Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Ubisoft Forward

Star Wars: Darth Maul

A megkophatatlan vadászó árnyék.

Attól függetlenül, hogy a Star Wars előzmény-trilógiájáról még mindig eléggé megoszlanak a vélemények (mondjuk, ahogy észrevettem, manapság egyre jobban felértékelődik, és egyre többen kezdik el megszeretni – részben a sokakban csalódást keltő három folytatásfilm miatt), abban a legtöbb rajongó nagyjából egyetért, hogy Darth Maul volt talán az egyik, ha nem a legjobb karakter benne.

Bár George Lucas már a legelső epizódban, a Baljós árnyakban kiírta a sztoriból (pontosabban: félbevágatta a fiatal Obi-Wan Kenobival), ez szerencsére nem akadályozta meg a kinézete, karizmája és vívóstílusa miatt egy csapásra kultstátuszba emelkedő figurát, hogy további Star Wars-alkotásokban szerepeljen, és fényes karriert fusson be az kibővített univerzumban (EU, Expanded Universe), majd pedig abban sem, hogy a Star Wars-jogok felvásárlása, no meg az új, hivatalos kánon elindítása után továbbra is kisebb-nagyobb szerepeket kapjon a különböző médiumokban (film, könyv, animációs sorozat, képregény). Mert népszerűsége szinte már-már Boba Fettéhez mérhető, emiatt az alkotók egyszerűen képtelenek elengedni őt: hiába vágták ketté, hiába ölték meg, ez a Sith elpusztíthatatlan.

Hogy miben is rejlik igazából a figura sikerének titka, tulajdonképpen nem igényel nagy fejtörést: a karaktert tetőtől talpig áthatja valamiféle megfoghatatlan, elemi és vad, ösztönös sötétség, ami egyszerre választja külön Darth Vadertől vagy Palpatine Császártól, és egyszerre emeli velük egy szintre őt.

És mindezt mellesleg már Lucas is remekül elkapott az első epizódban, mindezt úgy, hogy Maul gyakorlatilag alig szólt két mondatot az egész filmben – elég volt csupán megjelennie, és mindenki tudta, mi a helyzet.

Mondhatnánk is, hogy amennyire könnyűnek tűnik elsőre, végeredményben pont annyira nehéz igazán jó történetet kanyarítani a személyisége és jelleme köré, ugyanis Maul nem egy komplex karakter, és eme puritán egyszerűsége igencsak behatárolja a lehetőségeket. Ezen szűk keretek között azonban remekül egyensúlyozott például A vadászó árnyék és a Vesztegzár című regény – és szintén sikerre vitte a dolgot Cullen Bunn író, az eredetileg 2017-ben megjelent, ötrészes minisorozattal is, ami csak szimplán Darth Maul néven futott.

Először is Bunn pontosan tudja, hogy egy Maulhoz hasonló alakhoz egyáltalán nem kell alaposan kidolgozott, csavaros történet, mint ahogy mély gondolatokkal teli, meglepő pálfordulásokkal megspékelt karakterfejlődés sem. A sztori faék egyszerűségű: mestere egy kalózbanda levadászásával bízza meg az önfegyelemmel küszködő, dühös és minden pillanatban azonnal robbanásra kész tanítványát, ami Maul számára természetesen rutinfeladat, de nem sokkal küldetése befejezése előtt tudomást szerez egy érdekes információról, ami egy lépéssel közelebb viheti hőn áhított céljához, azaz a Jedik elpusztításához.

Egy fogságba esett padawan nyomába ered, miközben mestere parancsának ellenére fokozatosan egyre nagyobb teret enged gyűlöletének, mígnem – néhány váratlan fordulat és kitérő után – a sötét lelkében tomboló zűrzavar és saját bosszúvágya, valamint Palpatine szigorú utasítása közötti vívódásának közepette szembekerül áldozatával, és esély nyílik rá, hogy elkezdhesse beteljesíteni sorsát, amit mestere eddig megtagadott tőle…

És itt el is érkeztünk a második kulcsfontosságú dologhoz, azaz az előbb említett karakterprezentáláshoz. Bunn-nak szerencsére esze ágában sincs Maul személyiségét plusz rétegekkel felruházni, és nem akarja többnek feltüntetni őt, mint ami – egy árnyak között ólálkodó vérszomjas vadász, aki hosszan felméri zsákmányát, tervezget, majd végül kíméletlenül, zabolátlan vadsággal lecsap.

Ugyanakkor minden gyűlölete, haragja és kegyetlensége ellenére rendelkezik valamiféle nyakatekert becsületkódexszel, miközben tisztában van vele, hogy egy magasabb rend követője (ha úgy tetszik, eszköze – de ő ezt tudja is), egy nálánál sokkal nagyobb és jelentősebb cél, egy hosszú évezredekre visszatekintő eszme harcosa. Kétségtelenül profi harcművész, pontosabban inkább egy jól kitanított állat (ahogy arra egy ízben utaltak is már korábban), aki ugyan megveti a Jediket, egytől egyig gyűlöli őket, mindazzal együtt, amit képviselnek, de mégis van benne némi tisztesség ellenfelei irányába, főleg, ha valaki olyannal kerül szembe, aki méltó hozzá.

Bunn összességében jól végzi a dolgát, egyáltalán nem akarja túldimenzionálni Mault, karakterhű pillanatok (rögtön a képregény legelején lekaszabol néhány Rathart – csak hogy mindenki tudja, hogy ez már az új, hivatalos Star Wars-kánon) és nem mindennapi kihívások elé állítja, ez a látásmód pedig a történet végéig kitart. Persze közben sokszor fel-felbukkan a lehetőség egy-egy ordas nagy klisére, és egy ideig nagyon úgy tűnik, mintha egy olyan végkimenetel felé haladna a cselekmény, ahová megérkezve hirtelen kiderülne Maulról, hogy mégsem olyan gonosz, mint azt eddig hittük (amennyit babrálták már ezt az univerzumot és a benne lévő karaktereket, egyáltalán nem lett volna meglepő egy ilyen húzás), de Bunn ügyesen elkerüli az ehhez hasonló badarságokat és mítoszrombolásokat.

Helyette pontosan azt adja a rajongóknak, amit akarnak: egy ízig-vérig sötét szívű főszereplőt és egy olyan sztorit, ami tökéletesen passzol ahhoz a személyiséghez, akit a Baljós árnyakban és az eddigi Legendák-könyvekben megismerhettünk. Bunn nagyon szépen elkapta a karakter kissé ellentmondásos mivoltát, és ezt Maul ellenfele, a fiatal Jedi-padawan segítségével még jobban kiemeli. Legalább annyira hasonlítanak egymásra, mint amennyire különböznek: mindkettőjüket kötelességek és szabályok kötik a rendhez, amelyhez tartoznak, mindketten elhivatottak, ugyanakkor ahogy Eldra Kaidist gyenge pillanataiban meg-megkísérti a Sötét Oldal, úgy Maul fejében is megfordul, hogy más körülmények között talán hasznos szövetséges lenne a padawanból – de végeredményben saját meggyőződéseikből és saját rendjük iránt érzett hűségükből egy cseppet sem engednek.

Luke Ross rajzoló is tevékenyen hozzájárult ahhoz, hogy a karakterek közötti különbség, valamint a történet komolyabb, sötétebb megközelítése kellőképp ki legyen hangsúlyozva. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy mindez az élénk, vöröses-kékes színkezelésen (Maul és Kaidis, azaz a „vörös és a kék” összecsapása a rózsaszínes-lilás égbolt alatt frappáns és látványos művészi megoldás), valamint a mainstream képregényekhez méltó képi világon is nagyban megmutatkozik.

Az ötrészes minisorozat persze nem váltja meg a galaxist, jól lehet, nincsenek ilyen komoly ambíciói – és egy Darth Maul-féle karaktertől, illetve annak történetétől felesleges is ilyet elvárni. Ellenben szórakoztató olvasmány, ami minden Star Wars rajongó polcán bérelt helyet érdemel.

Ennél többre pedig jelen esetben egyáltalán nincs is szükség.

A képregényt a Szukits kiadó biztosította. Köszönjük! Ha tetszik az írás és a téma, és szeretnél hasonló cikkeket olvasni a PSC-n, akkor a linkre kattintva megrendelheted a kötetet.

2 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Már szemezek vele egy ideje, Maul mindig is érdekelt. Nem rég végeztem ki a Thrawn trilógiát (kánon verziót), nagyon ajánlom mindenkinek, zseniális olvasmány.

  2. Nos ha választani kell a Star Wars-on belül a gonosz karakterek közül akkor százszor inkább ő mint Kylo Ren (de persze csak Darth Vader után).