THE CREW (PLAYSTATION 4)

A [B]The Crew[/B] bejelentését követő néhány hónapban nem nagyon értettem azt a hatalmas izgatottságot, ami a Ubisoft autós programját övezte. Szinte mindenhol olyan hozzászólásokba futottam bele, hogy micsoda egy „NFS gyilkos” lesz, és majd jól megmutatja az EA fáradó sorozatának, milyen is egy f@sza árkád autós játék. Én örültem volna a legjobban, ha hasonlóképpen látom a helyzetet (habár a tavalyi [URL]http://playstationcommunity.hu/note/10150]Rivals[/a] nekem nagyon bejött PS3-on és PS4-en is, talán a kedvenc autós címem volt 2013-ban), de egyszerűen bármennyire erőlködtem, nem fogtam fel, mitől lenne olyan speciális a The Crew. A játékmenetet semmilyen szempontból nem éreztem ütősnek, sőt, kifejezetten zavart az autók viselkedése, és a közösségi funkciók hallatán sem dobtam hátast már 2013-ban. Mindig is egy pozitív hozzáállású gamernek könyveltem el magam, de ebben a játékban egyszerűen semmi nem fogott meg, így aztán nem is nagyon követtem, hogyan áll a szoftver fejlesztése. Csak a megjelenés előtti napokban szereztem tudomást róla, hogy hamarosan itt a játék.Érdekes módon ekkor már egészen más hangvételű kommentekbe futottam bele a neten, amelyek sokkal inkább tükrözték az én álláspontomat. Ebben persze minden bizonnyal a béta, illetve a Ubisoft néhány húzása (elsősorban az Assassin’s Creed Unity enyhén bugosan való kiadása) is szerepet játszott – lényeg a lényeg, látszólag egyre kevesebben fűztek nagy reményeket tesztem alanyához. Az i-re az tette fel a pontot, hogy ugyebár a The Crew-ról sem készülhetett teszt a megjelenés előtt, ami általában nem jó jel…Mikor kézhez kaptam a tesztpéldányt, azért igyekeztem minden előítéletemet a szőnyeg alá söpörni, mert úgy sosem élvezetes folyamat elkészíteni egy tesztet, ha totál negatívan áll az ember az egészhez. Egy csomó apróságon felidegesíted magad, amit normál esetben talán észre sem vennél, így viszont a hozzáállásod rányomja a pecsétjét az egészre, és a legjelentéktelenebb dolgokon is kiakadsz. Ezt mindenképpen el akartam kerülni a fair értékelés érdekében, és szerencsére nem is volt bennem negatív érzés játék közben. Aztán egy idő után rájöttem, hogy a The Crew igazából semmilyen érzelmet nem képes kiváltani belőlem, legyen az pozitív vagy negatív.
[YOUTUBE]LVDUbfdfBPk[/YOUTUBE]Cikkem tárgyánál a Ubisoft valami olyasmivel próbálkozott, amibe sok autós programnak már beletört a bicskája: sztorit adtak neki. Kellemes meglepetésekre itt sem nagyon érdemes számítanod, a The Crew sztorija inkább csak úgy van, mintsem bármennyire lekötné az embert. Lehet, hogy sokkal több céljuk nem is volt az egésszel a fejlesztőknek, ugyanis nem érezhető az, hogy különösebben próbálkoztak volna. Dióhéjban annyit érdemes tudnod az egészről, hogy egy tehetséges illegális versenyző (váó!) szerepét öltöd magadra, akinek a testvérét meggyilkolta egy bűnöző. A gyilkosságot egy korrupt FBI ügynök rád is keni pluszban, a rosszfiúk pedig saját illegális versenyhálózatot építenek ki, amíg a börtönben tengődsz. Miután pár év múlva kiszabadulsz a sittről, a te feladatod, hogy elkapd a rosszfiúkat, méghozzá úgy, hogy… Igen, kitaláltad: illegális versenyek során egyre feljebb kell másznod a ranglétrán, amíg el nem éred a legtetejét, és velük együtt a főgonoszokat.Ez ad keretet a The Crew-nak, hogy száguldozni kezdj és különféle missziókat hajts végre a brutális méretű, szabadon bejárható területen. Ezúttal nem fiktív szigetről vagy városról van szó, hanem konkrétan az egész Egyesült Államokról, olyan valódi metropoliszokkal, mint például New York és Los Angeles. Na meg persze rengeteg köztes területtel, amelyek összekötik a városokat. A bejárható világ tényleg hatalmas, minden bizonnyal a legnagyobb, amit autós játékban valaha láttál. Ha nem használod a fast travel opciót, akkor érdemes felkészülnöd arra, hogy várostól-városig akár 15-20 percet is autókázhatsz, és ilyenkor még nem is a legnagyobb távot fogod megtenni. Míg a valóságban ez kevésnek tűnik, mondanom sem kell, hogy virtuálisan meglehetősen hosszú idő. Hogy ezt mennyire élveztem vagy sem, az elég változó volt, de bőven akadt tennivaló. A sima versenyeken kívül egyéb tevékenységek is várnak, például más versenyzők kocsijait kell szétzúznod, különféle, a reflexeidet próbára tevő kihívásokat teljesítened, rendőrök elől meglógnod, a lista pedig nem ér végett itt.Újgeneráció ide vagy oda, tisztán láthatóak azok a kompromisszumok, amelyeket a nagy térkép miatt meg kellett hozni. A The Crew nem mondható kifejezetten szépnek, az 1080p felbontást leszámítva nem sok olyasmit nyújt látvány terén, amivel PS3-on ne találkozhattál volna a közelmúltban. A helyszínek bár változatosak, a legtöbb esetben nem fognak lenyűgözni vizuálisan, és ez igaz az autómodellekre is, amelyek leginkább a minimális szintet hozzák. Ha idén már játszottál az Evolution Studios [URL]http://playstationcommunity.hu/note/10150]DRIVECLUB[/a]-jával, még jobban lelomboz majd a külcsín.
[YOUTUBE]Qt6sXoWmDR8[/YOUTUBE]Ahogy haladsz előre és léped a szinteket, teljesíted az egyre durvább kihívásokat, a profibb járgányok mellett egyre jobb alkatrészekre is szert teszel. Igen, a The Crew-ban részletesen tudsz tuningolni kívül és belül egyaránt, ráadásul ez sokszor hangsúlyosabb szerepet kap, mint maguk kocsik. Ezt akkor vettem észre, amikor már a sokadik óra telt el, és még mindig ugyanazzal a Chevrolet Camaro SS-el mentem mindenhová. Persze, ha nem akarod mindig ugyanannak a kocsinak a hátulját/motorháztetőjét/műszerfalát bámulni, akkor előbb-utóbb el fogsz menni a városokban található autókereskedőkhöz, de nem leszel különösképp rákényszerítve.Az autód felépítésén viszont annál többet kell gyúrnod: a The Crew négykerekűinek gyári formája még csak a jéghegy csúcsa. Az Egyesült Államok tájai nem csak látványra változatosak, de alkalmazkodnod is kell hozzájuk a felszereléseddel. A Street szett kezdetben elég lesz, hogy sikerrel vedd a városi kihívásokat, később azonban ennél többre is szükséged lesz. A Dirt, Raid, Performance és Circuit kategóriák mind-mind más helyzetekben és környezetekben jönnek majd jól. Ezt főleg a történetet előrébb lendítő misszióknál fogod érezni, amelyek elég jól kihasználják az eltérő lehetőségeket.Azonban hiába készülsz fel bármennyire, és hiába van meg a kellő szinted egy-egy eseményben való részvételhez, sokszor még így is nagyon megizzaszt majd a gépi ellenfél. És itt most nem a kellemes és egészséges kihívásra gondolok, hanem kőkeményen frusztráló mesterséges intelligenciára. Olykor, ha rendőrök elől menekültem, úgy éreztem, mintha tökéletes robotok ellen harcolnék, akiket sosem fogok lehagyni: mintha csak madzagon húztam volna őket, úgy kerültek nagy távolságból két másodperc alatt a hátam mögé. Ugyanez elmondható a riválisokról is: hiába karambolozott frontálisan egy pilóta, a következő percben úgy száguld majd el melletted egy hosszabb egyenesben, mintha mi sem történt volna. Ez egy idő után igencsak zavaró tud lenni, különösen magasabb szinteken.De mi a helyzet az emberi játékosokkal? A DRIVECLUB-hoz hasonlóan a The Crew is egyértelműen utal rá a nevével, hogy a középpontjában a közösségi versenyzés áll, vagy legalábbis akar állni. Ráadásul agresszívabban is közelíti meg a dolgot, ugyanis állandó internetkapcsolat nélkül konkrétan nem is indítható el a játék. Ez különösen bosszantó tud lenni akkor, ha egy átmeneti probléma adódik a szerverrel vagy mondjuk a routereddel, ugyanis ilyenkor szimplán csak megszakad minden, és nézheted a kezdőképernyőt.Amikor viszont működik minden (amikor hozzám került a tesztpéldány, nálam szerencsére már ez volt az általános jelenség), a The Crew-ra leginkább egyfajta autós MMO-ként érdemes tekintened, mint például a Test Drive Unlimited esetében. Rajtad kívül bedob más játékosokat is a térképre a program, akik ugyanúgy csinálják a saját dolgukat, mint te. Persze ettől önmagában még nem lenne online központú a játék, így a küldetéseknek akár közösen (vagy egymás ellen) is belevághattok, ha pedig ismerős arcokra vágysz, meghívhatod a barátaidat. Ahogy én vettem észre, ez utóbbit érdemes megtenni, ha van rá lehetőséged. Többször próbáltam küldetésekbe meghívni a térképen bóklászó random játékosokat, de az esetek többségében nem érkezett rá válasz. Ha sorozatosan nem lesz szerencséd, gyorsan meg fogod unni a dolgot, és inkább csak egyedül vágsz majd bele mindenbe, mintsem várakozz.Szerencsére nem vagy rákötelezve (sőt, igazából nem is nagyon vagy ösztönözve) a közös száguldásra, szóval ha úgy tartja kedved, a The Crew megmaradhat egyjátékos szórakozásként is. A térkép bőven nagy ahhoz, hogy szétszóródjanak a sofőrök a világban – ha nem törekszel a közösségi mókára, legfeljebb akkor fogod érezni a játék MMO jellegét, amikor nincs internetkapcsolatod.
[YOUTUBE]UGaVj3tNWP0[/YOUTUBE]Így a végére maradt egy elég fontos kérdés: tulajdonképpen mennyire élvezetes a vezetés a The Crew-ban? Nehéz lenne egyértelmű választ adni. Olykor nagyon jól szórakoztam, főleg amikor változatos terepeken töltöttem az időt, és nem éreztem úgy, hogy a mesterséges intelligencia egyetlen célja az én idegesítésem. Egyes küldetések viszont kifejezetten langyosnak, jellegtelennek és egyhangúnak tűntek, és olyankor semmi motivációt nem éreztem a folytatásra. Árkád mivolta lévén a vezetés zéró tanulást igényel, így azonnal bele tudsz vágni. A kérdés csak az, hogy meddig fog lekötni. Ha nehézségek nélkül, rendszeresen tudod élvezni a játék online szegmensét, akkor jó eséllyel korrekt szavatosságra számíthatsz, de ahogy írtam korábban, ez közel sem garantált barátok nélkül. Érdemes figyelembe venned ezt a vásárlás előtt, ahogy az internetkapcsolatod stabilitását is. Ha minden klappol, egy korrekt iparos munkát kapsz, amibe nem lesz gond megbánás nélkül beletenned néhány órát – ennél többet viszont nem érdemes várnod tőle.(A játékot partnerünk, a Ubisoft biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a [URL]http://www.konzolokszervize.hu/productlist.php?platform=&name=the+crew&searchtype=4]Konzolok Szervize[/A] budapesti boltjában, vagy webshopjából rendelhető.)
Hozzászólások
Legyél részese a közösségi beszélgetésnek!
Kommentáláshoz be kell jelentkezned a PSC fiókodba.
