THE LAST OF US PART II (PLAYSTATION 4)

Élj túl sokáig és legyen gyors a halálod!

2013 októbere

A mára szinte kultikus jelentőségű fogalommá vált Cordyceps vírusfertőzés kitörése óta eltelt időben nem volt olyan év, hogy legalább egyszer végig nem toltam volna a számomra régóta “a világ legjobb játékának” kikiáltott The Last of Us-t; a ha lehet még nála is jobban imádott Left Behind DLC-hez pedig ennél gyakrabban is vissza szoktam térni. Számomra ez a sorozat nem egyszerűen egy “eszméletlen jó game”, de egy teljesen sajátos életérzés, hangulat, valamint egy azóta is töretlen USA-imádó kultusz elindítója is. Annak dacára, hogy az előzmény, valamint az első rész teljes története kerek egészet alkot, rengeteg kérdőjel maradt bennünk a szereplők, valamint a világ jövendőbeli sorsára vonatkozóan, úgyhogy a Naughty Dog részéről talán soha nem is volt kérdés a folytatás elkészítésének szükségessége. Igazából jómagam ellettem volna még évekig az abszolút megunhatatlan első résszel, valamint az állítólagosan már készülő HBO-filmsorozattal, de nagyon kíváncsian vártam a második epizódot, miután az eljövetele hivatalosan is megerősítést nyert. A Neil Druckmann zsenije által vezetett fejlesztőcsapat már a The Last of Us Remastered kiadása, azaz 2014 óta dolgozik a folytatáson, a The Last of Us Part II pedig minden ízében érezteti a ráfordított 6 éves munkát, valamint azt a már-már felfoghatatlan mértékű szakértelmet, amelynek nincs párja semelyik más fejlesztő stúdió repertoárjában sem. Szerintem ha egy csapat most már lassan 15 éve csak a szakma abszolút krémjét képviselő játékokat képes szállítani, ott bőven bocsánatos bűn az a pár hónap csúszás, ami az új rész érkezését megelőzte, kiváltképp ha a világunkban jelenleg uralkodó, a TLOU univerzumára – szerencsére csak halványan – emlékeztető koronavírus járvány helyzetét tekintjük.

A sorozat rajongóinak megkönnyítem a dolgát: a TLOU2 grandiózusságát tekintve teljes mértékben az alapokra épül, vagyis az eredeti élmény gyakorlatilag ugyanott folytatódik, ahol abbamaradt. Viszont a játék teljes egészét tekintve kb. akkora a különbség az első részhez képest, mint mondjuk az Uncharted: Drake’s Fortune és az Uncharted: A Thief’s End között. Úgyhogy a helyetekben én igazából semmilyen kritikát sem olvasnék el előzetesen, hanem vakon vetném bele magam a game-be, úgy minden meglepetés lesz. Egyébként jómagam is ezen az úton jártam, mivel semmi előzetest nem néztem meg, nem olvastam el, képekből is csak azokat láttam, amikbe véletlenül belefutottam. Garantálom, hogy fantasztikus pillanatokban, rengeteg, előre nem látott újdonságban lesz részetek! Úgyhogy ez a teszt inkább csak azoknak szól, akik nem annyira ismerik a szériát, vagy esetleg az eredeti formula nem jött be annyira, hogy a folytatásnak egy átfogó bírálat nélkül szavazzanak bizalmat.

Még el sem kezdjük a tulajdonképpeni játékot, de már olyan szintű professzionalizmussal találkozunk, melyre én még máshol nemigen láttam példát: a beállításokra gondolok. Remek hír sokatoknak, hogy a TLOU2 teljes feliratozása magyarítható, a dialógusok, a dokumentumok és a menü tekintetében egyaránt, sőt magában a játékban a környezetünkben megjelenő, fontosabb feliratokat is le lehet fordíttatni. A magyar szöveg összességében jó lett; pár apró furcsaság ugyan van, amit én biztosan másként fogalmaztam volna meg, de ennyi baj legyen. Lehetőség van maguknak a feliratoknak a megjelenését személyre szabni a betűméret, betűszín, a háttér kiválasztásával, illetve a beszélő személy nevének feltüntetésével. Az audiónál megszabhatjuk, hogy fejhallgatót vagy a tévé hangrendszerét fogjuk használni. A megjelenítésnél természetesen lehetőség van a HDR mód aktiválására a 4K tévékhez. Látási, hallási vagy mozgási fogyatékkal élő playerek számára több, mint 60-féle kisegítő lehetőség áll rendelkezésre. Továbbá természetesen a különböző játék nehézségi szintek sem hiányoznak: nagyon könnyű, könnyű, közepes, nehéz és túlélő mód között csemegézhetünk (groundednek egyelőre nem láttam nyomát, de majd a PS5-ös remastered verzióban tuti lesz, odáig túlélő módban gyakorolunk. 🙂 A fotómód ugyancsak jelen van, a korábbiakból ismert képszerkesztési kínálattal – távolság, döntés, szemcsésség, vignettálás, kromatikus aberráció, szűrők, logók stb. –, viszont a rendelkezésre álló keret választékkal ezúttal nem vagyunk annyira elkényeztetve, mert csak az oldalsó sávokra kitehető, variálható vastagságú és fehér, fekete vagy szürke színnel befedhető képkocka variációk között tudunk bogarászni.

Régen Bostonban…

Most vagyok nagy bajban, mert őrült nehéz a sztoriról beszélni anélkül, hogy a legkisebb spoilert elejtsem, és hát a TLOU2 története minden, csak nem átlagos. Álljon itt néhány olyan dolog, amiről biztosan hallott mindenki, a korábbiakból ismert előzményekkel megspékelve. A videojátékok történelmének egyik legismertebb és legjobban szeretett karakterpárosa, Joel és Ellie 7 évvel ezelőtt indult története egy poszt-apokaliptikus, a Cordyceps agyfertőzést okozó vírus által uralt, hihetetlenül kemény és könyörtelen világban zajlik, amelyben emberek és leginkább a zombikra emlékeztető , halálosan veszélyes fertőzöttek folytatnak életre-halálra menő küzdelmet egymással napi szinten. Amint azt az első rész elmeséli, a betegség 2013. októberi kitörése óta eltelt 20 évben nem találtak ellenszert, a kevés számú túlélő emberiség egyetlen reménysége a 14 éves Ellie, aki csodával határos módon immúnis a fertőzéssel szemben. Viszont mivel a Cordyceps az agyat támadja meg, sajnos lehetetlen vakcinát készíteni anélkül, hogy ez Ellie életébe kerülne, így miután rengeteg küzdelem árán és hatalmas veszélyek közepette eljutnak a Tűzbogaraknak (ismertebb nevén Fireflies) nevezett ellenálló frakció által működtetett, Salt Lake City-ben található St. Mary Kórházba, ahol a műtétet el lehetne végezni, Joel az utolsó pillanatban kimenekíti az eszméletlen lányt, és magával viszi egy Jackson-béli virágzó kis túlélő közösségbe. A játék záró jelenetében megesküszik Ellie-nek, hogy nem a lány az egyetlen immúnis, ezért jöttek el a St. Mary-ből gyakorlatilag dolgavégezetlenül.

A TLOU2 története ezek után bő 4 évvel indul, a 19 éves, korához képest túl érett és – merem leírni – túl kemény, túl elkeseredett Ellie, valamint a sokat öregedett, megfáradt Joel színpadra szólításával. Láthatjuk, hogy a Joel testvére, Tommy és annak felesége, Maria által alapított túlélő település milyen szépen felvirágzott, ahol gyerekek építenek hóembert az utcán, és – karácsony lévén –  a csodálatos ünnepi kivilágítás sem hiányzik. Megismerkedünk Ellie közeli barátaival, Dinával és Jesse-vel, illetve megtudjuk, hogy a telep lakói napi szinten, jól szervezetten járják a környéket a fertőzöttek kordában tartása végett. Nem szakítván a korábbiakból ismert, két irányítható karakter hagyományával, még itt, szinte az epilógusban bemutatkozik a finoman szólva sem átlagos, illetve szerintem hihetetlenül megosztó személyiségű, másik főszereplő hölgy, Abby (láthatjátok őt is a screenshotokon), akinek az a hatalmas szerep jut, hogy az egész játék által elmesélt történetet egy másik szemszögből láttassa. Bár Ellie sem egy törékeny rózsaszál (idézem: “Bárkit szóra bírok, csak adj 15 percet és egy kést”), pontosabban: elképesztően kegyetlen tud lenni, Abby talán még rajta is túltesz. Nem is csoda, hogy utóbbit az a Laura Bailey szinkronizálja – zseniálisan –, aki az Uncharted szériában szereplő, “Nate-verő” katonalány Nadine Ross-t. (Illetve, mivel a TLOU2-ben nem a fertőzöttek az igazán komoly ellenfelek, hanem sajnos az emberiség kisebb, még egészséges hányada, két új, egymással folyamatosan harcban álló frakcióval kell számolnunk.)

Az egyik a Tűzbogarak egyfajta újraszerveződésének tekinthető Washington Liberation Front, röviden WOLF (magyarul Farkasok, röviden FRK) csapata, akik a játék fő helyszínének számító Seattle-t szabadították fel a FEDRA (Federal Disaster Response Agency, magyarul Katasztrófavédelem) által kialakított karanténzár fogságából; a másik pedig egy ugyancsak Seattle-ben tevékenykedő, vallásos szekta, a Szerafiták (vagy sebhelyesek), akik a Days Gone-ban látott Rippers nevű kultusz hátborzongatóan kegyetlen kínzásaihoz hasonló brutalitásukkal fogják emlékezetessé tenni magukat számunkra. Mindkét frakcióból kerülnek ki új és szerethető karakterek, akik nevét, történetét itt már nem említem meg; meglátjátok, mindenkinek hogy lesz köze régről ismert szereplőinkhez, kiváltképp Joelhez és Ellie-hez. Egy biztos, az új eseményeknek a korábbiakhoz való kapcsolása fantasztikus, és át fogja alakítani az első epizódban történtek értelmezését is, kiváltképp néhány szomorú, sőt tragikus fordulat kapcsán. Nekem különösen tetszenek a főbb szereplőkhöz kötődő visszaemlékezések, amelyek ugyancsak rengeteg új információval bírnak. Illetve a Days Gone-ra utaló, egyéb, biztosan nem véletlen apróságokat is észre fogják venni a harcedzett, esetlegesen (mint én) Platina-tulaj hordairtók.

Egy… dinoszaurusz?

“Megint barátkozom veled, ha ez egy dinoszaurusz” – ahogy Ellie mondja Riley-nak a Left Behindban, mielőtt a plázabeli nagy meglepi leleplezésére sor kerül. 🙂 Mint említettem, a TLOU2-ben rengeteg ilyen pillanatot fogtok megélni, és továbbra sem akarván az élményt elvenni senkitől, maradok az általánosságoknál. A játék sokkal hosszabb, mint az első rész, és a bejárható terület is sokkal nagyobb, kiváltképp, ha a visszaemlékezéseket is ide vesszük. Mivel jómagam a félig egymásnak dőlt, elhagyatott felhőkarcolókat szerepeltető amerikai nagyvárosokat szerettem a legjobban az előző részben, Seattle megvalósítása láttán valóságban a mennyekben járok. Összességében lineárisan haladunk előre a történetben és a helyszínek között, de van példa térképpel szabadon bejárható részre is, amint azt az Uncharted: A Thief’s End, illetve az Uncharted: Lost Legacy megvalósította. Nagyon sok utalás van egyébként az Uncharted szériára is, egyrészt a játékmenet, másrészt jó pár vicces húsvéti tojás (ezek a kedvenceim) képében. A platformozás tekintetében szereplőink ha továbbra sem igazán közelítik meg az artisták mozgásrepertoárjával büszkélkedő kalandorok teljesítményét, picit agilisebbek lettek, mert tudnak köteleken mászni, azokkal ugrani, illetve nekifutásból átszökellni kisebb távolságok felett. Új tulajdonságuk a hasalva kúszás, valamint a sáros lejtőkön seggen (bocsánat!) lecsúszás.  

Nem tudom eléggé hangsúlyozni, mekkora jelentőséget kap a TLOU2-ben az általam ugyancsak imádott felfedezés. Ugyanis ez szabja meg, hogy 10 vagy 25 óra alatt viszed végig a cuccot. A felfedezhető részek nagy hányada opcionális: beugrasz-e abba a romos üzlethelyiségbe, vagy szobába, avagy hagyod és mész tovább. És én nem csak a ténylegesen összeszedhető cuccok utáni keresgéléssel piszmogok sokat, de a feliratok, berendezési tárgyak, képek nézegetésével is iszonyat sok időt tudok tölteni. A fejlesztésekhez, barkácsoláshoz szükséges dolgokon felül most sem hiányoznak az egyéb gyűjthetők kategóriái: leletek (ezek túlnyomórészt az adott helyszínre vonatkozó, apró emberi történeteket elmesélő dokumentumok), játékkártyák, érmék, Ellie naplójegyzetei, a fegyverek fejlesztését lehetővé tevő munkapadok és bezárt széfek. Utóbbiakhoz a kódot magunknak kell megtalálni az adott helyszínen fellelhető írásos anyagokból. A tájékozódást megkönnyítő zseblámpa sem hiányzik, viszont szerencsére most sokkal kevesebbet kell rázni, mert úgy tűnik, sikerült tartósabb, mi több vízálló elemeket találniuk hozzá szereplőinknek, úgyhogy nem akar olyan könnyen lemerülni. 🙂 Ami a nagyobb távolságok között történő közlekedést illeti, a korábbiakból megismert lovagolás ismét visszaköszön, újítás viszont a rendkívül egyszerűen kezelhető motorcsónak.

Az első részhez képest hatalmas változáson esett át a karakter attribútumainak fejlesztése. Míg a TLOU-ban összesen 6 tulajdonságot tudtunk feltornászni a világban felszedhető tablettákért cserébe, a folytatásban Ellie és Abby 5 különböző képességcsoporttal rendelkezik, amelyek elemei egymásra épülve nyithatók meg, kézikönyvek megtalálása útján. Pl. a “Túlélés” kategóriában az első lépcső a hallgatózás mozgási sebességének fokozása I, a második a gyorsabban ható gyógyító csomagok, a harmadik a hallgatózás mozgási sebességének fokozása II, a negyedik a megnövelt maximális életerő, az utolsó pedig a kitartás, azaz amikor a halálos sérülések ellenére még el tud menekülni a hősnő. Szerintem egyébként az igazán hasznos és látványos képességek Abby számára érhetőek el, mint pl. a “Közelharc”, a “Titkos műveletek”, vagy kedvencem, a fegyók számára saját kezűleg legyártható golyók előállítását lehetővé tevő “Tűzfegyverek”.

Hány évesen öltél először embert?

Mint említettem volt, a veszélyesebb ellenfeleink ezúttal inkább az ellenséges frakciók, mint a fertőzöttek soraiból kerülnek ki. Mindkét klán egyéni harcmodorral rendelkezik. Míg a Farkasok inkább a lőfegyverekre, valamint – új elem! – a szagunk követésére képes harci kutyákra támaszkodnak elsősorban, addig a Szerafiták igyekeznek észrevétlenül a fűben osonni és íjakkal támadni, miközben füttyjelekkel kommunikálnak egymással. Azért természetesen a fertőzöttekkel is elégedettek lesztek, mert a klasszikus stációkon (Rohanók, Kattogók, Püffedtek) felül vannak új típusok, így a maró gázfelhőket eregető, undorító kelésekkel borított testű, a Püffedtekre emlékeztető Vánszorgók, valamint a lopakodni, rejtőzködni képes, és hihetetlenül fürge, csapatokban támadó Lopakodók. Lesz még egy extra melák fertőzött, aki talán még osztódni is képes, az ő becsületes nevét eddig sajnos még nem sikerült beazonosítanom.

A harcrendszer ugyancsak a szokásos, kiváló színvonalat képviseli, és nagyjából követi az eddigi bevált gyakorlatot, pár új érdekességgel. Ide tartozik egyrészt a nálam még nem rögzült, az L1 gomb megnyomásával kivitelezhető, az ellenfél csapása elől kitérő mozdulat, továbbá hogy a nálunk levő rövid és hosszú csövű fegyverek közül az R1-gyel válthatunk gyorsan. Az opponensek tartózkodási helyét felfedő hallgatózás ismét tiszteletét teszi egy fejleszthető képesség formájában. A lopakodás ugyancsak fontos szerepet kap, sok helyen az Unchartedekben debütált, derékig érő aljnövényzet kombinálásával; ám Nate kalandjaihoz képest itt nem vagyunk teljesen láthatatlanok a fűben, bizonyos távolságról elkerülhetetlenül észrevesznek. Viszont az észrevétlen ölés a hátulról elkapással tökéletesen működik; amikor már a marokpenge is rendelkezésünkre áll, sokkal gyorsabban tudjuk kivégezni szerencsétlen áldozatunkat. Még normál nehézségi szinten is bőven támasztanak kihívást az akciódús részek, főleg amikor Szerafitákkal kerülünk szembe, de az abszolút játékosbarát ellenőrzőpont rendszernek hála senki sem fog idegrohamot kapni (azt majd túlélő módban.) Elméletileg megoldható, hogy bujkálva és a konfrontációt kerülve hagyjuk magunk mögött a küzdelmes területek bizonyos százalékát, de egy ennyire olajozottan működő harcrendszerrel és remek mesterséges intelligencia által vezérelt ellenfelekkel dolgozó játékban nemigen látom értelmét ennek, kivéve persze, ha a körülmények rákényszerítenek.

A fegyvereket az első részből megismert módon, a bal iránygombokra kiosztva, fokozatosan kibővíthető pisztolytáskákban hordjuk magunkkal, mely a képernyő bal alsó sarkában foglal helyet. Már ezen az interface-en is lehetőség van arra, hogy gyógyító csomagot, csőbombát, aknacsapdát, hangtompítót, illetve a későbbiekben lőszereket készítsünk, nem feltétlenül szükséges megnyitni ehhez a fő eszköztárat. Az arzenálra most sem lehet panasz: félautomata pisztoly, vadászpisztoly, sörétes puska, duplacsövű puska, szerszámíj, lángszóró, a korábbiakban már emlegetett robbanószereken túl magától értetődően Molotov-koktél, illetve természetesen a lőszert nem igénylő, menet közben javítható gyilkoló eszközök, mint vascső, baseball-ütő, kalapács és társaik. A lőfegyvereknek munkapadoknál történő fejlesztése az első részben megismert módon, alkatrészek összeszedésével történik. A tüzelést, a stabilitást, a visszarúgást és a kapacitást tudjuk javítani, viszont most közelről és jóval részletesebben látjuk, miként történik a fegyók pimpelése karaktereink által. 

Ha elvesztél a sötétben, keresd a fényt!

Most kellene a látványt és a hangzást jellemeznem, de ezt a feladatot kissé feleslegesnek érzem. Egy, a Naughty Dog által fejlesztett műremekről beszélünk, a PS4 utolsó és talán leggrandiózusabb címéről… szerintetek? A látnivaló most is olyan, hogy kétpercenként lehet jobbnál-jobb screenshotokat készíteni. A technológia fejlődése által lehetővé tett részletgazdagságon, kidolgozottságon felül talán csak annyi a különbség az első epizódhoz képest, hogy mindent jobban benőtt a növényzet, az épületek megviseltebbek, és talán a hangulat is komorabb, olykor kifejezetten „resis”, részben a szinte állandóan ömlő esőnek hála. Egyetlen apró hibát tapasztaltam, amikor a motorcsónakkal nem tudtam kijutni azon a helyen, ami egyébként a kijáratot jelenti, de egy ellenőrző pont visszatöltés megoldotta a problémát. A hangzás tekintetében szinkronszínészeink a szokásos, átlagon felüli alakítást nyújtották. Sokszor megfigyeltem már, hogy Troy Baker mennyire másként adja elő Joel és Sam Drake szerepét az előzőre jellemző, karcos, rekedt orgánumával. Ugyanez igaz most Ashley Johnsonra, aki ugyancsak egy érettebb tónust szólaltat meg a felnőtté vált Ellienél. Laura Baileyt ugyancsak kiváló teljesítményét már említettem, és természetesen a többi színészt sem tudom csillagos ötösnél rosszabb jeggyel értékelni. A zenei világ ugyancsak álomba illő, sikerült megőrizni az első részre jellemző, fantasztikus hangulatot, és a környezeti zajokkal, valamint a lövések hangjaival sincs másképp a helyzet.

Bónusz menüt egyelőre nem találtam a TLOU2-nél, pedig érdekelt volna a statisztika… bár ilyen talán az első epizódnál sem volt, mert inkább az Uncharted sajátja. Többjátékos opció ugyancsak nincs – nekem szerencse! A trófea lista teljesen megcsinálhatónak tűnik. Meglátjuk, a jövőben érkeznek-e még extrák, mondjuk DLC-k, bár itt már a telhetetlenség beszél belőlem, mert amit a második résszel kaptunk főleg mi, rajongók, az sokkal több, mint elég. Részemről eszméletlen kíváncsi vagyok a véleményetekre, főleg az új szereplőkkel kapcsolatban, de bízom benne, hogy az adható legmagasabb pontszámmal egyetértetek. Csodás játékórákat kívánok mindenkinek!

(A játékot a PlayStation Magyarország biztosította tesztelésre.  Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy a linkre kattintva meg is rendelhető.)