb és legelismertebb alkotása volt a Final Fantasy VII Remake – teszt ITT –, amely óriási változtatásokat eszközölt nem csak a játékmenet és a képi megvalósítás, hanem a cselekmény kibontakozása terén is. Több mint egy évvel az átalakult visszatérés után elérhetővé vált a Final Fantasy VII Remake Intergrade, amely tartalmazza egyrészt a játék PlayStation 5-re felhúzott verzióját, másrészt egy új „EPISODE INTERmission” néven futó kiegészítőt, amelyben a klasszikus szerepjáték opcionális karaktere, Yuffie kapja a főszerepet. Fontos itt kitérni arra, hogy míg a PS5-ös verzió ingyen jár, ha megvan a móka PS4-en – kivéve, hogy ha ingyen kaptad a PlayStation Plus részeként –, Yuffie történetét külön meg kell vásárolni. Ha teljesen újonnan veszed PS5-re, akkor pedig már benne lesz. Az EPISODE INTERmission a főmenüből indítható külön, így nem kell, hogy lejátszd az alapjátékot hozzá, bár erősen ajánlott; továbbá a mentésedet átviheted a PS4-es verzióból, a trófeáidat is megkapod, viszont körülményes, ugyanis előbb be kell lépned a PS4-es játékba, ott fel kell töltened a mentést, majd a PS5-ösnél le kell szedned – ha pedig valami miatt többet akarnál átvinni, akkor egyenként kell őket felpakolni.

Hősünk ezúttal a gyermeteg, Materia-megszállott nindzsa, Yuffie Kisaragi, aki azért érkezett szövetségesével, Sonon Kusakabeval Wutaiból, hogy megszerezze a Shinra Áramszolgáltató Vállalat egy szupertitkos, elképesztő hatalommal bíró, csak rebesgetett Materia-kristályát. Az ügynökök célja ezzel kettős: egyrészt borsot törni a Shinra orra alá, másrészt megkaparintani a feltehetőleg katonai célokra használt kristályt. Bár ez egyelőre itt nem derül ki, a Shinra évekkel ezelőtt egy Mako-reaktort akart Wutaiba telepíteni, a nyugati nemzet ellenkezése azonban szörnyű áldozatokat követelő háborúba torkollott – egyébként a Square Enix ebből a szempontból nem túl újoncbarát, ugyanis a cselekmény sok olyan történésre épít, amelyeket csak azok ismerhetnek, akik az eredeti mellett a különböző mellékjátékokat és tartalmakat is fogyasztották, a kontextus ilyen jellegű hiánya pedig zavaró lehet azoknak, akik nem ismerik a múltat. A Shinra a háború óta előszeretettel használja ellenségképnek Yuffie hazáját, a büszke nemzet pedig szeretne visszavágni az atrocitások miatt, és visszaszerezni méltóságát a mély sebeket ejtő konfliktus után. A Final Fantasy VII Remake világának kelet-ázsiai megfelelője Wutai, és ebben a részben remekül megalapozzák a politikai hátteret, az emberekben kialakult rasszizmust, a kizsákmányoló felső osztályt és azt, hogy ez miként befolyásolja a hétköznapokat is: nem mellesleg kifejezetten aktuális, hogy ázsiai emberek küzdenek az igazságukért, és a hőspárost is ázsiai származású színészek keltik életre. Az, hogy miért egy tinédzser nindzsatanoncot küldenek egy ilyen kaliberű küldetésre már más téma, de a játék hangulatába, stílusába és vonalvezetésébe teljesen belepasszol – annak minden pozitívumával és negatívumával együtt.

Yuffie egy egyszerre idegesítő és szerethető kis fruska, akinek tágra nyílnak szemei a Materia szó hallatán, és folyamatos duruzsolásával meg sem kísérli leplezni megvetését Midgar városa iránt: a bűzös nyomornegyedet így újabb szemszögből tapasztalhatjuk meg, ahogy magát a Shinra épületet is. Energetikus, lelkes és folyton pörög, be nem áll a szája a környezetéről és az emberekről, de időnként fel-felcsillan egy kiforró, komolyabb személyiség is. Alapvetően egy kölyök a felnőttek világában, és erre fokozatosan kell ráébrednie. Vele szemben Sonon, mély orgánumával és összeszedett kiállásával remek ellenpólusa és felügyelője, annak ellenére, hogy alapvetően a lány a főnöke: hűséges, elkötelezett és mindent megtesz azért, hogy megvédje őt. Ez remek dinamikát kölcsönöz a párosnak, ami érdekes párbeszédeket és karakterfejlődést eredményez. Az extra epizód két új fejezetre van osztva, amelyek felépítése és hangulata kiválóan tükrözi Yuffie stílusát és dinamikáját társával, Sononnal.

Az elsőben a Cloud és a többiek bázisaként szolgáló lakónegyedet barangolhatjuk főleg be, megismerkedhetünk a helyi AVALANCHE-kontaktokkal, és minijátékokat teljesíthetünk. Míg Sonon felderítő útra és kapcsolatépítésre indult, a fedőruhájában – egy Moogle-poncsóban – flangáló, épp megérkező Yuffie a környezetével és az új arcokkal ismerkedik: és persze megkínál mindenkit a fogak széttörésére kiválóan alkalmas hazai magvakkal. Az extra tennivalók kiválóan tükrözik azt, ami önmagában is kiemelkedővé tette a Final Fantasy VII Remake-et: remekül eltalálták most is a fejlesztők, hogy mit milyen formában érdemes visszahozni a klasszikus, 1997-es alkotásból. Mivel Yuffie midgari látogatásáról az eredetiben nem volt szó, így nagyobb volt a készítők mozgástere, és szorosabbra fűzték a kapcsot a narratívával, valamint az AVALANCHE csapatával – itt ugyanis a szervezet újabb tagjaival ismerkedhetünk meg, akik segítik erőfeszítéseinket a Shinra ellen. (A régiben  a csapat Yuffie-val Gongagában találkozik, ahol ki akarja fosztani hőseinket: ha itt a játékos legyőzi és jó válaszokat ad az azt követő párbeszédben, akkor csatlakozik a brigádhoz.)

Egy ilyen ötletes elem a Fort Condor minijáték, amely az eredetitől eltérő formában, de annak szellemiségét megőrizve tér vissza. A területet bejárva kihívhatunk „párbajra” más szereplőket, így megmérkőzhetünk ebben a stratégiai, asztali játékban. A cél maguktól haladó katonákat lepakolni, hogy elpusztítsák az ellenség bázisait és erődjét, a központi mechanika pedig a „kő-papír-olló” elvre épít, ahol az egységek három típusa közül mindegyik üt egyet, illetve mindegyiket üti egy. A mérkőzések abszolválásával újabb ellenfelekhez juthatunk el, hogy végül megkaparintsunk egy hasznos Materia-kristályt – elvégre Yuffie mi másért vágna bele ilyesmibe? (Az eredetiben a Fort Condor jóval később, Junonban érhető el, teljesen más formában.) Szórakoztató, de mégis taktikus gondolkodást igényel ez a kis figyelemelterelés, de ha nincs kedvünk szórakozni, mehetünk is tovább: sőt, a játék nyitánya inkább opcionális tennivalókból, ismerkedésből és a régió egy más szemszögből való bemutatásáról szól, mintsem a cselekmény előreviteléről és harcokról. Kellemes és szórakoztató, és egyfajta sűrített verzió az alapjáték felépítésének – amivel pedig teljesen illeszkedik az összképbe.

Ha pedig eleget barangoltunk, nekiindulhatunk a már lineárisabb szegmensnek Sononnal, hogy behatoljunk a Shinrába és megszerezzük a Materiát. Ezúttal a csatákban kizárólag Yuffie-t lehet irányítani, de közvetetten hathatunk Sononra is: ez újfajta kezelést követel meg, és bár ötletesen és hatékonyan van kivitelezve, hiányzik belőle a teljes csapat dinamikája. Yuffie hatalmas dobócsillagával közelről tudja püfölni az ellenségeket, míg távolról hozzájuk tudja vágni, hogy utána felszabadult kezeivel a nindzsák ninjutsu mágiájával ostromolja őket. Harcosunk valamelyik elemmel fel  tudja ruházni varázslatát, így gyorsan és könnyedén lehet az ellenségekhez alkalmazkodni. Yuffie fürge, dinamikus és elképesztően jól kezelhető, ha kiismertük: sokoldalú és simán megállja a helyét egyedi stílusával és fantasztikus eszköztárával. Sonon mindeközben harci botjával püföli a gonoszokat, egy gombnyomással pedig szinkronba léphet velünk: ilyenkor odaterem Yuffie mellé, és minden ütés és csapás tandemben zajlik. Ahogy a cselekményben, úgy a játékmenetben is a sztoikus támasz Yuffie könnyedsége mellett: a csatákban alá van rendelve a nindzsalánynak, és ha esetleg meghalnánk,  nemesen fel is áldozza magát  értünk. Egyébként a különleges támadásokat és képességeket is lehet párban kivitelezni, ez a fajta váltogatás pedig izgalmas taktikai elemet kölcsönöz a duónak, amely a főgonoszok elleni küzdelmekben bontakozik ki igazán.

Bár alapvetően új pályákon haladhatunk végig, ahol a fürge karakterünk mobilitása kibontakozhat, maga a környezet maradt ugyanaz: Midgar nyomornegyede és ipari szegmense, illetve a Shinra épületének belső részlege. Az alapjáték után így már kicsit unalmassá válhat a táj, bár mindezt kiváló grafikával, élénk színekkel és karakteresen keltik életre – érezhetjük azonban, hogy már nagyon érik a távozás Midgarból.

Az EPISODE INTERmission egyik elképesztően jól sikerült eleme a zenéje, amely minden egyéb aspektushoz hasonlóan Yuffie, Sonon, illetve kettejük stílusbeli és hangulati ellentétére épül, úgy, hogy fantasztikusan passzolnak az egészbe: víg hip-hop nóták, zúzós metál és frenetikus jazz kényezteti a füleinket, idézve a tinikor zenei szabadságát és az ízlések folyamatos változását és formálódását.

A második epizód sokkal komorabb, ami remekül illeszkedik Yuffie és Sonon dinamikájához. Többet tudhatunk meg a párosról, indítékaikról és múltjukról, és a végére egészen összetett figurák emelkednek ki – bár lett volna még velük munka, főleg Sononnal –, miközben az írók jelentősen kitágították a Final Fantasy VII univerzumát, mire befejezzük pedig egy halomnyi új kérdés fogad, és ki tudja, hogy még mennyit kell várni a rendes folytatásra.

Mindemellett az alapjáték PlayStation 5-ös újrázása még szebbé tette az amúgy is remekül festő képet, a még látványosabb grafika mellett pedig (amelyet jobb teljesítményre cserélhetünk) a rövidebb töltési idők – mind a hagyományos töltő képernyősök, mind a játékmenetbe integrált „szűk helyen átmászósok” – jelentősen lecsökkentek, folyamatosabbá téve az élményt. Került bele egy elég egyszerű fotó mód is, de a DualSense kontrollerre nem igazán építettek, pedig remekül passzolna ide (is).

A Yuffie-ékkal töltött idő a valódi húzóereje ennek az újrakiadásnak, amely pazar, kiválóan kapcsolódik az alapjáték margójához, rengeteg jó ötletet valósít meg, aktuális témákat érint, és utána persze szomjazva reménykedhetünk a mihamarabbi folytatásban. A pár órás sztorit befejezve van még azért pár extra, és még a rendes játék csapatával is megmérkőzhetünk a játék eddigi legnehezebb, teljesen opcionális főgonoszával. Alapvetően itt is az a helyzet, mint a Final Fantasy VII Remake-kel: ha nem ismered az eredeti cselekményt, akkor egyrészt nem ütnek akkorát a nagy meglepetések és változtatások, másrészt csak pillázol a nagy eséllyel érthetetlen, így semmitmondó képsorokon. Ettől függetlenül, ha még nem nyomtad, itt az idő, ha pedig igen, akkor, ha újrajátszani nincs is sok értelme, a Yuffie-s epizódot kihagyni hiba lenne. Most már csak az a kérdés, hogy vajon mennyire tudják tartani ezt a minőséget úgy, hogy ilyen mértékben kibővítették és kitágították az amúgy sem rövid eredeti kalandot – bár az eddigi erőfeszítések határozottan bizalomra adnak okot.

(A játékot a Cenega Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy a linkre kattintva meg is rendelhető. Az INTERmission kiegészítő külön is megvásárolható a PlayStation Store-ból, ha rendelkezel PS5-ön az alapjátékkal.)