Tamarin (PS4, PSN)

Szőrös, fegyveres mitugrász

Amikor elkértem tesztelésre a Tamarin című játékot, fogalmam sem volt arról, hogy mibe is vágom bele a fejszémet. Az első 10 percet reprezentáló játékmenet videók után azt gondoltam, hogy egy kellemes, ugrálós ügyességi stuffhoz lesz szerencsém. Látni kellett volna azt a meglepődöttségcet az arcomon, amikor szőrös kis fickónk elővett egy gépfegyvert és megkaptam utasításnak, hogy daráljam szét a rosszarcúakat. Amikor már elhittem, hogy egy könnyed kis gyerekjátékban lesz részem, akkor ért a hideg zuhany. A lövöldözésen aztán már rég túltettem magam, de azt továbbra sem értettem, hogy mi is akar lenni a Tamarin…

A legnagyobb gond, hogy általánosságban az egész játék egy nagy katyvasz. A sztori nagyon kellemes kis ugrálós-gyűjtögetős gyerekjátéknak indul, ahol a kis szőrös tamarinunkat kell terelgetni. Legnagyobb meglepetésemre a hangulatos bevezetés után egy fegyveres konfliktusba kerülünk. Épphogy megtaláltam a célzás és lövés gombot, már repkedtek is felém a golyók. Ha a gyerekemmel együtt fogtam volna neki a Tamarinnak, akkor szerintem ez lett volna az a pillanat, amikor inkább egy unalomig ismert Lego stuffra váltok át. A megilletődöttségemen viszont hamar túl kellett lépnem, hiszen potyogtak az életpontok, a nehézkes célzás pedig nem könnyítette meg a dolgomat. Az ellenséges hangyák ezt követően már minden pályán feltűnnek, így célszerű lesz az ujjunkat a ravaszon tartani. Az előrehaladás során többféle kis csecsbecsét is tudunk gyűjteni, amiket el tudunk cserélni hatékonyabb géppuskára vagy lőszer utánpótlásra.

A kedves, színes látványvilág egyébként a szoftver alappillérét képezi, ezért az abszurditás tulajdonképpen a tetőfokára hág. Ha a sztori furcsaságain sikerült túltenni magunkat, akkor érdemes egy pár szót ejteni a grafikáról, mert néhol egészen látványos a játék. Tovább erősíti a kettősséget, hogy amíg a karaktereket egészen szépen kidolgozták, addig a pályán elszórt tereptárgyak borzalmasan gagyik is tudnak lenni. A fejlesztők sajnos a bejárható terület összetettségét sem vitték túlzásba, korai PS3 szintet épphogy megütik. Nagy kár ezekért a hanyagságokért és nem is tudom mire vélni, mert akadnak pozitív részek. Egyes elemeknél félkész státuszt véltem felfedezni, miközben az árazás alapján illett volna ennél több időt és energiát áldozni a programba, hogy tényleg élvezetes legyen.

A zenék és maga a hangulat összességében nem lenne rossz. A játék egyik legnagyobb hibáját pont az a rész adja, amit egyébként véleményem szerint teljes egészében kihagyhattak volna. Ez nem más, mint a lövöldözés. Sokszor olyan érzésem volt, mintha öt perc alatt dobták volna össze a technikai hátterét. A célzás borzalmasan rossz és frusztráló, az ellenfelek pedig általában ostobán állnak egy helyben. A kihívás legtöbbször a gonosz hangyák végtelen életéből és az idő előtt fogyó töltényekből adódik, de ennél többre ne is számítsunk. A fejlesztők egyébként az egykor sikeres Rare stúdió csapatából jöttek, így még inkább értetlenül állok a félvállról vett koncepció előtt. A lelkesedésemet hamar letörték, pedig az ugrálós,-keresgélős pillanatok egészen jól sikerültek.

A Tamarint sajnos több óra játék után sem tudtam hova tenni. Gyerekeknek túlságon agresszív, felnőtteknek viszont nagyon gagyi összképet alkot. Az árazás mellett egyszerűen képtelen vagyok szó nélkül elmenni. Általában a lootboxok is felháborítóak és a Pay to Win rendszer is unfair, de amennyi pénzt elkérnek ezért a játékért, az már pofátlanság. A szint átlag alatti, ennél vannak sokkal jobb alkotások is a piacon, így a vállalkozó kedvű egyéneknek is csak 90%-os akció keretén belül tudnám javasolni.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)