Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

THE OUTER WORLDS (PLAYSTATION 4)

Mai társadalmunk egyik kiemelt értéke az egyén döntési szabadsága. Úgy érezzük, hogy azt tesszük, amit szabad akaratunkból eldöntünk. Ez csak egy látszat, ugyanis az ember folyamatosan alá van rendelve valaminek: például a fogyasztói trendeknek. Ugyanazt esszük, amit mindenki más; ugyanazt hallgatjuk, nézzük és olvassuk, amit mindenki más; és pontosan ugyanúgy is öltözködünk – az üzleti iránymutatás lelkes követői a világ polgárai. Hiába dönthetjük el, hogy mit szeretnénk csinálni, gyakran döbbenhetünk rá, hogy kötött pályán mozgunk: emberek millióival együtt pontosan ugyanazt csináljuk. Minden mögött pedig masszív vállalatok állnak, amelyek célja, hogy hatékonyabban és gyorsabban értékesítsék termékeiket, mindezt azért, hogy a profit és a kapitalizmus gépezete olajozottan működjön. A konszumerizmus ördögi fogaskereke ez, amely a szabad választás illúziójával határozza meg létünk minden aspektusát. A [b]The Outer Worlds[/b] pedig ennek a szemléletnek egy túlzott, de ijesztően ismerős világába röpít minket.
[YOUTUBE]-UXBXi5VDxc[/YOUTUBE]
Theodore Roosevelt elnök egyik fontos intézkedése volt a XX. század elején, hogy nekiment a monopóliumoknak. Trösztellenes intézkedései főként azokat a mega-vállalatokat célozták meg, amelyek a fogyasztók és a dolgozók érdekeit sértették. Erre azonban azért volt lehetősége, mert elődjét, William McKinley-t meggyilkolták. A játék világában azonban ez nem történt meg: és mivel nem volt Roosevelt, nem volt, aki megfékezze a vállalatok előretörését. 2355-ben járunk, amikor az emberiség a galaxis minden szegletét igyekszik a maga mintájára formálni. A Földtől távoli, címadó „külső világokon” mega-vállalatok birtokolják a hatalmat, amelyek egy kapitalista diktatúrát kiépítve, haszonhajhászás céljából dolgoztatják azokat, akiket alsóbbrendűnek tartanak. Az űrt gyarmatosító, osztálycentrikus jövő egyik rendszere a több bolygót és holdat magába foglaló Halcyon, ahova még évtizedekkel ezelőtt egy kolónia-űrhajót indítottak, hogy tudós elméket szolgáltasson. A Remény nevet viselő jármű azonban technikai malőrök miatt nem ért célba, így egy halom hibernált szakember kóválygott a világűrben. Ennek a bagázsnak az egyik tagja az „idegen”, vagy ahogy a vállalati oligarchák nevezik: „az ismeretlen változó”. Őt irányítjuk mi, miután egy őrült tudós életre kelti, hogy általa vegye fel a harcot az elnyomással. Célunk feléleszteni kriosztázisban tengődő kollégáinkat, de nyilvánvaló, hogy számos kalandba keveredünk majd.Az Obsidian nagy mestere a szerepjátékoknak, és a [i]The Outer Worlds[/i] ezt kiválóan szemlélteti. A műfaj sajátosságainak megfelelően kívülállóként csöppenünk bele a helyiek konfliktusaiba, azok megoldásai pedig messzemenő következményekkel bírnak, és talán ez a legizgalmasabb része a játéknak: a következmények.Figuránkat különböző készségekkel és képességekkel vértezhetjük fel a játék elején, de persze a játék során is fejleszthetjük. Ezek a képességcsoportok a hagyományos struktúrát követik és a különféle játékstílusokat elégítik ki: az intelligens karakterek jobban értenek a tudományos dolgokhoz; a lopakodás képzésével hatékonyabban osonhatunk és bütykölhetünk zárakat; a mechanikai tudás a robotok ellen tesz ütőképesebbé; beszélőkészségeink csúcsra járatása pedig lehetővé teszi, hogy a legkellemetlenebb helyzetekből is kidumáljuk magunkat. Ha azonban a szószátyárkodás nem a kenyerünk, akkor direktebb megoldásokat is választhatunk.Az akciódús problémarendezés hívei távolsági- és közelharcba keveredhetnek a galaktikus martalócokkal – vagy igazából bárkivel –, mindezt klasszikus [i]sci-fi[/i] fegyverekkel vagy humoros kísérleti eszközökkel. A [i]Fallout[/i] szériával ellentétben – ahol jelen játék ihlete és csapatának múltja leledzik – itt nem állíthatjuk meg az időt taktikai tervezéshez, viszont lelassíthatjuk, hogy egy hatékonyabban zúzzunk oda a rosszfiúk gyenge pontjaihoz. Új felszereléshez és fegyverekhez juthatunk az áldozatoktól, miközben a világban kutatva degeszre szedhetjük magunkat lőszerrel. A passzív tulajdonságaink – például a jó érvelőkészség vagy a megfélemlítés – aktív formát is ölt a perpatvaroknál, ahol az utunkhoz csatlakozó szövetségesek is jól jönnek, látványos, különleges mozdulataikkal és passzív bónuszaikkal. Nagyon izgalmas és szórakoztató küzdeni a játékban – eleinte. Idővel viszont aránytalanul könnyű lesz, és a különböző attribútumú lövegektől elporladó vagy áramütést szenvedő látványelemek sem fedik el ennek fakóságát. Az akció tehát szuperül van kidolgozva, de a kezdeti lelkesedés idővel alábbhagy, és ha csak ezt a megoldást választjuk, akkor hamar monotonná és unalmassá válik a játék.Ezzel szemben a diplomatikus út nem csak, hogy járhatóbb, de sokkal szórakoztatóbb is. Hősünk személyiségét alakítva lehetünk kedvesek vagy bunkók, empatikusak vagy számítók, intelligensek vagy idióták. Az opciók mind hozzájárulnak ahhoz, hogy tudjuk magunkat elhelyezni és értelmezni ebben a világban, másrészt pedig a játékmechanikában is megnyilvánulnak: elkerülhetünk véres ütközeteket a megfelelő szavakkal; békét köthetünk hadakozó felek között; vagy épp, hogy egymásnak uszíthatunk embereket pár extra petákért. Mindezt úgy, hogy közben gyönyörű és változatos bolygókat járunk be, amelyek saját ökoszisztémája és társadalmi hierarchiája külön-külön értelmezhető mini-rendszereket valósít meg, amelyek önmaguk problémáival kis küszködnek, de betagozódnak a galaktikus szisztéma és narratíva egészébe is – mindez több ízt visz a kalandba, mintha egy nagy, összefüggő terepen bandukolnánk. Ez pedig a kreatív, humoros és éles eszű írói csapatnak köszönhető, akik lélekkel és élettel töltötték meg a figurákat.A [i]Mass Effect[/i] játékokat idézve szövetségeseket toborozhatunk, akiknek saját történeti szála van: amelyek persze mind opcionálisak. Izgalmas, szórakoztató és elgondolkodtató jellemek születtek, amelyek közül talán a kiváló [url=https://www.imdb.com/name/nm3950075/?ref_=tt_cl_t1]Ashly Burch[/url] által életre keltett Parvati a legkomplexebb. (Burch például Aloy-t szinkronizálta a [i]Horizon Zero Dawn[/i]ban.) Általánosságban azért egy-két feladványon kívül nincs sok dolgunk velük, és az eszmefuttatások is látványosan végesek. Viszont minden szereplő, függetlenül attól, hogy mennyi ideig van dolgunk vele, ötletesen és tartalmasan lett beépítve az alkotásba. A kiváló írás pedig ellensúlyozza a fárasztó technikai és játékbalanszi bajokat.
[YOUTUBE]OZGfp8l4YGk[/YOUTUBE]
Egyrészt borzasztóan lett optimalizálva a [i]The Outer Worlds[/i] PS4-es változata. Ugyan a világok lélegzetelállítók tudnak lenni, a veszélyes természet pedig bódítóan sokszínű, mégis a felbontás- és képfrissítés borzasztó romlása miatt bevérzésik képes gyötörni a szemgolyókat. Ehhez képest csak apróbb hiányosság és inkább a költségvetés korlátait tükrözi az, hogy a szereplők arca elég egyszerűre sikeredett.Nagyobb probléma a játékelemek egyensúlya, pontosabban annak hiánya. Rengeteg dolgot lehet felszedni, amelyek névleges funkcióval ugyan bírnak, de ténylegesen szinte soha nem használjuk őket: hiába a humoros nevű „műalma” vagy a temérdek alkoholtípus, minimális és elhanyagolható előnyünk származik fogyasztásukból. Hasonlóan túl sok a lőszer, ami elég hamar teljesen értelmetlenné teszi létezésüket, ami pedig a központi harcelemet billenti fel. Alapvetően a játék első pár órája funkcionál úgy, ahogy kellene, majd hirtelen minden aránytalanul flottul zajlik – még a túlélő elemeket beépítő nehezebb fokozaton is. Ugyan remek, hogy beszéddel tudjuk kezelni a legtöbb konfliktust, ezekben az esetekben is bőven elég, ha rendelkezünk a szükséges készség adott pontjaival: onnantól kezdve nem igazán lehet elszúrni. Nincs például az, hogy rosszat mondunk: rajtunk múlik, hogy mire akarjuk kifuttatni a dialógust, viszont a „rossz válasz” opciójának hiánya kiveszi a meglepetés erejét a párbeszédekből. Nincs igazán moralitási rendszer sem – bár ez egyértelműen tudatos –, helyette a különböző csoportokkal romolhat vagy javulhat a kapcsolatunk, amit könnyen ki lehet használni, hogy mindenkivel jóban lehessünk: úgy pedig szintén csökken a kihívás és a tét.A felsoroltak miatt ironikus módon lesz sekélyes az élmény, miközben a világ, amiben létezik és a témák, amelyeket feldolgoz, nagyon is komplexek. Halcyon egy szatíra, de ijesztő felfedezni párhuzamokat saját világunkban. Itt az öngyilkosság a vállalat elleni bűn, amiért a munkához szükséges testben okoz az „elkövető” helyrehozhatatlan károkat. Edgewaterben, aki megbetegszik, meg van győződve arról, hogy ő maga tehet róla, mert nem elég erős – erre az ideológiára építve pedig csak az kaphat gyógyszert, aki érdemes rá, és nem igazán lesz beteg. A gazdagok izolálva élik hétköznapjaikat, míg a szegények – meglepő módon egy általános vidámsággal – adják át mindenüket a vállalatoknak, miközben szerződések hálója szövi át életüket: mire észbe kapnának pedig már mindenük a cégek tulajdonában van. A helyzetből adódóan határozottan izgalmas, hogy keresztbe tehetünk a [i]status quo[/i]-nak és felvehetjük a küzdelmet az oligarchiával, viszont ki is szolgálhatjuk azt, hogy sajátos helyzetünkkel visszaélve tapossunk az elnyomottak hátán. Mindkét járható út magában hordozza tanulságait, a felszíni humor, az együgyűség és a cicoma alatt pedig egy éles, csípős bírálata található a fogyasztói társadalomnak és a megavállalatok igazgatta világrendnek, amely talán annyira nem is idegen attól, amiben mi is élünk.A [i]The Outer Worlds[/i] egyszerre egy könnyed, szellős akció-szerepjáték és egy éles szatíra. Remek világa és párbeszédei és egyszerű kezelése és játékmechanikája elfeledtetik a technikai és tervezésbeli problémákat. Műfajához képest viszonylagos rövid játékideje – így is legalább 30 óra – ideálissá teszik arra, hogy újból elővéve, más utakat járjanak be a játékosok. Igaz rá az „új [i]Fallout[/i]” jelző, de sokkal több is annál – sőt, az év egyik legjobb nyugati szerepjátéka.[i](A játék megvásárolható támogatónk, a [url=https://platinumshop.hu/product/10642/PlayStation4-PS4/ar-akcio-olcso/Jatek/FPS/The-Outer-Worlds]PlatinumShop[/url] budapesti boltjaiban, vagy webshopjából meg is rendelhető.)[/i]

8/10
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Zene/Hang:
Hangulat:

21 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Látatlanban adtam az átlagost, de amilyen gyorsan elfelejtődött, még talán az is sok.

  2. Ez a játékmechanika egy 5x ekkora világra van kitalálva. Ilyen szűk és rövid környezetben csak disszonanciát generál.

  3. Tetszett a cucc, mint szatíra remek volt. A fóbiák is elég ötletesek, meg átlehet sunnyogni az egész játékon. Fő küldetésből kevés volt, nagyon rövidnek érződött így.

  4. Savanyú már ez a többéves recept. Picit pofára estem a végén hogy milyen váratlanul vége lett. Számomra a legnagyobb erőssége a mai korporációk kifigurázása, mivel sajnos én is része vagyok az egyiknek 😛

  5. Ugyan itt a nagy Novemberi megjelenések miatt jegelem a játékot, de én régen játszottam ennyire szórakoztató fps nézetű játékkal.Nekem más platformon volt hozzá szerencsém és 6-7 óra alatt semmilyen technikai problémával nem találkoztam. Kiváló anyag, hamarosan vissza is térek hozzá.

    • Sokkal jobb volt szerintem, hogy átlátható méretű bolygókat kellett bejárni és nem egy túlzottan hatalmas teret.

      • Bár tudom ezt nem nekem szántad, de egyetértek. A kevesebb néha több ebben játékban abszolút pozitívan jön ki. Nekem az AC Odyssey méretű világoktól, meg az ezer kis szar semmitmondó mellék küldetésektől már herótom van.

        • Neked szántam 😀 Mondjuk az AC Odyssey-t imádtam, de alapvetően nagyon élveztem itt ezeket az önmagukban is értelmezhető, de az egészben is szerepet játszó mini-kozmoszokat.

  6. A Kiemelkedő szavatosságot erős túlzásnak érzem.

  7. Nagyon jó kis játék volt, de a végére őszintén szólva kicsit untam.Valószínűleg a kihívás hiánya miatt, amit le is írtál a tesztben.

  8. Egyszer majd, hátha rendbevágják addigra. 🙂 Köszi!