The Magic Circle: Gold Edition (PS4, PSN)

Foxhound
FoxhoundSzerző
2016. augusztus 27.5 perc olvasás1 komment
The Magic Circle: Gold Edition (PS4, PSN)

A PC játékosoknak már tavaly, a PlayStation 4 tulajdonosoknak pedig idén tavasztól lett lehetőségük elmerülni a független [i]Question[/i] által készített [B]The Magic Circle: Gold Edition[/B]ben, melyről ugyan nem sokat hallottam korábban, ám miután elolvastam a PS Store-ban elérhető termékismertetőt, igen megjött a hozzá a kedvem. A rövid kis leírás szerint egy befejezetlen, több éves fejlesztői pokolban stagnáló, saját szemszöges nézetet használó fantasy játékról van szó, melyben különböző logikai feladványokat kell sikeresen abszolválni a továbbjutás érdekében. A cím alatt olvasható bevezető mondat, azt gondolom, kellőképpen rámutat, mibe is láthatunk bele a stuff pörgetése során, ám azt nagyon fontos hozzátenni, hogy mindezt vicces és szarkasztikus hangvétellel prezentálja a játékosoknak a rendezés. A mi feladatunk (vagyis a tesztelőé), hogy ebben a félkész, több ponton is radikálisan megváltozott világban megpróbáljunk helyükre tenni a dolgokat, így segítve befejezni a játékszoftvert a készítőknek.Mivel a terepet úgy alkották meg a Question fejlesztői, hogy a mezei player számára valóban egy félkész, gyakorlatilag a fejlesztés korai stádiumának állapotát tükrözze a látványvilág, így a helyszínek, az egyébként hellyel-közzel nyitott világú terepek elsősorban monokróm színkészlettel dolgoznak. Ezt csak azért említettem meg, mert főhősünk legfontosabb képessége a különböző kreatúrák és tereptárgyak átprogramozása lesz, melyet egy számára fenntartott, színpompás energianyaláb fog biztosítani. Még ha erősen el is tér a koncepció, de számomra mégis az Unfinished Swant juttatta eszembe a dolog. Lesznek olyan félkész, nem véglegesített objektumok és NPC-k a világban, amelyeket feltöltve a szivárványenergiával, interakcióba léphetünk velük.Ahogy haladunk előre a kezdetben lineáris, majd később a játékteret teljesen megnyitó kalandban, úgy fogunk új, grafikai stílusában is merőben más helyszínekre eljutni. Nagyon érdekes és egyben szórakoztató volt megélni, hogy a cel-shadinges fantasy RPG-s kiindulási pontunkból egyszer csak egy pixeles, kimondatlanul is a Doomra hajazó sci-fi környezetbe kerülünk. Látható, hogy ezt a képzeletbeli fantasy kalandnak induló anyagot a fejlesztés előrehaladásával hányszor megtépázták, gyúrták át valami teljesen mássá, mint aminek először indult. Ott volt a játék rendezője, akinek volt egy csapásiránya, csak ez éppen nem egyezett kreatív vezető elképzelésével. Velük harcolt a művészeti direktor, plusz ne feledjük el az új ötleteket hozó fiatal gyakornokot sem… Az ő, sokszor megnevettető civódásaiknak egyébként fültanúi leszünk a folyamatos, amolyan isteni hangoknak felfogható narráció során. Természetesen játékunknak van egy rajongótábora is, aminek szintén meg kell felelni. Na, ezért van az, hogy tesztelőnk kezébe veszi a teljes irányítást és igyekszik menteni a menthetetlent.
[YOUTUBE]DSyxslrQIBs[/YOUTUBE]A 4-6 óra alatt végigjátszható történet tulajdonképpen logikai feladványok egész sorát kínálja a játékosnak, némi akcióval megfűszerezve. Tesztelőnk a fentebb említett szivárványos energianyaláb mellett képes minden olyan karaktert, ellenfelet és tereptárgyat átprogramozni és megidézni, amelyet egyszer már csapdába ejtett a különleges képességével. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy miután „feltörtük” az adott delikvenst vagy tárgyat, képesek leszünk szerkeszteni a tulajdonságait! Változtathatunk akár a mozgáson vagy a különleges képességeken. Megadhatjuk, kire tekintsen barátként, avagy kire ellenségként. Át kell jutnunk egy hídon, melyet egy tűznyalábokat ontó védelmi rendszer biztosít? No problem! Idézzünk meg a sci-fis részben meghackelt tetemeket és állítsuk be úgy az értékeiket, hogy tűzállóak legyenek. Adjunk a kezükbe fénykardot, majd irányítsuk a berendezésre őket, akik szétverve azt, máris szabad utat kreáltak számunkra. Testőrökre van szükségünk? Programozzunk át néhány kutyaszerű fenevadat, akik máris a mi oldalunkon fognak harcolni. Lávafolyamon kell átvágni? Hozzunk létre kőtömböket, a tulajdonságaiban pedig szintén állítsuk be a tűzállóságot!A játék alatt dolgozó Unity motorral, illetve annak felhasználásával teljesen elégedett voltam. Kifejezetten tetszett, hogy remekül sikerült éreztetni a készítőknek a különböző és be nem fejezett világokat, az azok közti radikális különbségeket. A The Magic Circle: Gold Edition egyedi és rendkívül vicces módon mutatja be a játékfejlesztés nehézségeit. Humorral kikövezett úton, szatíra kíséretében vezeti be a játékost ebbe a titokzatos világba. Amennyiben kedveled a logikai játékokat és szereted az ínyencségeket, bátran beruházhatsz az anyagra![B]
Fejlesztő: QuestionMegjelenés (PS4): 2016.04.26.
Ár: 5990Ft
Játékosok száma: 1
Kép: 1080pHang: sztereóMéret: 2.8GB
PSN feltöltőkártya:[/B]https://www.konzolokszervize.hu/

Hozzászólások

Legyél részese a közösségi beszélgetésnek!

Kommentáláshoz be kell jelentkezned a PSC fiókodba.