Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

Ruzsi

by Ruzsi

Autista

2019.08.13. in

Manapság egyre többet hallom ezt a szót a hétköznapokban. Látom a PSC-n, hallom munkahelyen, baráti társaságban és a többség a hülye szinonimájaként használja úgy, hogy amúgy fingja sincs a jelentéséről. A többségnek a Rainman ugrik be és az abban szereplő figura, pedig az autizmus nem egyenlő azzal a jelenséggel. A spektruma hatalmas. Vannak, akik szerencsések és a szélén helyezkednek el és akikre régebben csak a fura, magának való, ügyetlen és hasonló jelzőket aggatták. Abszolút nem volt tudományos háttere ennek az állapotnak, mert nincs rá megoldás, azaz nincs gyógyszerészeti megoldás, tehát nincs benne pénz, így nem betegség, hanem állapot.Én 5 éve csöppentem bele ebbe a dologba nagyobbik fiam révén. 2 éves volt a lurkó, amikor is feleségem említette, hogy szerinte valami nem stimmel a gyerkőccel, de mivel orvosok, védőnők azt állították, hogy amiket furcsállunk azok természetes dolgok és majd kinövi, így nem igazán foglalkoztam a gyanúval. Feleségem nem adta fel, folyamatosan bombázott azzal, hogy a gyerek auti és ezzel párhuzamosan egyre több furcsa jel mutatott arra, hogy valami nem stimmel vele. Egyik ilyen volt, hogy akárhogy forgattuk sosem szédült el, a másik feltűnő pedig az, hogy nem érzett fájdalmat. Kicsit fura, hogy rettegett pl. a fűtől, ha elesett a mezőn nem rakta le a kezét még akkor sem, ha így arcra esik és nem csinált mást csak elkezdett üvölteni feltartott kézzel, de sorolhatnám még az ilyeneket napestig.Egyik nap nagy unalmamban beugrott a téma és Youtube-on találtam egy amerikai kis srácot, aki dettó úgy viselkedett mint a fiam és őt autizmussal diagnosztizálták. Akkor egy világ omlott össze bennem, teljesen kikészültem. A több havi kétely rám szakadt és egy pillanat alatt agyonnyomott. Azonnal összepakoltam melóban, hazamentem és ezzel elkezdődött a harc az ismeretlennel. Mivel a háziorvos és a védőnő addig sem látott semmi furcsát a gyereken, írtunk egy kórháznak, akikről tudtuk, hogy foglalkoznak autizmus diagnosztikával. Mivel 3 hónappal későbbre kaptunk időpontot elkezdtük a magán úton való információgyűjtést. Volt neurológus, pszichiáter, megint neurológus, meg aki útba esett, de egyértelmű választ senkitől sem kaptunk. Azt sem, hogy egészséges, de azt sem, hogy akkor mi a baja. Elvették a pénzt, toltak valami rizsát és továbbküldtek valaki máshoz. Szerencsére eltelt a 3 hónap és a kórházban megállapították, hogy a fiam auti, amit egy szép orvosi kifejezéssel helyettesítettek. Ami akkor pici fény volt az alagút végén, az az volt, hogy szerencsénkre ő a spektrum szélén volt és ezért volt nehéz kimondani rá, hogy az. Az állam heti 1-2 óra fejlesztést támogatott. Feleségem minden pénteken hajnalban nekiindult az egész napot felölelő procedúrának a gyerkőccel és a pár hónapos öccsével. Persze nem nyugodtunk bele a dologba és feleségem révén ment a kutatómunka ezerrel. Magyar nyelvű anyag akkoriban nem nagyon volt a témában, kénytelen volt külföldről könyveket rendelni. Sajnos ez egy olyan állapot, amiről nem tudják, hogy mitől alakul ki és azt sem, hogy mitől múlik el, így mindenki csak próbálkozik dolgokkal. Egyik ilyen a GAPS diéta. Mondanom sem kell, hogy nem hittem benne. Ilyen hülyeséget, hogyha nem eszik a gyerek glutént, tejet, élesztős termékeket akkor az segíteni fog rajta, na persze… aztán mégis belementem. Igazából a jelentős plusz költségei miatt voltam kétségbe esve, mert szörnyű árakat láttam, de nem volt mese, belevágtunk. Meglepetésemre nem is került olyan sokba a dolog, mert nem akartunk mindent helyettesíteni és a drágaság miatt nem is pazaroltunk semmit. Az igazi meglepetés az volt, hogy a gyerkőc a diéta elkezdése után 2-3 héttel a semmiből elkezdett beszélni. Nem voltak előtte szavak, anya, apa, sör, stb. hanem egyből mondatokban beszélt, mintha valami tapaszt vettek volna le a szájáról. Ugyan ijesztő volt, de a hihetetlen örömünk elnyomta a dolgot.Kutakodás közben akadtunk egy nagyon kedves, odaadó és rendkívül hozzáértő hölgyre, aki a saját fiát húzta ki sokkal mélyebb gödörből, mint amiben a miénk volt, így egy személyes beszélgetés után eldöntöttük, hogy a heti ingyenes állami fejlesztést lecseréljük egy intenzívebb ámbár fizetős megoldásra. Ő egy alapítványnál dolgozott, ahol a problémás gyerkőcök korai fejlesztésével foglalkoznak. A korai ebben az esetben nagyon fontos, mert a gyerekek agya ebben az életciklusban formázható legjobban és itt a legnagyobb az esély arra, hogy a “fura” gyerkőcöt megtanítsák arra, hogy a másoknál ösztönös viselkedésformákat ők hogyan tolják tudatból. Rengeteg segítséget kaptunk tőlük. Mivel anyagilag nem voltunk/vagyunk a toppon, így segítettek támogatót találni, aki ismeretlenül fizette a fejlesztés költségeinek felét. Neve elhallgatását kérte, sosem tudtuk meg, hogy ki volt ő, de nagyon szépen köszönjük. Heti egy teljes napos csoportos foglalkozás volt, valamint heti 2 alakalommal kijöttek házhoz egy rövidebb menetre. Emellett még sokféle mozgásalapú fejlesztést is csináltunk. Egy évben 3x szülőknek szóló teljes napos fejtágítást is tartottak. Kezdetben péntek reggelente vittem Budapestre a gyerkőcöt a teljes napos fejlesztésre, délután haza, majd a pénteki napot szombaton ledolgoztam. Mondanom sem kell, hogy szép lassan elfogytam benne. Nem csak abban, hogy csak a vasárnap volt “szabad”, hanem abban is, hogy minden hétköznap délután torna, fejlesztés, sütés-főzés, nulla szabadidővel. Mikor 1 év után mondtam a fejlesztésen, hogy én ebben a formában ezt már nem bírom tovább, akkor pár nap alatt lett vészmegoldás. A Református egyházon keresztül kaptam segítséget. Nem vagyok hívő, nem gyakorlok semmilyen vallást, így kétkedve álltam neki az első találkozásnak. Hárman jöttek házhoz egyik délután. Az egyház területi vezetője és 2 felekezeti tag. Egy bírónő és egy gazdasági szakember egy cégnél akik felajánlották, hogy ők szívesen felviszik reggelente a gyerkőcöt és nekem csak mennem kell érte délután. Ebben a megoldásban nem kellett csak minden második szombaton dolgoznom vagy a vége felé már szabiból meg tudtam oldani. Szinte mindig Tamás vitte fel reggelente a fiam úgy, hogy előző délután elment az egyház autójáért, reggel találkoztunk, elvitte Budára a gyerkőcöt, majd visszajött melózni, letúlórázta a reggeli késést, majd visszavitte meló után a kocsit. Főnöke is rugalmas volt az ügyben, így még egy emberre tudok felhozni aki bár keveset is, de hozzátett a dologhoz.Teltek múltak a hónapok, a gyerek nagyon jól fejlődött. Az otthoni fejlesztések számát csökkentettük, majd végleg elhagytuk, óvodában kaptunk segítséget helyette. Az óvoda maga volt a rémálom. Papíron integráló óvodaként funkcionált, de a dolgozói semmilyen képzést nem kaptak az államtól. Beírták az alapító okiratba, hogy azok, így több pénzt kaptak és ennyi. Fogalmuk sem volt, hogy hogy kell bánni a nem neurotipikus gyerekekkel, sajnos olyan is volt, aki még azokkal se tudott. Az alapítványtól ahová jártunk kijöttek fejtágítani, de kb. semmi értelme nem volt, mert nem nagyon voltak befogadók az ügyben. Nem értettem, mert nekik lett volna segítség, de azokat a rutinokat sem voltak hajlandók megcsinálni, amiben még extra munka se lett volna. Lesújtó volt, hogy a kb. 30 fős csoportból a felére mondta azt a fejlesztőnk, hogy hát komoly problémák vannak másoknál is és hogy rájuk is ráférne 1-2 fejlesztés. Ennek ellenére fiam jól fejlődött szociális vonalon. Lettek barátai, a hisztik ritkábbakká váltak és egyre gördülékenyebb lett számára a mindennapok akadályainak leküzdése. A társadalom által elvárt normák teljesítésében más fronton nem volt gond. 4 évesen magától megtanult olvasni csak abból, hogy az autóutainkon lévő tábláknál mindig megkérdezte, hogy mi van odaírva. Számolás sem okozott semmi gondot. 5 évesen már az összes csillagászati filmet láttuk ezerszer a Youtube-on. Mivel a szociális beilleszkedési problémák miatt egy évvel később kezdte az óvodát, így középsőből ment 6 évesen első osztályba. Az iskola rendkívül segítőkész volt és mindenben segítették. A kezdeti nehézségek után már csak nagyon ritkán voltak viselkedésbeli problémáink. Mivel már kb. mindent tudott, így másodikos, harmadikos feladatokat adtak neki, hogy ne unatkozzon. Itt is lettek barátai, szívesen ment iskolába. Most nyaralnak mamáékkal és lassan jön a második osztály. A tömeg okozta stressz, a ricsaj biztos problémát fog okozni, de gyorsan megoldjuk majd a problémát és a több éves munka gyümölcsét learatva egy külső szemlélőnek ő egy picit különc, de nagyon okos kislegény képében fog megjelenni mindenhol.Szerencsések vagyunk, hogy el tudtuk érni nála azt, amit elértünk. Rengeteg ember odaadása, önfeláldozása kellett hozzá, de sikerült. Ő még mindig autista, csak fejben leplezni tudja a valós érzéseit. Ő szíve szerint nem azt tenné rengeteg helyzetben, amit tesz, csak tudja, hogy a társadalom ezt várja el. Nagyon megterhelő munka ez neki, de csinálja rendületlenül. Néha elfárad, néha kikészül, de már nincsenek ennek olyan súlyos tünetei, amit nem is akartam leírni.Mikor valaki a hülye helyett autistázik elmegyek mellette, nem veszem fel, mert tudom, hogy fogalma sincs arról, hogy miről is beszél. Az is tévhit, hogy minden autista okos. Kb. két százalékuknak van az átlagnál magasabb IQ szintje. Mióta belekerültem ebbe a dologba, más szemmel nézem az embereket, gyerekeket. Sajnos rengeteg gyerek nem neveletlen, hanem ADHD-s, hiperaktív, auti, stb… A külső szemlélő csak azt látja, hogy ordít, visít, földre dobja magát, harapja magát, fejét veri a betonba, de ez legtöbb esetben nagyon nem neveletlenség kérdése, hanem egy állapot, amit jelenleg senki sem tud megmagyarázni, csak a tippelde megy. Láttam az autistát pozitív értelemben is használni például itt is. Mikor látom, hogy egy lövöldében 100%-os érzékenységgel 30-0-ás K/D-t tol valaki, akkor az már nem az ügyes és sokat gyakorlós kategória és pl. rá én is használom az autistát. Néha még mindig kiráz néha a hideg a gyerekem agyától. Knack első részében kerestük azokat a kincsesládákat, amik különböző titkos falak mögött vannak és telefonon néztem, hogy adott pályarészen hol is van. Odajött a mester és kép alapján mondta, hogy ó az nincs messze, jobbra balra, verekedés majd a híd után lesz az a hely. Ilyenkor még mindig lefagyok és kiráz a hideg. Valószínűleg lefényképezte az agya a teljes játékot és minden képkockáját ismeri.Nem örülök, hogy ezt dobta a gép és erről szóltak az utóbbi éveink, de nagyon sok mindenre megtanított és jobb ember lettem általa. Célunkat elértük. Sajnos nem ilyen szerencsés mindenki. Van akire az a sors vár, hogy élete végéig úgy kell nevelnie gyermekét, hogy sosem öleli meg, sosem mondja, hogy szereti, véletlenszerűen rohamok gyötrik. Sosem lesz barátja, a szülőknek normális élete. Ők valószínűleg nagyon rosszul viselik majd, ha valaki a hülye helyett autistát mond vagy ír.

by Ruzsi

IDDQD

2019.01.23. in

November egyik szombatján anyósomat vittem volna haza, hogy vigyázzon a gyerekekre, mert feleségemmel szüleimhez készültünk, hogy segédkezzünk a költözésükben. Borús, enyhén szemerkélős nap volt, így az erdei útkanyarulatokat a szokásosnál óvatosabb tempóban közelítettem meg, ami ugyan megmentette az életem, de felfoghatjuk úgy is, hogy okozója volt a balesetemnek. Okozója, mert ha gyorsabban közlekedem, akkor abban a pillanatban amikor a szembe sávban jövő megpördül, akkor én épp máshol lettem volna az úton, de ha normál sebességgel megyek, akkor lehet, hogy nem szállok ki magamtól a kocsiból. Idén ez volt a második balesetem amin otthagyattam volna a fogam, életemben már a sokadik amikor jó eséllyel feldobhattam volna a pacskert.Gyerekkoromban két említésre méltó esetem volt, amiket nem sorolok a veszélyes esetek közé, de alakulhattak volna drámaian azok az események is. Első egy ártatlan strandozás, amikor is összekevertem a medencéket és a gyerek helyett a felnőttbe ugrottam be úgy, hogy úszni nem tudtam. Az ijedség, a váratlan helyzet teljesen leblokkolt, csak kapálóztam a víz alatt és fogalmam se volt, hogy mi van és egyszer csak elsötétült minden. Szerencsére fater látta és kiszedett a vízből, majd néhány vizes köhögés után már észhez is tértem. Ezután évekig nem történt semmi extra, amikor is a Lyme-kór próbálkozott, de a tartós 40 fok feletti lázam egy dokiban kipattintotta a szikrát és észrevette, hogy egy kullancs volt a fejemben. Szerencsére utolsó pillanatban megkaptam az antibiotikumot és újfent megúsztam a dolgot. Ugyan gyerekkorom emlékei megkoptak, tanulási képességeim gyengültek, de szerencsére semmi komoly következménye nem lett a támadásnak. Ezek az emlékek olyan régiek, hogy annyira nem is tartom számon őket. Első máig bennem élő élményem inkább előételnek tekinthető. Életveszélyben ugyan nem voltam, de egy az autóban felrobbanó öngyújtó darabkáját úgy húztam ki abból a ujjamból, amivel épp a csipám dörzsölgettem, hogy kibuggyant a vér a körmömön keresztül. Azt hiszem, hogy ha nincs ilyen szerencsém, akkor a kalóz szerep garantált lett volna életem végéig. Egy évvel később nagybátyámnál jelentkeztem betonozásra, mint segédmunkás. Feladatom a betonkeverés művészetének felsőbb szintre emelése volt. Megérkezésemkor nagybátyám épp a betonkeverő alatt feküdt és a kutya által szétrágott vezetékeket kötögette össze. Mikor kész lett óvatosan kipróbálta, hogy rendben működik-e és mivel nem volt semmi gond nekiláttunk a munkának. Minden probléma mentesen ment mikor is eleredt az eső. Kihúztuk a keverőt és megvártuk, hogy elálljon. Könnyed nyári zápor volt, így az ebéd elfogyasztása után neki is láthattunk a folytatásnak. Kimentem, megfogtam a keverőt és az oldalán lévő kerékkel optimális szögbe állítottam, majd bekapcsoltam, de az nem indult be. Ekkor nagybátyámnak a Gyuri dugd má’ be ezt a szart mondattal jeleztem, hogy nem indul a berendezés. A bedugtam felkiáltása után megnyomtam a bekapcsolóját, azaz csak megnyomtam volna, mert úgy megbaszott az áram, hogy lezsibbadt a fél karom. Mint később kiderült valamit rosszul kötött be és az eső befolyt a vezetékekhez és valamit összekuszált. A szerencsém az esetben az, hogy mikor megfogtam két kézzel a kereket, akkor még nem volt bedugva. Ultra óvatos vagyok azóta az elektromos dolgokkal.Következő eseményt csak tripplamáknak hívom. Mindenki ismeri a mondást, hogy részeg embernem szerencséje van, na de nálam ez háromszoros mennyiségben jött elő. Valamiért lemaradtam egy erős italozás alkalmával a többiektől és utolérés címen olyan lendülettel érkeztem egy hosszú és meredek lépcsősorhoz, hogy egyszerűen nem tudtam megállni, de lehet, hogy mérlegeltem miközben száguldottam lefelé a lépcsőn…vagy elesek és szétverem a fejem vagy megpróbálok majd lassítani, ha már leértem a sík terepre. A lényeg, hogy sikerült lejutnom, de a sík terep egy keskeny járdát és a mellette húzódó forgalmas utat jelentette. Szerencsém második faktorában pont nem jöttek autók, így szép kecsesen átlibbentem az aszfalton, majd zárásként bevágódtam egy klasszik acélkorlátba fejjel előre. A többiek azt mondták, hogy már látták a fejem szétloccsanva, mert olyan gyorsan érkeztem meg. Pár millivel elkerültem a csővel való ütközést és újabb szerencsémre rá is tekeredtem a korlátra, mert a korlát mögött/alatt egy 4-5 méter mély kibetonozott szakadék tátongott. A halál ott lihegett a nyakamba, de szerintem olyan büdös volt a szám a sok szesztől, hogy inkább elhúzott máshová. Idővel felnőttem és óvatosabban bántam a sorsommal, de jó sok évvel később az építőiparban eltöltött másfél évem alatt újra a környékemen kezdett kellemetlenkedni az öreg kaszás.Egyik hajmeresztő eset, amikor egy külső teherliften vittünk fel a 6. emeletig légtechnikában használt spirálkorcolt alumínium csöveket. Ugyan indulás előtt leellenőriztük, hogy stabil, de amikor a magasban hirtelen megállt a lift, az olyan hirtelen történt, hogy a fellépő erő hatására a csövek elkezdtek kidőlni a liftből, amikre cimbimmel azonnal rávetettük magunkat. Szerencsére ezzel a vetődéssel meggátoltuk, hogy a lent sétáló járókelők, liftkezelő, vagy egyéb kolléga ne szakadjon darabokra a lepotyogó több kilós nagy átmérőjű csövektől és, hogy ezt a blogot én most ne a hűvösben írjam. Vagy 20 percig feküdtünk a csöveken, amíg végre feljött valaki, hogy mi a franc van már a lifttel. Utána minden csövet szépen egyesével vittük fel a lépcsőn. A következő esetnél pozitívabb szerep jutott nekem, de ha rágondolok, még mindig kiráz a hideg. Egy bazi nagy aknánál, 20 méter magasban kellett olyan munkát megcsinálnunk, ami amúgy sem a mi dolgunk lett volna, na meg nem ártott volna alpin felszerelés hozzá. A megrendelő persze szépen bezsarolt minket, hogy ha nem csináljuk meg, akkor visszatartja a pénzt, így megpróbáltuk megcsinálni. Két kolléga egyik lábával létrán állva a másikkal egy keresztben felcsavarozott deszkára támaszkodva próbálta helyére illeszteni a motoros zsalut úgy, hogy súlypontjuk bőven az akna felé került, ezért ketten fogtuk a létrákat, hogy nehogy bebillenjenek a mélységbe. Egy váratlan pillanatban a deszka rögzítése megadta magát. A szerencsésebbje el tudta kapni a létrát így fenn maradt, viszont a másik elkezdett bezuhanni a sötétségbe, de mint valami szuperhős az ujjbegyeivel el tudott kapni valami peremet így azzal együtt, hogy elkaptam a lábát szerencsésen megúszta a dolgot. Akkor aznapra lefújtam a napot és mindenkit hazaküldtem. A megrendelőt persze nem érdekelte az egész, még azzal is fenyegetőzött, hogy kifizetteti a zsalu árát, ami nem igazán élte túl a zuhanást. Mikor megemlítettem neki, hogy ha lezuhant volna az emberünk, akkor ő most max. a börtönből hívna, akkor visszavett az arcból és megegyeztünk, hogy nincs pénzvisszatartás és nincs több ilyen jellegű munkafázis, hanem szépen hívjon alpinosokat, akiknek ez a dolguk. Szerencsére az eset után nem sokkal befejeződött az építőipari pályafutásom, de szerintem még mindig hasonló viszonyok uralkodhatnak.Ezután több éves csönd következett, majd tavaly pár hónapon belül két járműves esetem is volt.Az elsőt motorral sikerül abszolválnom. Nyár végén egy óriási vihart követően mentem hazafelé a II. kerületben, amikor is egy elágazásnál keresztben elfutott előttem egy kutya. Mérlegelni nem nagyon volt időm, rutintalan motorosként nyomtam egy kövér satuféket, aminek meg is lett az eredménye. A motor kicsúszott alólam, lehemperedtem az aszfaltra és hirtelen egy John Woo filmbe kerültem. Érdekes pillanatok voltak, mert teljesen úgy éreztem, mintha lelassult volna az idő. Oldalamon pörögtem, mikor is láttam, hogy a motor a levegőben repül és épp készül rám zuhanni. A 170 kg súly forgó alkatrészekkel párosítva nem lett volna túl kellemes, de ebben az időhurokban sikerült felmérni a helyzetet és mikor már csak a hátamon csúsztam, felhúztam mindkét lábam és a motorblokknál két lábbal továbblöktem magamtól a motort, így nem nyomott agyon vagy darált le a kerék.A mögöttem autózók és az arra sétálók azonnal rohantak felém, de én felpattantam, felállítottam a járművet és közöltem velük, hogy minden rendben. Párszor még megkérdezték, mert nem hitték el, de a sokadik sikertelen segítségnyújtásuk után elhagyták a forgatás helyszínét. A motort felállítottam oldalsztenderre és felmértem a károkat. Beszarás, de kb. semmi baja sem lett. A fékkar kicsit eltekeredett, de még használható volt és a motor pöcc-röffre be is indult. Picit fáj itt-ott, de akkor nem éreztem, hogy nagy bajom lenne. Mikor kiment belőlem az adrenalin akkor már kezdett fájni minden porcikám, de szerencsére csak felszíni sérülések keletkeztek rajtam.El is érkeztünk a legutóbbi esetig. A szemben közlekedő mamó valamiért megpördült a kanyarban és frontálisan belénk jött. A kocsi totálkáros lett, teljesen összegyűrődött az eleje. Az eset után azonnal hívtam a 112-t és jött is mindenki ahogy kell, le a kalappal mindenki előtt. Simán kiszálltam a kocsiból, picit fájt mindkét térdem, mert az üközésnél azokat beütöttem a műszerfalba. A mellettem ülő anyósomnak eltört pár bordája a biztonsági övtől, de komolyabb baja nem lett. A mamó persze mindenféle sérülés nélkül ugrott ki az autójából, majd mikor látta, hogy van sérülés, egyből bekamuzta, hogy ő is rosszul van. Lelkileg azért sérültem, de ezt is sikerült megúsznom. Nagyon rossz érzés volt autóba ülni az eset után. Minden szembejövőnél félelmet éreztem és amennyire lehetett az úttest jobb oldala felé húztam mindig a kocsit. Most pár hónap után már kicsit jobb, de kell még egy kis idő, hogy minden a régi legyen.Kíváncsi vagyok, hogy mivel próbálkozik legközelebb az öreg kaszás. Ugyan rádőlt a házra a fűzfánk egyik vastag ága (szerintem az ő keze van benne), de hiába a kísértés nem megyek fel szeles, esős, havas időben lefűrészelni, nem fogok kockáztatni, majd tavasszal megoldjuk, addig fogja a spanifer.

by Ruzsi

RageQuit

2018.07.31. in

Sajnos az utóbbi hetekben túl sok időm lett játszani, mert egyik hétfőn reggel azzal fogadott a főnököm, hogy ki vagyok rúgva. A történet elég kacifántos, amit talán egy későbbi blogban majd elmesélek, de most a lényeg nem ezen van. Szóval június elsejétől beálltam a munkanélküliek seregébe, de mivel kocsmába nem nagyon járok, játékgép meg nincs a környéken, így jobb híján elkezdtem kikoptatni a PS Plus-ban kapott olyan játékokat, amik a mostanában bevezetett szűrési lehetőség után bent maradtak a listámban.Mad Max-el kezdtem. Amíg melóztam úgy éreztem, hogy az open world játékok egyszerűen nem nekem valók, pedig csak annyi volt a bibi, hogy nem volt rájuk időm. Ami a munkáskorszakban taszított, az most egyszerűen fel sem tűnt. Nem éreztem nyűgnek a kocsikázást egyik pontból a másikba, nem gondoltam unalmasnak a szinte ismétlődő küldetéseket, csak élveztem a játék okozta pillanatokat és nem járt azon az eszem, hogy a francnak ennyi sallang, nincs nekem erre időm, delete. Nagyon bejött és teljesen átértékelődött bennem a hasonló játékok iránti szemléletem. Ezen felbátorodva következőnek a AC Freedom Cry-t választottam a listámról és itt kezdődött a leli békém teljes mértékű kibillenése.Egyszerűen nem tudom felfogni és elfogadni azt, hogy egy játék, ami több évre tekint vissza, aminek már szinte magától kéne működnie olyan trehány megoldásokat és hibákat kínáljon, mint ez. Az, hogy óránként dobott egy kékhalált, nem biztos, hogy a játék hibája, lehet, hogy reinstall után helyre jött volna, de úgy gondoltam, hogy ez a 7-8 órás játék (ha trófeázol, amúgy 2-3 óra) nem ér annyit, ennyi belefér. Az igazi probléma, aminek kapcsán nem ritkán hagyta el az ajkam ide nem illő kifejezés, az szín tiszta programozói renyheség. Egy rohadt kör megnyomása 3 dolgot is jelent a játékban, és mikor egy olyan helyzet alakul ki, ahol esetleg egy eseménynél ahelyett, hogy pl. kinyírna valakit a szerencsétlen szaracén barátunk inkább felvesz egy ledobott fegyvert vagy elkezd csüngeni egy tetőről az megfizethetetlen, szerencsére minden másra ott a Mastercard. Mivel ráértem, végig is vittem, a trófeákat is begyűjtöttem, majd jó mélyre elástam magamban ezt a játéksorozatot.Szerencsére kellemes élményeket nyújtó játékok is megfordultak a kezeim közt. A Ratchet & Clank a gyerekek körében óriási népszerűségnek örvend és mivel elmentek a nagyszülőkkel nyaralni, így apu is élvezhette ezt a jó kis játékot. Nálam ez a klasszikus nagybetűs JÁTÉK. Picit ügyességi, picit gondolkodós, sokszor megnevettet, de ha úgy döntesz akkor lehet szívatós is, de egy pillanata sem sarkall arra, hogy kitépjem tőle a hajam vagy pokolba kívánjam. Ebbe a sorba tartozik még a Rime is, aminek a vége nagyon megfogott, ugyan sejtettem, hogy valami ilyesmiről szólhat a történet, de azért amikor begazolódott a gyanúm, akkor azért picit elszontyolodtam. A Beyond az esték műsora volt. Sötét, házimozi jó hangosra feltekerve, interaktív film ON. A befejezésének másnapján rendesen hiányzott a szokásos rituálé, ami a játékot övezte, de hát nincs mese sok van még a listán nem lehet, itt lacafacázni azzal, hogy most újrajátsszuk, majd talán hónapokkal később, amikor minden emlék elhalványul. Következő áldozat a Stories: The Path of Destinies volt, ami egész jól indult, de a sok önismétlés után, már a narrátor hangjától is hánytam, de mivel csak pár óra hiányzott a platkóhoz, így öklendezve is letoltam, de a ding után 1 mp-el már nem volt a gépen és akkor elérkeztünk ahhoz, aminél legelőször gondoltam arra, hogy legszívesebben kibelezném azokat, akik ezt csinálták.Trackmania Turbo!!!!Most hogy leírtam ezt a kész szót, már érzem, hogy a pulzusom kapott egy kettes szorzót a vérnyomásom, meg már a fejtetőmön kopogtat. UTÁLOM, mint a szart. Ez a játék egy undorító szar szemét kőkemény geciség. Egyszerűen nem tudok másra gondolni, minthogy valami pattanásos SZTK keretes nyomik csinálták egy kibaszott pincében és semmi más nem motiválta őket, csak hogy visszaadják a világnak azt a szenvedést, amit ők kaptak egész életükben. Egyszerűen aki egy könnyed autózgatásra vágyik, az felejtse el. A játék kőkemény kihívások elé állít és itt az emberiség többsége nem lehet jó max. szerencsés és amíg nem érzel rá, addig szinte sikerélményed se lesz. Egy Souls-like játék is nehéz, de ez teljesen más. Egy DS-ben kiismered az ellenfeleket, betanulod a bossok move-setjét és előbb-utóbb letolod mindet és amint egyre jobban ráérzel annál kevesebbet halsz és sok sikeres párharcot már csak néha követ kudarc. Na ebben a Fuckmania Trutymóban pont fordítva van. Egyfolytában szopsz és ha bemákolsz egy jó eredményt akkor jöhet a következő pálya és a szájon át való kényeztetés elölről. Gondold azt, hogy a Bloodborne-ben hogy eljuss az első bossig, arra kell vagy 40-50 óra, mert már a sima mobok is folyamatosan levernek, mint a szart. Ami a legelszomorítóbb az egészben, hogy a kibaszott kihívéskényszer miatt nem tudom letenni és jelenleg is kínlódom vele. Szépen ott van a lista, hogy a világon, az országban, a megyében hány ember jutott tovább, mint én, így sajnos kisebb-nagyobb szünetek után, de mindig előkerül ez a fostalicska. Egyszerre gyűlölöm és imádom. Már volt, hogy letöröltem, de valahogy visszamászott a gépre.Mostanában már csak a törlés opció nálam. Voltak idők, amikor úgy kihozott a sodromból egy játék, hogy leköptem a monitort, vagy rávertem egyet, de volt, hogy az albitársak vették ki a kezemből a széket, amit már lendítettem volna a kijelző felé. Landolt már kóla a PC belsejében és természetesen a ragequit sem volt túl ritka mutatvány. Mostanra azért sokat komolyaodtam, meg ezek a a rohadt kontrollerek drágák, meg egy TV sem 2 forint, így jobb híján marad a csúnya beszéd, meg a delete. Itt az oldalon is sok történet rémlik amikor lemezek törtek ketté vagy kontrollerek kerültek stresszteszt alá, de hát ilyenek vagyunk, néha jobbak akarunk lenni önmagunknál és ez elég ritkán sikerül.Utolsó szög a koporsómban a BO3 realistic módja. Ekkora csaló szart, de komolyan nem látott még a világ. Néha úgy leszednek, hogy nem is látom azt, aki lelő, szinte ki sem dugom a fejem, csak bemozdulok abba az irányba ahonnan lelőhetnek és már jön is a töltőképernyő. Annyit szoptam benne, hogy már nem idegeskedem. Kb. csak sniper fegyó, ami célravezető. Kihívást igazán nem tartogat, mert a sikerhez csak egy scriptfolyamot kell betanulni és kb. már azelőtt kell lőni, hogy az ellenfél megjelenik. Szerintem ez már gáz. Mivel mazohista vagyok, így végigtolom, de se nem szórakoztat, se nem ad kielégülést az, hogy egy-egy rész sikerült teljesítenem. A változatosság kedvéért belekukkantottam a multijába, de semmi másra nem volt jó csak arra, hogy lealázzanak azok, akik lvl 536-on vannak és minden porcikáját ismerik a játéknak. Szóval itt tartok. Sajnos PS Plussos pályafutásom lassan a végéhez ér, mert jövőhét hétfőn már új helyen kezdek, de fél óra vonat oda és fél óra vonat vissza pont elég ahhoz, hogy valami embertelenül nehéz VITA-s címmel próbáljam bebizonyítani magamnak, hogy mekkora faszagyerek vagyok. Sine More már ott cigánykodik feltelepítve, hogy rohadna meg az is…

by Ruzsi

Minimigiri

2018.04.12. in

Hétvégén családi programként a szülőfalumban voltunk Hurkatöltő márkájú 3D-s kajanyomtatóval hurkát és kolbászt készíteni. Nem nagy munka, pár óra alatt megvan és legalább tudjuk, hogy mi van abban, amit megeszünk. Természetesen előkerülnek jóféle sörök, borok és párlatok is, ami mindenkiből kihozta a Benedek Eleket és elkezdte mesélni a régi történeteket. A régen minden jobb volt most sem hiányozhatott a repertoárból, de ezen történetek kapcsán jutottunk el oda, hogy régen milyen kevés indoeurópai volt a faluban és hogy most már van olyan utca, ahol már nem is lakik más.9 éves koromig laktam ott és teljesen más volt akkoriban az élet mint manapság. Butaság jobbnak vagy rosszabbnak mondani, mert ez nézőpont kérdése. Ez egy 600 fős zsákfalu, amit magas dombok, erdők vesznek körül, van saját tava (azaz csak egy öböl tartozik hozzá, de az is valami) és ami a legjobb volt benne, hogy a falubeliek olyanok voltak, mint egy nagy család. Nem volt bűnözés, nem voltak verekedések, viszályok, az emberek kölcsönösen segítettek egymásnak és ez úgy tudott működni, hogy volt jó pár roma család is. Velük nőttem fel, velük játszottunk, velük jártam oviba, suliba és sosem volt semmi probléma. A felnőttek dolgoztak, a gyerekek tanultak ők ebben szocializálódtak és érezni lehetett, hogy ők megkülönböztetik magukat a más falukban élő kisebbségtől.Elérkezett 1989-90. Juhú vége a kommunizmusnak, jöhet a hőn áhított demokrácia, ami sok embernek kedvezett, de soknak felért egy halálos ítélettel, többek közt a falunak és a benne élő embereknek. Sorra zárták be a bányákat a gyárakat a környéken, alig volt munka, szinte csak a mezőgazdaságból lehetett megélni, mert az ipart teljesen megszüntették. Ennek első áldozatai a romák voltak, őket építették le legelsőnek és most azt várnád, hogy azt írjam, hogy innentől elindult a bűnözéshullám, de nem. Napszámot vállaltak a földeken meg Pestre jártak építkezésekre dolgozni és első blikkre semmi sem változott.A változást az hozta, hogy szép lassan elkezdtek elköltözni a faluból az emberek olyan helyekre, ahol van esély munkát találni és a házaikat túlnyomó részt más faluból származó romák vették meg. Ugyan Budapesten is felkapott lett a falucska és egy főorvos és a baráti köre odaköltözött, de betelepedést főleg a kisebbség jelentette. Ez a kisebbség nem abban nevelkedett, mint a falubeliek és szép lassan szükség volt zárni a kapukat, majd az ajtókat is. Évről évre több segélyre szoruló telepedett be és ezzel kb. meg is pecsételődött a település sorsa. A házak elértéktelenedtek, szinte minden fiatal menekül onnan pedig egy parádés hely volt 30 éve.Én látok még reményt, hogy jó hely legyen megint, mert igen jó vezetése van. Jelenleg a falu önellátó, ami azt jelenti, hogy a fűkaszálásnak álcázott semmittevés helyett a közmunkások az állattenyésztésben és a mezőgazdaságban is dolgoznak. Az óvodai, iskolai étkezést a megtermelt javakból állítják elő és ingyenes mindenkinek. Jó… nem volt az mindig, de mikor egy 20 fős oviban 14 kisebbségi ingyen eszik, akkor attól a hattól már nem akarnak pénzt elkérni érte. Az öregek 300ft-ért kapnak 3 fogásos ebédet és nem babaadag, láttam. 🙂 Van saját erdő a fűtésre, saját földek az állatoknak és a terményeknek. Rendez a falu különféle fesztiválokat és szépen összehozzák, hogy ne legyen üresen a kassza. Nálam ez példaértékű és büszke vagyok rájuk ezért. Tesznek azért, hogy jobb legyen nekik, de azért nem ennyire mesebeli a helyzet.Nagybátyám a falugazda vagy mi, azaz ő irányítja a közmunkásokat. Szerencsétlen teljesen kész van, mert a nemrég betelepültek nem igazán szeretnek dolgozni. Elvárják a segélyt, az ingyen kaját és tűzifát, de ha felügyelet nélkül maradnak, akkor hirtelen eltűnik a munkakedvük, így sokszor neki kell befejezni dolgokat, mert ugye az árnyaltabb bőrűeknek jogaik vannak és ezt rohadtul tudják is. Akik régi falubeli cigányok, azoknak van rendes munkájuk vagy ha közmunkára kényszerülnek azok ott is dolgoznak. Az ő házaik rendben vannak tartva. Pont jöttünk el egy mellett és feleségem mondta, hogy nézzem, hogy milyen szép kis takaros parasztház. Egy cigánycsaládé volt és rendesen leesett az álla, mikor megtudta.Nagybátyámék azt mondják, hogy még pár év és a kisebbség a többség lesz és akkor vége mindennek. Nem lesz aki megtermeli nekik az ételt és elkezdik majd felemészteni a környezetüket. Én ebben az egész történetben az utóbbi évek migrációs eseményeit látom csak kicsiben. Főleg olyanok telepedtek be, akiknek a munka még az életben sem jutott az eszébe. Az ingyen kajáért jönnek, mert tudják, hogy itt megkapják. Oda nem lehet védőrácsot felhúzni, de nem is téma egyik sajtóban sem. Az őslakókat szép lassan kitúrják otthonaikból. Az ingatlanok elértéktelenednek az óriási szántóföldek és erdők potom áron cserélnek majd gazdát. Itt ugyan ez nem direkt esemény, de itt ahol én élek azt csinálja két roma ingatlanos, hogy betelepíti balhés fajtársaikat általuk megvett ingatlanba, majd leesik ettől a szomszéd ház/lakás értéke és azt megveszik. A purgyét utána továbbköltözteti, a kecókat rendbe rakják, majd dupla áron eladják.Akik ebben élnek csak azok tudják, hogy mi a valóság. Számomra bicskanyitogató, mikor anyuci kedvence, aki még a büdös életben nem dolgozott és semmi problémája nem volt az életben kiáll a nyilvánosság elé és jogokról, emberségről, befogadásról beszél. Legszívesebben pofán verném és mondanám neki, hogy akkor fogadd be őket te és mindenki más is aki mellette van. Tegnap mikor hazaértem egy “tuning” Lada-t láttam meg a szemben lévő évek óta árult romos ház előtt és még mindig abban bízom, hogy azok nem fognak oda beköltözni csak kitakarítják. Eddig nyugodt szívvel hagytam nyitva a kaput, a melléképületnek a kulcsa sincs meg, de ha a Ladások odaköltöznek akkor lehet, hogy egy új korszak kezdődik nálunk.

by Ruzsi

honnan tudod?

2018.02.21. in

Egy kedves idősebb kollégámnak köszönhetően, napi szinten találkozom azzal a Mónika-showban szállóigévé vált kijelentéssel, minthogy vannak emberek, akiket “könnyen lehet folyásolni be”. Az öreg napi szinten szapulja a számára nem tetsző politikai pártot/pártokat, celebeket, neves közszereplőket és minden hibát kimagyarázva védi a saját kedvenceit. Egyszerűen nem tud senki olyat mondani neki, amivel meg lehetne győzni arról, hogy amit ő gondol, az nem biztos, hogy úgy is van. Sokan vannak így ezzel, de azért hozzá kell tenni, hogy ennek az állapotnak is vannak fajtái, szintjei. 1. A remeteÉn ebbe a kategóriába tartozom. Önszántamból választottam azt, hogy nem foglalkozom a napi hírekkel, nem politizálok, nem érdekelnek a híres emberek piszlicsáré dolgai. Nem nézek TV-t, nem olvasok napi sajtót, nem hallgatok híreket. Nem voltam én mindig ilyen, de egyszer csak kikopott az életemből. A TV-t már csak körbe-körbe kapcsolgattam és a vezető csatorna a TV Paprika lett. A hírportálok politikai függősége és az ehhez tartozó nyílt politikai támadások kezdtek irritálóak lenni. Adott egy hír és az egyik oldal A-t ír, a másik B-t és amúgy meg C történt, de egy idő után már azt gondoltam, hogy lehet, hogy nem is történt semmi sem. Végiggondolva az emberiség történelmét, mindig megmondták, hogy mit kell gondolnunk, aztán vagy beálltunk a sorba vagy vállaltuk az ellenkezésünk következményeit. Én jelenleg lebegek a semmiben, ami nem mondom, hogy jó, mert nem az, de ebben a helyzetben nem pazarlok energiát olyan dolgok megértésére, amiknek valóságtartalmát nem ismerem és az életemet nem befolyásolja egy szemernyit sem.2. A nagyokosŐ az, aki minden IS tud. Ez a pozíció nem függ semmilyen társadalmi helyzettől, iskolázottságtól, ez egyszerűen csak egy vele született tulajdonság. Számára nincs olyan téma, amibe ne tudna beleszólni és az esetek többségében vele vagy egy ismerősével már elő is fordult olyan. Általában nincs tényleges ismeretanyag a tarsolyában, egyszerűen ő kikövetkeztet valamit és az úgy van. Nem ismer vereséget semmilyen vitában, végsőkig küzd az igazért, még akkor is, ha olyan bizonyítékot raksz elé, ami teljes mértékben megcáfolja állítását. Ilyenkor okosan kitér, majd egy másik vonalon elindulva, a cáfolatot kikerülve újra támadásba lendül és végül kiderül, hogy mégis neki van igaza.3. A hibáztatóÉlete romokban, mindennapjait a folyamatos önsajnálat öleli körül. Ugyan ennivalóra alig telik, de pia, cigi, internet az van. Tudását kocsmákban és természetesen az interneten szerzi. Életcélja nincs, de azt tudja, hogy ki és mi más miatt nem jut egyről a kettőre. Minden témában, ami az ő életével kapcsolatos megvan az ügyeletes rossz, aki persze sosem ő. A probléma forrása kimeríthetetlen. Szar az egész világ, az ország, az aktuális kormány, a városvezetés, a volt munkahelye, a munkanélküli hivatal, az önkormányzat, a szomszéd, a Józsi, az árokpart. Megoldást sosem hallunk tőle, nála megáll a tudomány a folyamatos fikázásnál.4. A kétkedőŐ az, aki számára nincs olyan, hogy biztos, nála a max. a 99,99%. Legdurvább képviselőik mindenféle összeesküvés-elméleteket kreálnak, szektákat, egyházakat alapítanak. Kételyeiket széles körben hirdetik és az elméleti bizonyításaik mögé próbálnak embereket állítani, majd később velük példálózni, miszerint ennyi légy nem tévedhet. Nehéz megmondani, hogy ezek az emberek zsenik, őrültek vagy csak unatkozó átlagemberek. Téziseiket bizonyítékokkal támasztják alá, de ezek a bizonyítékok általában koholmányok és minden állításuk csak egy bizonyos szintig hihető igaznak. Vitázni velük nem lehet.5. A beszűkültŐ egyszer hallott, olvasott valamit, ami mellett a végletekig kiáll. Nem képes elfogadni semmi más véleményt, csak az övé az egyetlen igazság, minden más hülyeség. Ezek a nézetek általában nem hosszas körüljárás eredményei, hanem az számít, hogy egy adott dologról mit olvasott, hallott elsőre. Az informátora bárki és bármi lehet akiben megbízik, amiben hisz. Bárkivel képes összeveszni egy vitában, még arra sem képes, hogy ellenvéleményét ráhagyja a másikra. Nem lehet nem az övé az utolsó szó.6. A trendiŐ sodródik az árral, szinte nincs is önálló véleménye. Arra szavaz, mint a többség, olyan zenét hallgat, amit a legtöbben, úgy öltözik, mint amit a divat diktál. Véleményét könnyen tudja változtatni és igazából számára ezek nem is fontos dolgok, csak azt látja, hogy másoknak ezek fontosak, így neki is kell, hogy legyen. Nem szól bele vitákba, nem kezdeményez, ha kérdezik helyesel, egyet ért. Sosem dönt két vélemény között, inkább kimarad belőle. Ő a mintapolgár. A politikusok és a mindenféle gazdasági hatalmak őt szeretik. Véleménye az övék, amiket vesz az övék, az ember egy gép, amit ők irányítanak.7. TeHa ráismersz magadra, nem biztos, hogy a véletlen műve, mert 1-2 jellemzést az oldalról loptam. Sokan vagyunk és sokfélék, és én ezt elfogadtam vénségemre, de visszatérve az alapvető kérdésre honnan tudod, amit tudsz? Évekig, évszázadokig hitt dolgokat cáfoltak meg a történelem során is és rengeteg tudományban volt olyan esemény, ami szinte élére állította az addig tanultakat. Ki tudja, hogy mi az most, amit jelen tudásunkkal igaznak vélünk, pedig lesz egy olyan ember a jövőben, aki azt fogja mondani, hogy a-a az nem úgy van, mostantól gondoljatok mást!Ezt a tudás kérdést így a választások előtt legkézenfekvőbb a politikai témával bemutatni. Ott vannak a kormánypárti és az ellenzéki emberkék, akik olyan médiát néznek, olvasnak, amik az általuk kedvelt, támogatott oldallal vannak kapcsolatban, tehát a félig töltött pohár náluk tele van, a másik oldalon pedig félig üres. Szívod magadba a félinformációkat a ferdítéseket és teljes mértékben elutasítod azt, amit a másik fél mond. Alapvetően már maga a Parlament is ilyen, nehéz lenne elvárni a “rajongóktól”, hogy ne ugyanúgy viselkedjenek, mint a “megváltóik”. Egyértelműen az oszd meg és uralkodj elv van érvényben. Ez a nagy szuper demokrácia. Tömik a fejed információkkal, amiről nem tudsz semmit, csak elhiszed, de olyan szinten, hogy már tudásnak érzed. Tüntetsz, összeveszel, szavazol olyan elvek alapján, amikről azt gondolod, hogy úgy is van. Nem jutott még eszedbe soha, hogy csak egy gyalog vagy a sakktáblán, amit bármikor feláldozhat a királyod? Egy X vagy egy szavazólapon nem több. Nincs olyan ország, azaz valószínűleg nem sok, ahol olyan lenne a helyzet, ami mindenkinek jó. Mindig lesznek szegények és gazdagok, mindegy, hogy kit választasz, kinek hiszel. Még ha akarnának is jót tenni az aktuális kormányon lévők, akkor sem lehetne megoldani azt, hogy minden jó legyen. Lehet erről álmodni, lehet benne reménykedni, de ez inkább a mesékbe való történet. Általános téma, hogy ki mit és mennyit lop. Szerintem nincs már olyan magyar politikus, akit Hammurapi ne öletett volna már meg, de te még mindig hiszel benne, hogy a választottad, nem saját magát és rokonságát fogja gazdagítani, hanem velük nem foglalkozva majd téged. Egy jó bűvész képes úgy átverni, hogy látod a történéseket, de te olyan dolgokban hiszel, majd szintet lépve tudást birtokolsz, amiről fogalmad sincs.Egy történettel zárom ezt a rész. Egy régi kollégám még a rendszerváltás előtt és elején a legfőbb nemzeti építőipari cégnél volt olyan beosztásban, aki a különböző projektekhez kérte be az ajánlatokat alvállalkozóktól. A faszi az összes céggel le volt pacsizva és az árajánlatok úgy érkeztek be, hogy mindegy, hogy ki kapja, úgyis közösen csinálják valamint a volt kollégám megkapja a saját kis százalékát tőlük. A főnöke néha nem a legolcsóbbat választotta, hogy trükkösködjön, de ez a kollégámnak tökmindegy volt, sőt, több pénzt kapott. A főnek nem tudta, hogy a választása értelmetlen, mert mindegy hogy kit választ az így is úgy is a kollégámnak kedvez. Mi van akkor, ha az is mindegy, hogy mi kit választunk áprilisban? Ha van egy Soros egy Oszlopos és felettük egy X, aki mindkét oldalt birtokolja, akkor mi van? Kis ember vagyok én ehhez, így jobb híján foglalkozom inkább magammal és próbálok érvényesülni abban, amit úgy ahogy átlátok.

by Ruzsi

Babality

2018.01.24. in

Régi ígéretem fogom most teljesíteni miszerint elmesélem, hogy hogyan változtatta meg az játékfüggő életünket az első gyerkőc születése. Mint írtam egy előző blogban keményen függők voltunk és a múltidőt csak a mérték csökkenése miatt írtam most ide, mert a jelenség szerintem sosem fog kihalni belőlünk.Egy téli napon 10 órás vajjúdás, és eltitkolt orvosi műhibák után megszületett az első számú trónörökösünk. Sajnos valamelyik ápoló elbaltázott valamit, így ennek jelenleg is isszuk a levét, de szerencsére meg tudták menteni az életét, habár az életmentés olyan problémákat okozott aminek következménye, hogy élete végéig speciális diétára lesz szüksége, valamint jelenleg is fejlesztésre szorul, hogy iskolakezdésre első ránézésre neurotipikusnak gondolják és az átlag gyerekektől elvárható ösztönös szociális viselkedési formákat megtanulja és alkalmazza. Szóval a történet nem éppen az átlagos szülő-gyerek kapcsolattal indult, de mivel ő volt az első, meg az orvosok/védőnők sem mondtak semmit, így elkönyveltük, hogy sírós a baba, meg hogy majd kinövi. Az én napi rutinom az volt, hogy reggel 7-től 15-ig meló, fél 4-re hazaértem, akkor volt fél óra pihenőm, hogy aztán szinte este 11-ig folyamatosan ringassam, hogy ne legyenek fájdalmai, ne sírjon persze azt csak utólag tudtuk meg, hogy az agy milyen kapcsolatban van a mozgással és hogy milyen nagy mákunk volt, hogy csináltuk, amit csináltunk. Elég jó kis edzés volt. Bal és jobb kar váltva, aztán lábbal billegtetve, mikor bealudt akkor kis pihi. Mivel általában egy karom szabad volt, így simán tudtam tolni MOVE-os játékokat közben, a The Shoot-ot pl. agyonjátszottam, imádtam, de ha szopizott vagy aludt, akkor más kontrolleres címeket is volt lehetőségem tolni az elején. Fél év múlva úgy döntöttünk, hogy elköltözünk a belvárosból, mert amúgy is Budapesten kívül dolgoztam, meg a belváros már nem volt annyira menő, mint amit anno a buliszemüvegen keresztül láttam belőle.Találtunk egy albit a melóhelytől 5 percre gyönyörű kilátással és annyiért amennyiért a budapesti kecót ki tudtuk adni, így anyagilag és ami jelenleg is legfontosabb időben is jobban jöttünk ki. Ekkorra már nem volt szükség folyamatos istápolásra így egy szombaton a lenne kedved a Guild Wars 2-höz kérdés után pár órával már Pesten voltunk és két példányt üldöztünk belőle. Délután installálás, kis belekukkantás, majd altatás után újra egy MMO-ban voltunk ketten párommal. Egy másik világban ahol el tudtuk felejteni a mindennapos problémákat, ahol pihenhettünk, feltöltődhetünk. Egy idő után persze ott voltunk, mint mindig, kellene egy klán, hogy a nagyobb contenteket mi is átélhessük. Óriási szerencsével rám írt egy figura, hogy a fórumos megnyilvánulásaim alapján úgy gondolja, hogy beleillenék a klánjukba és ez pont kapóra jött. Meglepetésemre egy régi csoportosulás volt, tele érdekes felnőtt emberrel és ami igazán bejött, hogy gyerekközpontú volt az egész. Rajtunk kívül is volt egy pár, akik már évekkel azelőtt végigmentek ugyanazon, amin mi. Az emberek a klánban úgy szocializálódtak, hogy a legfőbb uralkodó a baba. Ha a baba sír, akkor tökmindegy, hogy milyen dungeon, raid van, a legfontosabb, hogy a legfőbb főnök visszaaludjon. Ez egy kivételes társaság volt, lehet, hogy nincs is még egy ilyen, mert a több éves tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberi önzőség és egoizmus egyre nagyobb teret nyer magának. Volt, hogy fél órát vártak rám és soha egy rossz szót sem szólt senki, mert nem a játék volt számukra a legfontosabb, hanem a társaság. Idővel kezdett unalmas lenni a játék és egyre gyakrabban kapcsoltam be a konzolt és kb. 1 év után lezárult életem klasszikus MMO-s időszaka. Utána esténként simán tudtam játszadozni ezzel-azzal, déli alvás közben sem volt gond, abszolút nem éreztem azt, hogy kevés időm lenne a hobbimra. Nagy segítség volt azért az is, hogy 5 percre volt a munkahelyem, így volt idő mindenre, nem kellett órákat utazással eltöltenem.Ezután jött egy költözés, egy újabb trónörökös, egy PS4 és egy Destiny. Nagyon rácuppantam. Ugyan nem azt adta amit előre vizionáltam, de így is hónapokat függtem rajta. Feleségem a két gyerekkel aludt, így minden estém a bolygókon barangolással telt. Igazából nem a játék miatt vártam az estéket, hanem a társak miatt, akik képesek voltak áldozatot hozni azért, hogy mehessek velük raidre ide-oda és megvárták, hogy 9-fél10-kor kezdjük el az órákig tartó küzdelmeket. Mindenki dolgozó ember volt és mégis megtették ezt értem, amit sosem fogok elfelejteni nekik. A Destiny aztán lecsengett, majd jött a TESO. Vettünk még egy PS4-et és oldalbordámmal belevetettük magunkat. Nem volt az igazi, így hamar unalomba fulladt, aztán Diablo 3-at pörgettük, de pár belealvás után befejeztük a közös játékot és azóta csak a piszmogás megy. A két gyerek nem kétszer nagyobb feladat, mint az egy, hanem sokkal többször. Próbáljuk elosztani otthon a feladatokat, így pontos heti rendünk van arról, hogy ki mikor mit csinál. Mikor nem én altatok, akkor több időm van esténként játszani, de ha szerencsém van és hamar elalszanak akkor is tolom egy kicsit altatás után. Asszony közben VITA-n vagy telón tologat valamit.Összefoglalva az egészet nem kivitelezhetetlen még akkor sem ez a hobbi, ha nem ősemberként gondolkodva a felségre hagyjuk az összes teendőt, de az biztos, hogy legtöbbször az időt az alvásból lopjuk el, ami hosszú távon nem egészséges.Most a nagy 6 éves a kicsi 3,5 és már le tudják kötni magukat napközben, így nem csak az altatás közben lehet nyomkodni a kontrollert, de általában már együtt játszunk. Pont tegnap jött meg a HORI mini kontrollere és rendeltem is egy másikat utána, hogy a Raymant már azon toljuk tovább. Apa függő, a gyerekeknek meg a legnagyobb öröm, ha a szülővel lehetnek, így a kettő dologból jön ki a közös CO-OP.A gyerekvállalás sok lemondással jár, de arra oda kel figyelni, hogy nem vagyunk robotok, kell a kikapcsolódás a szülőnek is, különben kiég. A játékokra már más szemmel nézek, egy RPG-be sokáig bele sem mertem kezdeni. A Witcher 3-at kb. fél év volt végigtolni. Már nem platinázok mindenáron, nem gyűjtögetek, barangolok, csak azokat a játékokat keresem, amik gyorsan adnak élményt. Szóval nem kell megijedni a dologtól, minden megoldható csak nem ugyanúgy és nem ugyanannyi. Én már a közös játékszobát tervezgetem ahol apu, anyu és a két kópé játszik majd együtt a jelenlegi időhiány okozta lemaradásokat pótolva.

by Ruzsi

Álca

2018.01.03. in

Régóta itt vagyok már. Kezdetben csak olvasó voltam, szégyen nem szégyen egy nyereményjáték miatt regisztráltam. Sosem volt rám jellemző a fórumozás, a chatelés, nem osztottam meg életem minden pillanatát közösségi oldalakon, inkább csak passzívan olvasgattam emberkék véleményeit, okosságait, tanácsait, történeteit. Aktív pályafutásom az akkor még erősen pörgő blogszekcióban indult. Mindenki írt mindenről ami eszébe jutott és nem számított ritkaságnak, hogy 100 fölé menjen a kommentszám. Na nem pont azért, mert olyan témát sikerült találni, ami mindenkit lázba hozott, hanem akkoriban különböző klikkek működtek. Ha írt a nagy semmiről X, akkor a “barátai” jöttek bólogatni, az ellenségei pedig fikázni, majd jött a napokig tartó szópárbaj, amit csak egy másik blog, vagy fórumharc tudott megállítani, mert a vita átköltözött oda. Nagyon jókat mosolyogtam ezeken a “veszekedéseken”, mert páran tudták úgy forgatni a szavakat, hogy a gyengébb képességű tagok észre sem vették, hogy egy idő után már saját magukat fikázzák és néha ebbe a mulatságba beszálltam én is. A focis fórum volt az a hely, ahol igazán otthon éreztem magam. Szegény Jabut csesztettem legtöbbször és nagyon jól szórakoztam. Az egész nem szólt másról csak arról, hogy kilépjek akkori életemből és Ruzsi néven létezzek egy másik alternatív világban.Mindannyian változunk és ez alól én sem vagyok kivétel.Gyerekként egy visszahúzódó kölyök voltam, nem szeretettem a tömeget, általában csak csendben figyeltem, a társaságot nem kerestem, eljátszottam egyedül bármikor. Szerencsémre engem mások kerestek, így nem nyomott agyon saját egyéniségem és lettek barátaim, akik mindig kirángattak az igen kedvelt magányomból. Általános felsőben fociosztályba kerültem, ahol csapatsport lévén ugyancsak nem hagytak magamra. Középiskolában már teljesen kinyíltam. A focit abbahagytam és a jó tanuló jó sportolóból, az iskolakerülő zenész álcát aggattam magamra. Legbelül még mindig ugyanaz a magányra vágyó kisgyerek voltam, de küzdöttem ellene, mert tartozni akartam valahová. A társaság nem épp a jó irányba vitt. A korábbi iskola esze már a múlté és helyette a család szégyene nézett bele a tükörbe minden reggel. Hazudtam mindenkinek egyfolytában, eszemnek köszönhetően sosem tudtak meglepni, mindig megvolt, hogy kinek mit mondtam és szép lassan már egy kitalált világban éltem, aminek egy nem várt iskolai bukás vetett véget.Akkora pofon volt ez számomra, hogy úgy döntöttem, hogy nem megyek pótvizsgára, hanem megbukok és odateszem magam. Egy évvel később 4,5-ös átlaggal toltam le a középiskola 3. osztályt, és amiből megbuktam egy éve, abból ötös lettem és országos versenyre küldtek. Sajnos ez a lendület gyorsan alább hagyott, mert már csak a 4. félév azon tantárgyaira koncentráltam, amik kellettek a pontszámokhoz, a többi ment a levesbe. Érettségit tételeket bemagoltam, pipa, majd jött a papír, hogy felvettek a BME-re.Itt megint visszaestem. Mindig kerestem az okokat arra, hogy a lustaságom okozta iskolai bukdácsolásért ki más a felelős, még saját magamnak is hazudtam. Voltak persze igen paraszt oktatók, de csakis én baltáztam el és rúgtak ki félévkor. Egy év múlva másik suli, ugyanezzel a lemezzel. Utána szülői anyagi segítség off, Ákó meló+suli. Azt hinné az ember, hogy ettől észhez tértem, de még most sem. A diploma évekig húzódott. Hol otthon dekkoltam, hol melóztam + suli + buli. Rengeteget buliztunk, heti 3-4 este erről szólt. Buli! Hívhatnánk ennek is, de ez nem volt más csak vedelés és utána vedelés tovább ott, ahol táncolni is lehet. Sosem tudtam azaz csak nagyon ritkán felszabadult lenni. Néztem egy sörrel a kezemben az embereket akik nevetnek, örülnek és boldogan táncolnak, miközben én egyedül álltam a falnál a kis sörömmel. Megint ott voltam mint gyerekkoromban, ugyan tömegben, de magányosan, senkihez sem tartozva és nem éreztem úgy, hogy nekem ez nem jó. Egy csoda folytán aztán meglett a diploma, majd jött a hivatalos nagybetűs élet. A papír megléte előtt már Budapesten éltem fél éve, XIII. kerben egy barátomnál kezdtem, majd egy ismerőshöz költöztem a kerület napos oldalára egy szobába. Olcsón kijöttek a mindennapok és az alkalmi munkákból meg pokerezésből simán megéltem. Imádtam. Ebben az óriási városban úgy temetkezhettem a magányomba, hogy millióan élnek körülöttem és ez számomra maga volt a Kánaán, de egy idő után elkezdtem úgy érezni, hogy szükségem van valakire, mert a hosszú évek alatt alaposan meguntam magam. Jó pár próbálkozás után rátaláltam jelenlegi páromra, aki szép lassan felépített. A magányos magának való gyermekből, domináns egyéniséggé formálódtam az évek során.A PSC-n az aktivitásom csúcsa erre az időszakra tehető. Rengeteg ellenszenvet kiváltó hozzászólásom volt, de akadtak olyanok is, akik kedveltek, de egyik tábor sem tudta, hogy valójában Ruzsi milyen ember. Pár hozzászólásból festünk képet valakiről és sokszor esélyt sem adunk annak, hogy teljes kép alapján ítéljünk és arra meg sokan nem is gondolnak, hogy lehet, hogy a nicknév csak egy szerepet takar, egy olyan karaktert, akik csak szeretnénk lenni a való életben. Egy igen jó tulajdonságom, hogy én a rossz dolgokat elég gyorsan elfelejtem, de ez a történet megmaradt bennem és elég nagy hatással volt rám. Azaz arra, hogy kicsit lightosabban kommenteljek.Már nem is emlékszem, hogy mi volt a téma, de B arrogánsan kóstolgatott valakit és én a gyengébb segítségére siettem és ekkor kaptam a pofámba a szart, amitől lesett az állam. Egy számomra ismeretlen ember, akihez soha az életben egy szót sem szóltam kiosztott, hogy mekkora egy önző szar ember vagyok és hogy szó nélkül átgázolok másokon hogy előrébb jussak, meg hogy több embertől hallott dolgokat rólam. Ekkor a csákó elkezdett olyanokat mondani, minek a fele sem volt igaz, de mentegetőzés helyett inkább lezártam a a dolgot itt az oldalon azzal, hogy nem válaszoltam. Tudtam, hogy ki ő és, hogy kiket ismerhet és elkezdtem nyomozni, hogy ki a franctól származhat ez a sok hülyeség. Érdekes nevek merültek fel a sztoriban és egy idő után már csak nevettem azon, hogy mik el nem tudnak terjedni szájhagyomány útján. OK, voltam paraszt sok emberrel, de azt, hogy kitalálnak rólam valami kamut és elkezdik terjeszteni azért már gáz. Elkezdik terjeszteni egy Ruzsi nevű nickről, hogy mekkora egy szardarab jellem. Átgondoltam és lezártam inkább ezt magamban, mert sosem tudnám megérteni, hogy ez mire volt jó nekik, valószínűleg irigységből született ez az egész. A mesemondó társaság java kis pöcsös húszas éveit akkoriban kezdő, nagy álmokat dédelgető, magukat ebben-abban barátaik által tehetségesnek vélt diák volt, akik még semmit sem értek el az életben. Pár történet megfejtése az volt, hogy a parasztnak elkönyvelt Ruzsira lett felépítve a sztori, de mindenféle tény nélkül színtiszta fikcióból. Emlékszem azon emberek nagy terveire, hát szar sem lett belőle, eltűntek a süllyesztőben az emberekkel együtt. Mikor kiderült ez az egész épp egy akkor hajléktalanná vált fórumtársunkon próbáltam segíteni, és ekkor kezdte el B mondani rólam, hogy mekkora egy szar ember vagyok, na ja. 🙂 Magamban elküldtem az anyjába. Tudtam, hogy az egoizmusán kívül semmije sincs, a sors majd úgyis felnyitja a szemét előbb-utóbb.Azóta zárkózottabb vagyok és nem csak itt a fórumon, hanem életkörülményeim miatt az életben is és ami miatt az egész blogot elkezdtem az az, hogy milyen sok nick változott itt az évek alatt, köztük én is. Sokan felnőttek megkomolyodtak, passzivizálódtak, de vannak akik nem változnak, de vajon az az ő igazi énjük vagy csak egy álca. Vajon otthon, munkahelyen is arrogánsak, ott is szidnak mindent, ott sem lehet meggyőzni őket semmiről vagy az internet nekik is egy olyan láda amibe beledobálják a szarjaikat bezárják és otthon meg felhúzzák a papucsot? Ki tudja…én már igyekszem nem elítélni az emberkéket, csak keresem az értéket bennük, ha meg számomra nincs semmi értékelhető, akkor továbblépek.

by Ruzsi

Megjelenítő vásárlási kisokos

2017.11.29. in

Lassan itt a karácsony és a Jézuska irtó nagy bajban van már most, mert sokan csak annyit írtak a kívánságlevélbe, hogy nagyképernyős TV-t szeretnének konzolhoz, de semmi specifikációt nem adtak meg, aztán ha meg nem lesz jó, akkor meg Máriát szidja majd mindenki. Szeretném rendbe rakni a dolgokat, hogy szerencsétlen ne kapjon ilyen leveleket a jövőben.Ha valaki TV-t szeretne, akkor először le kell írni az igényeket, meg, hogy mennyit szán rá és hogy mi az a méret ami számára optimális lehet, ha valaki valamiért márkahű akkor máris szűkítette a kört.Fontos alapfogalmak, amikkel sokan nincsenek tisztában:Input lag: ez egyszerűen megfogalmazva annyi, hogy egy beviteli eszközön leadott jel mennyivel később jelenik meg a képernyőn. Sokan humbugnak tartják amit csak a TV és monitor gyártók találtak ki, pedig ez butaság, mert egy bizonyos érték felett már nem csak multi lövöldében, hanem egy single játékban is képes kellemetlen pillanatokat okozni. Legfeltűnőbb jelenség, amikor megnyomod flippernél a gombot és később indul a kar. Ez szabad szemmel érzékelhető, de aki nem játszik flipperrel azt csak azt érzékeli, hogy a rohadék egyből fejbe lövi hardon amikor kinéz a sarkon, vagy FIFA-ban őt mindig leszereli a gépi ellenfél, ő meg max. agyonrúgni tudja az ellenfelet, pedig csak annyi van, hogy nála később jelenik meg a kép, mint amit a szoftver alapjában véve mutat. A multiban egy rossz inputlaggal bíró megjelenítő képes teljesen kinyírni az élményt, egy vs játék kb. játszhatatlan. Nekem évekbe telt mire rájöttem, hogy nem is csak velem van a baj, nem én vagyok ennyire gyenge, hanem a wifi meg a TV-n bekapcsolt összes képjavító olyan lagot csinált, hogy az is csoda volt, h lelőttem valakit. Olyan 30ms-t mondanám határnak, ami alatt már nem rossz a késés, ez kb. 1 képkockás csúszás.Nem lehet se márkát se évjáratot mondani, hogy mi a jó, mert ez típusfüggő. 20ms alatt már minden nagy gyártó tud modellt mutatni, de ez is csalóka, mert ez nem azt jelenti, hogy bárhogy használjuk ez a lag lesz. Minden képjavító beállítás ront ezen az értéken, sőt még a felbontásokat sem tudják ugyanúgy kezelni. Láttam olyat, hogy csak 4K-ban volt elfogadható a lag mértéke, FullHD-ben meg 100 feletti szörnyűség. Általában van game mód minden TV-n, ami lekapcsol minden extrát a kis lag érdekében. Ekkor a látvány erősen romlik, de én pl. semmi értelmét nem látom, hogy szépnek lássam a killcamet ahelyett, hogy ne is legyen.Sokan azt hiszik, hogy ha monitor akkor az tuti jó pedig ez nagyon nem így van. Egy 30000Ftos akármitől ne várjunk csodát. Ugyan az input lagjuk sosem lesz olyan magas, mint egy TVnek, de nem csak ez számít és lépjünk is tovább a másik értékre, amit sokan inputlagnak gondolnak hibásan. Ha esetleg valakinek ez is segítséget jelent, a brand-ek rejtett beállításaival még jobban csökkenthetitek az input lag-ot :Panasonic: [Picture] > [Option Settings] > [Game Mode] “On“Samsung: Press the [Source] button on the remote, hover over HDMI, press the [Tool] button, select [Edit Name], then select [PC].Sony: [Scene Select] > [Game]köszi CountofHell A játék módoknál a szín-színhőmérséket-fényerő-háttérfény-kontraszt (meg még pár képjavító funkció) ugyanúgy állítható, mint a többi üzemmódban.A játék mód pl. az interpolációt (kivéve BFI) és az egyéb olyan képjavító (képrontó) lehetőségeket offolja, amelyek növelik az input lag-ot.köszi TCRVálaszidő/képfrissítés: Ezt sokan összemossák, összekeverik az input laggal pedig ez más. Már láttam okoskodó tanácsadást amikor a gyerek simán ajánlgatott egy irodai monitort játékra valakinek, merthogy csak 8 ms a válaszideje és hogy az milyen jó. Ez az érték azt mutatja, hogy milyen gyorsan tud képet azaz színt váltani a képernyő egy pontja. Ha ez az érték magas, akkor gyors mozgásnál elkenődik a kép, maszatol és homályos. Egyénként a 100.000 ft-os Tescos 4K-nál ez az ami kb. nézhetetlenné teszi már a filmeket is, mert igaz, hogy magas felbontást tudja, de olyan lassú a szerencsétlen, hogy max. a karácsonyi képek nézegetésére alkalmas. Ami még fontos az a Hz. A PS4 60Hz-et tud többet nem, így hiába van nagyobb frissítéssel bíró megjelenítőnk, nem fogjuk tudni kihasználni. Ezért szörnyű, amikor VRpisti meg a hasonló fogalmatlanok a 144 Hzes Predatort ajánlgatják konzolra. Hagyjuk is…MéretEzt érdemes a valószínűsíthető távolsághoz választani. Itt egy kalkulátor:http://www.rtings.com/tv/reviews/by-size/size-to-distance-relationshipSzerintem a vásárlók java pont telibeszarja, hogy honnan nézi, de minden méret x felbontás-nak van olyan távolsága, ami értelmetlené teszi a létezését, hacsak nem a menőzés a cél és azért tegyük hozzá, hogy ezek az adatok tv-műsorhoz/filmezéshez vannak kitalálva. Játéknál teljesen más a helyzet és ezen belül még a játékstílus sem mindegy. Megint a lövöldénél vagyok ahol igen kellemetlen tud lenni, hogy “optimális” távolságban ülve olyan nagy a képernyő, hogy a perifériás látásunk már kevés és szinte már a fejünket is forgatni kell, hogy belássuk a teret. Az alacsony input lag adta előny itt már megy is a levesbe. Egy autós játék pl. ennek pont az ellentetje. A képernyő közepét nézed a képernyő széle nem lesz érdekes soha így tökmindegy, hogy az egy kisebb TV vagy egy óriási projektor. Érdemes élőben belőni, hogy kinek mi a jó méret.ÁrazásEz egy elég jól kitalált rendszerben folyik. Az ár adott kategórián belül egy előre meghatározott esést fog leírni az idő arányában és mikor eléri a minimumot, akkor kivonják a forgalomból azaz nincs olyan, hogy szépen kivárjuk, hogy két zacskó szotyi árán majd évek múlva megvesszük a kinézett TV-t.Én kb. 4 kategóriára osztom a TV-ket, árat nem írok, mert a méret is nagyban befolyásolja, de egy 55-ösnél olyan minimum 300db ezrest érdemes félretenni rá.1. az olcsó bóvli szutyok, ami kb. egy fényképkerettel ér fel, ami hangot is képes kiadni, hagymát szeletelni még azért jó lehet.2. Filmezésre már jó, de konzolhoz főleg multihoz kevés3. Game mód 20 ms körüli, minden bekapcsolva 40-50ms (single-re simán elég)4. Ez már k….drága, jövőre pont benne is lesz a 3as-ban, vegye aki megteheti és türelmetlen.A TV vásárlás egy nehéz feladat, ha tudatosak szeretnénk lenni. Ha elvétve vagy szinte soha sem multizol vagy nem érdekel a siker akkor már 200ért is elcsíphetsz egy jó vételt, de ha értelmetlen a nagy képernyő, akkor még olcsóbban is. Érdemes abból kiindulni, hogy mennyi pénz van rá és hogy mire használnád és mekkorára vágysz. Ha ezek megvannak, akkor keresd ki a megfelelő oldalakon, hogy mik jöhetnek szóba és ha kiválasztottál párat, akkor kezdj el utánaolvasni teszteknek, tapasztalatoknak és sose hallgass egy ember véleményére. Na ha ezzel is megvagy akkor írhatod a levelet a Jézuskának és ha szerencséd van akkor használhatod egészséggel évekig.Én személy szerinte kettéválasztottam a dolgokat és a sok multizás miatt vettem egy direkt konzolra fejlesztett monitort. Elképesztő volt a változás a TVimhez képest. Ugyan a képminőség rosszabb, de számomra a gyorsaság volt a legfontosabb. Tűéles kép, gyors fordulásnál is minden részlet kivehető, alacsony input lag.Remélem, hogy a hozzászólásokban még láthatunk sok okosságot, hogy mire érdemes még figyelni és így összejöhet egy komplettebb leírás.Mélyebb TV tesztekkel foglalkozó oldalak:https://displaylag.com/display-database/https://www.rtings.com/tvhttp://www.hdtvtest.co.uk/

by Ruzsi

Játékfüggő

2017.11.06. in

Ezt a blogot hetekkel ezelőtt kezdtem el, azóta 2-3 elmélkedő is szólt ezekről a témákról, de ha már elkezdtem befejezem. Ezeket leginkább magamnak írom, mert eléggé eltompult az agyam a repetitiv mindennapokban és az írás közben kicsit ki tudok lépni a robot módból, amiben élek. Gratulálok előre is annak, aki ezt a hosszú blogot elolvassa. :)Kezdetek.Abban a korban voltam gyerek, amikor szinte minden háztartást elárasztottak az Ausztriában kapható műszaki termékek. Fischer VHS lejátszó, Gorenje hűtő, mosógép valamint a Commodore 64. Ugyan a videomagnó kapcsán is sok kellemes emléket tudnék felidézni, de a témához a C64 köthető, ez volt az a gép, amivel belekóstoltam a digitális játékok elképesztő világába. Nekünk sajnos nem volt ilyen masinánk, így csak nyaranta a nagyszülőknél töltött időszak alatt volt szerencsém játszani vele, ha rávettem valamelyik cimborát, hogy bringázás, foci helyett a szép idő ellenére inkább üljünk a szobában és nyomkodjuk a gombokat. Ami nekik már unalmas volt az nekem maga volt a megtestesült álom. Test drive, Interkarate, Micro Soccer 2, meg talán egy World Games nevű játék volt a legnépszerűbb, ami amolyan alternatív olimpiának felelt meg. 1-2 év nyöszörgés után a saját zsebpénzemet kiegészítve megkaptam az első saját kompúteremet egy C16 személyében. Nem számított, hogy nem 64-es örültem, mint majom a farkának. Első játék amit napokig toltunk öcsémmel a Pac-man volt. Az általános iskola felső tagozatát ezzel a géppel toltam végig, de nem volt rá sok időm a sport és a tanulás miatt.Valami elkezdődött.Középiskola első osztályában karácsonyra megkaptam az első PC-met egy 286-ost. Használtan vettük egy osztálytársamtól, aki 386-ra váltott. Sajnos monitor és billentyűzet nem volt hozzá, mert az neki is kellett, így a gép ezek nélkül állt egy hétig a szobánkban. Olyan volt, mint egy ajándék, amit odaadnak , de nem bonthatod ki. Volt, hogy csak be – és kikapcsoltam, hogy mindegy mi csak történjen valami, mert már a csippanása is örömöt okozott. Aztán fater talált az Expressben egy olcsó eladó monitort, a Trabival elmentünk érte Budára. Olyan hó volt aznap, hogy gyalog kellett kimenni egy dombon, mert még a Nivak is pörögtek forogtak kínjukban. Kimásztunk, majd akkor szembesültünk, hogy ez a monitor kisebb, mint a suliban, meg bele van égve valami adatbáziskezelő menüje, de nem volt mit tenni, kellett már nagyon. Vettünk mellé egy billentyűzetet és elindultunk hazafelé. Épségben leküzdöttük magunkat a jeges dombról bepakoltuk a cuccot a kocsiba és elindultunk a gépsárkánnyal. Már megtettünk több km-t, amikor beugrott, hogy billentyűzet meg a kocsi tetején maradt. Szóltam faternak, hogy álljon meg mert ez történt, de közben már lemondtam róla. Csodák csodájára ott volt. Nem tudom, hogy hogyan maradt ott, lehet, hogy odafagyott, vagy nem tudom, de éreztem, hogy ez nagyon akar engem.Hazaérkezés után összeszerelés és uccu neki elkezdtük öcsémmel felrakni a legújabb Turbo Pascalt, Dbase-t… persze :D, elkezdtük kipróbálni az összes játékot, ami rajta volt. Volt egy Lotusos, splitscreenben toltuk napokig. Indy és Nascar játék, különböző logikai játékok, Incredible Tools, ilyesmik, Lemmings és ott volt az első nagy szerelem a Civilization. Végigvittem minden néppel, mindenféleképpen. Rengeteget játszottam vele. Közben persze mindig pörgött más is. A Wolfensteint pl. úgy toltuk CO-OP, hogy egy billentyűzeten én irányítottam és céloztam, öcsém meg lőtt. A repülős, helikopteres játékokban szintén így muzsikáltunk. A sok játék kezdett a tanulás kárára menni, azaz foghatnám erre is, de úgy az egész lényem leállt rest módba és minden más fontosabb volt, mint a suli.Következő lépcső egy 5×85-os AMD gép volt. Azon már komolyabban ment a gamerkedés. Elindult a RTS őrület, Dune 2, C&C, Warcraft valamint azon a gépen már elindultak a népszerű FPS-ek. Doom, Heretic, Hexen, majd Quake, Duke Nukem. A ketten ülünk a billentyűzetnél féle kooperatív játékot felváltotta a cipeljük át a gépet egy cimbihez és toljuk egész nap a multit ökörködés. Ezekkel indult nálam a multiplayer korszak. Később már hálókártyákkal több gépet is összekötöttünk és igazi LAN partyk alakultak ki a közeli Tokai kereskedés nagy örömére.Első komoly függőségUgyan mindig játszottam, de a Civilization óta nem volt egy olyan játék sem, ami előnyt élvezett volna a többivel szemben, amíg a főiskolai évek alatt meg nem lett a Champinship Manager 3 nevű focimaneger játék. Kis kitérőként még említésre méltó az első internetes multi élményem, a szüzességem a Diablo első része vette el. Nem nagyon emlékszem már rá, nem is volt sok lehetőségem azt a módot sokáig tesztelni, mert akkor rúgtak ki a BME-ről, de az belém éget, amikor egy full piros szerkóban lévő Santa Claus nevű mágus egy lövéssel kinyírt, majd egy bocsánatkérés után két igen jó gyűrű ledobása után távozott. Nagyon örültem ennek a halálnak. :)Szóval CM3 és utódai. Nem tudom pontosan, hogy mennyi órát öltem/öltünk bele az albitársaimmal, de szerintem tiszta játékidőt nézve tuti, hogy több, mint egy év, ami olyan 8800 óra, de szerintem sokkal többet, lehet, hogy kettő is megvan az. Évekig ment és nem volt olyan nap, amikor ne indítottuk volna el. Eseménydús napjaink valahogy úgy teltek, hogy felkeltünk dél-2 között, lementünk boltba, videotékába, amint hazaértünk már indult is a CM és ha nem mentünk buliba akkor hajnalig megállás nélkül toltuk. Filmnézés, fürdés, nagydolog nem lehetett akadály, ha valaki elment WC-re és a meccsén valami sérülés miatt cserére volt szükség, akkor hangos kiabálások közt megbeszéltük és megcsináltuk neki, nehogy már még arra kelljen várni, amíg kiszarja magát. Nem tisztán emiatt, de elhúzódott rendesen a diploma megszerzése, így pár játékot kivéve nem létezett más, amivel játszottunk volna. Volt, hogy vizsgára nem mentünk be, mert akkor jelent meg az idei új rész és hajnalban vettük észre, hogy a “na még egy meccset toljunk le!” miatt még puskát sem hoztunk össze, a tanulásról már ne is beszéljünk. A játék végét az ADSL megjelenése okozta az akkori albinkban.Internet8000 ft volt az 50 MB/sec-es net, ami valami elképesztően gyors volt, az addig ismert betárcsázós modemhez képest. A videotékát felváltotta a DC+, a CM-et a rengeteg játék, amik pár kattintással elérhetőek lettek. Már nem vettünk játékokkal foglalkozó újságot többé a DEMO-lemezért, mert mire megjelent, már sokszor a teljes játékkal nyomultunk. A warez uralta mindennapjainkat, amit egy örök klasszikus a Diablo 2 szakított meg. Az volt az első játék, amiért pénz adtam, azaz a feléért, mert közösen vettük a barátommal. Rendes órarendünk volt, hogy ki mikortól meddig játszhat vele. Ha egyikünk ottmaradt egyedül hétvégén, akkor általában az volt a menetrend, hogy óriási adag chilis-bab elkészítése péntek délután, majd szünetmentes Diablo 2 vasárnap estig. A régi LAN-korszakos barátokkal próbáltunk az internet korában is mindenféle tört szervereken ezzel-azzal játszani, de a sok probléma elvette tőle a kedvünk, pénzünk meg nem volt jogtiszta játékokra, így a multi szép lassan kezdett kikopni a mindennapokból.Nagybetűs életMiután nagy nehezen meglett a diploma, mint minden rendes fiatalember elkezdtem dolgozni bejelentett munkakörben, így nagyban lecsökkent a játékra fordítható időm. Egy építkezésen dolgoztam ahol reggel 7-től 17-ig volt a munkaidő, utána tisztálkodás, bevásárlás, kaja, netes csevegés és így már nem volt se időm, se kedvem játszani semmivel sem. Maradtak a sorozatok, focimeccsek a játék mint szabadidős tevékenység teljesen eltűnt az életemből. Megismerkedtem a jelenlegi párommal, közben lakásvásárlás így még mindig nem jutott eszembe egy percre sem az eféle digitális szórakozás. Buliztunk, túráztunk, kártyáztunk,társasoztunk, olvastunk, filmeztünk és ezzel tökéletesen le tudtuk fedni a szabadidőnket. Teltek múltak az évek és ezek a tevékenységek kezdtek egyre inkább unalmasakká válni amikor is egy Diablo 3 előzetesen felbátorodni elkezdtünk beszélgetni a videojátékokról. Nem volt tabutéma, de valahogy nem nagyon jött szóba előtte, de mint kiderült, nem csak nekem, hanem neki is van gamer múltja. Ezen felbátorodva pár napon belül elmentünk venni egy akciós PS2-t az Auchanba, azaz csak vettünk volna, mert mosolyogva közölték az eladók, hogy az max. a plakáton van, ne is keressük másik áruházban sem. A vágy már megvolt, így nem volt mit tenni, vettünk abban az árban egy használtat és azzal újra elkezdődött a jelenleg is tartó függőségünk.PS2Első konzolom volt. Egy csodának éreztem, hogy nem kell mindenféle crackkel, driverrel szarakodni, csak beraktuk a játékot és ment. Szerintem nem volt olyan hack&slash játék, amit ne fulloztunk volna ki. Az általános felállás az volt, hogy én mentem elől valami pajzsos karakterrel, asszony meg hátulról nyomta a csiribít, de jöhetett akár LEGO-s játék, rajzfilm adaptáció, horror mindegy volt. A lényeg az volt, hogy mindkettőnk élvezze és így szép lassan felzabáltunk szinte minden olyan játékot PS2-n amiben volt kétjátékos mód. A vége a Guitar Hero és Singstar sorozat lett, amivel végleg elengedtük a konzolt. Telt múlt az idő a konzolos korszak közben felhalmozódott meg nem nézett filmek listája kezdett kiürülni és még épp időben kérdezett rá a régi Diablo 2-es albitársam, hogy talált egy igen jó tört Warcraft szervert, van-e kedvem játszani.Számomra nem volt ismeretlen az MMO-s világ, mert egyik olyan félévemben, amikor épp szüneteltettem a főiskolai tanulmányokat, sikerült szépen ráfüggeni a Lineage 2-ra. Tartalmas napjaim abból álltak, hogy felkeltem valamikor 9-10 felé, és első mozdulatra gép bekapcs, majd az erkélyen eltoltam a napindító cigim és utána indulhatott az órákig tartó farmolás. Klánunkban volt mindenféle emberke. Tizenéves iskolások, tűzoltók, fuvarosok, biztosítási ügynök, apák gyerekkel, meg egy lusta főiskolás is. Mivel én egész nap ráértem, olyan cuccaim voltak, amiket sokan csak neten láthattak. Napi 12-14 órát toltam a játékot és nem untam, pedig talán még a Destiny-től is gyérebb volt azon a tört szerveren a felhozatal tennivalóban. Ennek ellenére sok szép emléket adott. A tűzoltók, akik bármikor leléphettek akármilyen insta, raid közepén ha tűz volt, a fuvaros srác, aki kétnaponta megbüntettek gyorshajtásért, mert mindig később indult ez az áruval, mert reggelente farmoltunk vele. A legkedvesebb emlékem egy kisfiú, akit a bátyja bízott rám mivel, hogy ő nem lesz 1 hétig, segítsek már neki a játékban. Jól elvoltunk aranyos 9-10 éves gyerkőccel, aki a játék befejezését követően olyan 7-8 évre rá bejelölt iwiw-en, és írt egy üzenetet, hogy én vagyok-e az a Ruzsi, aki régen Lineageezett, mert ha igen szeretne bejelölni, mert olyan kellemes emlék vagyok számára. Bevallom elérzékenyültem akkor, igen jól esett. Utána sokat beszélgettünk, hogy kivel mi történt később és ugyan mára már házas ember és nem tartjuk a kapcsolatot, de mikor meglátom egy bejegyzésben, mindig előtör ez a szép emlék. Na a csöpögésből térjünk vissza a WoW-hoz.Fel a kezekkel! WoW-ot vagy életet?Életem legmeghatározóbb játéka. Sem előtte nem volt hasonlóban részem és valószínűleg a jövőben sem lesz már. A játék egy szempillantás alatt beszippantott minket a párommal, de olyan szinten, hogy szép lassan minden más megszűnt létezni. Az eleje elég döcögősen indult, feleségem nem nagyon játszott PC-n egér+bill kombinációban, így az elején inkább csak nézett engem, de egyik hétvégén a kipróbálása olyan jól sikerült, hogy évekig odaszegezte maga elé a Warcraft világa. Bemelegítésképp tört magyar szerveren játszottunk, ami teljes mértékben kielégítette az igényeinket. Sok kedves és persze tajparaszt emberkét ismertünk meg általa, de egy idő után elkezdett furdalni a kíváncsiság, hogy milyen lehet ez eredetin játszani. Letöltöttem a pár napos triált és egy új világ tárult elénk és még aznap eldöntöttük, hogy ezt ki kell próbálnunk és ezzel elkezdődött a több évig tartó rabszolgaságunk. A jól bevált felállás a tank(druida)+mage kombó ezúttal is megmaradt. A játék minden eleme izgalommal töltött el és minden pillanatát imádtuk és ha tehettük volna legszívesebben napi 24 órában játszottunk volna, amitől nem is álltunk távol. Mindketten 9-re jártunk dolgozni, 8-kor kelés, kávé-cigi öltözés gó meló. Mire hazaértem asszony már a gépe előtt ült és az én kis druidám is bejelentkezve várta, hogy elkezdődjön az éjfélig tartó aznapi móka. Ruha ledob és irány a játék. Szép rendben megvolt mindennek a sorrendje. Aukciós ház ügyeit elintéztem, kis farmolás, napi küldik, napi dungeonök egy héten két este raid, közben achizás és PvP. Olyan remek embereket sikerült megismerni a játék által, hogy egy órákig tartó unalmas farmolás csak perceknek tűnt, mert annyit nevettünk hülyéskedtünk, hogy az embernek nem volt kedve mást csinálni. Melóban is folyton a WoW-on járt az eszem, néztem a honlapokat, taktikákat tanultam, lore-t olvasgattam. Hétvége annyiban különbözött, hogy minden ugyanaz volt, csak nem kellett melóba menni, így akkor reggel 9-től éjfélig lehetett csapatni a témát. A lakás úgy nézett ki, mint amit felrobbantottak, ha nagyon nagy volt már a gány, akkor úgy ahogy rendet raktunk, de mivel már kb. a barátokat is feladtuk a játék kedvéért, így látogató híján a fenét se érdekelte a rend. Kajázás java rendelt étel volt, pizza, mexikói még ami épp eszünkbe jutott. Mivel meg sem mozdultunk nagy energiaigényünk nem volt, elvegetáltunk napi 1 pizzán, meg egy doboz cigin. Ez az állapot hónapokig/évekig tartott és olyan szinten égett belénk, hogy mikor lefeküdtünk még akkor is azokat a képeket láttuk és még jelenleg is ugranak be események/jelentek több év távlatából. Nem mi voltunk az egyedüli függők, volt akit elhagyott a családja, akit kirúgtak a munkahelyéről miatta.Nem is tudom, hogy mi volt az oka, de egyik pillanatról a másikra eltűnt a varázs és ezt lehet szó szerint venni. Nem gondolkodtam rajta, hogy abba kéne hagyni, nem akart rávenni senki sem, de egyik szombat reggel elindítottam a játékot, beírtam a nevem a kódom betöltött a karakterem és nem nyúltam azonnal az egérhez, hanem csak bámultam a hátát és a környezetet, majd kiléptem és soha többé nem indítottam el a játékot. Egyszerűen úgy éreztem, hogy elég volt nem akarok többet ezzel játszani. Asszony még tologatta pár napig, de aztán egyik nap a PC bekapcsolása helyett inkább odafeküdt mellém a galériára hogy nézze ahogy szerencsétlenkedek a PS3-al, amit már egy éve vettem mert akciós volt, de kb. használva sem volt azóta.Ez a blogot itt le is zárom, mert már így is hosszú lett, na meg más számára szerintem rohadt unalmas is. 😀 A következőben folytatom majd azzal, hogy mi lett akkor amikor ez a két játékfüggő ember úgy döntött, hogy gyereket vállal és leírom, hogy hogy sikerült összefésülni ezt a szenvedélyt a gyerekneveléssel.

by Ruzsi

A nem reklámozott gyógyszer

2017.10.11. in

Pár hónapja leálltam a sportfogadással, így több időm lett melóban és az üresjáratokban van időm újra blogolni. Rengeteg időmet és energiámat emésztette fel a statisztikák böngészése és a világmegváltó stratégiák kidolgozása és 2 év tesztelés után azt mondom, hogy megvannak a kiskapuk, de ahhoz, hogy ebből meg tudjak élni, ahhoz napi 8-10 óra tiszta idő kellene, de jelen helyzetben erre nincs lehetőségem. Elég stresszes volt számomra, mert képes vagyok 100ft-os bukást is megélni úgy, hogy azonnal gyomorideg kap el, mert nálam ez sokszor nem a tétről szól, hanem a tudatról, hogy nem tudtam legyőzni a fogadóirodákat, a bukikat. A lényeg, hogy most szünetelek, azaz azt mondom, hogy csak a minimumot csinálom és csak azt, ami garantált nyereménnyel jár, mert bármilyen hihetetlen van ilyen.Szóval egészség. Ez egy nagyon szép és közkedvelt szó, gyakran hangzik el mindenkinél a hétköznapi beszélgetések során, de sokan igazán komolyan csak akkor veszik, ha már baj van. Sajnos egész életemet végigkíséri ennek a szónak az ellentettje. Gyerekként már műtöttek, aztán kaptam egy frankó Lyme-kórt, ami kb. kitörölte a gyerekkorom az emlékezetemből, és ha próbálok visszaemlékezni, akkor csak 1-2 képet vagyok képes feleleveníteni események, emlékek nincsenek. Általános 5-től 8-ig amolyan fociosztályba jártam, ahol is a 8. évfolyamot már az orvosoknál töltöttem, mert darabokra tört mindkét sarkamban a csont, így 2 x 4 hétre fekvőgipszbe kerültem. A napi 4-5 film megnézése jól hangzik, de mindenki képzelje el, hogy a WC-re közlekedés, és az általános dolgok hogy működhettek a hétköznapokban, amikor is a szüleim dolgoztak. Nem volt túl kellemes. Mikor végleg levették a gipszet, tolószékben vittek le a mentőhöz, ahol minden ellenkezésem ellenére nem hagyták, hogy a saját lábamon szálljak be. Az oka akkor derült ki, amikor nagy büszkén önhatalmúan kinyitottam a házunk előtt a mentő ajtaját és kiugrottam, majd mint egy rongybaba estem össze a betonon. A hosszú fekvőgipszes mutatvány eredménye az lett, hogy az izmaim nem bírták el a súlyom, és szinte újra kellett tanulnom járni. A focit akkor feladtam, amúgy sem voltam egy nagy tehetség, habár így visszagondolva lehet, hogy voltam, csak az “edző” mindent kiölt belőlem amiért anno szerettem focizni, így egy idő után egy célok nélküli kötelező valami lett csak számomra.Következő probléma a derekammal adódott. Egyetemen lehajoltam valamiért a földre és már nem tudtam felállni, becsípődött. Több hét volt, mire kihevertem a dolgot, de időnként mindig visszatért a fájdalom és nem volt mit tenni orvoshoz fordultam. 1,5 évig jártam mindenfelé az országban és nem tudták, hogy miért fáj és a végén azt mondta a főorvos, hogy azért fáj, mert magas vagyok. Ekkor lefagytam és kiröhögtem és egy köszönömmel kimentem az ajtón, még valamit próbált mondani, de már nem érdekelt. Magas vagyok! Szép! Ezt egy FŐorvos mondta. Komoly. Megtanultam együtt élni vele. Amikor előjött tudtam, hogy földön alvás, aztán pár hét és elmúlik teljesen. A felsőoktatást így toltam végig, azaz volt benne még egy furcsa eset. Egy pénteki napon Győrből való hazautazás előtt ettem a kedvenc melegszendóm és éreztem, hogy valami reccsent a számban. Letört az egyik szemfogam tőből, de valami ocsmányul nézett ki. A belseje full sötétbarna volt. Hazamentem, majd hétfőn fogdoki. Mint később kiderült nem egyedi eset az enyém. Valami gyerekkoromban forgalomban lévő “gyógyszer” mellékhatása. Köszi szépen! Hogy ne törjön le minden egyes fogam huszonévesen hidat kellett csináltatnom. Nagy volt az öröm, szüleim összes spórolt pénze ráment, nekem meg az önbecsülésem. Ugyan frankó lett, mert az eredeti fogaim másolata és a szabálytalanságok miatt nem tűnik fel elsőre, hogy valami nem stimmel, de akkor sem volt kellemes érzés. Folyton motyogtam utána, meg takargattam a szám. Innen kezdve csak a szokásos derékbántalmak és a folyamatos fejfájás volt jelen a mindennapokban.Teltek múltak az évek és mivel szinte mindenféle sporttal felhagytam nem jött elő semmi extra, orvosnál sem voltam évekig. Az előző munkahelyemen kezdődött el igazán a haláltusám. Céges foci megint előhozta a kisebb fájdalmakat. Boka, térd, derék. Mindig volt valami bajom, de kenőcsökkel megoldottam. Aztán kezdődött egy hastájéki fájdalom, amit nem vettem komolyan. Hol fájt hol nem, lekakcsiztam. Ezután folyamatosak voltak a fájdalmaim és több év szenvedés után már teljesen felőrült. Nem tudtam teljesíteni a munkahelyen és otthon sem mint férj és apa. Elmentem kb. 6 év után a körzeti orvoshoz, mert nem mehetett ez így tovább, mert reggelente fáradtabban keltem, mint ahogy lefeküdtem. Addigra állandósult bajok: fejfájás, derékfájás, hasi fájdalom, újdonságként köszvény, magas vérnyomás, cukorbetegség, zsírmáj. Ezzel a csomaggal állítottam be a dokinőhöz.Imádom a nőt, az a típus, aki ugyan laza, de a betegeit komolyan veszi, elküldött mindenhová ahová csak lehet, de semmi olyan szervi bajt nem találtak, ami miatt ez a zombi állapot kialakulhatott. Kb. az lett a vége, hogy ne stresszeljek annyit. Mivel ez magamtól eszembe sem jutott, megköszöntem eme tanácsot és azon bajokra, amik kiderültek elkezdtem szedni a felírt gyógyszereket. Gyűlölöm a pirulákat. Egely György -Tiltott találmányok könyve nyit azzal, hogy gondoljunk bele abba, hogy ha a gyógyszergyárak olyan gyógyszereket gyártanának, amiktől meggyógyulunk, akkor csődbe mennének és ennek tudatában butaság elvárni azt, hogy ne legyenek mellékhatások. Félretettem gyógyszerellenességem, mert elviselhetetlen volt az állapotom és egyik kivételével elkezdtem tolni őket. Az az egy azért maradt ki, mert mellékhatásnak ott volt, hogy halál, mondom inkább fájjon a köszvényem, ennyit nem ér. A vérnyomásom 170-ről lement 140-re, a köszvény fájdalma enyhült, de az általános levertség és katatón állapot megmaradt. Tudni kell, hogy nagyobbik fiam glutén -, kazein -, cukormentes diétán volt már akkor 2 éve és eljött az ideje, hogy megnézzük, hogy milyen eredményeket mutat egy vizsgálat. Mivel egy családi ingatlaneladásból kifolyólag lett egy kis + pénz arra gondoltam, hogy nézessük meg az egész családnak a teljes skáláját az allergiának és az ételintoleranciának. Az eredmény lesújtó volt. Kiderült, hogy mind a négyen glutén, tej, tojás érzékenyek vagyunk, a nagyfiam a tojásra még allergiás is, nekem még a 3 fó szopón kívül bejött a kukorica is. Nagyon nehéz szembesülni azzal, hogy évek óta mérgeztük magunkat és nagy valószínűséggel minden bajom gyökere ez. Mivel a diéta már jó ideje ment, így nem volt más teendő, minthogy nem 1, hanem 4 főre kell főzni. Igen ám, de ez nem is olyan egyszerű.Mivel feleségem dolgozik, így minden egyes délután/este/hajnalban meg kell főzni a kaját másnapra az oviba. Nem számít, hogy beteg, hogy túlóráznia kell, hogy bármi programja van a gyerekeknek enni kell, nincs mese. A bevásárlást egy hétre előre meg kell tervezni a reggelitől a vacsoráig. ALDI-ba járunk, szerencsére ott nagyon sok cucc van, meg rendelünk speciális liszteket, így egész változatosan tudunk étkezni. Szóval elkezdtem idén húsvét után ezt a fajta étrendet és csodák csodájára gyógyszerek nélkül lement a vérnyomásom 125/80-ra, a cukrom visszaállt normál értékre, nem fáj a fejem egyfolytában, nem vagyok fáradt és visszajött az életkedvem és mind ez gyógyszerek nélkül. Sajnos a köszvény maradt, mert ha arra is diétáznék, akkor már nem maradna semmi, amit ehetnék csak a zöldségek. Sokan kérdezik, hogy de hát hogy bírjuk ezt anyagilag és erre azt mondom, hogy nem kerül többe, mint a “normál” táplálkozás, mert odafigyelünk és nem akarunk mindent leutánozni, mint amit addig ettünk. Nincs pazarlás, nincsenek csokikák, cukorkák, chipsek, cukros löttyök, azaz vannak, de ezeknek a drága megfelelőik és a gyerek nem egy tábla csokit kap, hanem egy kockát és attól is boldog.Nagyfiamnál neurológiai problémák kezelésére lett bevezetve a diéta és ha találkoznál vele nem mondanád meg, hogy 4 évesen még szinte nem beszélt és úgy viselkedett, mintha egy másik dimenzióban lenne. A kicsinek elmúltak az egész estés ordítozásai, rendbe jött a széklete. Feleségem is sokkal kiegyensúlyozottabb és egy kis futással megspékelve lekörözi a mindenféle reklámozott fogyókúrás szarok eredményeit és nem éhezünk, eszünk zsíros dolgokat, süteményeket szinte napi szinten.Az én gyógyszerem mára ez lett, pedig pár éve még hogy mondtam, hogy leszarom a diétákat, nem fogok szenvedni azért, hogy tovább éljek szenvedve. Azóta lettek gyerekek akikről gondoskodnom kell, na meg igen szarul is éreztem magam. Kíváncsi vagyok, hogy mennyi ember szenved nap mint nap és fogalma sincs arról , hogy azért, mert olyat eszik/iszik, ami szép lassan megöli. Beszélgettünk erről a héten faterral és érdekes módon a pici falucskában ahonnan származom, ahol régen még bolt sem volt, 80 évet éltek az emberek általában. Dédnagyapámról mondta nagyanyám, hogy mióta az eszét tudja elszívott 2 doboz cigit, meg józanul nem látta senki és 87 évesen halt meg. Nagyapám haláláig sosem volt beteg pedig ő is bedobott 3 deci házipáleszt minden nap. Ők nem ették a bolti szemetet, nem idegeskedtek. Persze lehet, hogy semmi köze hozzá, de legalább ad egy kis reményt, hogy talán én is élvezhetem a gondtalan nyugdíjas éveket ha azt eszem, amit ehetek.[1]