Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

WASTELAND 3 (PS4, PSN)

Majdnem valódi Fallout, ha már te is hánysz az igazitól.

Már pusztán azért megérte kisírnom a Wasteland 3 tesztpéldányát, hogy párat belerúghassak a Bethesda-féle Falloutba. Azt még én is elismerem, hogy a Fallout 3 egy merész és a maga idejében lenyűgöző újragondolása volt gyermekkorom meghatározó poszt-apokaliptikus CRPG-jének, de ami utána történt… A nagy Bethesda/Obsidian felszopók a mai napig ódákat zengenek még a New Vegasról, de szerintem akciójátéknak közepes, RPG-nek pedig túl akciójáték volt. Egyedül a hangulat volt értékelhető és az vitte a hátán az egészet. Mindenesetre onnan aztán tényleg lejtmenetbe indult a széria; szerencsére a Fallout szellemi atyjáért, a Wastelandért – no meg az eredeti Falloutért – felelős Brian Fargo vezette inXile sikeresen előlegeztette meg a szerepjátékok szerelmeseivel a Wasteland 2-t, ami a hibes-habos-biszem-baszom modern Falloutokhoz képest egy (olykor túlzottan is) kőkemény, körökre osztott CRPG-vel szopatta széjjel a zsáner szerelmeseit. A Wasteland 2 tapasztalataira építve egy ugyan közel sem tökéletes, de ezúttal nagyobb rétegek számára hozzáférhető nukleáris coloradói télben veszi fel a második rész befejezésének fonalát a Wasteland 3.

Egy coloradói hadúr, a Patriárka hívására útnak induló arizóniai Rangerek már a játék elején jelentős létszámcsökkenést szenvednek el egy rajtaütés következtében. A kevés túlélő – vagyis a játékos csapata – pedig nekiindul Colorado ura három lázadó gyermekének felkutatására. Ugyan már a történet elején érezni, hogy nem mindenki az, akinek látszik, a történet kellőképpen csavaros, humoros, önironikus, valamint képes reflektálni napjaink politikai őrületére is. A cca. 50-60 órás játékidőm során bas… koitáltam kecskével, önmagát erotikus költészetben megvalósító robottal (bár ez utóbbi esetén nem vagyok biztos, ki melyik oldalán állt a… csavarkulcsnak?), csapatom egyik tagja szerepelt egy melegpornóban („egy álmom vált valóra”), kiirtottam jobb sorsra érdemes városokat – többek között latino bohócokat, akik szerint a nukleáris apokalipszis világában ők a poén csattanói –, emberevő cowboyokat; legyőztem egy droglabort üzemeltető télapót, nyomoztam robbanó disznók után, valamint kiszabadítottam a kommunisták miatt jajveszékelő Ronald Reagan mesterséges intelligenciát a köré szerveződött szekta kezei körül. Szóval az őrület széles spektrumát megjártam szedett-vedett csapatommal.

…mely maximum 6 főt számlálhat, s mely 4 kreált + 2 előre meghatározott, bolyongásaink során felszedett társból áll. Velük vágunk neki a zord téli világvégének. A történethez visszakanyarodva: ami szintén nagyon tetszett, az a döntéseink súlya. Már a játék legelején választás elé kerülünk: segítünk egy farmon élő civil családnak mindenféle gonosz banditáktól, vagy új szövetségeseink páncélszállítmányát menekítjük ki a mutánsok mutánskezei közül. Utóbbit választva a játék legvégén szembesültem vele, hogy nehezebb a csillió katonán átverekednem magam, ha power armor van rajtuk. És ez csak egy kiragadott példa, tényleg nem egyszer kerültem olyan szituációba, hogy a választott stratégiám csak jóval később mutatja meg következményeit. Ha teljesen nem is, de azért picit kárpótolt azért, hogy a világtérkép és maguk a pályák is relatíve lineárisak és gyakorlatilag csövekben haladunk előre. A térkép véletlenszerű eseményei eléggé egysíkúak (vagy megtámadnak, vagy a térképre spawnol egy árus, némi nyersanyag, egy pihenőhely, esetleg egy szövegbuborékos választások segítségével kirabolható kazamata).

Csapatunkat érdemes diverzifikálni és figyelni arra, hogy ne szipolyozzák el a lőszert egymás elől azonos fegyvertípussal aprító emberkéink, valamint minden szituációra legyen egy szakemberünk. Felhasználóbarát megoldás, hogy skill checkeknél automatikusan a legmagasabban képzett emberünk lesz a mérvadó, illetve az előző résztől eltérően ezúttal minden check adott szinthez van kötve, így megelőzve a (legszebb magyar szóval szólva) save scummingot. Ha egy ajtó 8-as zártörést követel meg, akkor azt csakis 8+ képességgel lehet megnyitni. Ami szintén nagy változás az elődhöz képest, az minden körökre osztott szerepjáték egyik legsarkalatosabb pontja, a harcok lefolyása. Míg a Wasteland 2 keményen büntette hibás karakterfejlesztésünket, ezúttal a játék sokkal elnézőbb. Immáron nem a kezdeményezésünk dönt a csapatmozgás sorrendjéről (ez csak akkor tényező, ha a harc úgy kezdődik, hogy kiszúrtak minket), hanem az egyik körben a mi osztagunk, a másikban ellenfeleink mozognak. Szabadon dönthetünk, milyen sorrendben cselekedjenek csapattagjaink. Egy jól balanszolt osztaggal a második legnehezebb fokozaton úgy igazából egyszer sem izzadtam különösebben (picit bánom már, hogy nem a legdurvább nehézségen ugrottam neki a kalandnak), a játék végére pedig gyakorlatilag a mesterlövészem egy kör alatt a fél ellenséges csapatot lemészárolta. Körünk során értelemszerűen meghatározott pont áll rendelkezésünkre, hogy mozogjunk, támadjunk, gyógyítsunk, esetleg felhasználjuk AP-inket egy megerősített védekezésbe, átmentsünk pár pontot a következő körre, vagy (szép kántersztrájkos kifejezéssel) rátartsunk és ellenséges mocorgás során durranjon a fegyver (vagy lendüljön a kalapács). X-Comos analógia megállja a helyét a harc kapcsán, de azért annál jóval egyszerűbbek a csaták, a Wasteland 2-höz képest pedig pláne sétagalopp az egész.

Amikor pedig nem harcolunk, akkor a számomra fájóan szűk térképeken rohangálunk és derítünk fel és bizarrul-vicces párbeszédekkel befolyásoljuk az események alakulását, vagy bővítgetjük főhadiszállásunkat. Nagyon tetszett, ahogy a kezdeti kihalt bázisunk szépen lassan be lett élve és egy kis miniállam alakult ki. A néhány csatában is használható behemót hókotró-micsodánkkal, a Kodiakkal pediglen szeljük át a havas pusztát. De az esetek zömében töltési képernyőt fogunk nézni. A Wasteland 3 ugyanis szeret tölteni. Nagyon szeret. Sokat. Sokszor. Ami tetézi a bajt, hogy nekem egy-másfél óránként kifagyott. Na ilyenkor gép újraindítás, játék betöltése, mentett állás betöltése, komolyan, technikailag ennyire kiforratlan játékkal már rég találkoztam. Igaz ez a grafikára is – bár próbáltam azt a véleményt magamra erőltetni, hogy a Disco Elysiumhoz hasonló vízfestékes-stilizált dolgot látok, de azért messze elmarad a látvány a DE-től, vagy attól, amit a PS4-es generáció végén elvár(hat)na az ember, hiába egy izometrikus taktikai RPG-ről van szó, és nem a Doom legújabb epizódjáról. Másik oldalon viszont a (szinkron)hangok és meg inkább a zenék nagyon hangulatosak és sokat hozzátesznek a játékélményhez; főleg a nagyobb harcok során felcsendülő nóták során kaptam magam azon, hogy füttyszóval követem a dallamot, miközben Rangereimmel osztom a halált.
Ami szintén kritikus tud lenni egy konzolos CRPG esetén, az az irányítás: napok után sem volt a legintuitívebb, de azért szokható. A legnagyobb szívás, hogy vagy egész csapatunkat, vagy egy emberünket tudjuk csak irányítani, arra sehogy sem találtam módot, hogy mondjuk kettő főt jelöljek ki. Ez főleg a tervezett rajtaütéseimnél volt szopó, nagyon macerás egyesével pozícióba mozgatni egységeinket, miközben a járőröző ellenségek bármikor kiszúrhatnak. Az interface-ek tanulhatóak, talán a vásárlás/eladásnál nehézkes, hogy nem lehet összehasonlítani mondjuk a viselt cuccainkat a megvenni kívánt felszereléssel.

Nem szóltam a co-op elvi lehetőségéről, de egyszerűen (az idő közbeni javítócsomag érkezésétől függetlenül) annyira rozoga lábakon áll technikailag a W3, hogy ezt a részét Urambocsá’ hanyagoltam. Majd pár hónap múlva, haverral esetleg jópofa lehet, de nem ez a fő vonzereje a programnak. Ellenben a beteg humorral, a mocskos világ megteremtésével (klasszikus értelemben vett jóval és rosszal nem is nagyon találkoztam, mindenki meg tudta magyarázni indíttatásait, motivációit és hitt a saját igazában; illetve én is elcsábultam, amikor egy menekült csajt kellett feldobni a rabszolgatartóknak power armorért cserébe – megtenném újra). Szóval a Wasteland olyan lett, amilyenre számítottam: csiszolatlan, eléggé instabil, de így is szórakoztató és tartalmas CRPG. Egy kihaló (vagy újjáéledő?) faj hű képviselője, olyan időket idézve, amikor minden sokkal egyszerűbbnek hatott a hidegháborús atomkatasztrófa-paranoia meglovagolása ellenére.

Hisz mindez csak a fantázia szüleménye…

(A játékot a Magnew biztosította tesztelésre.  Köszönjük! Megvásárolható a PlayStation Store-ból, ára 17990 Ft.)

Pozitívum(ok)

  • Tartalmas poszt-apokaliptikus CRPG
  • Érdekes(en alakítható) történet
  • Discobot

Negatívum(ok)

  • Technikailag gyenge
  • Állandóan ki- és lefagy
  • Sokat tölt
8/10
Látványosság: Átlagos
Játszhatóság: Átlagos
Szavatosság: Kiemelkedő
Zene/Hang:
Hangulat: Kiemelkedő

martin beleszól:

2 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Én megvettem,mert azt hittem olyan lesz mint a Mutant Zero, hát nagyon nem az, de ettől függetlenül jól el voltam vele👍

  2. A téma nagyon tetszene, de a második részt gyakorlatilag az első küldetés után sírva ajándékoztam tovább. Vagyis kisorsoltam itt a PSC-n.