THE SINKING CITY (PLAYSTATION 4)

Ahogy szaporodnak a Lovecraft művein alapuló játékok, úgy kezd egyre inkább az író idegengyűlölete téma lenni. Talán a [b]The Sinking City[/b] az első a videojátékok sorában, amelyik mindennek elébe megy egy bájos figyelmeztetéssel: a fejlesztők úgy döntöttek, nem kerülgetik a forró kását, hitelesen adják vissza egy másik kor hangulatát, annak minden mocskával együtt. A program nem tér ki az xenofóbia elől (állítsuk meg [s]Br…[/s] Innsmouthot!), de megjelenik a Lovecraftre jellemző világvége vallási fanatizmus, ahol a jelen iszonyait egy szebb jövő hiú reményével próbálják igazolni az emberek, miközben az eseményeket a háttérből irányító (új)nemesség röhög a markába – honnan is olyan ismerős mindez?[i]Természetesen[/i] a rejtélyes árvíz sújtotta massachussetts-beli Oakmontból. Itt köt ki ugyanis válaszok után kutatva a rémálmok gyötörte detektív, Charles Reed. A TSC ügyesen merít a Lovecraft írásaiból, a fő ihletet a Red Hook és az Árnyék Innsmouth fölött szolgáltathatta és a 20-25 órás történetben Charles, ahogy az elvárható, sötét erők bábujaként próbálja megakadályozni az elkerülhetetlent.Nyitott világú detektív játék, vagy valahogy így definiálták a fejlesztők a TSC-t; és valóban, a koncepció üdítően frissnek hat. Ami talán a legszokatlanabb: a program nem fogja a kezünket, nincsenek automatikusan a térképünkön felbukkanó segítségek. Nekünk kell kikövetkeztetni, megjelölni és megtalálni Oakmont városában a következő helyszínt. Nemrég pótoltam a 2018-as Spidermant, amikor is azon kaptam magam, hogy igazából csak a minitérképet figyelem, magát a játékot már nem is, csak félszemmel kísérem a gyönyörű helyszíneket, mert annyi minden tereli el a figyelmemet a lényegről. Na, itt ilyen nem lesz!
[YOUTUBE]AeA22Aovo1c[/YOUTUBE]
Helyszíneket kutatunk át, tárgyakat vizsgálunk, NPC-kkel beszélgetünk, titkos ajtókat nyitunk meg, bizonyítékokat gyűjtünk, eseményeket rekonstruálunk egy egyszerű puzzle keretében, majd az így szerzett érveket párosítva juthatunk el a végkövetkeztetésre, adott esetben merőben más konklúzióval. Van, hogy archívumokban matatva kell a rendelkezésünkre álló információkból megtalálnunk a következő nyomot; ezek a fejtörők – a játék legvégét leszámítva, ahol érzésem szerint átestek a fejlesztők a ló túloldalára és indokolatlanul szopatnak – pont kellemesen tornáztatják agyunkat, tényleg csak egy-két esetben utaltak túlzottan homályosan a további lépésekre.Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Te hol keresnéd a vállán megsebesített jóembert? A könyvtárban? Rendőrségen? Esetleg a kórház papírjai között turkálnál… A minigame keretében a megfelelő rubrikákat kiválasztva szerezhetjük meg a hőn áhított információmorzsákat. A nyitott világú nyomozást olykor vízalatti, lineárisabb részek követik, ilyenkor az óceán mélyén lehet jókat hüledezni, egyrészt a borzalmas irányítás (erről majd később), másfelől a ránk telepedő iszonytató hangulat miatt.Ami a ránk bízott nyomozások zömét jellemzi: nincs jó döntés, szinte mindig a szürke zónában mocorgunk. Te megmérgeznéd az ártatlan szegényeket, hogy ezzel rossz fényt vessél egy irtózatos szektára, mely adakozásnak álcázva növeli létszámát és befolyását, vagy megvéded az éhező szegényeket, ezzel kockáztatva, hogy a szekta növelje befolyását? Ne tévesszenek meg azonban ezek a döntések senkit, sajnos maximum a mi morális értékrendünkre hatnak így vagy úgy (mondjuk ez ebben a formában sem rossz dolog, hiszen tényleg érdekes dilemmák elé állít minket a TSC), a végkifejletre nem bírnak semmilyen hatással, ezzel fosztva meg minket egy második végigjátszástól.A fő küldetések mellett mellékküldetésekbe botlunk itt-ott-amott, ugyan ezek sem mutatnak túl a játék által felállított formulán (keresd meg, menj oda, tisztítsd meg a helyszínt és találd meg az információt/tárgyat), ami ezeket mégis élvezetessé teszi, az a beteges, Lovecraft szellemiségét hűen megírt történet. Sokszor a különféle leveleket, hátrahagyott naplókat olvasva borzongtam, és ezért mindenképpen elismerés jár a készítőknek.Az egyik kedvencem mellékszálam egy okkult szertartásban doppelgangereket megidéző egyetemista csoportról szólt (mintha magamat látnám; minek bejárni az egyetemre, ha azt valami nem e világi ikertestvérem megteszi helyettem) – természetesen a más dimenzióból előrángatott másolatoknak az elképzelései nem teljesen egyeztek a lusta diákok tervével.Amiben a játék talán a legerősebb, az az atmoszféra és a megálmodott világ. Oakmont utcáin világvége-prédikátorok várják a megváltást, hajléktalanok verekednek, részegek okádnak a falnak támaszkodva – süt belőlük az őrület, mindenki teljesen kivan, látszik rajtuk, hogy túltolták a Necronomicon felolvasóestet a helyi művelődési házban. Erősítik a hangulatot a sejtelmesen tocsogó hangok, a háttérben megbúvó hümmögő zene (mintha egy bálna gyomrában lennénk!) – néha a Mága Zoli is húz kettőt a hegedűjén, olcsó jump scare-ek helyett egy folyamatosan nyomasztó atmoszférával kelt félelmet a program.A szinkronhangok is kifejezetten jól sikerültek – nekem Charles apatikus hanglejtése is kifejezetten bejött –, egyedül talán az épületekben a megkésett lépéshangok hozták rám indokolatlanul a sikítófrászt. Hősünk elméjét is kikezdi az őrület: a szörnyek, vagy egy-egy váratlan esemény hatására Charles hagymázas őrültként vakarózni kezd, önkéntelenül a halántékához emeli fegyverét, miközben a kép folyamatosan csúszik szét az éber hallucinációknak köszönhetően – lidércek jellennek meg, melyek nem csak mentálisan, de fizikailag is kísértik főhősünket.
[YOUTUBE]hjk-ndXDv6U[/YOUTUBE]
Szóval annak ellenére a hangulatot éreztem a történet mellett a TSC legerősebb részének, hogy a TSC-t kismillió technikai hiányosság sújtja. Eleve az Unreal motor… bizonyos korlátokkal rendelkezik, de ami ennél is zavaróbb, az a sok előttünk betöltődő textúra, az, hogy minden átlóg mindenen – a látvány és a megvalósítás jó pár évvel megcsúszott. A TSC lépne egyet előre a hangulatos világával, az ügyesen megálmodott és nyugtalanító helyszíneivel, de a gyenge grafika, az akadozás, a végtelennek ható töltések folyamatosan emlékeztetnek minket, hogy mindez csupán egy illúzió. A világot benépesítő lakosság öt-hatos csoportban spawnol a semmiből szemünk láttára, vacsira pedig tuti rétest kapnak, mert egyszerre mozognak echte ugyanúgy. Ráadásul minden NPC-nek roppant furcsa szeme van, mely a néhai Baló Györgyöt idézi egy furcsán karikaturikus megoldással.Sajnos a TSC-t nem lehet megúszni harcok nélkül, a játék kb. egyötödét ezek adják. Míg emberi ellenfeleink egy-két találattól megfekszenek, okkult rémségek esetén már nem ilyen egyszerű a helyzet. Eleve az irányítás furcsa és a legkevésbé sem intuitív (a régi TPS horrorok tankirányítását idézi, de még annál is természetellenesebb), de az ostoba AI és az idegölő bugok miatt ez a része teljesen megbukik a játéknak. Eleve, limitált számú töltény és robbanóanyag lehet nálunk (ezeket amúgy a szintén korlátozott mennyiségben magunknál tartható nyersanyagból kalapálhatjuk össze az inventárunkból), amit ezek a furcsa kreatúrák szivacsként nyelnek magukba, míg minket pár csapásból levernek, de a rémségek hajlamosak beakadni az ajtókba és a falakba.Itt jön képbe minden detektív legfontosabb kelléke, a Dagon papjai által IDCLIP-pel megáldott péklapát, amit Charles mindig magánál tart és a közelharcot ezzel az ásóval oldja meg – adott esetben a falakon át. Nem egy nehezebb csatát teljesítettem az ásóval az ajtót csapkodva. Szomorú. Ugyan elvileg lehetőség van lopakodásra is, ez csak a line of sightot csökkenti, pedig a béna harcot egy jó sunnyogással helyettesítve nagyot dobhattak volna a TSC kezelhetőségén és izgalmain.Ha a lapátcsapkodásnál kevésbé elrugaszkodott megoldást választanál, teheted azt lőfegyverekkel és gránáttal, Molotov-koktéllal, valamint a bugos AI miatt használhatatlan földre helyezett csapdákkal. Főleg a bossfightok során érezni, mennyire mellélőttek ezzel az egész harcolósdival, ezeket a szekvenciákat utáltam a legjobban a kiszámíthatatlan mesterséges intelligencia és kezelés miatt.A város ráadásul tele van fertőzött területekkel: ezeket véglegesen kipucolni nem lehet az újratermelődő ellenfelek miatt. Elméletileg itt lehet nyersanyagokat zsákmányolni a craftoláshoz, azonban mire átverekedtem magam egy ilyenen helyszínen, dupla annyi lőszert pocsékoltam el, mint amit a végén bezsebelhettem.Mindenesetre a harcokból és nyomozásunkból szerzett tapasztalati pontokkal három területen fejleszthetjük Charlest, mindegyik képesség (kettőt leszámítva) teljesen jól használható: erősíthetjük a nyersanyag-menedzsmentet, (élet)erőnket és a fegyverhasználatot. Míg a játék elején Charles egy igazi csirke, ügyesen fejlesztve detektívünket nehezebb fokozatokon is könnyebben érvényesülhetünk kb. a játék közepétől.Ahogy az várható volt kb. az első videó óta, a TSC folyamatosan az idegesítő és a zseniális határmezsgyéjén egyensúlyoz, de sajnos a technikai hiányosságok és az élvezhetetlen irányítás szakadékba taszítják a játék ambícióit. A készítők egyszerűen túlvállalták magukat, egy rakás nagyon jó ötlethez, egy végletekig kidolgozott atmoszférához és történethez egyszerűen nem tudtak technológia tekintetében felnőni erőforrások és/vagy tudás hiányában. Mégis… ha szereted Lovecraft írásait és ezért cserébe hajlandó vagy eltűrni egy olykor budget játékokat idéző megvalósítást rém gyenge harcokkal, akkor egy nagyon érdekes és magával ragadó történetet kapsz hangulatos, nem megszokott megoldásokkal. A TSC nagyon más, mint bármelyik játék a mai piacon: én ezt mindenképpen pozitív dolognak élem meg, de tényleg nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy látvány és irányítás terén alulmarad korunk elvárásaival szemben. [i](A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a [A https://platinumshop.hu/product/10056/PlayStation-4-PS4/ar-akcio-olcso/Jatek/Kaland/The-Sinking-City-Day-One-Edition]Platinum Shop[/A] budapesti boltjaiban, vagy a linkre bökve webshopjából meg is rendelhető.)[/i]