Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

martin

by martin

lenne

2019.03.25. in

Március elején vagyunk, nagyjából 3 héttel ezelőtt, délelőtt 11 óra körül.Ez az első olyan nap, amikor Budapesten végre tavaszi napsütést kapunk. Még kabátos idő van ugyan, de a napnak már van annyi ereje, hogy érezhetően és tartósan megcirógatja az arcot.Ez meg is látszik az embereken. Egy csapásra beindul a zsezsgő életösztön és (szinte) mindenkiben realizálódik, hogy itt a vége a télnek, a természet periodikus megújulása menetrendszerű állomásához érkezett.Az Ikeából ballagok ki az Örs vezér terén. Kicsit el vagyok szontyolodva, mert nem kaptam azt, amit szerettem volna. Már nem forgalmazzák. Pontosabban van nekik, de nem olyan kiszerelésben, ami nekem kéne, és színválasztékuk sincs úgy, mint régebben. De legalább süt a nap, olyannyira, hogy feldobok egy napszemüveget. Rég volt már, hogy szükség volt rá.A villamosmegállóhoz érve látom, hogy elég sokan várják a sárga kígyót. Sasszézok el a szinte kizárólag nők alkotta akadálypályán, amikor meglátok egy 40-50 közötti roma nőt, aki egy babakocsival áll a peronon.(Ha most azt kérdezed, mégis miért fontos részlet az, hogy a nő cigány, azt mondom, olvasd végig a blogot és megérted. Ha viszont még úgy sem érted, akkor meg tök mindegy ez a kis információ.)A normálisan öltözött, jó külsejű hölgy egy 18 év körüli csajszival egyezkedik valamiről. Körülnézve nagyjából egy paraszekundum alatt levágom, segítséget keres ahhoz, hogy a magas padlós villamosra felpakolja majd a gyerekkocsit. Nem kell navahó nyomkeresőnek lenni ahhoz, hogy egyértelmű legyen: azért kérte meg a kiscsajt, mert nem, életkor, és külső alapján ő volt az, aki a legnagyobb valószínűséggel szívesen segít egy ilyen dologban – vagy legalábbis ő az, aki biztosan nem fogja visszautasítani.Körülbelül két nanoszekundummal azután, hogy én levágom a szitut, a roma nő is észlel engem és azonnal reagál az új helyzetre. Rögtön lefordul a kiscsajról és rám néz, pont abban a pillanatban, amikor egyébként én is ránézek és már kérdezem is: [I]szívem segíthetek[/I]?Egyszerre vicces és szívmelengető látni, hogy a természet törvényei milyen jól tudnak még mindig működni, ha hagyják őket. Én, az egyetlen felnőtt férfi 10 méteres körzetben, elsőként szúrom ki a helyzetet, melynek megoldása az adott szituációban – a klasszikus illemtan szempontjából – rám vár. Ő, a segítségre szoruló felnőtt nő másodikként reagál a történésekre és rögtön alkalmazkodik hozzájuk. Végül ott a tinilány, aki értelemszerűen csak harmadikként fogja fel, mi is történik, de mégis megérti, hogy hogyan is alakulnak normális esetben az erőviszonyok.[I]Hol fogjam meg a kocsit?[/I] kérdezem a nőtől, de ahogy kimondom, már rá is jövök, hogy ez felesleges volt. Ezt nekem kell megoldani. Meg sem várom a választ, megmarkolom a kocsit a lábtámasznál és egy lendülettel felhúzom a villamosra, abban a tudatban, hogy ha a legrosszabb történik és összecsuklik az egész, még akkor is lazán meg tudom tartani, ez már azért ne okozzon gondot.Mivel a vilin is sokan vannak, a hölgy kissé kétségbeesett arccal keres helyet a kocsinak, én meg inkább tovább lépek egy olyan távolabbi helyre, ahol kényelmesen elférek és senki sem hőmérőzi a picsámat.Hosszú az út Zuglóig, el is felejtem az egészet és inkább szívom magamba a napocskát a villamos üvegén keresztül.Kábé’ húsz-huszonöt perc múlva, valahonnan egy másik dimenzióból visszatérve hasít belém, hogy megérkeztünk Zuglóba, ahol úgy 10 másodperc múlva le kell szállnom. Abban a pillanatban, ahogy felállok a székből, de tényleg abban az ezredmásodpercben tudatosul bennem, hogy a nő még mindig a villamoson van, ráadásul valahogy pont mögém keveredett, leszálláshoz készülődik. Egy – megint csak – 18 körüli kiscsávóval egyezkedik a teendőkről.Ahogy egymásra nézünk, azonnal egyszerre elröhögjük magunkat. [I]Segítek, szívem[/I] mondom neki vigyorogva, ő meg nevetve mondja a kölyöknek, hogy a helyzet meg van oldva, tárgytalan a kérése.[I]Hát maga még itt van?[/I] kérdi a nő.[I]Csak magára vártam![/I] vágom rá zsigerből.Közben leemeljük a gyerekkocsit a villamosról.[I]Jöjjön, kísérjen haza[/I] mondja a hölgy harsányan, de most már van valami olyan extra a hangjában, amitől nem tudom megállni, hogy ne röhögjek.[I]Köszönöm drágám, de sietek[/I] mondom és intek egyet felé nevetve.[I]Hát, pedig lenne mit csinálni nálam…[/I] mondja olyan hangsúllyal, hangerővel, hanglejtéssel és arckifejezéssel, hogy egyszerre érzem magam megtisztelve… és egy kicsit feszélyezve is.

by martin

malac

2019.03.22. in

Külsőségeiben – ruházat és frizura – Karda Beáta és Zoltán Erika fénykorát, dimenzióit tekintve ugyanakkor ugyanezen művésznők jelenét idéző, negyvenes hölgy sétáltat pórázon egy cuki, közepes kutyaméretű törpemalacot a budapesti bevásárlóközpont főbejáratát szegélyező járdán. A malacka megáll, majd egykedvű ábrázattal hugyozni kezd, lassan maga alá engedve nagyjából egy hektoliter vizeletet. A sárga lé vidáman folyik szét pillanatok alatt egy nézetméteres placcon, mely gyakorlatilag a járda teljes szélességét teszi ki.A műveleti területtől kábé’ 15 méterre füves rész, 10 méterre kocsikkal teli parkoló, nem egész 2 méterre pedig bokrokkal és dísznövényekkel teli sáv található, ami talán megfelelőbb lett volna a célra, de mindez most nem számít. A malac feszt a térkőre hugyozik, pont egy gépkocsi felszerelést forgalmazó üzlet bejárata elé.[I]Milyen ügyes, pont a járdára[/I] – jegyzem meg kaján arccal, miközben elhaladok a kis produkció mellett, majd nevetgélve haladok tovább[I]Nem hiszem, hogy meg lehetne mondani neki, hol végezze a dolgát… bla… bla… Meg hát talán nem beszólni kéne, hanem megkérdezni, hogy drága, esetleg feltakarítja-e[/I] – kezdi rá azonnal, emelt hangon a babarózsaszín pulóveres, hidrogénezett hajú gazdi. [I]…és, fel fogja takarítani, drága?[/I] – vetem még oda búcsúzóul.[I]Igen, fel fogom![/I] – ordítja, majd rögtön folytatja is, jó hosszan, de ez már nem is jut el az agyamig, mivel. Nincs most kedvem belemenni ebbe, olyan szépen süt a nap.Finom fejcsóválással és némi vigyorral a bajuszom alatt baktatok hazafelé. Malachugyoztatás péntek délelőtt a bevásárlóközpont előtt, majd (valószínűleg) bent gőgös vonulós sétáltatás, de közben persze felháborodás, óbégatás, neki feljebb állás. Aztán még elképzelem, hogy a farzsebéből előhúz két nagy guriga háztartási törlőpapírt, majd elkezdi felitatni a sósavval vetekedő állagú malacpisát, végül a kazalnyi redvás papírt elszállítja egy közeli kukához. Hát persze, ja.Budapest, 2019.03.22. 11:30

by martin

virág

2019.03.11. in

Négyszáz forint volt egy darab. Hogy ez sok vagy kevés, bizonyára relatív; nekem nem sok. Szerintem egyáltalán nem sok 400Ft egy ilyen szép kis virágért, melynek húsos, dús, élénkzöld levelei egy legalább 15 centi átmérőjű “tányért” képeznek, azon fekszenek középen a csokorba fogott szirmok.És azok a színek! Hihetetlen, hogy február végén már ilyen gyönyörű virágokat árulnak a piacon. Nem egy okos csávó ez a virágos, az biztos, de hogy a növényekhez tökéletesen ért, az tuti.Számolgatok, méregetek. A lépcsőház hátsó bejáratát csúfító, viharvert kőből készült láda, amibe ültetném, kb. egy méter hosszú és vagy 30 centi széles; kérek hát a palitól 4 virágot. Válogassam össze bátran, mondja. Egy kék mindenképp, meg a vörös, és legyen egy sárga is, plusz a rózsaszín. Egyik szebb, mint a másik. Nyújtom a pénzt, adna vissza… várjon, viszek egy fehéret is, és akkor az úgy pont kétezer. Ki lehet ezt már most ültetni, kérdem. Persze, csak locsolja jól meg a tövét, most már kint is meg fog maradni.Alig várom, hogy hazaérjek. Kis kapa, öntözőkanna. Fellazítom a mocskos, igen szarul kinéző földet a málladozó vályúban, aztán csinálok egymástól pontosan ugyanolyan távolságra öt lyukat. Még jó, hogy öt növényt vásároltam, pont kiadják a távot. Óvatosan kimasszírozom a virágokat földjükkel együtt, majd sorban elültetem őket. Még a színsorrendre is figyelek, hogy jól nézzenek ki. Bőségesen meglocsolom őket, isszák a friss vizet. Gyönyörűek. Ezt látva biztosan mindenkinek jobb kedve lesz, aki hazajön ebbe a lépcsőházba. A többiek meg hadd irigykedjenek. Ültessenek ők is maguknak.Hogy tetszenek a virágok, kérdezem másnap reggel az állandó kutyasétáltató hölgytől. Nagyon szépek. Maga ültette őket? Persze szívem, hát ki más? Mennyi volt? Négyszáz darabja. Úr isten, el fogják lopni. Áh, ne tessék aggódni, bízzunk az emberekben. Pedig… bízik bennük a faszom. Hát hogy a kókadt faszba bíznék ezekben az atomkárosult, istentelen férgekben, akik szart dobálnak ki az ablakon és úgy viselkednek, hogy a lépfene csak szívességet tenne az emberiségnek, ha elvinné őket.Minden reggel rájuk néznek. Egyre erősebbek. Duci leveleik még teltebbek és annyira sok virág van rajtuk, hogy szinte szétfeszülnek az apró csokréták. Kétnaponta locsolom őket, mikor látom, hogy kezd száradni alattuk a föld. Milyen érdekes lenne, ha másnak is eszébe jutna egy kis vizet önteni alájuk……de nem. Csak egy félig szívott csikket szúrnak a szélső tövébe. Azon tűnődöm, mit gondolhat az a lakó, milyen lehet a lelke annak az embernek, aki egy ilyen pazar, gondozott virágágyásba beleszúr egy csikket, mint egy szívószálat.Kipiszkálom a szemetet és eszembe jut, milyen lenne megetetni vele a mocskát. Pisztolyt fogni a fejéhez, ha nő, ha férfi, tök mindegy, milyen korú, és szépen, nyugodtan, kimérten azt mondani neki: most zabáld meg, te rohadt tróger geci.Hétfő reggel nagyon korán ébredek. Szép idő van, irány a piac. De előtte ránézek a virágokra, hogy vészelték át a tegnapi nagy vihart – és a hétvégét.Valaki kihúzta a sárgát. Szépen tisztán, tövestül. Egy öklömnyi árva lyuk tátong a virágosláda végében. Nem a legközelebbit választotta. Nem is a legdúsabbat. Pont a sárgát. A többiek mintha kissé szomorúak lennének most.Aztán beugrik a nőnap. Biztos ment haza az ökör állat és eszébe jutott, hogy kéne valamit vinni a kurvájának. De mégis, hogy adta át? Úgy tövestül? Vagy lopott valahol egy kis cserepet is? Esetleg alufóliából tekert alá csokrétát?A piac bejáratánál már nyitva a virágos. Pont van még egy sárga virág. Most már 450. Egyet kérek. Irány haza. Pont odafér az előző helyére. Locsolás. Egy óra múlva ránézek. Úgy virulnak mind az öten, mint még soha. Vajon meddig?

by martin

csini

2019.03.07. in

Messziről kiszúrom; gyakorlatilag ahogy befordulok a sarkon, szinte magnéziummáglyaként világít a trolimegállóban. Úgy állok meg, hogy se túl közel, se túl távol ne legyek tőle. Mondjuk egy trolimegállóban a diszkrét, de határozott pozicionálás nem egy olyan nagy logisztikai feladat. Háttal áll nekem, de így is öröm ránézni.Végre egy igazán csinos nő. Legalábbis az én ízlésem szerint. Minden egyes ruhadarab, ami rajta van, tetszik és passzol. Semmi sem túl sok és semmi sem kevés. Ismerve a magyar nők divatízlését és ruhaviselési szokásait, számomra ez a legpozitívabb felfedezés. Valahogy azt érzem, végre egy csaj, aki tényleg érzi a ruházkodást… vagy legalábbis most sikerült neki nagyon eltalálni az összképet. Ettől szépen lassan eltölt egy belső elégedettség.Lopva, nagy óvatossággal csekkolgatom [I]komponenseit[/I], mintha csak egy legófigura lenne. Meg kell hagyni, tüzetesebb nyomkeresés után sem találok benne mértani hibát. Nem mellesleg testi dimenzióit tekintve is nagyon kedvemre való teremtés; annyira ízléses, hogy egy rövid időre, amíg együtt utazunk, visszaadja a hitem a magyar nőkben.Ő középtájon ül le, nekem, mivel utolsóként szállok fel a trolira, csak valamivel hátrébb jut egy kis privát személyes tér. Megint csak a hátát látom és rájövök, hogy az arcát még nem is sikerült megpillantani sem. Ettől még izgalmasabb lesz az egész, de már-már pénzt mernék rátenni, hogy az arca is biztosan szinkronban lehet megjelenésével.Aztán felfigyelek valamire. Attól kezdve, hogy leült, egyfolytában csak a telefonján gépel. Talán viberezik. Vagy facebookozik. Olyan sebesen járnak hüvelykujjai, mint egy kis androidnak. Egy, két, három megálló, de még mindig gépel. Aztán közben megkerüljük a hatalmas parkot, és ő még mindig a telefont nyomja.És néha hajat igazít. Négy ujjával fésűszerűen igazgatja kifejezetten csinos frizuráját. Aztán újra ír. Majd megint fésül. Teljesen kizárja a külvilágot, senkire és semmire nem néz fel, emberek szállnak fel a járműre és szállnak le róla, de ő csak a telefonnal és a hajával foglalkozik.Ír. Fésül. Ír. Ír. Ír. Fésül. Fééééésül. Fésül. Ír. Ír Ír. Fésül. Tincset igazít. Ír. Fésül.Nagyjából 15 perc telhetett el a végállomás óta. Legalább 10 megálló. Dacára annak, hogy a főváros egyik legszebb részén megyünk keresztül és függetlenül attól, hogy kint a 2019-es tavasz első igazi napsugarai cirógatják a természetet, ő csak gépel, gépel, gépel, gépel folyamatosan, és persze a haját igazítja.Valami eltörik bennem. Mégis mi a faszom van ezzel a lánnyal? Mi a retkes náthás bóbitás kókadt fasz lehet ennek a szerencsétlen nőnek a fejében, hogy képes több mint negyed órán keresztül egyfolytában, géppuska módjára gépelni a telefonján anélkül, hogy egyszer is felnézne belőle, és miért igazítja meg a haját harmincnyolc alkalommal egy trolibuszon, ahol az ég adta világon semmi olyan külső behatás nem éri, ami miatt non-stop tenyérfésülködni kéne.Nyugati pályaudvar. A lány feláll és leszáll. Még egyszer megcsodálom filigrán alakját, csizmája sarkának magasságát, és a lábbeli kecses vonalvezetését. Még látom, hogy miután lelép a járműről, azonnal megáll, majd tovább gépel…

by martin

#gguy

2018.04.15. in

A mostanra abszolút világjelenséggé avanzsálódó Gundam média-franchise 1979-ben indult útjára, természetesen Japánból. Én igazából soha nem követtem a témát, nem néztem a rajzfilmeket, sőt még a makettezésre fókuszáló “Gunpla” szegmensével sem nagyon foglalkoztam, ami egyébként valamikor a ’90-es években árasztotta el a nyugati világot összerakható robotjaival. (Grayfox kollégán gyűjtötte a figurákat, úgy tudom.) Ettől függetlenül a téma hatalmas népszerűségnek örvend: saját dioráma- és makettépítő [A https://www.youtube.com/watch?v=gAoPI_Zllxs]világbajnoksága is van[/A], mely videókat mondjuk nagyon szeretem vizslatn – a könnyem is kicsordul, micsoda csodákat hoznak össze a rajongók világszerte minden évben.Tavaly épp egy ázsiai makett-dealer többezres kínálatát böngészgettem az eBay-en, amikor is megakadt a szemem valami szupercukiságon. Az ebolt Gundam gyűjtőjében helyes kis robot-mackók makettjeit pillantottam meg, melyekről azelőtt soha nem halottam: ez volt a Bandai [A http://bandai-hobby.net/en/gunpla_hgpg.html]PETIT’GGUY[/A] szériája. A kedves kis macik elvileg a Gundam robotok “segítői”, vagy mi a szösz, hisz néha a hátukon utaznak, vagy mellettük harcolnak aprócska lézerágyúikkal és sugárkardjaikkal.Azonnal elvesztem, be is rendeltem vagy 5 különböző színűt. (Aztán később még hatot…)A Gguy-ok makettépítés szempontjából nem jelenthetnek kihívást senkinek, ugyanis alig pár alkatrészből áll minden maci. A Bandai mindenre gondolt, amikor ezeket a maketteket tervezte, hiszen ha valakinek se makettező csípőfogója, se ragasztója, sem pedig festéke nincs otthon, az ugyanúgy összeépítheti a figurákat minden nélkül, mint a Gundamokat általában: csak óvatosan ki kell törni a kemény-műanyag alkatrészeket a keretből, majd össze kell nyomkodni a szoros illesztéseket. Mivel az alkatrészek eleve a megfelelő színű anyagból lettek öntve, a makettek alapállapotban is nagyon jól mutatnak összeállítás után, simán mehetnek a vitrinbe vagy polcra.Lehet persze ennél messzebb is menni a Gguy-okkal, és elindulni a festegetés útján, ami itt az igazi kihívást jelenti. Próbálkozhatunk az eredeti színek felvitelével, vagy kitalálhatunk saját kombinációkat is. Aki pedig még különlegesebb élményre vágyik, az akár koptathatja vagy sérült, lehasznált külsővel is ábrázolhatja a maci-robotokat.Mivel minden mackó páncélzata más alapszínű – van például “tejfehér”, meg “csokoládébarna” -, berendeltem egy csomó különleges színt is hozzájuk az egyik legjobb ázsiai festékmárkából, amit egyébként kifejezetten ilyen Gundam robotokhoz ajánlanak. Van köztük átlátszó “üveg” árnyalat és mindenféle extra kunszt a tükörfényes lakk-színek mellett is. Egyedül annyit határoztam el, hogy mindig az eredeti színhez valami közel álló megoldást csinálok. A színeket a legjobb végeredmény érdekében értelemszerűen airbrush-sal viszem fel, és ha az effekt igényli, lakkozom is.[1]Így néz ki egy doboz Gguy. A szokásos full igényes japán csomagolás, kiváló minőség minden komponensnél.[2]Az alig 20 alkatrész lekerült a keretről és megtisztult.[3]Festésre előkészítve.[4]Kész az első két maci.A jobb oldalon álló páncélja világos ezüst alapot kapott és arra került rá az átlátszó sárga lakk. Kicsit egyébként “aranyos” lett a végeredmény, de ez egyáltalán nem arany szín. Itt mondjuk lehet játszani azzal, hogy mit teszünk a sárga alá: egy világos matt aluminium vagy egy sötétebb fémszín nagyban módosítja a végső árnyalatot, de lehet próbálkozni például fehérrel is. A betétek (pocak, arc, fülek) egy finom tört-fehér színt kaptak.A bal oldalon feszítgető Gguy alapból a Milky White fantázianevet viseli, így igyekeztem ennél a témánál maradni. A test egy szuperkülönleges pearl, azaz gyöngyház fényt kapott, a betétek pedig egy nagyon-nagyon halvány karamellt.A festési folyamat, mivel lakk és oldószer alapú anyagokkal dolgoztam, nem volt problémamentes, szippantottam is hígítót elég szép mennyiségben, de ebből is nagyon sokat lehet tanulni az apró fortélyokat illetően. Az ezután készülő macik között lesz pl. üvegkék, tükörfényes fekete, lime-zöld, menthol-kék, egy nagyon extra bíbor-piros-lazac variáció, és csokoládébarna is.

by martin

#griffons

2018.04.01. in

A francia illetőségű Racham valamikor 2004 magasságában járhatott a csúcson; én is ekkor figyeltem fel a néhai Trollbarlangban testes termékkatalógusukra, mely minőségét tekintve olyan erős volt, hogy szerintem már csak a fedél matt és fényes lakkos áttöréseinek megoldása többe kerülhetett, mint más cégeknél a teljes nyomdai munka.A Rackham a Games Workshophoz hasonlóan fantasy “táblás-dobókockás” játékokat kínált 28mm-es, festhető makettfigurákkal, melyeket a kor trendjeinek megfelelően fémből öntöttek ki.Én akkoriban már nagyon benne voltam a Warhammer 40K világában és a makettezésben, és bár nem vagyok túlzottan ráindulva a fantasy témára, a katalógus hatására vásároltam 6db karaktert, mondván egyszer a távoli jövőben talán majd eljutok oda, hogy egyáltalán kifessem őket. (Az már csak egyfajta hiú ábránd volt részemről, hogy esetleg valaha megközelítem majd festésben azt a szintet, amit a Rackham profi művészei képviseltek: a brit GW-sek sem festenek persze rosszul, de [A http://simonminiaturesculptor.blogspot.hu/2017/11/abraxas-painted-by-martin-grandbarbe.html]amit ezek a francia csávók műveltek[/A], az már valami földöntúli.)2004 után kellett vagy 10 év, míg egyáltalán eljutottam oda, hogy megtisztogassam a hat figurát, amit egyébként kurvára utálok. Őszintén szólva még az új műanyag modelleket sem szeretem vakargatni meg csiszolgatni, de hát ezek a fém szarokat előkészíteni kifejezetten nyögvenyelős munka, ráadásul ezeken a legapróbb, hajszálnyi öntési hiba is nagyon látszik. Képességeimhez mérten azért valahogy megoldottam a dolgot, utána lealapoztam őket, majd szépen beköltöztek a függő projektek fiókjába, és békésen pihentek még pár évet…Aztán eljött 2017 nyugdíjas hónapjaimmal, én meg hirtelen megálmodtam nekik egy kisebb diorámát, majd “mérhetetlen bölcsességemben” neki is álltam a legnehezebb karakternek, a kopasz Champion Warrior-Monknak, melyről azt gondoltam, bár erősen haladó feladatnak tűnik, majd csak boldogulok vele, egy látványos, saját színsémát rádobva.Hát, marhára nem akart összeállni a dolog, olyannyira, hogy szégyenszemre 2x kellett nitróval nullára maratnom a modellt. Így aztán gyorsan visszább vettem az arcomból és inkább az eredeti színeket követve próbáltam haladni, annyi fenntartással, hogy nem használok metál színeket, amitől a figurák – reményeim szerint – az old-school vonalat képviselik majd.Végül a kitartás fája meghozta gyümölcsét. 2018-ra elkészült a kis életkép, melyen a The Griffins of Akkylannie nevű csapat három harcosa és két inkvizítora épp a bajnokot hallgatja látható izgatottsággal töltve, amint az a következő támadás terveit ismerteti átszellemült arccal.[1][2][3][4]

by martin

fists #2

2018.03.17. in

Az elmúlt hónapok – mindenképpen jól megérdemelt – nyugdíjas életmódja kifejezetten jó hatással volt évek, sőt sajnos évtizedek óta stagnáló makett-projektjeim realizálódásának szempontjából. Legutóbb [A http://playstationcommunity.hu/blog/33971]megmutatott[/A] Birodalmi Öklök csapatom újabb egységekkel bővült, a 9-es és 10-es számú, brutális nehézfegyverekkel felszerelt rombolók diorámájával.[1]A kis életképen, mely a szokásos, 360-fokos védelmi pozíciót felvevő rombolókat ábrázolja, 5-5 csatatestvér látható, akiket saját (veterán) osztagparancsnokuk vezet.[2]A rombolók olyan tipikus űrgárdista pusztító fegyverekkel vannak felszerelve, mint a tűzokádó Multi-Melta, a nehéz gépfegyver Heavy Bolter, a lézerágyú Lascannon, és a borzalmas, maró anyagot kilövő Plasma Cannon. (Van ezeknek egyébként ékes magyar fordítása is a regényekben, de nem emlékszem rájuk…)[3]A projekt befejezése azért okozott külön örömöt, mert a karakterek között – ismét – volt egy pár olyan erősen vintage fémfigura, melyek több mint 10 éve kimentek a divatból. Mindegyiknek létezik már sokkal szebben kidolgozott, részletesebb, műanyag vagy műgyanta változata, de nekem ezek az öreg szarok nagyon a szívemhez nőttek, jó érzés végre készen látni őket.[4]Az űrgárdistákkal paralel egyébként két másik dioráma-munkám is finisébe érkezett. (Általában jól működő formula, ha az ember nem egy projektet csinál egyszerre.) Ezeknél a figurák már szinte készen vannak, csak a terepeket kell megcsinálni, ami az eddigi lepusztult, földes talajokhoz képest jóval nagyobb kihívás lesz, viszont látványosságban is magasabb szintet képvisel majd: némi (földöntúli) növényzet, egy kis mocsár, komor szikla, meg pár ezmegaz készül. Az egyik egy sokszereplős Warhammer 40K téma (több mint 20 figura), de nem űrgárdistákkal, a másik pedig középkori fantasy, ez viszont nem Warhammer.Közben rendben megérkeztek a csomagjaim Japánból, úgyhogy egy kisebb hegynyi makett várakozik arra, hogy elkészüljenek. Jönnek a szupercuki mecha-mackók, az alternatív történelemből kilépő harci gépek, és bevállalok újra pár klasszik’ második világháborús témát, német és amerikai oldalról is.

by martin

mikrohullám

2017.12.26. in

Idén karácsonykor nagyon kegyes volt hozzám a Jézuska: barátomtól egy kibaszottul komoly mikrót kaptam ajándékba. A legszebb a dologban, hogy igazából mindenem megvan, csak egy mikró hiányzott a konyhámból, mert a régit már annyira gyűlöltem, hogy be sem volt dugva. Hónapok óta nézegettem már a mikrókat, de valahogy sosem volt erőm kiadni 30+ ezret egy komolyabb modellre, ami tudásban és dizájnban is megfelelő.Hát, ez most tudásban és dizájnban is ott van a szeren. Amikor becipelte a haver, csak hápogtam. Még mondtam is neki poénkodva az ajándékátadás előtt, “remélem, nem valami apró szart hozol be”. Ő a japán kése élét pedzegette, én meg ültem az ölemben a baszott nagy kartondobozzal. Idilli pillanat volt.Na, 25-én magamhoz tértem a tequila-mámorból (elég rendesen odakozmáltunk 24-én a nagy örömben), első dolog volt a mikró beüzemelése. A régi is Samsung volt, az új is Samsung, a méretek pont egyeztek, így az egyiket levettem, a másikat feltettem. A Jóisten is oda teremtette, mindjárt ugrott is tőle a konyha képe két fokozatot. Óra beállít, löktem rá egy 10 perces tisztító-párologtatást, és közben azon agyaltam, mi legyen a régi készülékkel…Gondoltam, ha már nekem jó karácsonyom van, legyen másnak is az: a cucc pont befért az új gép kartonjába, így bepakoltam, visszatettem a hungarocellt, lezártam a dobozt, és vastag fekete filccel ráírtam: AJÁNDÉK, MŰKÖDIK, VIDD EL, HA KELL. Aztán kicipeltem a dobozt a kukatároló helyiségbe.Eltelt vagy 10 perc, csak járt az agyam, hogy ez így nem jó. Kimegyek, fogom a baszom nagy dobozt, és inkább kitettem a lépcsőházba, mondván ott talán többen járnak, hátha jön valaki, aki kurvára fog neki örülni. Pont odafért a radiátorra. Már csak egy fenyőág kellett volna rá…Közben lenyomtam egy 10 perces Warframe küldit. Megint eszembe jut a mikró, mondom magamnak baszod, de jó lenne látni, hogy ki viszi el. Hogy mégis, hátha, esetleg valami nyomorult találja meg, valami olyan család, akinek épp kell egy működő mikró. Valahogy elképzeltem, hogy jönnek-mennek az emberek, látják a dobozt, elolvassák az üzenetet, és mosolyognak, hogy egy rászoruló majd jól fog járni. És van még egy kis jóság ebben a moslék világban.Kimegyek a lépcsőházba, a doboz már sehol.Max 10 perc telt el. Semmi járkálást nem hallottam, ajtócsapódást sem, szóval sokan nem láthatták a cuccot. Egyébként is, volt vagy délután 6, esteledett, forgalom alig. Szinte biztos, hogy az első ember, aki arra járt, felvette és elrohant vele.És, hogy számít-e ez az egész valamit? Semmit. Kitettem, elvitték, ennyi. De… azért bassza meg a kurva élet, hát remélem, hogy nem valami nyerészkedő geci vitte el, aki holnap már a Vaterán kínálja 5 ezerért.

by martin

#nemigaz

2017.12.18. in

Az [I]igazsággal[/I] az a baj, hogy nem létezik. Van az én igazságom, van a te igazságod, van az ő igazsága, van a mi igazságunk, van a ti igazságotok, és persze nekik is van egy igazságuk.Ezért aztán, aki az [I]igazságot[/I] keresi, az vakvágányon jár. (Szerintem nem is túl okos ember, de ez mondjuk csak magánvélemény.)Lehet, hogy sokkal egyszerűbb a hazugságot keresni. Elsősorban az interneten. De ott még igazából keresni sem kell…Az internet ráadásul a hazugság melegágya. Az internet olyan kapitális hazugságokat terjeszt, mint, hogy bármi lehetsz, csak akarnod kell, és bármit elérhetsz, ha teszel érte. Meg, hogy minden ember egyenlő. És, hogy mindenki különleges. Hát persze.Az internet rossz. [A https://prohardver.hu/tema/playstation_4_2/hsz_119001-119200.html]És ez mind csak a jéghegy csúcsa![/A][1]

by martin

kedvenc minden zenéim

2017.10.30. in

Szilyasztok!Először is elnézést kell kérnem a talán(?) kissé(?) félrevezető cím miatt. Bevallom, ezt a csúnya(??) megoldást csak azért választottam, hogy minél többen a blogomba kattintsatok.Segítséget szeretnék kérni Tőletek, bízva az emberiességetekben, a jó szándékotokban, a kedvességetekben, és a tisztességetekben! Mert tudom, hogy a világban van még jóság! Bennetek is van! Felkiáltójel! Igen!Családi helyzetem nehéz. Az én lelkem és a családom állapota annyira felzaklatott lett, mert már hat éve nem kapunk elég segélyt. Minekünk három gyerekünk van, a negyedik gyerek jön. Úgy vagyunk vele, hogy ha a Jóisten ád kisbárányt, ád majd legelőt is, de ebben a romlott világban nem ád. A plébános úr is megmondta ezt!Éppen ezért a feleségem, aki otthon van a gyerekekkel, Fácebook nyereményjátékokon indul és oszt meg sok ilyet minden áldott nap, hogy nyerjünk a szegény szerencsétlen gyerekeknek pelenkát, indián fejdíszt, vízipisztolyt, és királykisasszony koronát. Néha kávés nyereményjátékot is meg szokott osztani, ezt magunknak gondolnánk, hogy jobban induljanak a reggelek, de sajnos kávét még nem sikerült nyerni. :(Igen ám, de amilyen szemét világ van, mások is ezt csinálják, pedig mi találtuk ki ezt először!! Pedig nekik nincs is erre szükségük!! Nem jól van ez így, Nagyon nem!!Tehát, most rátérnék a lényegre. Rá is térek. Azt szeretném kérni Tőletek, hogy segítsetek minket, elsősorban a szegény gyerekeket, hogy jobb életük lehessen! Ehhez rá kéne kattintani a megadott linkre, és ott a “Babaszépségverseny” pontot megkeresni. Jobb oldalt alul van egy kis piros nyíl, arra rá kéne kattintani, ekkor betesz egy listát, ahol bal felül be kell a kis négyzetet ikszelni. Megjelenik egy lenyitható táblázat, ott ki kell választani a “Szavazok” pontot. De NE A “VOKSOLOK” pontra nyomjatok, mert az egy másik nyereményjáték, abban nem indultunk, mert a feleségemnek nem volt korábban munkaviszonya, és ezért nem indulhatott. Ez is rohadt nagy szemétség, de mindegy!Tehát ha ez megvan, akkor ki kell keresni a listából a “Szkárosi Márton gyerekei” rész, és ott alul van három pötty, azt kéne úgy beállítani, hogy “ők a legszebb gyerekek”. Ha ez megvan, meg kéne adni az email címeteket, a neveteket, az életkorotokat, és a postai címeteket, rákattintani a kék sávra, utána megjelenik egy képernyő, ott jobb felül a fekete nyílra, és már kész is!!Előre is köszönjük Mindenkinek a segítséget! Nagyon jó emberek vagytok! Reméljük, ez egy tiszta játék lesz és nem a szokásos elcsalás!! [1](Ezen a képen én vagyok és a családom és a gyönyörűséges gyerekek. EgyeNlőre csak három gyerek, mert a negyedik még csak jön!)