Where the Water Tastes Like Wine (PS4, PSN)

Ahol a víz borból van.

Gyakran szokták érvként felhozni az indie játékok mellett kampányoló rajongótáborok, hogy ezek a kis lélekszámú fejlesztőcsapattal és alacsony költségvetésből készülő címek többek közt azért jók, mert megmutatják, hogy az ember- és a pénzhiányt mennyire jól lehet kompenzálni egy kis leleményességgel és kreativitással, hogy mennyi kellemes és szórakoztató lehetőség rejlik ebben a zsánerben, ahogy a hosszútávú pozitív következményeit sem felejtik ki, hiszen egy zseniálisan összerakott stuff után a nagyobb fejlesztőcsapatok akár még fel is figyelhetnek némelyik művészre és szakemberre, hogy aztán a szárnyaik alá vegyék őket – ezzel is szolgálva a videojáték-ipart. Ezeket a dolgokat én nem is vitatom (lévén, hogy azért készült már néhány tényleg remek és előremutató indie cím a történelem során), azonban időnként ezen műfajon belül nem csak az bizonyosodik be, hogy egy ötlet mennyire jól működhet eme keretek között, hanem pont ellenkezőleg, az derül ki, hogy mennyire nem – vagy épp az, hogy igen, csak nem egy videojátékban. A Where the Water Tastes Like Wine is hasonló cipőben jár. Koncepciója és alapötlete rendkívül egyszerű, de ennek ellenére is van benne valami: az Amerikai Egyesült Államok térképén kell barangolnunk főhősünkkel (aki egy kalapos, batyus, vándorló csontváz), valamikor a nagy gazdasági világválság idején. Egyetlen feladatunk az lesz, hogy az ország különböző államaiban történeteket, elbeszéléseket és népdalokat gyűjtsünk és cseréljünk más utazókkal, akikkel csavargásunk során összetalálkozunk.

Az egésznek az a lényege, hogy az általunk gyűjtött és terjesztett történetek végül életre kelnek (természetesen szájhagyomány útján), ehhez viszont meg kell erőltetnünk magunkat, hiszen beszélgetőpartnereink csak úgy mesélnek saját életünkről és élményeikről, ha mi is különböző hangvételű (vidám, szomorú, hátborzongató, stb.) sztorikkal szórakoztatjuk őket. Ez a metodika papíron még nem is festhetett rosszul: a kocsmákba betérve különböző tarot kártyákat kapunk, amelyhez más-más kategóriájú történetek tartoznak, és a dolog ott kezd (vagy inkább kezdene) igazán érdekesség válni, amikor bizonyos döntéshelyzetekben adott válaszainkat egy-egy sztorit később kicsit másként, vagy szinte teljesen kiszínezve hallhatunk vissza másoktól. A problémát viszont pont abban kell keresni, ami miatt a cím az elején még akár élvezetes is lehetne: a koncepcióban és a játékmenetben, de ez már más tészta.

A képi világ zokszó nélkül szemet gyönyörködtető (a szép illusztrációkért Kellan Jettet illeti köszönet), az államonként változó muzsikák és dalok fülbemászóak és a szinkronhangok, no meg a történetek is a helyükön vannak, azonban a megvalósítás már kevésbé. A Where the Water Tastes Like Wine ugyanis rövid úton borzasztóan monotonná válik: főszereplőnk komótosan bandukol gyök kettővel, és nem telik el sok idő, mire a történetek és az ikonok gyűjtögetését, valamint ugyanazoknak a szereplőknek a felkeresését (mivel a teljes sztorik apránként nyithatók meg) már nem szórakozásként fogjuk fel, hanem csak egy teljesítendő feladatként – így viszont nem húzza sokáig a játék.

Nemrégiben pont a Where the Water Tastes Like Wine készítője, egyben a Dim Bulb Games alapítója, Johnnemann Nordhagen panaszkodott a játék alacsony eladásai miatt, de a kész produktumot látva komolyan elcsodálkozom, hogy nem vette észre, min csúszott el igazából ez a projekt. Nem, nem azon, hogy ismerni kell hozzá az amerikai történelmet, inkább a túlzott egyszerűségen és a lomha gameplayen. Az alapgondolatot nézve persze úgy tűnik, hogy jól működne ez videojátékként, de összességében inkább mobiltelefonra való, arra is csak komoly fenntartásokkal. Így túlzottan még csak azt se lehet rá mondani, hogy kár érte…

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

★★
CSAK ÓVATOSAN
Kiadó: Serenity Forge
Fejlesztő: Dim Bulb games / Serenity Forge
Méret: 1.56 GB
Megjelenés: 2019. november 29.
Ár: 7390 Ft
Feltöltőkártya: PlatinumShop

6 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Az első mondatodban már le is írod amit én mindig szajkózok. Ilyen még tényleg nem volt…. az viszont már nagyobb baj hogy mint játék nem igazán funkcionál jól, legalább is az alapján amit írsz róla. Kár érte…. amúgy a “nagyobb fejlesztőcsapatok” meg ne lenyúlják az ilyen embereket hanem a saját agyukból próbáljanak végre előhalászni ilyen és ehhez hasonló ötleteket.

  2. Nagyon megtetszett ez a képi világ és a zenék is, sőt jól is esne most egy ilyen játék, de olvasom amit írsz róla és fogalmam sincs, hogy vegyem vagy ne….

    • A soundtrack egészen csodálatos, rommá hallgattam délután, már ezért megérte, köszönöm az írást!