The Persistence (PS4, PSVR, PSN)

[i](A játék kizárólag PlayStation VR-ral játszható.)[/i]A videojáték ipar évekkel ezelőtt lefektette a főbb műfajok alapjait, így jelenleg a meglévők egyre jobb kidolgozása, vagy vegyítése járható út a fejlesztők számára. A piac jelenlegi helyzete miatt számos csapat próbálja úgy létrehozni játékait, hogy ne csak tartalmas és maradandó élmények legyenek, hanem játékosaik sok ideig mellettük is maradjanak – vagy ha visszatérnek, akkor mindig egy picit más fogadja őket. Emiatt népszerű a [i]roguelike[/i] stílus, amelyet frappánsan vegyít belső nézetben az akcióval és horrorral a [b]The Persistence[/b].Hősünk a címadó űrállomáson tér magához, amelyet különös, élőholtszerű lények leptek el. Hamar kiderül, hogy karakterünk gyakorlatilag egy számítógépesen leképezett tudat, aki bekerült egy klón fizikai testébe. Ezt a hajó másik „életben maradt” tagja teszi – már ha az ilyen jellegű lét életnek minősül -, aki elmagyarázza, hogy különféle rendszerek beindításával elhagyhatjuk a gépet lassan beszívó fekete lyukat, és megmenthetjük tudatainkat. Ehhez azonban be kell merészkedni a tébolyodott legénység által ellepett komplexumba, amely mind a négy szintje egy-egy, a végső célhoz közelebb juttató feladatot rejt.
[YOUTUBE]RWGTVpkm-DE[/YOUTUBE]
A [i]The Persistence[/i] egy [i]sci-fi[/i] túlélő horror játékként indít, amelyet a virtuális valóság fokozottan rémisztővé tesz. Kezdetben rövid távú teleportáló eszközünkkel haladhatunk gyorsabban, vagy kerülhetünk a lények mögé, míg különleges érzékelésünkkel a falakon túl is láthatjuk, hogy milyen veszélyek leselkednek ránk – bár mindkettőhöz sötét anyag kell, ami ha kifogyna, idővel töltődik csak vissza. A vérfagyasztó hörgések, váratlan zajok és bizarr lények fokozzák az izgalmat, miközben lavírozunk a vánszorgó gonoszok között. Szerencsére megvédhetjük magunkat – pontosabban megelőzhetjük a bajt – különleges eszközünkkel. Ha esetleg lebuknánk, akkor a vérszomjasan hörgő rosszfiúk támadását kivéthetjük bal kezünkbe épített energiapajzsunkkal, majd fejbe vághatjuk őket kütyünkkel. Ennél azonban praktikusabb mögéjük osonni, és beléjük lőni a ketyere két zsinórját, amelyekkel kiszipolyozhatjuk a monstrumokban található őssejteket – ez pedig a játék egyik központi fizetőeszköze.Bóklászva, barangolva zsebelhetjük be a nyersanyagot, amely nem csak ellenségeinkből nyerhető ki, hanem megtalálható a környezetünkben is: tárolókban, szekrényekben, dobozokban, vagy csak szabadon heverve. Az őssejtek mellett pedig egy másik erőforrás a tárgyak készítéséhez szükséges pontok, amelyeket hasonló módon szedegethetünk fel kalandozás közben. Útközben fegyver- és eszközgyártó állomásokra bukkanhatunk, amelyeknél közelharci és távolsági fegyvereket gyárthatunk le a pontokból, valamint gránátokat, és különleges, kísérleti eszközöket – amellett, hogy fejleszthetjük is őket, hogy több lőszerrel rendelkezzenek. A revolver például erős, és megállásra bírja a gonoszokat, de lassan tölthető újra; a katonai késsel pedig azonnal végezhetünk bárkivel, lyukacsosra szurkálva torkát. A teleportáló készülék és a körfűrész bizarr ötvözése bárkit húscafatokká szabdal, akinek a testébe „ugrunk”; míg a drónraj apró, az ellenségeket lövegekkel ostromoló szövetségeseket generál. Sőt, át is állíthatunk a mi oldalunkra valami borzadályt, ha a „borostyán szérumot” szervezetébe injektáljuk, de „düh szérummal” magunkból kreálhatunk egy rövid ideig sérthetetlen, ökleivel mindent péppé zúzó gyilkológépet. Ha azonban minden igyekezetünk ellenére is elpatkolunk, megtapasztalhatjuk, hogy mi is folyik a [i]The Persistence[/i]-ben: tudatunk újabb testet kap, és minden kezdődhet újra.A megszerzett erőforrásokat kezdőpontunknál új eszközök legyártásába fektethetjük – már ha szereztünk tervrajzokat utunk során –, vagy porhüvelyünk strapabíróságát, fizikai erejét, illetve más aspektusait javíthatjuk: ezek pedig mind azt a cél szolgálják, hogy a következő futam még eredményesebb lehessen. Az űrállomás szintjei ilyenkor újrarendeződnek, így a szobák elrendezése és tartalmuk eltér az előzőtől. Gyakran halunk meg, de ez így van rendben. Lehet, hogy nem veszünk észre egy csapdát; lehet, hogy egy új ellenségtípus ontja ki életünket; és lehet, hogy egy eddig ismeretlen szobatípus tesz minket hűvösre. Idővel a legénység tagjainak holttesteit beépíthetjük klón-repertoárunkba, így már egy másik testben kezdhetjük újra életünket, amely eltérő kezdőparaméterekkel rendelkezik: jobban bánik a lőfegyverekkel, vagy több élete van. Ennek a játékmechanikának köszönhetően pedig fokozatosan vált a horror műfajáról a belső nézetes lövöldözős játékokéra. Egyre bátrabban, hatékonyabb, strapabíróbban és jobban felszerelve vághatunk neki a szinteknek, amelyek mind egy-egy központi, állandó céllal rendelkeznek. Ezeknél ügyesen csavar egyet a képleten a kaland, bár általában egy halom szörnyet kell a földdel (vagy padlóval) egyenlővé tennünk. Idővel az elsőre rémisztő zombikból könnyed céltáblák válnak, a masszív bestiákból pedig potenciális nyersanyag-bányák. Egyre határozottabban és elkötelezettebben indulunk neki az útnak, és a kezdeti félelmet a – néhol talán túl – magabiztos bátorság veszi át: és ettől igazán különleges a [i]The Persistence[/i].
[YOUTUBE]KXpmoLujX4Q[/YOUTUBE]
Ugyan története egy-két jó ötlet ellenére tankönyvi példája a [i]sci-fi[/i] sablonoknak, és a szinkronok sem erőltették túlzottan meg magukat, nem is ez teszi ki az élmény lényegét. A játék magja egy roppant szórakoztató körforgás, amelyet sokan próbáltak már megvalósítani, de kevesen találtak el jól. A Firesprite remekül vezeti át az egyik műfajból a másikba a kalandot, és ugyan a kiismeréssel a meglepetés varázsa is elszáll, és néhol igazságtalanul nehéz, vagy unalmasan önismétlődő, mégis leköt és élvezetet nyújt. Kiváló az irányítás, egyáltalán nem kényelmetlen a virtuális valóság (sőt, több irányítási lehetőség közül is választhatunk), remek a grafika, kreatívak a fegyverek, csúcs a jutalomérzet a gyűjtögetésnél, és folyton érezni a fejlődést és haladást: tudjuk, hogy hiába nem sikerült, araszolunk ahhoz, hogy felülkerekedjünk a kihíváson. Összességében pedig így a [i]The Persistence[/i] az egyik legteljesebb, legszórakoztatóbb PlayStation VR játék, amely hossza is pont elég.[i]
(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)[/i][b]
Kiadó: Firesprite
Fejlesztő: Firesprite
Megjelenés: 2018.07.24.
Ár: [url=https://store.playstation.com/en-hu/product/EP3393-CUSA07814_00-FRONTIER25202048]8990Ft[/url]
Játékosok száma: 1
Kép: 1080p
Demo: [url=https://store.playstation.com/en-hu/product/EP3393-CUSA13102_00-FRONTIER25202048]Van[/url]
Méret: 2.24GB
Web: https://firesprite.com/
PSN feltöltőkártya: [url=http://platinumshop.hu/product/4929/PlayStation-3-PS3-PlayStation-Vita-PSVita-PlayStation-4-PS4/ar-akcio-olcso/Tartozek/Feltoltokartya/PlayStation-Network-Card-6000-Ft]Platinum Shop[/url] [/b]
Hozzászólások
Legyél részese a közösségi beszélgetésnek!
Kommentáláshoz be kell jelentkezned a PSC fiókodba.
