Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

MRenton1985

Retro Tesztek Definitive Edition

2015.02.21. in

Videojátékos őskövületként nem érzem magam túl trendinek, ezen viszont sürgősen változtatni szeretnék, úgyhogy leporoltam pár klasszikusnak hazudott förtelmet, hogy a mai kor elvárásainak megfelelő kritikai szemlélettel elemezzem újra őket. Megadva a nekik kijáró tiszteletet, a rajtuk dolgozó művészek előtt kalapot emelve menesszem mennybe alkotásaikat, ahogy azt manapság illendő. [B]Resident Evil 2[/B]Ez egy szar. Nemtudom milyen dilettáns bagázs dolgozott ezen, de ilyen elcseszett irányítással már rég nem találkoztam. Képtelenség megoldani, hogy a főhős arra menjem, amerre én szeretném, ezt pedig csak tetézi a nehézkes célzási szerencsétlenkedés, ami a totális játszhatatlanság felé taszajtja ezt a jobb sorsra érdemtelen fost. Arról nem is beszélve, hogy nem elég, hogy az enemyk AI-ja a béka segge alatt van, de emellé még bődületesen lassúak is az ellenfelek. És ha még sikerült is túllépni a főbb negatívumokon utána jön az igazi fekete leves. A Resi 2 rövid. Nagyon rövid. Hardon 3 óra alatt simán végig lehet szaladni rajta, easyn végtelen rakétavetővel meg a másfél órát is nehezen lépi túl. Értem én, hogy sikeres volt az első rész és össze kellett baszni valamit folytatás címszó alatt, de azért még bőven lett volna még mit fejleszteni a Capcomos gyerekeknek. Ha már két választható karakter van, legalább egy osztott képernyős vagy online coop-ot belerakhattak volna. Kihagyott ziccerek tömkelege, ez így sajnos értékelhetetlen. [B]3 pont.[/B][1][B]Shadow of the Colossus[/B]Ez egy szar. Láttunk már sok szép játékokat ps2-n, dolgozta meg megannyi szorgos kéz a fekete hardvert, de ők sajnos nem a Team Iconál dolgoznak. A programozók nem hogy elégtelenre nem vizsgáztak, de még az általános iskolás felvételi követelményeknek sem feleltek meg. Hát ilyen framerate dropokkal hogyan voltak képesek ezt megjelentetni? Nem volt egy ellenőrző bizottság akik felmérték volna, hogy ez még a félkész pre alpha állapottól is messze van. A táj folyamatosan szétesik, beszaggat, az animáció laggol, ami már csak azért is érdekes, mert ilyen béna textúrákat még c64 is röhögve kipakolt magából. A játékmenet halál monoton, semmi változatosság és a bossfightok is túl könnyűekre sikerültek. Ha magamtól nem is jöttem rá mit kellett csinálni (sehol egy hint vagy nyíl, ami mutatná a helyes irányt), Pewdiepie-t nézve minden gond nélkül le lehet gyakni mindet. Szereplők alig vannak, a sztori gagyi, fantáziátlan, sótlan az egész.[B]3 pont. [/B][B]Metal Gear solid[/B]Ez egy szar. Aki ezt a béna irányítást és az idióta kamerakezelést kitalálta annak szívből kívánom, hogy élete végéig MGS átvezetőket kelljen néznie a nap 24 órájában. Ezek az elnyújtott, unalmas több órás cutscenek nagyon ügyesen próbálják elterelni a figyelmet arról az egyszerű tényről, hogy ezek nélkül az mgs rövidebb, mint 3 Barátok rész reklám nélkül. Ráadásul sztoriban és a szereplők összetettségében is alul marad a méltán híres hungarikummal szemben. Basszus, én játszani szeretnék, nem egy interaktívnak aligha nevezhető szappanoperát bámulni órákon át. Sajnálatos. Legalább annyira, hogy ezt a pixelszmétdombot van bárkinek is pofája grafikának hívni. Maradjunk a színes hányásnál, az helyén valóbb. Najó, ne túlozzunk annyira, a „színes” jelzőt nyugodtan el lehet hagyni. A szürke 3 árnyalata. [B]3 pont[/B][2][B]Shenmue[/B]Ez egy szar. Már a műfaji besorolásnál elvérzett szegény Sega szaggató szagája, amikor ráaggatták a szerepjáték címkét. Már mitől lenne ez szerepjáték? Se szintlépés, se kasztválasztás, se varázslás, még csak életerő csíkom sincs. Jó, de akkor karma rendszer és a döntéseidet figyelembe vevő sztorivezetés biztos van. Aha. Szeretnéd. Akciót mellőző unalmas nyomozás az van, amit csak egyféleképpen, jó sok kérdezősködéssel lehet megoldani. A közjátékok alatti unalmas QTE szekvenciákat is minek erőltették? Halál lerágott csont, semmi eredetiség. De végső hátba szúrás az a véget nem érő töltési idők. Hihetetlen mennyi t képes tökölni ez a szar, a Destinyben 3-szor felmegyek a Holdra héliumért, amíg itt sikerül átverekednem magam a konyhából a fürdőszobába. Vicc.[B]3 pont[/B][3][B]GTA3[/B]Ez egy szar. Minek kell egy jól bevált receptet fenekestül felforgatni? Aminek jól állt a 2D, azt mi az istennek kell 3D-be erőltetni? Hát semmi tisztelet nem szurolt ezekbe a beképzelt roksztárokba? Én a helyükben nem lennék annyira nagyra a gta3-at elnézve. Baltával faragott szereplők rohangálnak kockaházak olcsó díszletei között. Egy jó nagy adag rovarirtó hasznos szolgálatot tett volna a fejlesztők főhadiszállásán. Szaggatások, beragadó szereplők, a semmibe beleeső autók, eltűnő tereptárgyak. Ehhez képest az AC Unity tökéletesen készen jelent meg. A pop up problémákról ne is beszéljünk, nem egyszer rókáztam telibe a tv-met amikor az orrom előtt tüntek fel egész kerületek. Lenne még hova fejlődni, de sajnos ez sem jött össze, a GTA összes további része egy programhibákkal telepakolt, sandboxnak csúfolt ócskaság. [B]Tekken 3[/B]Ez egy szar. A verekedős játékok szégyene. Sztori végigjátszásával, befektetett munkával előcsalható szereplők? Ahelyett, hogy DLC-n kiadták volna, 10 fontért. 2 kattintás és meg van oldva, ehelyett meg szophatom végig a kampányt mindenkivel. Ilyen béna mozgásanimációt az új Mortal Kombat óta nem láttam, de ott legalább normális szereplők vannak. A harcosoknak se tölthető superjük, se kivégzésük, még a megvásárolható ruhakiegészítőket is kispórolták. Egyetlen pozitívum, hogy legalább az online matchmaking-ra és laggolásra nincs panasz. Mivel nincs Online multi! Ez most komoly? Csak local multi és egyjátékos mód. Hát kösz, bazdmeg![B]3 pont[/B][4]

Egy a 12 300-ból

2015.01.12. in

Sokféleképpen akartam nekikezdeni ennek a blognak, sokáig kerestem a megfelelő szavakat, amik valamennyire ki tudják fejezni mit érzek, de azon is épp eleget agyaltam, hogy egyáltalán kimerjem-e tenni. Aztán miután kézbe vettem a dobozt, onnantól nem bírtam megállni, hogy ne mondjam el, mekkora boldogság ez nekünk. Akartam írni szerencséről, sorsszerűségről, véletlenről. Hogy kicsi apró, elsőre jelentéktelennek tűnő események sorozata hogyan tud összeállni egy kerek egésszé, hogy a döntések és következményeik hogyan befolyásolják a sorsod. Gondolatokat arról, hogy az égiek mit szántak neked és miért és hogyan terelnek végig ezen az előre kitaposott ösvényen, amit életnek hívunk. Aztán elszörnyülködtem.Megláttam milyen indulatokat szült a nyertesek kihirdetése, hogy emberek hogyan váltak undorító sárga rémségekké, hogy a gyűlölet hogyan marcangolja szét mások boldogságát. Fortyognak, fröcskölnek, sárral dobálnak, ha tehetnék rozsdás kanállal vájnák ki a szemeket. Az irigység az egyik leggusztustalanabb bűn mind közül és ennek gyakorlásában ahogy elnézem, elég jól állunk. Komolyan, ennyi negatív érzéssel és rosszindulattal a lelkekben még csodálkoznak, hogy nem nyertek lófaszt se? Ezek fényében, maximális szerénységgel lőttünk pár képet.[1][2]

Nyakig a generációban+szavazás

2014.12.20. in

Gondoltam én is szerencsét próbálok a ps-es nyereményjátékkal, minden segítő szavazónak előre is megköszönöm a szavazást, nagyon hálás lennék, ha összejönne a bűvös 20. https://www.facebook.com/playstation.hu?sk=app_768384069841570&app_data=pic_2089Meg ha már pakolásztam csináltam pár extra fotót is, hátha a többi gyártó is indít valami hasonló fotópályázatot:)Ps4-es gyűjteményem[1]WiiU gyűjteményem[2]One gyűjteményem[3]Hendheld győjteményem[4]

Generációs Klasszikusok – Best Scenes

2013.11.23. in

[B]Generációs Klasszikusok – Best Scenes[/B] Vannak pillanatok az életben, amikről úgy érezzük soha nem fogunk elfeledkezni. Azt, hogy ezek beégnek a tudatunkba, okozhatja öröm, bánat, meghatottság vagy bármilyen más érzés, a lényeg, hogy valami miatt nem tudjuk elengedni ezeket a perceket. Számomra ezek voltak a legemlékezetesebb momentumok a jelen generációból:(Vigyázat, nyomokban MASSZÍV SPOILER-eket tartalmazhat.)[B]15. Star Wars – The Force Unleashed[/B] A Csillagromboló leszedése.https://www.youtube.com/watch?v=edK6XE4PE1I [1][B]14. Portal[/B] Menekülés a tesztlaborból. https://www.youtube.com/watch?v=PH9G9h5Iw6s[B]13. Mass Effect 3[/B]Az ominózus finálé.https://www.youtube.com/watch?v=b33tJx8iy0A[B]12. Grand Theft Auto V[/B]Trevor színre lép. https://www.youtube.com/watch?v=sbY_LiIzLIM[B]11. Tomb Raider[/B]Lara saját maga előtt tiszteleg.https://www.youtube.com/watch?v=9XtARKmKnUE[B]10. Red Dead Redemption[/B]John Marston, Rest In Peacehttps://www.youtube.com/watch?v=-9832BrE2q4[2][B]9. The Last of Us[/B]Zsiráfok.https://www.youtube.com/watch?v=NfapMy-mIXo[B]8. God of War 3[/B]A Poseidon nyitány. https://www.youtube.com/watch?v=6sS6U7pTrvs[B]7. Assassin’s Creed[/B]Az első magaslati körülnézéshttps://www.youtube.com/watch?v=7Ki1nmc4PMY[B]6. Dark Souls[/B]A Minotauruszhttps://www.youtube.com/watch?v=0PDelKK6LqA[3][B]5. Uncharted – Drake’s Fortune[/B]A német tengeralattjáróhttps://www.youtube.com/watch?v=9MdYc-56NM4[B]4. Metal Gear Solid 4 – Guns of The Patriots[/B]Visszatérés Shadow Moses-rehttps://www.youtube.com/watch?v=OkshQ_XxX9g[B]3. Beyond – Two Souls[/B]Aiden titkahttps://www.youtube.com/watch?v=PzvgxXEb5lM[B]2. Call of Duty 4 – Modern Warfare[/B]Csernobilhttps://www.youtube.com/watch?v=Ot1v_P7rewQ[B]1. Bioshock[/B]A világítótorony. https://www.youtube.com/watch?v=t5wiMJ0Jo5E[4]Nálatok mik a favoritok?

Generációs klasszikusok – Kaland-FPS

2013.06.17. in

[B]A Generáció Klasszikusai – Kaland KPS-ek[/B]Minden Fps, ami kicsit is túl tud lépni a hagyományos menj és lőj befásulásnál. Mivel a szöveges részt úgyse olvassa el senki, csak a helyezéseket nézik, ezért igyekszem nem megerőltetni az agyamat. [B]9 – Dishonored (2012)[/B] Hát ez ilyen középkoris pestises játék, amiben sokat kell sunyulni és patkányba teleportálni. Ha sokat vesznek észre, pestisesebb lesz a város és rossz lesz a megnyerés. Ha keveset, jó. Meg el lehet dönteni, hogy jól megölöd a kurvákat a bordélyházban vagy megdugod és utána ölöd meg őket, a választás a te kezedben van! [1] [B]8 – Deus Ex – Human Revolution (2011)[/B] Ez egy ilyen cyberes punkoskodás, amiben szintén érdemes sokat osonkodni és lesből eltenni a rosszfiúkat a láb alól, mert különben észrevesznek és kampec. Kibernetikás karunk van meg szemünk, mert egyszer már meghaltunk, de szerencsére nem lett game over, hanem pont akkor kezdődik a játék. Van egy menő napszemüvegünk is és bőrkabátunk. Minden sárga, még akkor is amikor nem Shanghaiban vagyunk.[B]7 – Far Cry 2-3 (2008, 2012)[/B] A második részben sokat kell dzsippezni és malária ellen szurkálnunk magunkat, a harmadikban meg szintén, de ott még füvet is lehet szívni meg gombázni. A harmadikban még lehet állatokat nyúzni, hogy raj, leopárdmintás hasitasit csináljunk magunknak, amiben sok töltény elfér. A másodiknak szerintem jobb volt a flórája és faunája, viszont nem volt annyira változatos küldetésileg. [B]6 – Dead Island (2011)[/B] Itt egy vakációt töltünk egy trópusi szigeten, ami balul sül el. Zombik hada lepi el a mindent és nekünk maroknyi túlélőként kell helyt állnunk. Kóperatívasan lehet ütögetni a zombikat és néha lőni. Lehet autókázni és bennszülötteket ijesztegetni gereblyével. A helyszínek száma négy, csakúgy mint a szereplőké, a második tök olyan, mint a Fulci féle Zombi 2. [2][B]5 – Bioshock Infinite (2013)[/B] Hú, ezt én nem értettem, mert ilyen intellektuális volt, de nagyon jó volt. [B]4 – Borderlands 1-2 (2009, 2012)[/B] A jövőben egy távoli űrben lévő Pandorát hódit meg ilyen űrkalóz népség, de nem azt ami a Street Fighter X Tekkenben van, mert ez nagyobb és rajzoltabb. Én nem értek a matekhoz, de nagyon sok szám van a játékban, mindig megjelenik az ellenségek feje felett, hogy mennyire gondolnak és nekünk ki kell találnunk. Ha eltaláltuk, meghalnak és így magasabb osztályba léphetünk. Van cápás géppisztoly benne meg néha dzsippezni is lehet, mint a far cryban, csak itt nem olyan szűk az úttest. Ezt is lehet kóposan is játszani. [3][B]3 – The Orange Box (2007)[/B]Ebben egy tudóst alakítunk, akinek van egy pajszerja és egy gravitygunja, csak hogy a két végletet említsük teknikában. Vannak ilyen részek, amikor hordókat kell libikókára pakolni, amihez elég lenne a pajszer is, de a játék csak a gravity gunnal hagy pakolni minket, mert fő a lustaság. Vicces kinézetű, csáposfejű egyentudósokat kellett lövöldözni meg egyenkatonákat. Sajnos csak ez a kétféle ellenfél van meg amúgy tök ronda is a játék, és unalmas is, nem is értem miért szerepel ez itt. Ráadásul még két epizódot is végig kell szenvednünk, hogy elérjük a játék végét, ami nincs is neki. A lyuklövöldözős aljáték az nagyon ötletes, mert megtudjuk így vakarni a hátunkat is, amit egyébként nem. [B]2 – Bioshock (2007)[/B] A másik világítótornyos játék egy picit közérthetőbb szerencsére, így én is tudok róla mit írni. Egy nagy akváriumban játszódik az egész, de halak azok nincsenek benne, illetve mi vagyunk azok. Már az emberek nem igazi énjük ezért nyugodt szívvel lehet lelőni őket vagy megszerelni a csavarkulccsal vagy felgyújtani vagy lefagyasztani vagy méhecskéket ráküldeni, éppen mihez van kedvünk. Vannak nagy búvárok, akik kis lányokat védenek és nem engedik, hogy mi is megmolesztáljuk őket, ezért ők irigyek és bossok. Jó nagy az atmoszférája a játéknak, de hát ha az nem lenne neki, akkor az alacsony nyomás miatt betörne az akvárium és akkor hamar vége lenne. [B]1 – Aliens – Colonial Marines (2013)[/B]A legjobb fps all time, az igazi élienes adaptáció, amiben végre mi is átélhetjük, hogy milyen az, ha a gyomrodban folyamatosan kavarodik valami és bármelyik pillanatban kiadhatod annak tartalmát és ha sok a savad még jobban adja az élienes fílinget, mert végigmarja a gigádat is. Csak sajnos te utána élve maradsz, bár mindig azt kívánod, bár meghaltál volna inkább. A filmekben is ezt érzik szerintem, egyes számból élheted át az élményt és ez nagy szó! [4]

Generációs klasszikusok – Sandbox

2013.05.05. in

[B]12 – Saints Row – The Third (2011)[/B]A GTA klón, ami eleinte egyáltalán nem szándékozott GTA-i magasságokba törni, aztán végül később sem. Hamar felismerte saját korlátait és gyengeségeit, majd ezeket úgy sikerült előnnyé kovácsolni, hogy magát nem komolyan véve az egész műfajt egy méretes műpénisszel csapta pofán, létrehozva egy szemtelen, stílusos, ámbár technikailag csöppet elmaradott stílusparódiát. [B]11 – The Saboteur (2009)[/B]A koncepció, ami akár még jól is elsülhetett volna. A missziók teljesítése során kiszínesedő, fekete-fehér világháborús Párizsfelszabadítás egyedi módon próbálta megidézni korát, de az alacsonyabb költségvetés itt is kártékony hatással lett a végeredményre. Hiába a kreatív megközelítés, az üres, élettelen, díszletszerű város hangulattalansága, a béna falmászás és az igénytelen, árkádos lövöldözés mind mind fájó pontjai ennek jobb sorsra érdemes hazafiaskodásnak. [B]10 – Just Cause 2 (2010)[/B] A sztoriból már nem sokra emlékszem (nem ez volt az erőssége, na), sokadjára is valami hülye diktátor hatalmát kellet megdönteni egy fiktív szigeten, amit akár egy mini Földnek is fel lehetett fogni, mert a világ összes természeti sztereotípiáját felvonultatja. És ez az a pont, amiben a JC2 kiemelkedik a többi stílustársától, a hihetetlen nagyságú térkép, a brutális méretekkel operáló játéktér, ami azon túl, hogy tényleg embertelenül hatalmas, még szépen ki is van dolgozva, szinte öröm félóráig elcsáklyázgatni a trópusi tengerparttól az 3000 méter magasan elterülő síparadicsomig. [1][B]9 – [Prototype] (2009)[/B]A Spiderman játékok révén már megtudhattuk milyen Manhattanben szuperhősködni, most végre azt is átélhetjük – Woody Allen legnagyobb bánatára – hogy milyen az amikor miattad válik csatatérré és romhalmazzá NY ikonikus kerülete. A biológiai fegyverként újjászületett Alex Mercert irányítás alá vonni több mint fun, ez a folyamatosan mutálódó, szinte sebezhetetlen kapucnis szuperszörnyeteg agressziókiélésre tökéletes, Manhattan pedig ehhez ideális játszóteret biztosít. A második részt meg felejtsük el, amilyen gyorsan csak lehet. [B]8 – L. A. Noire (2011)[/B]A háborús hősök társadalomba történő újra asszimilálódásáról és ennek pszichológiájáról megannyi mozifilm szól, de játékként mind idáig még nem volt rá precedens. Az meg hogy egy ilyen intelligens, egyedi sandbox-nyomozós-kalandjátékban öltött testet, ráadásul a Rockstar gondozásában, az külön öröm az ínyenceknek. Nagyon nagy szerencséje volt Cole-nek (nem az Infamousos), hogy külön utakon próbált járni és nem a Mafia volt a követendő példa. Tényleg, erről jut eszembe, a Mafia 2-t jól lehagytam a listáról, no nembaj, majd legközelebb… [B]7 – Infamous (2009)[/B]Míg a Proto az önfeledt pusztításról szólt, addig a Sucker Punchnál sikerült ezt a szuperhősös formulát mélységgel feltölteni és még egy korrekt sztorit is pakoltak mellé. A játéktérből horizontálisan kicsit visszább vettek, de így, hogy közelebb kerültünk a talajhoz, sokkal jobb és részletesebb kidolgozást kapott az egész, grafikailag és kezelésügyileg egyaránt, sokkal sokrétűbb a támadások fajtája és az egyéb egyedi képességek is. A póznákon való közlekedés pl. zseniális. A szerepjátékokból átemelt karma rendszert azóta sajnos már az unalomig lerágták,de itt még újszerűen és izgalmasan hatott.[2][B]6 – Sleeping Dogs (2012)[/B]Minden generációnak kell a Shenmue utánérzés, ha már a legendát nem folytatják. Playstation 2-n ezt a Yakuza széria volt hivatott megtestesíteni, most pedig a Sleeping Dogs igyekezett elkalauzolni minket a messzi keletre. Az európai játékos számára idegen környezet rögtön elvarázsol, a kidolgozott harcrendszer tökéletesen illeszkedik a miliőbe, a triádok és rendőrök harca pedig a legszebb John Woo-i hagyományokat eleveníti fel. A szerepjátékokból átemelt karmarendszer…ú, de deja vú. [B]5 – Grand Theft Auto IV (2008)[/B]Niko Belucci kalandjai megjelentekor maga volt a csoda, az egész gamerség egymás zsepijébe verte a…orrát a gyönyörűségtől, oda voltak meg vissza, azóta meg szépen megosztódott a rajongótábor. Egyesek elkönyvelték, hogy a GTA4 egy megkerülhetetlen mérföldkő és üdvözölték a realistább megközelítést, megint mások meg a hirtelen sokk után átgondolták a történteket és utólagosan kérték számon a San Andreas féle szabadságot és változatosságot. Őket nem tudom sajnálni, főleg, hogy milyen vulkánkitörésre lehet számítani pár hónapon belül. [B]4 – Dead Rising (2006)[/B]A zombis filmek mindig is a fogyasztói társadalom egyfajta kritikáinak tekinthetők és hát mint olyat, hova is lehetne betenni egy ilyen témájú játékot, mint a konszumálás mekkájába, egy böhöm nagy plázába?! Az ötlet zseniális, maga a megvalósítás szintén pazar, a generáció váltás után az egyik első cím volt, ahol megtapaszthattuk, hogy akkor most miben is tudnak többek az új gépek, a képernyőn egyszerre megjelenő zombiknak hála a DR igazi ékkövévé vált ennek az erődemonstrációnak, a sandboxba oltott survival horror abszolút unikumnak számít a generáció palettáján. [3][B]3 – Red Dead Redemption (2010)[/B]A Rockstar ismét egy olyan témához nyúlt, ami inkább a filmrajongók számára kedvez, a western valamiért mindig is kiszorult a nagy fejlesztők ötletelős kalapjából, így nagyobb konkurencia híján nem volt nehéz megalkotni minden idők legjobb vadnyugati témájú játékát és egyben a generáció egyik leghangulatosabb utazását. Egymagában hajt fejet és idézi meg a komplett műfaj összes klasszikus elemét és megajándékoz minket az egyik legkatartikusabb befejezéssel, amit játékban látni lehetett. [B]2 – Assassin’s Creed sorozat (2007-)[/B]És mi más lehetne jobb az RDR-nél, ha nem az AC, az örök vita puskaporos hordója, amit a top 100 legjobb játék sorozatban berobbantottuk és remélem most már a füstjét is eltudom hessegetni. Az Assissin’s Creed nálam az a sorozat, ami miatt számomra a legjobban megérte részt venni ebben a konzolgenerációban, az Ubisoft itt mutatta meg, hogy nem elég pusztán a grafikát felhúzni, ha kijön egy új gép, valami újat, valami forradalmit kell kitalálni. És az AC ezt kitalálta. De még mennyire, hogy kitalálta, ennél ötletesebb és élvezhetőbb játékmechanikát, ennél hangulatosabban felépített játszóteret én még sehol máshol nem láttam. [B]1 – Grand Theft Auto V (2013)[/B]Borítékoljuk? Borítékoljuk. Aztán vagy igen, vagy nem.[4]

Generációs Klasszikusok – Hack n’ Slash

2013.04.15. in

[1][B]10 – Ninja Blade (2009)[/B]Mutáns óriáscsiga, mutáns óriásmadárpók, mutáns óriáshelikopter, mutáns óriásanyámkínja és megannyi eszelősen elcseszett gusztustalankodás fröcsög a képernyőről, olyan harci koreográfiával, amit mintha a mutáns, óriás Ryuhei Kitamura (versus, azumi, twin snakes átvezetők) rendezett volna némi zöld abszint elfogyasztása után. Utóbbit nem kellett volna erőltetni, a részeges pózerkedés még hagyján, de a takonyzöld színvilágot nem tudom megbocsájtani. [B]9 – Heavenly Sword (2007)[/B]A Ninja Theory bemutatkozásának is tekinthető Mennyei Kard a Playstation 3 egyik első húzócíme volt, a kritikusoktól kapott vállveregetések abszolút megérdemeltek, helyre kis GoW klónt rittyentettek össze a srácok. Annak idején nagyon büszkék voltak az arcmimika lemodellezésének kidolgozottságára, csak arra nem gondoltak, hogy erre nem Andy Serkist kellett volna felkérni, mert így az összes szereplőnek gyönyörűszép majomfeje lett. [B]8 – Dante’s Inferno (2010)[/B]A játék, amiért olyan embertelen, ördögi tettet cselekedtem, amit azóta is szégyellek és eddig csak félve mertem beszélni róla . Isten bocsásd meg bűneimet, tudom, nagyon ciki ezt így 2013-ban bevallani, de most már késő. Igen, megtettem. Kezembe mertem venni egy könyvet. Volt szerencsétlenségem elolvasni ezt a Isteni színjátékot, de óva intek minden fiatalt ettől, ne tegyétek! Ez egy fos! Érthetetlen, zavaros, képek sincsenek benne, nem szól semmiről, és még a képzelőerődet is leszívja! Hagyjátok a csába, olvasni gyökérség! Inkább toljátok le a játékot, sokkal akciódúsabb, kaszázni is lehet benne meg amúgy is értelmesebb elfoglaltság, mint fostos papírlapokat lapozgatni. Ámen.[2][B]7 – Metal Gear Rising – Revengeance (2013)[/B]Viszonylag frissek az élmények, de akármennyire is hagyom ülepedni az emlékeket, akkor sem fogom tudni többre értékelni a Platinum Games Metal Gear variációját. Pedig nem sok hiányzott ahhoz, hogy klasszikus legyen belőle, tele van krafttal, stílussal és megújító ötletekkel, amik még úgy ahogy működnek is, de egy icipici olaj még elkélt volna Raiden akadozó fogaskerekei közé. A sokak által kifogásolt főbossal nekem amúgy semmi bajom nem volt, még a motivációival is tudtam azonosulni, sajnáltam is szegényt, hogy a vállveregetés után a kalapálás jött, és nem az, hogy kézen fogva sétáljunk bele a naplementébe:) [B]6 – Devil May Cry 4 (2008)[/B]Valóságalappal rendelkező fikciós történet: Tisztán emlékszem a percre,amikor megpillantottam a legelső, használható trailert a DMC4-ről. Az állam leesett, a farkam felállt, a cérna elszakadt, a pohár meg betelt. Vagy mi. Nero (a másik) módjára, azon nyomban gyújtottam fel a PS2-met, és mint Danténak, (a másik) nekem is pokolra kellett jutnom (576 shop), de végül megszereztem saját bejáratú, hőn áhított HD konzolomat. Majd miután rájöttem, hogy kicsit elhamarkodtam a dolgot, türelmesen végigmalmoztam azt a másfél évet, míg végül a játék is megjelent. [B]5 – Ninja Gaiden II (2008)[/B]Valahogy mindig perverz örömet érzek abban, ha egy játék okosan tud szopatni, ha a pofátlan csalások helyett leküzdhető kihívásokkal hív keringőre. A Ninja Gaidenben is azt szeretem, hogy kőkeményen elvárja tőled, hogy megtanulj vele játszani és ha ez megtörtént, kitárja előtted a gyönyörök kapuját. A második rész is kitárta, csak Őt épp a menstuációja kellős közepén kaptam el. Kicsit nyűgösebb, kicsit nehezebben adja magát, ráadásul hektoszámra fröcsög belőle a vér. Nyamiii. [3][B]4 – Darksiders – Wrath of War (2010)[/B]A keménylegények Zeldája. Emiatt picit ki is lóg a sorból, mert a kaland és platform elemek itt jóval dominánsabbak, mint a top10 többi tagjában, de még mindig ide illik be a legjobban a harcközpontúsága miatt. Amúgy azt észrevettétek, hogy ebben az időszakban minden H&S-ben angyalokat kellet széjjelcsapni? A Dmc4 és a Bayonetta után ez már a harmadik volt a sorban. De aztán erről végül leszoktak és elfelejtették. Mint ahogy a Vigil is, hogy mitől volt jó és mitől szerettük a Darksiders első részét. [B]3 – DMC – Devil May Cry (2013)[/B]Asszem az mindent elmond a szóban forgó gyöngyszemről, hogy már most kultstátusznak örvend, pedig még fél éve sincs, hogy Dante (ez most az, de mégse) középső ujját feltartva véghezvitte saját kis forradalmát a Ninja Theory jóvoltából. Ha készítenék egy “legjobb rebootok” összeállítást akkor is hasonló pozíciót érne el, bár Lara igencsak megszorongatná a kölyök tökeit. [B]2 – Castlevania – Lords of Shadow (2010)[/B]A Castlevania konzolos útkeresése még N64-en vette kezdetét, így nem meglepő, hogy a kétségbe esett kirendelt fejlesztők magát a mestert, Hideo Kojimát kérték fel készülő művük felügyeletére, a végeredmény pedig magáért beszél. Igyekeztek megtartani a klasszikus hangulatot, ezzel együtt sok jellegzetességet feláldaztak vagy átértelmeztek és az egész kapott egy mozifilmes irányt, mind a rendezésben, mind történetvezetésben. A LoS kommerszebb, de pont ez teremtette meg a nagybetűs élményt. [4][B]1 – God of War III (2010), Bayonetta (2010)[/B]Ritka és rendhagyó helyzet állt elő és muszáj felülbírálnom magam. Megfogadtam, hogy nem fogok egy címet több kategóriába sorolni, pláne nem holtversenyeket kihozni, de egy ilyen nőnek nem lehet nem ellenállni, a Bayonettának itt kell lennie, ez nem vitás. Kratos trilógiájának záró darabja pedig mindent tud, amiért rajongok a stílusért. Istentelen látványbomba, könnyed kezelés, katarzisokkal spékelt történetvezetés, brutális akció orgia és könnyed, simulós platformkodás egy kis fejtörögetéssel kiegészítve.

Generációs Klasszikusok – Szerepjáték

2013.03.28. in

[B] 10+1 – Eternal Sonata (2007)[/B] Chopin halála előtt lázálmában virágos rétekről, tündibündi 14 éves lánykákról és fiúcskákról ábrándozik, haláltusájához pedig saját maga szerzeményei biztosítják az aláfestő muzsikát. Bájos kis light JRPG, ami a könnyed szórakoztatáson túl, tiszteleg a komolyzene és a lengyel mester tragikusan korán félbeszakadt karrierje előtt. [B] 10 – The Elder Scrolls V – Skyrim (2011)[/B] Azt mondják az Oblivion is legalább van olyan jó, mint a Skyrim, ha nem jobb, de sajnos nem igazán hozta meg a kedvet hozzá ez a sárkányölős nordik kirándulás szimulátor. Hiába a gyönyörű táj és szimpatikus a világ, ha játékszinten nem működik nekem a dolog. Döcögött, unalomba fulladt, változatosságot nélkülözött és ami a legfájóbb: miután leküzdöttem Alduint egy árva kreditlistát nem kaptam…az olyan játékot meg nagyon nem szeretem, aminek nincsen pont a végén. [1][B] 9 – Lost Odyssey (2008)[/B] A JRPG-k Jézusa, akit messiásként vártak, de végül a mindenható döntéshozók elárulták és a tömeg elé vetették. Megkövezték, korbácsolták, sárral dobálták, majd bűnbakként az összes gamer és szerepjátékfejlesztő helyett magára vállalja egy műfaj halálát és cipeli annak keresztjét. A feszítés után pedig jön a bűnbocsánat és a halhatatlanság. Utólag könnyű az egekig magasztalni, akkor és ott kellett volna kiállni mellette és talán akkor most nem itt tartanánk.[B] 8 – The Witcher 2 – Assassins of Kings (2012)[/B] A nagy sikerű pc-s előd után a konzolosok is belekóstolhatnak a karizmatikus Gerald életútjának újabb fejezetébe. A fonalfelvételt egy laza kis amnéziával oldják meg, hogy aztán egy királygyilkosságos konspiráció kellős közepén találjuk magunkat. Döntéseinknek komoly súlya van, ami erősen kihat a történetre. Ha szeretjük a kiábrándító befejezéseket akár még a főellenséget is futni hagyhatjuk. [B] 7 – Tales of Vesperia (2008)[/B] Becsülöm a Tales of… sorozatot és az őt készítő művészeket. Soha nem akarták megváltani a világot, soha nem akarták epikus magasságokba repíteni a történetet, átláthatatlan fejlődésrendszerrel túlbonyolítani, soha nem törekedtek a megújulásra és soha nem akartak kitörni a megbízható 7-8 pontos minőségből. (najó a, a Symphonia üti a 9-et) Egyszerűen csak szórakoztatni akar, önmagát adva. És nem lehet nem szerelmesnek lenni belé, mert attól ez még egy 10 pontos széria.[2][B] 6 – Valkyria Chronicles (2008)[/B] A Disgaea sorozatot leszámítva a stratégiai rpg is kivonult a nagygépes piacról, hogy handhelden boldogítsa tovább szűkös rajongótáborát. A Valkyria olyan szempontból is hatalmas bátorságról tesz tanúbizonyságot, hogy a meglévő sjrpg elemeket is igyekezett megreformálni, a rácsozott, izometrikus terepet third person nézetre cserélte, a megszokott varázslós fantasys környezetet pedig lőfegyveres, világháborús közegbe ültették. A gyönyörű, vízfestékhatást eszközölő művészi megvalósítás pedig egyedi, időtálló stílust kölcsönöz neki. [B]5 – Dragon’s Dogma (2012)[/B] Azt most hagyjuk, hogy a Dogma mennyivel jobban magával ragadott, mint a Skyrim, amit ehelyett kiemelnék az a generáció legelbaszottabb majdnem végjátéka. Nem elég, hogy halál bugos volt a nagy ütközet a vörös sárkány ellen, 4 órán keresztül szoptam, mire sikerült legyűrnöm. Igazi kontrollert falhozbaszós event volt az egész közdelem. De ami ezután jött arra egyáltalán nem számítottam. A végén megmentettem egy mellékszereplő csókát, aki a fárasztó csata után átjött a kecómra, se szó, se beszéd lasmárolt aztán jól megbaszott, reggel meg még meg is köszönte a szép estét. Hát ez nemtudom mi a kurvaanyám volt, de hogy ez volt játékos pályafutásom egyik legnagyobb wtf-je, az is biztos. [B]4 – Fable II, III (2008,2010)[/B] Asszem itt is lehetett buzulni, de ebbe most ne menjünk bele.A szerepjáték elnevezés talán a Fable szériában a leghelyénvalóbb, már ami a szó szoros értelmet illeti. Az elsődleges hangsúly itt nem a megszokott RPG paneleken van, hanem magán az élet szimulálásán, amihez ez az európai középkori miliő igyekszik biztosítani a hátteret, a beleélés pedig garantált. Még én is – akit általában hidegen hagynak a sidequestek – azon kaptam magam, hogy órákra belemerültem hősöm életének menedzselésébe, karrierjének építésébe. Családot alapítottam, utódokat nemzettem, dolgoztam, a megkeresett pénzt befektettem és forgattam, ingatlanokkal üzérkedtem, stb. Totál belemerültem ezekbe a halál felesleges és haszontalan teendőkbe, amiknek a történetben való haladáshoz az égvilágon semmi közük, de mégis ezek az elemek, no és persze a fanyar angol humor és az ehhez passzoló karikatúra szerű ábrázolásmód adja a Fable igazi egyéniségét. [3][B] 3 – Ni No Kuni – Wrath of the White Witch (2013)[/B] A mostani generáció utolsó szakaszának egyik hiánypótló mesterműve, amire akkora szüksége volt a JRPG-re éhes fanoknak, mint Sephirothnak a hamvasító samponra. Ezekben az ínséges időkben még egy FFX-3-al is beértük volna, (ahol Yunaval és Rikkuval QTE minijátékban kellene összehangolni a menstruációs ciklusukat, hogy aztán valami gagyiszar jpop koncerten halálra sikítozzák magukat.) de szerencsére a Ni No Kuni messze nem a “nesze vazzeg, érd be ezzel” mentalitásban készült. Egy bájos mese, ami a lelkedet simogatja, miközben játszol vele, elvarázsol és Ollieval együtt te is egy másik világban érzed magad, ahol nincsenek problémák. Ha egy kicsit is el tudod felejteni a hétköznapok monotonitását, ha egy kicsit is el le tudsz dobni a mindennapok terheiből, akkor a Ni No Kunit már elérte a célját. Ennél nem akar többet nyújtani és ne is várj el tőle többet. [B]2 – Final Fantasy XIII (2010)[/B] A feketebárány. Ezerszer lerágtuk már ezt a csontot, hogy miért jó, vagy miért rossz a XIII, úgyhogy ezt most hanyagoljuk. Elolvastam újra, hogy mit írtam róla annak idején és a véleményem most sem változott. Még mindig egy igazi, vérbeli Final Fantasynek tartom, annak minden grandiozitásával, egyediségével együtt. Egy megfoghatatlan, mással össze nem vethető érzés kerít hatalmába, amikor felcsendülnek az jól ismert dallamok, amikor meghallom a jellegzetes menüprüntyögéseket, amikor in medias res belecsöppenek egy új kalandba. Örülök, hogy ezt a bizsergést ebben a generációban is érezhettem. [B]1- Dark Souls (2011) [/B] A csúcsok csúcsa, a number one, a geráció számomra legjobb játéka. Egy igazi mocskos szemétláda, akit gyűlölsz, imádsz és rajongasz, akivel ha játszol, vagy ha csak rágondolsz, a létező összes érzelmet képes kiváltani belőled. Az emberi kitartást játék még soha nem követelte meg ennyire, de minden bele ölt kín és szenvedés után jön az a felüdülés, a büszkeség, hogy aztán egy még kilátástalanabb, még kegyetlenebb helyzetbe csöppenj. Egy érzelmi hullámvasút, amire ha felülsz és nem zuhansz ki az első kanyarban, a végjáték után nem csak megtapsolod, de még le is szopod magad, annyira megelégülsz magaddal.[4]

Generációs Klasszikusok – Fight Club

2013.03.15. in

Előre leszögezem: ez a top10 lesz a legszubjektívebb. Nálam a bunyós játék sosem a mély harcrendszerről, a tökéletesen balanszolt karakterekről és a lagmentes online szegmensről szólt, hanem sokkal inkább a hangulatról és a szórakoztatásról…igen, kocaharcos vagyok…so what?[B]10 – Blazblue – Calamity Trigger, Continuum Shift (2009, 2010)[/B]A Guilty Gear szériáért felelős Arc System rendes hagyománytisztelőként a bevált formulákon nem sokat változtatott, továbbra is gyönyörűen animált, 2D-s effektparádé tolnak az arcunkba, csak a szereplőgárdát cserélték le. A létszám mintha kicsit alacsony lenne, de cserébe a betegnél is betegebb, tipikusan japán animehősök gyakják egymást. [1] [B]9 – Dead or Alive 4,5 (2005, 2012)[/B]Soha nem tudtam hova tenni ezt a szériát…mindegyik részével elszórakoztam egy ideig, de valahogy nem sikerült a szívembe zárni. A fura, balettra hajazó, túlfolyó, irreális mozgásanimációk, jellegtelen, sablonos főszereplők, akiket nem titkoltan a lengő csöcsökkel próbálnak megszerettetni és a túlcsicsázott, plasztik, látvány védjegyei a Doának, amit lehet szeretni, vagy nem szeretni, de érdekes módon mégis ezek együttese kölcsönöz neki egy egyedi stílust, amivel a Virtua Fightert már simán beelőzte. [B]8 – SoulCalibur IV, V (2008, 2012)[/B]A nagy múltra visszatekintő középkori kardozósdi annyira jól szerepelt az előző generáción, hogy a magasra rakott lécet kétszeri próbálkozásra se sikerült megugrani. A negyedikben vendégszereplő Yoda, Darth Vader és Starkiller nem kicsit osztotta meg a közízlést, (nekem bejöttek) rányomva bélyegét a megítélésre, az ötödik, megfiatalított rész pedig a grafikát leszámítva mindenben visszalépés volt, de még így is az élvezhető kategóriába sorolandó.[B]7 – Tekken 6 (2009)[/B]A legenda újabb hullámvölgye és nálam a totális elidegenedés kezdete. Az 5 maga volt az újjászületés, annyira méltó, annyira friss és csiszolt volt, hogy kár lenne összevetni, hogy hozzá képest mi nyújt a 6. Kicsit lélektelenebb, kicsit esetlenebb, az új hősökkel se találtak célba és minden negatív érzésemet a hiányérzet táplálja, de a lelátókon még így is nagy az üdvrivalgás. Azért ez még mindig a Mi Tekkenünk. [2][B]6 – Naruto Shippuuden – Ultimate Ninja Storm 2 (2010)[/B]Már a mászkálós Naruto játéknál is leírtam, hogy ilyennek kell lennie egy igazi anime feldolgozásnak, de most újra magamat kell ismételnem. Ott a bunyókat átkötő kötetlen kalandozáson volt a hangsúly, itt pedig azokat a bizonyos összecsapásokat helyezték a középpontba, méltó módon a remek alapanyaghoz, annak minden epikusságával és izgalmával. [B]5 – Mortal Kombat (2011)[/B]A Mortal sorozat folyamatosan próbált megújulni, küszködve az új ötletekkel és lehetőségekkel, de szerencsére most az egyszer hagyták ezt a picsába és visszatértek a jól bejáratott alapokhoz és azt tupírozták tovább. A 3D-vel való erőlködés a sok felesleges elemmel együtt repült a deadpoolba, a csontig mart váz pedig kapott egy szép új ruhát, majd choose your destiny kiáltással berugdosták az arénába…sok sok fatalityvel az 5. helyig tudta magát feltornázni. [B]4 – Tekken Tag Tournament 2 (2012)[/B]És felvillana ama bizonyos fény az alagút végén. Bár engem még mindig nem tudott meggyőzni, azért azt elismerem, hogy Namcoéknal a sok picsánrugdosás után végre összekapták magukat és egy nevéhez méltó spinoff folytatással örvendeztették a rajongókat. Csillió karakter, csilliárd kombó és megannyi online átvirrasztott éjszaka tanúskodik, hogy a Mishima famíliának még mindig létjogosultsága van a panteonban. [3][B]3 – Street Fighter IV (2009)[/B]Már a Mortal rehabilitációja is élményszámba ment, de amit a Capcomnál műveltek az ősatyával az példaértékű. Olyan telitalálat művészi stílussal sikerült felruházni, amitől annyira üde, annyira újszerű, de mégis minden ízében klasszikus és hagyománytisztelő. Kiemelném a tökéletesen smooth irányítást, ahol végre nem kell görcsölni egy-egy szuper előhozásával, a karekterfelhozatal pedig már az első kiadásban is remekelt, de az újrakiadásokban ezt is tudták még hova fokozni. [B]2 – Street Fighter X Tekken (2012)[/B]Mégis mi lehet jobb a Tekkennél és az Street Fighternél? Természetesen az, ha egymásnak eresztik a két legendát. Ez az elsőre elképzelhetetlennek tűnő házasság végül két szerelemgyermekben ölt testet (a Tekken X Street Fightert egyelőre homály fedi), aminek elsőszülötte a Street Fighterek szellemiségét örökölte. A Tekken hőseit bravúrosan “efesítették”, mind fizimiskájukban mind jellegzetes mozgáskultúrájukkal, a tag rendszer beültetése pedig csak hab a gyerkőc tortáján. Egyedül csak azt tartom gusztustalannak, hogy kiveszett a verekedős játékokból a titkos karakterek megnyitásának lehetősége, a helyét pedig a “perkálj, ha több szereplőt akarsz” mentalitás vette át. [B]1 – Marvel vs Capcom 3 (2011)[/B]Na igen. Mondtam, hogy ez egy szubjektív lista. Az én ízlésemnek ez az ideális fight game. Nekem a rövid távú sikerélmények kellenek és a felhőtlen szórakozás. A faszom se akar napokig gyakorolni, hogy megtanuljak egy karakterrel játszani. Én azt akarom, hogy Phoenix Wright halálra tiltakozza Pókembert. Nekem az kell, hogy Dante és Vergil sokadjára is összemérhesse tudását. Hogy Viewtiful Joe megmutassa Deadpoolnak, hogy kinek jobbak a beszólásai. Engem az hoz lázba, hogy Chris és Wesker Jillel karöltve páholja el az Avengers egész stábját. Nekem pont erről szól ez a stílus, hogy ne vegyük magunkat teljesen komolyan, mert az mindig csak vitákat szül. Élvezkedjünk önfeledten és erre a MvC3 egy nagyon jó megoldás.[4]folyt.köv.

50 Legjobb Videóklipp by Puzsér

2013.02.22. in

Mielőtt továbbmennék a generációs összefoglalóval, én elmegyek jól szabira, addig meg szeretném megosztani veletek ezt a kis kulturális csokrot. Volt szerencsém végignézni a Corvin moziban rendezett négy hónapon átívelő Hét Mesterlövésze speciált, ahol sorba vették a kedves műsorvezetők (Puzsér Róbert és Gödri Bulcsú) a valaha volt szerintük legjobb 50 videoklippet. A lista szubjektív, minden előadótól csak egy klipp szerepel, de így is rengeteg csodálatos gyöngyszemet lehet felfedezni. Én részemről nagyon élveztem a vetítéseket és mivel nem vagyok egy nagy klippnézegető ezért sok számomra eddig ismeretlen alkotással találkoztam. Fogadjátok szeretettel, remélem Ti is jól fogtok szórakozni, márciusban visszatérek. 50. Massive Attack – Protection (rendezte: Michel Gondry) [youtube]Epgo8ixX6Wo[/youtube] 49. Blur – Good Song (rendezte: David Shrigley és a Shynola csoport) [youtube]VRrJugyk1Yw[/youtube] 48. Soundgarden – Black Hole Sun (rendezte: Howard Greenhalgh) [youtube]3mbBbFH9fAg&list[/youtube] 47. Eminem – Stan (rendezte: Philip G. Atwell és Dr. Dre) [youtube]gOMhN-hfMtY[/youtube] 46. Andy Williams – This Land is Mine (rendezte: Nina Paley) [youtube]-evIyrrjTTY[/youtube] 45. Ljapis Trubeckoj – Kapital (rendezte: Alekszej Tyerehov) [youtube]LHGz48toeao[/youtube] 44. New Order – True Faith (rendezte: Philippe Decouflé) [youtube]R_rhnHpRSXQ[/youtube] 43. Gas – Microscopic (rendezte: Ray Eames és Charles Eames) [youtube]NvG-jqGsWSk[/youtube] 42. Serj Tankian – Empty Walls (rendezte: Tony Petrossian) [youtube]-CxKA1uETxE[/youtube] 41. Justice – Stress (rendezte: Romain Gavras) http://vimeo.com/9518258 40. Socalled – You Are Never Alone (rendezte: Benjamin Steiger Levine) http://vimeo.com/17700747 39. The Knife – Pass This On (rendezte: Johan Renck) [youtube]QYPltK_msVQ[/youtube] 38. Rammstein – Links 2 3 4 (rendezte: Zoran Bihac) [youtube]uIiMhSvtrGc[/youtube] 37. David Bowie – Loving The Alien (rendezte: David Mallet és David Bowie) [youtube]OOaqDEjxQAU[/youtube] 36. Gotye – Easy Way Out (rendezte: Darcy Prendergast) [youtube]mEpfyBOdKxU[/youtube] 35. INXS – The Gift (rendezte: Richard Lovenstein) [youtube]Aqr9brikgIs[/youtube] 34. Faithless – Bombs (rendezte: Howard Greenhalgh) [youtube]h5IUq-XBTI8[/youtube] 33. Moby – Disco Lies (rendezte: Andrew Duffus) [youtube]2uMYU1LXS3w[/youtube] 32. Röyskopp – Remind Me (rendezte: Ludovic Houplan és Hervé de Crécy) [youtube]eo4u4JJAPGk[/youtube] 31. Air – Don’t Be Light (rendezte: Jean-François Moriceau és Petra Mrzyk) [youtube]4UZKb8wuSg4[/youtube] 30. Genesis – Land of Confusion (rendezte: John Lloyd és Jim Yukich) [youtube]NE8P0wGRVdM[/youtube] 29. Bronski Beat – Smalltown Boy (rendezte: Bernard Rose) [youtube]KCpNMEpjplA[/youtube] 28. Squarepusher – Come on My Selector (rendezte: Chris Cunningham) [youtube]4UAicXgT6AU[/youtube] 27. Gary Jules – Mad World (rendezte: Michel Gondry) [youtube]4N3N1MlvVc4[/youtube] 26. Kate Bush – Cloudbusting (rendezte: Julian Doyle) [youtube]pllRW9wETzw[/youtube] 25. The Verve – Bittersweet Symphony (rendezte: Walter A. Stern) [youtube]1lyu1KKwC74[/youtube] 24. A-ha – Hunting High and Low (rendezte: Steve Barron) [youtube]s6VaeFCxta8[/youtube] 23. Nirvana – Heart Shaped Box (rendezte: Anton Corbijn) [youtube]jkaSYaktmgg[/youtube] 22. U2 – Sweetest Thing (rendezte: Kevin Godley) [youtube]5WybiA263bw[/youtube] 21. Tina Turner – Private Dancer (rendezte: Brian Grant) [youtube]d4QnalIHlVc[/youtube] 20. Frankie Goes to Hollywood – Two Tribes (rendezte: Kevin Godley és Lol Creme) [youtube]s6-2b_3Dmxw[/youtube] 19. R.E.M. – Imitation of Life (rendezte: Garth Jennings) [youtube]0vqgdSsfqPs[/youtube] 18. Pink Floyd – Goodbye Blue Sky (rendezte: Alan Parker) [youtube]AhWKSFkC3eY [/youtube] 17. Prodigy – Smack My Bitch Up (rendezte: Jonas Åkerlund) [youtube]Tf1KaRjOg9g[/youtube] 16. Peter Gabriel – Sledgehammer (rendezte: Stephen R. Johnson) [youtube]OJWJE0x7T4Q[/youtube] 15. Queen – Innuendo (rendezte: Rudi Dolezal és Hannes Rossacher) [youtube]BQHU2rFPaP4[/youtube] 14. Daft Punk – Daft Hands (rendezte: Austin Hall) [youtube]K2cYWfq–Nw[/youtube] 13. Michael Jackson – Smooth Criminal (rendezte: Colin Chilvers) [youtube]GaAaFAnaZN4[/youtube] 12. Jean Michel Jarre – Oxygene 8 (rendezte: Bányai István) [youtube]yGfl1fqKcvM[/youtube] 11. Kylie Minouge – Confide in Me (rendezte: Paul Boyd) [youtube]PxZkjq9z5wg[/youtube] 10. Talking Heads – Road to Nowhere (rendezte: David Byrne és Stephen R. Johnson) [youtube]E-zgXSMFuuE[/youtube] 09. Fat Boy Slim – Push the Tempo (rendezte: a Traktor kollektíva) [youtube]YoTNW765Wzs[/youtube] 08. Björk – Bachelorette (rendezte: Michel Gondry) [youtube]cJNOOBOyn20[/youtube] 07. Radiohead – Street Spirit (rendezte: Jonathan Glazer) [youtube]08zgvLLNMkg[/youtube] 06. Chemical Brothers – Let Forever Be (rendezte: Michel Gondry) [youtube]s5FyfQDO5g0[/youtube] 05. Leftfield – Africa Shox (rendezte: Chris Cunningham) [youtube]Hi0erY0WG6A[/youtube] 04. Eels – Last Stop: This Town (rendezte: Garth Jennings) [youtube]ieTrXSZ5J3Q[/youtube] 03. OK Go – This Too Shall Pass (rendezte: Brian L. Perkins) [youtube]qybUFnY7Y8w[/youtube] 02. Unkle – Eye For an Eye (rendezte: a Shynola csoport) http://vimeo.com/11533781 01. Red Hot Chili Peppers – Otherside (rendezte: Jonathan Dayton és Valerie Faris) [youtube]rn_YodiJO6k[/youtube]