Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

Vambrace: Cold Soul (PS4, PSN)

A halál és a lányka.

Ha volt ebben a generációban igazi meglepetésjáték, amit csak jóval a megjelenés után fedeztem fel magamnak, akkor a Darkest Dungeon egész biztosan az volt. Nem is tudnám megmondani, hogy pontosan miért is alakult így, de amikor még 2016-ban kijött a DD, valahogy nagyon könnyen elsiklottam felette, noha a látott képek és trailerek alapján már akkor is egy egészen megkapó game hatását keltette számomra. Aztán valahogy egy évvel később hívta fel egy kedves barátom a figyelmemet ismét a cuccra, mondván, hogy ő már gyűri, ki ne hagyjam, istenes alkotás. Következő akciózás alkalmával aztán már nem is hagytam ott a PS Store képzeletbeli polcán – ez így utóbb életem egyik legjobb játékvásárlási döntésének bizonyult. Tulajdonképpen miután élesben is kipróbáltam a programot, az egyetlen dolog, ami bosszúsággal töltött el, az az volt, hogy ez eddig kimaradhatott az életemből: esetünkben valóban nem túlzás állítani, hogy gyorsan belepistultam a Red Hook Studios dungeon crawlerjébe, ahogy azt kell! Akkoriban amúgy is nagyon ki voltam éhezve valami jófajta hardcore nehézségű taktikai cumóra, de ami igazán eladta nekem a Darkest Dungeont, az maga a prezentáció volt. A nevéhez hű, végtelenül sötét lovecrafti atmoszféra, a szuper karakterdesign és ábrázolásmód (észrevetted, hogy a játékban egy szereplőnek sem látható a szeme?). Nem is szólva az olyan hangulatfokozó apróságokról, mint Wayne June folyamatos narrációja a játék alatt, akit a jó isten is erre a szerepre teremtett, ás ami asszem’ az egyik legjobb, amit csak játék alatt hallottam.

És nem csak így voltam én ezzel: szerencsére egész sokakat megszólított a cucc az idők során, és mostanra nem túlzás azt állítani, hogy amolyan kultstátuszt is képes volt kivívni magának. Ennek fényében kicsit különös is, hogy túlságosan sok hasonló program nem látott napvilágot, azonban most, a Vambrace: Cold Soul személyében megérkezett valami, aminek az inspirációja már puszta ránézésre is tagadhatatlan (és mint ilyen, rögtön felkeltette az érdeklődésemet). Lássuk hát milyen hatásfokkal sikerül a nagy előd örökébe lépnie!

A sztori szerint Etheria fiktív világában járunk, ahol is főhősnőnk, Evelia Lyric (aki amúgy igen jó bőr, nem véletlen, hogy PC-n már létezik a játékhoz egy, khm, „ledér” mód, de psszt, ezt nem tőlem hallottad), aki apja végakaratát követve elutazik a törpék jeges királyságába. Célja egyúttal, hogy így tudjon meg többet mind a rejtélyes apjáról, mind a még titokzatosabb megörökölt alkarvédőjéről, ami láthatóan valami hatalmas erőt foglal magában… A felütés a játék részéről mindössze ennyi, a többit kalandozásaink során deríthetjük ki.

A Vambrace játékmenetéről túl sok szót nem kell ejtenem, már persze ha játszottál valaha is a Darkest Dungeonnal, lévén nem csak, hogy hasonlít arra, hanem – szinte már azt is mondhatni kissé pofátlan módon – egy az egyben annak a játékmechanikáját örökli meg, nagyon minimális eltérésekkel. Jótól lopni persze nem szégyen, tartja a mondás, meg amúgy sincs túl sok hasonló stuff a piacon, szóval végső soron így talán ez nem is gond, úgyhogy lássuk is bővebben miről is van szó, azok számára, akik lemaradtak a nagy elődről.

Maga a játék, ahogyan azt már említettem volt, egy csapatalapú 2D-s dungeon crawler taktikai szerepjáték, ahol a cél a különböző kisebb-nagyobb dungeonök felfedezése, de még inkább azok túlélése. Karakterünket, illetve karaktereinket a cucc 2D-s mivolta miatt természetesen csak jobbra és balra lehet terelni térben, ám ez egy kicsit csalóka, mivel – akár egy jó metroidvania esetében – a bejárható terep különböző szobákra van taglalva, amiknek sok esetben több kijárata van, így a játék nagy hangsúlyt fektet a megfelelő tájékozódásra is. Térkép szerencsére a legtöbb helyen van, vagy hamar megnyitható lesz, így túlságosan eltévedni nem lehet, ugyanakkor a folyamatos konzultálás azzal elengedhetetlen. Csapatunk egyszerre maximum 4 főből állhat, ennek folyamatosan tagja lesz protagonistánk, Evelia, akire a legjobban kell vigyázni, lévén, ha ő elesik, akkor az adott pályán az összes elért haladás bukta (a többiek legalább feláldozhatóak, bár ideális esetben mindenkit életben kell tartani, hiszen már egyetlen karakter hiánya óriási hátrány). További különbség főhősnőnk és a többi irányítható karakter közt, hogy míg Evelia mind személyiségét, mind tulajdonságát tekintve adott, addig a többiek többsége random generált mind kinézetüket, mind tulajdonságaikat tekintve. Utóbbi azért is fontos, mert egyáltalán nem mindegy, milyen a csapat összetétele – értelemszerűen érdemes minden esetben vegyes csapatokat létrehozni, hogy minden utunkon ránk leselkedő veszélyhez megfelelően tudjunk alkalmazkodni. Ha kikapunk egy olyan karaktert, aki valamiben nagyon jó és/vagy felvittük egy megfelelő szinte arra szintén érdemes vigyázni, lévén a halál itt bögyös főhősnőnket leszámítva permanens – aki elpatkol, az el van patkolva, az életbe azt már visszarángatni nem lehet. (Evelia halál esetén „csak” visszakerül felgyógyulva a kiinduló bázisként szolgáló földalatti városba, ingyen és bérmentve fel is gyógyítják, de minden, az előző dungeonben tett fejlődése elveszik).

A Vambrace végső soron 3 nagy játékmechanikai egységre bontható lesz. Egyrészt van az előbb említett kiinduló helyként szolgáló földalatti város, ahol új csapattagokat bérelhetünk fel, vásárolhatunk/eladhatunk, és a hasonló apró-cseprő tevékenységeknek tehetünk eleget. Van aztán a dungeonökön belüli felfedezés, ahol amellett, hogy a kijáratot próbáljuk elérni viszonylagos épségben, lehetőség van hasznos cuccok után kutatva különböző mellékvágányokat beiktatni, hasznos holmik reményében. De vigyázat, ez egy veszélyes mulatság, több szempontból is: egyfelől, mind a ládákban, mind csak szimplán a bejárható utakon láthatatlan csapdák vannak eldugva, amik a puszta HP sebzésen túl sok esetben a statisztikáinkat is jelentősen ronthatják (habár, ezeket valamilyen szinten ki lehet küszöbölni olyan csapattagokkal, akik képesek érzékelni az ilyesfajta veszélyeket, és ez által szerencsés esetben semmisé tenni azokat). Az időt húzni „kint a terepen” továbbá már csak azért sem érdemes különben mert a játékban található egy ún. „terror mérő” is (aminek telítettségét mindig láthatjuk egy kémcső formájában, aminek telítettségét egy zöld folyadék mutatja), ami ha betelik, megjelenik az adott pályán a szellemköd, és onnantól sokkal nehezebb dolgunk lesz, mert folyamatosan nehezebb ellenfeleket fog a nyakunkba dobálni a játék. Ez csak akkor fog nullázódni, ha új pályaszakaszra érünk be. De várjál, és hogy ez ne legyen elég, minden egyes általunk irányított karakter külön lebontva rendelkezik HP csík mellett egy élénkség mérővel is (sárga csík), ami ha elfogy, az szintén ugyanúgy kampót jelent, mintha csak a sima energia fogyott volna el – ez általában stressz hatására csökken (csapdába lépés, erős ellenfél megjelenése, stb.)  Ami igazán paraszt megvalósítás a játék részéről az, hogy ezeken a negatív mércéket csökkentő orvosságokat nem lehet csak úgy bárhol, bármikor használni – azt csak nyugodt környezetben lehet megtenni, tehát harcban sem, és csak úgy simán terepen sem! Az egyetlen erre alkalmas hely, ha találunk egy nyugodt, csendes szobát, vagy tábortüzet gyújtunk egy arra megfelelő helyen. Utóbbi sem egy sima ügy különben – amíg a csapat nagy része pihen a tűz körül, addig valakinek őrszemet kell állnia, aki nem fog részesülni a pihenés előnyéből, úgy, mint a többiek (ja, és még a pihenés is eltelt időnek számít, tehát a zöld terrorcsík ettől is növekszik).

Maga a harc körökre osztott, és szerencsére alul egy kijelzőn folyamatosan látható ki mikor következik. Megjegyzendő, a vegyes képességű csapatösszeállítás csak fél siker, legalább ugyanilyen fontos, hogy ki melyik pozíciót foglalja el a harc során – értelemszerűen például, aki közelharci fegyverrel küzd, az csak az orra előtt álló két ellenfelet képes sebezni, ezért érdemes a csapat élére betenni, míg mondjuk egy mesterlövész típusú karakter könnyedén tudja a hátsó sorból is bárkit ritkítani az ellenfél soraiból. Ami még fontos, hogy, mint szinte ilyen jellegű játék esetében, a puszta adok-kapokkal nem sokra megyünk, mert akkor már pár kör alatt el fog vérezni a teljes brigád. Sokkal fontosabb olyan taktikát alkalmazni, ami arra fekteti a hangsúlyt, hogy meggátoljuk az ellenfélt abban, hogy a saját körében lépni tudjon. Magyul, az ellen hátráltatása jelentősen hatékonyabb, mint a minél nagyobb sebzés bevitele.

Ami a grafikát, zenét, vagy úgy általában a prezentációt illeti, én nagyon elégedett vagyok a Vambrace-szel. Bár vizualitásában (is) egyértelműen a Darkest Dungeonre hajaz, mégis megvan a saját egyénisége, ami kiegészülve a klassz ambient muzsikákkal, és a jeges, horrorisztikus helyszínekkel karöltve egy nagyon egyedi hangulatot eredményez (ebben szerencsére más, mint a DD).

Összességében a Vambrace önmagában egy nagyon jó kis játék, én legalábbis eléggé élveztem a vele töltött időt, de amúgy eszembe nem jutna valakinek ezt ajánlani a Darkest Dungeon helyett. Ahhoz túlságosan hasonlít arra, csak az szinte minden téren jobb (változatosabb, tartalmasabb, több az elérhető kaszt, csak hogy egy pár példát mondjak), amiben pedig a Vambrace újít, az nem jobb, csak más. A másik apróbb hiba, hogy ahogy talán a fentebb leírtabbakból is érezni lehet, a játék a DD-hez hasonlóan nagyon hardcore, erősen apellál arra, hogy a legszarabb szituból hozzuk ki a legjobbat, ám érzésem szerint itt nem annyira sikerült belőni a legjobban az arányokat. A DD-ben megfelelő odafigyeléssel elsőre is be tudtam venni a dungeonöket, és ha buktam valamit, azt javarészt én csesztem el. Itt nekem sokkal döcögősebb volt a haladás, sokszor kellett feladnom egy adott pályát azért, mert láttam, hogy abban a helyzetben nem fogok a végére érni, és inkább meg akartam tartani a karaktereimet. Egyszóval, a DD folyékonyabb játékélményt képes nyújtani.

Mindenezek ellenére, ha hozzám hasonlóan imádtad a Darkest Dungeont, letoltad azt minden DLC-jével együtt, és most vágysz valami hasonlóra (főleg, hogy a két éve bejelentett folytatásról azóta semmi hír és megjelenési dátum sincs) akkor a Vambrace egy jó választás lehet. Csak bírd idegekkel!

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

★★★★
REMEK
Kiadó: Headup Games
Fejlesztő: Devespresso Games
Méret: 5.47 GB
Megjelenés: 2019. augusztus 29.
Ár: 7490 Ft
Feltöltőkártya: PlatinumShop

2 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Devespresso Games, nagyon szeretem a játékaik art style ját. Régen nagyon manga rajongó voltam(vagyok az mai napig, de már csak Berserk et olvasok), mostanra viszont a koreai manhwa k és webtoon ok világa teljesen magába szippantott. A Devespresso játékai egy az egyben hamisítatlan manhwa stílust képviselnek. Jó teszt, főleg, hogy a legtöbb tesztelő serint egy átlagos játék főleg az RNG magas impaktfaktora miatt. Persze ettől még szeretem, ahogy a többi Devespresso Games játékot. 🙂

  2. A grafika egyszerűen pazar!

Advertisements
Advertisement