Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

The Falconeer: Warrior Edition (PS5, PS4, PSN)

Egy fecske nem csinál nyarat jó játékot.

Rövid időn belül másodszor került a kezeim közé olyan ideiglenes exkluzív cím, mely közel egy évvel a konkurens konzolon történő debütálás után a Sony gépein (és nagyjából minden más platformon) is tiszteletét teszi. A kettős létsíkon átívelő misztikus kalandnak ugyan voltak remek pillanatai, ám végül nem bizonyult kihagyhatatlan sztorinak. Reméltem, hogy akkor majd a The Falconeer húz egy olyat, amire elismerően csettinthetek, hogy na erre tényleg érdemes volt várni és zavarhatok mindenkit a boltba a Warrior Editionért. (Egyelőre maradjunk annyiban, nem vagyok biztos benne, hogy a Microsoft túl jó vásárt csinált.)

A The Grand Ursee névre keresztelt, fantázia-szülte világban járunk, melyben víz borítja a planéta szinte egészét, a civilizáció pedig az elvétve található kisebb szigeteken és a tengerből kiálló sziklaszirteken volt kénytelen letelepedni. Ez a széttagoltság a jól látható a társadalmi berendezkedésen is, több különböző frakcióra bomlottak az emberek és a békét igen vékony mezsgye választja el a teljes hadban állástól. A történet több fejezeten visz keresztül és a fenti tények végett mind során más és más csoporttal fogunk dolgozni (de ugyanazon a térképen). Fontos részlet még, hogy a földrajzi sajátosság okán a helyváltoztatás kérdését csupán hajókkal (legyen az vízi, vagy légi) és hatalmas, idomított madarakkal tudták megoldani, mi pedig az egyik ilyen szárnyas pilótáját fogjuk alakítani.

Az egyiket a sok közül, ugyanis minden chapter elején választhatunk az előre gyártott fizimiskák közül, valamint ha korábban megnyitottuk, akkor újabb sólymok, sőt, más fura, repülő lények hátára pattanhatunk, amik mind eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek. Itt nem kell nagy meglepetésekre számítani, a mozgékonyabb csibe kevesebb pofontól zuhan meg, a vasgyúró tollas viszont lassabban ér célba. Ezen felül különféle fegyvereket aggathatunk rájuk, sima golyószórótól, az elektromos csapásokkal működő modellekig. Plusz egy ide, mert minden korábban megjelent DLC a csomag része, így a The Hunter is, ami az Ormir sárkánnyal bővíti a felhozatalt. A fentiekből talán már egészen jól belőhető, hogy a játékmenet a repülésről, a levegőben történő csatákról szól, amiket igyekeztek feldobni néhány egyéb elfoglaltsággal, mint csomagok leszállítása, hajók védelmezése vagy akár időre menő versenyek.

Szárnyasunk hátát tehát soha nem fogjuk elhagyni, így nevezhetnénk amolyan ”Madaras-dogfight” stílusnak is a cuccot, viszont ha valaki ismerősen mozog a zsáner hasonló képviselői között, akkor az tudja, hogy itt több kardinális kérdés is van, mint például az irányítás, a pályadizájn és a feladatok összetétele. Mennyire jó érzés benne repülni, milyenek a csaták és a felépítésből fakadóan milyen hamar válik egysíkúvá a játék? Ehhez szorosan kapcsolódik még a látvány és a pályák változatossága. Kerülgetem már egy ideje a konkrétumokat akár a forró kását, csak hát nem kéne egyből elkergetni a kedves olvasót. De hát akkor tessék: ez a cucc olyan rohadt ingerszegény, hogy arra szavak nincsenek. Több hete van nálam tesztelésre, de komoly kínszenvedés volt minden indítás. Vannak a relaxációs címek, amik nyugis, komótos mechanikájukkal szépen lehoznak a melóról, enyhítik a feszültséget, tökéletesen betöltik funkciójukat. Meg van a Falconeer, amiben hosszú perceket haladsz az üres, óceán uralta pályán, elvétve van pár város vagy hajó, esetleg egy enemy és az ég adta világon nem történik semmi. Még normális aláfestő zene sincsen cserébe, pusztán nagyon halkan, éppen hogy susog valami az éterben, az egyedüli hang amire felkapjuk a fejünket, az a csörömpölés, ahogy kiejtjük elernyedt ujjaink közül a kávésbögrét.

Ezt ráadásuk sűrűn tetézik feladatok, mikor keresünk valamit vagy valakit és az első három checkpoint a térképen tuti vakvágány lesz. Tehát halálos unalomban elérsz a kijelölt helyre, ahol közlik veled, hogy „Hmm, itt nincs semmi, akkor nézzük meg amott…” Talán pont ezért kerülhetett be a jelenség, hogy ha irányba állunk és nem nyomunk semmit, akkor azért madarunk elkezd elvándorolni más légáramlatokon, kénytelenek vagyunk kordában tartani a csőröst, nem lehet a misszió felé félúton feltakarítani a kiömlött kávét. Szóval az irányítás. Az alapok rendben lennének, viszont több óra után sem tudtam úgy terelni a karaktert, ahogy pontosan szerettem volna, nem elég reszponzív a rendszer. Pár példa: automatikusan repülünk előre, külön gombbal tudunk fékezni, miközben a bal joy-jal keressük az irányt vagy ellenséget, elég viszont egy kis pöccintés lefelé a nagy kutakodásban és abban a pillanatban zuhanórepülésbe kezdünk a víz felé. Harc közben amúgy sem a legkényelmesebb az irányváltás, sokszor nehéz újrakalibrálni magunkban a harmadik dimenziót, ezen pedig kicsit sem segít a szerencsétlen gombkiosztás. Van auto-target, ami követi ugyan az ellenséget, de gyakorlati haszna nincs túlzottan, ha sok fegyverrel úgyis csak előre irányba tudunk tüzelni. Szőrszálhasogatónak tűnnék? Egy olyan stuff esetében, ahol nettó 100%-ban ezekre a megoldásokra vagyok ráutalva, nem hiszem, hogy túlzó elvárás lenne a végtelenségig történő áramvonalasítás. Ha viszont nagyon nem sikerülne egy-egy küldi, akkor nem biztos, hogy nálad van a gond, elég csúfos nehézség tüskékbe lehet belefutni.
Érdekesség még a kontrollhoz, hogy a menüből elhívható fotómódban sem tudjuk rendesen kezelni a kamerát, csupán lökdössük a megfelelő szögbe, majd az iránygombot elengedve a kép még siklik kicsit tovább a végpont előtt. Világméretű probléma? Természetesen nem. De pont elég amatőr ahhoz, hogy feltűnjön.


A grafika itt kivételesen szubjektív, mert az elnagyolt, szögletes irány ellenére sokszor igen stílusosan tud festeni, amire erősen rásegít a napszakváltásból fakadó fényjáték. Ezzel kontrasztban a szinkronhangok egy erős amatőr szinten túl nem képesen maradandót nyújtani. Már amikor megszólalnak, haladásunk során ugyanis sűrűn jelennek majd meg hozzánk intézett üzenetek, amiket viszont nem kísér hangalapú támogatás. De hogy jót is írjak végre, nagyon kreatívnak találtam a HUD-ot, ami ráadásul részlegesen vagy akár teljesen is kikapcsolható. Tetszettek olyan kis apróságok is, mint a minimapen látható térkép beláthatósága aszerint növekszik, hogy milyen magasra emelkedünk. De ha már a menüt pedzegetjük, nem minden esetben átlátható, a küldetéseknél például kellett némi idő, míg mindent megértettem, és ebben az igen hiányos tutorial rendesen közrejátszik, de idővel azért rá lehet jönni a részletekre. A DualSense support nagyon rendben van, remekül implementálták a rezgéseket és használják a hangszórókat. PS5-ön játszottam és természetesen a nemlétező töltési idők együtt jártak a stabil 4K/60FPS párossal.

Pedig milyen ígéretesnek tűntek az alapok, az új és érdekes világgal, a több csoporttal és az ő kis történetükkel, ami tényleg élvezetes tud lenni. Mindig jó egy kis repkedéses csatározás, menedzselhető felszerelésekkel, nyitott világgal. De azt meg is kell ám tölteni, minőségi mechanikával és tartalommal, nem elalibizni a dolgot. Védőbeszéd? Az egész sasosdit egy Toma Sala nevű úriembernek köszönhetjük, ami alapvetően egy valóban kivételes teljesítmény. Tisztában vagyok azzal, hogy fontos kontextusba helyezni a dolgokat és relatívan kezelni az infókat. De! Kezd kicsit sok lenni abból, hogy jómagam, kedves vásárló játékos egy vaskos árcéduláért cserébe igenis legyek megértő, mert hát ezt a progit egyetlen szegénylegény, a legkisebb testvér pattintotta össze, szóval lehet, hogy tök üres, nem jó irányítani és még unalmas is, de hát egy embertől azért ne várjunk hibátlan, top kategóriás címet.

Szerintem igenis tanácsos lenne felismerni, hogy meddig ér a takarónk. Vannak jó ötletek és magvas gondolatok egy érdekes fantasy történethez? Akkor legyen belőle egy frankó könyvsorozat, de ne szórakozzunk a gamerek türelmével. Nekem úgy tűnik most fogyott el és talán nem vagyok vele egyedül, mert nem igazán hallani semmiféle visszhangot a cuccról, bármennyire repkedtek rá az ”egész jó” értékelések. Márpedig hiába a projekt életútja és háttere, ez bizony nem lett egy vaskos alkotás. Emiatt elsőre csak az elvetemült légtér-fanoknak ajánlanám, a többiek pedig ráérnek majd egy kellemes akcióban rárepülni.

(A játékot a kiadó biztostotta tesztelésre. Köszönjük!)

★★
CSAK ÓVATOSAN
Kiadó: Wired Productions
Fejlesztő: Tomas Sala
Ár: 10590 Ft
Feltöltőkártya: PlatinumShop

Hozzászólás