SpongeBob SquarePants Battle For Bikini Bottom – Rehydrated (PS4, PSN)

Spongyát rá, régi barátom!

Hihetetlen, hogy több mint 20 év telt el az első SpongyaBob Kockanadrág epizód levetítése óta. A Nickelodeon saját készítésű sorozata hamar népszerűvé vált. Az első pár évad után konkrét rajongótábora lett, majd nem sokkal az indulást követően a videojáték iparra is betörtek a THQ jóvoltából. A siker már az eredeti 2003-as SpongeBob SquarePants Battle For Bikini Bottom játékesetében is vitathatatlan volt. A kiadó pedig így, röpke 17 év után gondolta úgy, hogy érdemes lehet egy felfrissített kiadást megcsinálni a most felnövő generációnak és a retro kalandokra vágyó rétegnek. Az új SpongyaBob stuff egy teljesen új és nagyon dizájnos borítót is kapott, illetve a sorozathoz hűen a kissé bohókás rehydrated alcímmel látták el, ami arra utal, hogy itt bizony komoly felújítások történtek. Na de nézzünk szét együtt a víz alatt!

A legfontosabb kérdést úgy gondolom érdemes letisztázni már a teszt elején. A Rehydrated egészen pontosan mit is jelent? Egy teljesen új játék, vagy csak egy sokszor látott unalmas HD felújítás, esetleg egy korrekt remaster? Az igazság valahol ezek között található, mivel, ha ránézünk a 2003-as részre és a mostani friss kiadásra, akkor annyira durva grafikai ugrást tapasztalhatunk, hogy avatatlan szem észre sem veszi, hogy ez nem egy friss koncepció. A sztori egyébként mit sem változott, már-már természetes jelleggel Plankton tartja terrorban Bikinifenék lakóit az új robotgyártó gépével. Az ötlet egyébként kifejezetten rosszul sült el, mivel az alumínium hadsereget még a tervezője sem tudja kordában tartani. A feladat tehát adott, nekünk kell megmenteni a lakosságot, móresre tanítani Planktont és a robotjait. A történet vonalvezetése és az események egyébként teljesen megegyeznek a PS2-es régi verzióval, viszont a körítés annyit változott, hogy egy modern játék hatását kelti.

A sztori és a játékmenet tehát teljesen változatlan maradt, viszont az átvezető animációk és a grafika akkora upgrade csomagot kapott, hogy jól esik barangolni és nézelődni az ismert helyszíneken. Minden textúra éles és jól néz ki, illetve az effektekkel sem spóroltak a fejlesztők, miközben a régi ugrálós-gyűjtögetős játékmód ugyanolyan élvezetes maradt. Néhol apróbb logikai feladványok színesítik a játékmenetet, máskor pedig egy boss fogja tesztelni a képességeinket. A mostanában divatos, végtelenségig leegyszerűsített gyerekjátékokhoz képest azért jóval nehezebb az újrahidratált SpongyaBob, ettől függetlenül viszont ugyanúgy ajánlanám a kisebbeknek is a zombi gyilkolás mellett, vagy inkább helyett. Ami viszont teljesen új tartalom az előző részhez képest az a multiplayer szekció, ahol online vagy offline tudunk összecsapni az új robot Tunyacsáppal. Leginkább egy wave módhoz tudnám hasonlítani, viszont kiemelném, hogy egyedül nem lehet belekezdeni, úgyhogy egy második kontroller, vagy egy online cimbora szükségeltetik ehhez a játékmódhoz. Poénos volt kipróbálni, viszont hamar rá lehet unni, inkább csak arra jó, hogy a karaktereket kitudjuk próbálni akció közben.

Hibákról szerencsére nem tudok beszámolni, egyedüli hiányosságként a hamar ellaposodó és ismétlődő zenét tudnám felróni, de erre is megoldást tud nyújtani a Spotify. A többi hangeffekt viszont nagyon rendben van, a párbeszédek pedig zseniálisak, hiszen a szereplők az eredeti szinkronjukon szólalnak meg. A játék közben váltható karakterek pedig Spongya barátunk mellett Patrik és Szandi lesz, akik különböző képességekkel rendelkeznek. Természetesen a kinézeten kívül van más eltérés is, mivel mindegyik karakter más-más feladathoz lesz hasznos, így igazából rá leszünk kényszerítve a rotációra. A fő küldetések mellett egyébként barangolni és gyűjtögetni is tudunk fényes tárgyakat, arany spatulát, alsógatyát (életpont) és zoknit. A különböző szintek kinyitásához lesznek ezek hasznosak, de a játék szerencsére végig fogja a kezünket, ezért a legtöbb dolog egészen egyértelmű lesz majd.

Összességében nézve a SpongeBob SquarePants Battle For Bikini Bottom Rehydrated egy kifejezetten szórakoztató cím lett. Felnőtteknek remek múltidéző kalandozás, gyerekeknek pedig az átlagosnál egy kicsit összetettebb gyűjtögetős, verekedős, vicces, családbarát játék, ahol a sokszor látott sárga szivacs van a főszerepben a barátaival. Plusz pozitívum, hogy az ár sem vészes egyébként, így hát nincs mese, ez egy remek vétel lehet, rajongóknak pedig egyenesen kötelező. Most pedig megyek vissza, mert a Bikinifenék nem menti meg saját magát.

ÓÓÓÓÓ! Ki lakik odalent kit rejt a víz? SpongyaBob kocka! Sárga a színe és lyuk rajta tíz…

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy a linkre kattintva meg is rendelhető.)

Hozzászólás