Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward
Videó

Sorozat – The Last of Us

Az első közülük.

Az, hogy a The Last of Us meghatározó videojáték, gyenge kijelentés. A Naughty Dog 2013-as mesterműve fontos mérföldköve a szakmának és magának a PlayStationnek is: az exkluzív közel 40 milliós eladásaival a platform meghatározó húzócímévé nőtte ki magát, míg a fejlesztőcsapat a presztízs szinonimájává vált. A sztoriközpontú, túlélő akció-kalandjáték a karaktereket és a narratívát tette az élmény középpontjává. Badarság lenne azt állítani, hogy videojáték korábban még nem tett ilyet, de az érzelmi üzeneteket gyakran egy pöröly finomságával „adták” át a nézőknek. A The Last of Us nüanszolt, és a felszíni brutalitás és kegyetlenség ellenére érzékenyen vett rá arra, hogy a sorok között olvassunk. Egyik fő ihlete – az egyértelmű forrásokon túl – pedig nem más volt, mint az a prémium televíziós kínálat, aminek még ma is legnagyobb zászlósa az HBO. Sorsszerű tehát, hogy 2023-ban – közel 10 évvel az eredeti játék megjelenése után – pontosan ide készül élőszereplős televíziós adaptáció: ráadásul az eddigi legjobb. A gaming átültetések világában ez nem nagy szó, de a The Last of Us olyan gyönyörű és átgondolt lett, hogy könnyedén elfoglalhatja helyét úgy általában a sorozatok Pantheonjában.

Mivel már a maga idején is többször játszottam az eredeti játékkal, azóta pedig lelkesen asszisztáltam ahhoz, hogy szeretteim és barátaim is átélhessék, elég jól ismerem az élményt. Sőt, ezen túl egyes szegmensek permanens rezidenseivé váltak emlékeimnek, és még álmomból felébresztve is idézni tudnék egy-egy párbeszédet. Ennek ellenére – vagy pontosan ezért – óvatos lelkesedéssel keveredő határozott fenntartással vetettem bele magamat az egyébként hetente érkező, kilenc részes első évadba.

A történet egy elképzelt jövőben játszódik, ahol egy globális járvány káoszba taszította a társadalmat. Egy gombafaj fejlődése elért odáig, hogy képes az embereket is megfertőzni: vad, személyiségüket elveszítő ösztönlényekké – „zombikká – téve őket. Amerika, és persze a világ romokban, miután a kormányok és rendfenntartó szervek lebombázták a nagyvárosokat, a maroknyi túlélőt pedig katonai diktatúrákként működtetett karanténzónákba tömörítették. A fertőzés harapás útján terjed, így rendszeresek az ellenőrzések – ha valakiben megvetette magát a gomba, azt azonnal kivégzik. Joel (Pedro Pascal) a bostoni karanténövezetben tengeti napjait egyszerű munkákkal, miközben extra erőforrásokért csempészmelókat végez. Minden teljesen megváltozik azonban, amikor egy lányt, Ellie-t (Bella Ramsey) kell „leszállítania” – a lány ugyanis, valami megmagyarázhatatlan oknál fogva, immúnis a fertőzésre, így egy potenciális vakcina nyitja is lehet. A páros így elindul egy az országon átívelő úton, a lényeg azonban nem ez, hanem kettejük kapcsolata – a sztori pont ezért nem is egy poszt-apokaliptikus horror, hanem inkább egy drámai buddy road trip. A klisékkel teli felütés pontosan azt hivatott bizonyítani, hogy a történetek lelkei a karakterek, és kellő nüansszal a rommá járatott felütésekből is lehet maradandó, formabontó és zsigeri narratívát mesélni.

A sorozatadaptáció szinte teljes mértékben hű az eredetihez – olyannyira, hogy bizonyos jeleneteket egy az egyben ültettek át. Ez egyrészt kedves gesztus a játékot az elmúlt évtizedben megkedvelők számára, másrészt viszont testamentuma annak, hogy már anno mennyire prímán voltak megírva ezek a szakaszok. Pont ezért az első rész érzelmi gyomros és adrenalinlöket koktélt kínáló, kibővített intróján túl az epizód pontosan úgy pozicionálhatja magát a történetet nem ismerők számára, mint bármely másik „zombis-járványos” történet – hogy aztán elegánsan lebontsa azt. Ami még fontosabb, hogy nem csak azoknak érdekes, akik játszottak vele, hanem azoknak is, akik nem – sőt. A sikernek pedig három fő komponense van: a bravúros színészi alakítás, a szabad történetvezetés és a lélekfacsaró központi üzenet.

Egy videojátéknál a készítők fontosnak tartják, hogy folyamatosan „lekössék” a játékosokat, így egy egyszerű „menjünk A-ból B-be” is ellenségekkel, feladványokkal vagy ügyességi szegmensekkel lesz megpakolva. Egy televíziós sorozatnál nem nehezedik ez a teher a készítőkre, így nincsenek beiktatva „kötelező” pályák sem. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a videojáték „töltelék” elemeit kiemelhették, átrendezhették vagy összeránthatták kompaktabb formába; másrészt azt, hogy bemutathattak más szempontokat. Az eredeti alkotás Joel kalandja Ellie-vel, ahol a játékosok a férfi megtört lelket takargató bőrébe bújhatnak, hogy eljussanak vele és a lánnyal a célba. Az út tele van új karakterekkel, de perspektíváik megismerésére nemigen van lehetőség, míg a sorozatnál igen. Több epizód több része is arról szól, hogy megismertesse az új figurák motivációit, körbejárja azt, hogy ki mit miért tesz, és hogy pont ezért miként viszonyulnak hőseinkhez. Az, hogy éltek ezzel a lehetőséggel óriási odaadást jelent, ugyanis még mélyebbé teszik a cselekményt és árnyalják a figurákat: nemigen vannak szimpla ellenségek vagy csak lőni való gonoszok – értjük, hogy mi a konfliktus forrása; tisztában vagyunk azzal, hogy miért cselekszenek, még akkor is, ha nem értünk ezzel egyet. Ez pedig az egyik legfőbb üzenete magának a történetnek is: az „ember embernek farkasa” tételmondat körbejárása; hogy az embernek még a világvége sem elég ahhoz, hogy észbe kapjon. Közben fél-zárójelben érdemes kitérni arra is, hogy ez az említett világvége ráadásul egy világjárvány következménye – míg maga az eredeti játék nem ezen üzenettel íródott, rémisztően aktuálissá vált.

A játék cinizmusával szemben azonban a sorozat valamennyire optimistább – legalábbis ami az embereket és jellemeiket illeti. A hátterek körbejárásával a homo homini lupusnak antitézise is egyben, és rávilágít arra, hogy még ilyenkor is van helye a kötődésnek, a barátságnak, a törődésnek, az érzékenységnek. Ez legfőképp igaz a központi duóra. A meggyötört, bús tekintetű Joelre, aki az évek során az életben maradásért bőven tett olyan dolgokat, amik lelkét kérgesítették. Meg persze a szabad szájú, de a világ iránt érdeklődő és lelkes Ellie-re, aki bátor, sőt, gyakran kissé tenyérbemászó is. A férfi a járvány előtti világban töltötte jelentős részét, így pontosan tudja, hogy mit veszített az emberiség – meg persze maga – , és azt, hogy egyre csak távolodunk ettől a ponttól. A tinédzser azonban már ebbe született bele, és olyannyira abszurd számára egy repülőgép vagy egyetem, mint nekünk a középkori szokások. Pascalnak határozottan az egyik leghálásabb szerepe, a kiváló színész pedig tökéletes megtestesítője Joelnek: bús, keserű évekről árulkodó tekintete és határozott jelleme minden egyes mozdulatából kitűnnek. Ramsey pedig príma Ellie a maga fiatalos lelkesedésével, folytonos káromkodásával és ragályos optimizmusával. Képes átadni a legapróbb érzelmi állapotait karakterének, akár idióta szóvicceket mesél, akár bizalmatlanul tekint az idegenekre. Kettejük kémiája pedig egyszerűen fantasztikus: a páros tökéletesen táplálkozik egymásból, felerősítik alakításaikat, és tökéletes origói a cselekménynek – még akkor is, ha épp nincsenek fókuszban. Rajtuk kívül pedig a parádés mellékszereplő-gárda is óriásit alakít, a nívós, európai rendezők pedig a legjobbat hozzák ki alanyaikból.

Ennek – és az elmúlt évek tévés tartalmának – egyik csúcspontja a harmadik epizód. Most (még) nem mennék bele a részletekbe, de azt szeretném kiemelni, hogy olyan módon és formában mesél a mellékkarakterekről, amire videojátékként egyszerűen nem lett volna mód. Az pedig önmagában is becsülendő, hogy egyáltalán lehetőséget adtak egy ilyen megközelítésre, ugyanis gazdagabbá és kerekebbé teszi ezt a világot. Sőt, a játékok rajongóinak is nagyobb kontextust ad, aminek – legalább egy részét – boldogan kezelem mostantól kánonként. Ugyan ebben az esetben egy teljes epizódot szentelnek erre, máskor hosszú percek telnek el a karakterépítéssel. A játék egyik eredeti írója, Neil Druckmann és a Csernobil alkotója, Craig Mazin gondozták az adaptációt, és igyekeztek szinte mindent tűpontos precizitással megalkotni. Már maga a játék is tökéletes forgatókönyvként szolgált, de kifejezetten jó látni, hogy élnek az új médium adta lehetőségekkel. Nemigen találni felesleges jeleneteket, és minden a központi tematikát erősíti. Ironikus módon alig vannak „zombik” a sorozatban, de nincs is rájuk szükség: ott lebegnek állandó veszélyforrásként, de csak akkor szerepelnek, ha hozzáadnak a narratívához. Emiatt egyáltalán nincsenek elcsépelve és nem öncélúak, ahogy az akciójelenetek vagy az erőszak sem. Ez persze nem jelenti azt, hogy amikor vannak, ne lennének jól megcsinálva.

A The Last of Us masszív költségvetést kapott – nagyobbat a Trónok harca korai évadainál –, és ez meg is látszik. Fantasztikusan vannak összerakva a helyszínek, aprólékosan vannak berendezve a terepek és kiválóak a szörnydizájnok is. Lehetne cinikusan azt mondani, hogy „ha láttál egy indával bevont felhőkarcolót, mindent láttál”, de a sorozat igazi múlttal pakolja meg helyszíneit. Az elhagyatott boltok, az omladozó falak, a vízben álló lobbik egykor emberek százainak adtak helyet, zsibongtak a zajtól és élettől, amíg a természet vissza nem szerezte az uralmat. Hőseink emlékezetes és vizuálisan is magával ragadó területeket járnak be, az operatőrök pedig fantasztikus látképekkel és közeli felvételekkel rántanak magukkal ebbe a posztapokalipszisbe – míg a rendezők és vágók vették a fáradtságot, hogy időnként bepillantást engedjenek a pusztulás utáni csendéletekbe. (Az egyik kedvenc ilyen mozzanatom, amikor egy elárasztott teremben egy béka mászik végig egy zongora billentyűin.) Hasonlóan kiválóak a gombaszerű kinövésekkel telepakolt „fertőzöttek”, akik egyszerre szörnyűek és emberiek, legalábbis ami a külső vonásaikat jelenti. A sminkmesterek alapos munkát végeztek, hogy „gombássá” tegyék alanyaikat, akiket ezen túl még a hangdizájn és a görcsszerű mozgás tesz nyomasztóvá és kíméletlenné.

A költségvetés azonban, ahogy említettem, nem jelenti azt, hogy a grandiozitás kerülne előtérbe. Itt az élet kis dolgain van a hangsúly, amelyek felértékelődnek egy ilyen helyzetben. Az emberi kapcsolatok, egy jó, meleg étel, egy pillanatnyi pihenő vagy egy csodálatos látkép. A karakterek képesek értékelni, a színészek pedig őszintén életre kelteni ezt. Emiatt pedig tele van gyönyörű és megható pillanatokkal, amik átragyognak a kegyetlenségen, ami fenyegeti az embereket nap mint nap. Hiába csak szeleteket látunk a borzalmakból, a folytonos készenlét és feszültség remekül átadja az általános atmoszférát. Ahol nem fasiszta jelleggel uralkodva tartanak rendet a kormányzat megmaradt, levált brancsai, ott a túlélők fosztogatnak és szedik szét egymást – elszökni pedig nemigen lehet, mert a portyázók a vadont járják, míg bárhol felbukkanhat egy fertőzött. A túlélés minden napja kincs, ahogy egy őszinte emberi kapcsolat is – főleg, amikor mindenkinek az alapbeállítása a bizalmatlanság. Ellie-nek pedig egy ilyen közegben kell felnőnie, így kell értékrendet kialakítania, mindezt pedig egy olyan ember mellett, aki nem csak a poklokat járta meg, hanem okozta azokat másoknak is. A két karakter rengeteget tanul egymásról, és persze a világról: meg arról, hogy ki mit tenne meg azért, hogy megőrizze azt, ami számára kedves – legyen szó egy tárgyról, ételről, egy ideáról vagy egy személyről. Maga a történetvezetés is kiválóan építi ezt: eleinte sokkal többet tudunk Joelról, de fokozatosan Ellie is fókuszba kerül, ahogy saját magabiztossága és személyisége is körvonalazódik. Nem győzöm kihangsúlyozni, hogy a fantasztikusan megírt forgatókönyv mellett milyen óriási mértékben teszi ezt lehetővé a színészgárda. Mindegyik epizód kissé különálló is, de épít is a központi dinamikára, hogy – a játékhoz hasonlóan – kellemetlen gyakorisággal sodorjon minket a könnyekhez és az érzelmi pofonokhoz. Remekül árnyal mindent továbbá Gustavo Santaollala és David Fleming bámulatos zenéje – Santaollala egyébként az eredeti zeneszerzője is volt, akinek dallamait egyrészt újrahasznosítják, másrészt új alkotásokat is szerzett. Az összhatás pedig fantasztikus minden tekintetben.

A The Last of Us egy fantasztikus sorozat, függetlenül attól, hogy ismeri-e vagy sem az ember a játékot. Továbbra is úgy gondolom, hogy videojátékként érdemes megtapasztalni, de csodálatos érzés, hogy végre az is átélheti, aki interaktív formában nem akarja vagy nem tudja. A cél sosem az volt, hogy jobb legyen a forrásnál, hanem az, hogy kötöttebb közegben is elmeséljék ezt az ambiciózus, emberi történetet. Ez pedig sikerült. Azért, mert hűek maradtak az eredeti koncepciókhoz, de azért is, mert mertek játszani a médium adottságaival, és merték kibontani azt, amit eredetileg nem lehetett – meg persze visszavenni abból, aminek itt egyszerűen nincs annyi helye. Határozottan merem állítani, hogy jövőre ugyanekkor is úgy tekintünk majd vissza rá, mint 2023 egyik legjobb sorozatára. Viszont ami még nagyobb siker, hogy sikerült bebizonyítania: lehet hűséges videojáték adaptációt jól, sőt, fenomenálisan csinálni, csak jó forrás, jó csapat, jó kémia és elköteleződés kell hozzá a jó költségvetés mellett. Ez nem jelenti azt, hogy minden videojátékból lehet jó filmet vagy sorozatot csinálni, egyrészt mert nem mindegyik narratívája jó önmagában, vagy az interaktivitás kivonásával többet veszítenének, mint nyernének. Az viszont biztos, hogy ezt meg lehetett csinálni, és végre valakik meg is csinálták.

És remélhetőleg ez csak az első közülük.

(A The Last of Us magyar idő szerint január 16-án debütál az HBO Maxon, és hetente kerülnek fel a részek.)

34 hozzászólás

Hozzászólás

  1. @Greg
    Na mondjuk ez fel sem tűnt, igazad lehet. Lol

  2. Hát megnéztem a másodikat de szerintem nem lett se érdekesebb sem jobb mint az első. Ami elvileg izgalmas lett volna az össze vissza rohangáló salátafejekkel valahogy nem volt izgalmas egy picit sem. Maradjunk csendbe de aztán lőjünk hangosan, aztán megint nem… de aztán igen. Közben kb. ketten szétlőhették volna mindkettőt sérülés nélkül… Szerintem nem volt jó ez a rész. Jajj meg az unalmas öngyújtós rész. Mint mikor nem indulnak az autók de aztán mégis…

    Egyedül az elején az Indonéziában játszódó jelentek. Az meg azért mert mint a Chernobyl-ban megmutattat az ilyen dokuszerú drámai részekhez nagyon értenek a készítők. Az olyan is lett. akkor még azt hittem ez 10-ből 10-es lesz.

    1
    • A csókolózó zombikhoz mit szólsz? Nekem az egy kicsit inkább nevetséges volt ,mint bármi más. Eddig egy erős közepes a két rész alapján, de nyilván még simán elbaszhatják jobban. A játék szerintem drámaibb és sokkal jobban megrendezett volt Eddig a pontig.

      • Ott szerintem dramaturgiailag az lehetett az elképzelés, hogy legyen nagyon undorító… 🙂 Szar volt az is. igazad van.

      • Amit csókolózásnak láttunk az igazából gpmbaspóra átadás volt. ☝️😀😉 Emlékezz vissza hogy itt a második rész elején a szkafanderes boncmester a halott szájából operàl ki valami gomba parazitát. Jah és csak közben Tess még nem volt zombi. ☝️😉

        • A “gombaspóra” átadása?! Arra gondolsz ami eddig csak és kizárólag harapással történt? Nyilván ez a nagy újdonság.
          Amúgy világos volt ,hogy miről van szó, csak inkább nevetséges mint félelmetes számomra.
          Ja és kb még 1 óra és Tess is zombi. Nyilván a okos zombi csak felakarja gyorsítani a folyamatot nehogy Tess lemaradjon a vacsoráról. 😀

  3. Az első részt megnéztem. Rendben lesz ez úgy tűnik, az sem baj hogy itt-ott picit eltér a játéktól (történetileg). Ellie viszont botrány szar. A jóIsten horpassza be az elméjét annak aki rábólintott amikor ment a szereplőválogatás.

  4. Így a 2. részt látva Bella magyar-hangja tényleg szörnyű: rikácsol, virnyákol. Bár meg is érdemli!
    Jobban néztem volna tovább a prológust, mint ezt a játékon átrohanó, a javát kihagyó vergődést!

  5. Szerintem Ellie magyar szinkronjával van a gond.

    1
  6. Nekem bejött az első rész. Várom a következőt! 🙂

  7. Nekem a Trónok harcában pont, hogy tetszett a játéka. Ott fiatalabb volt és kecsesebb az arca. Itt mintha fel lenne fújódva, botoxolva (ami ugye hülyeség) ezért nem igazán jönnek át érzelmek az arcán. Más. Még lehet jó mert szerintem nem rossz színész ő. Az biztos, hogy a játékban egy kecsesebb arcú szebb lány volt.
    Az első résztől elájulva nem vagyok de lehet még nagyon jó mert vannak jelek. Némely rész erős némely meg túl nyújtott időhúzós. A Chernobyl végig feszes volt emlékeim szerint. Szerintem nagyon elrontani nem fogják tudni viszont jobb még határozottan lehet.

    • Jól látod, valóban szögletesebb, fiúsabb lett. Nyilván nem véletlen a nyilatkozata.

      (Az előbb néztem egy friss talkshow szereplését, felül férni zakó, alul szoknya. Különlegesen volt felöltözve.)

  8. A többesszám második személy degradáló használata egy ilyen típusú beszélgetésben kicsit nácizós Jime, szerintem ne erőltesd, nem cool. Ez nem a 444 és nem az Origo kommentszekciója. Itt nem ti van és mi, hanem te, ő, én.

    Egyébként elolvastam az eredeti Bella Ramsey nyilatkozatot, és szó szerint azt mondja, hogy használhatod rá a she-t, vagy akár a he-t is (ezt kicsit izgalmasabbnak találja), de felőle mehet a they is, ő LESZARJA.

    1
  9. LMAO. értem már, hát most coming outolt Bella Ramsey.

  10. Ellie olyan szinten van félrecastingolva h csak röhögni tudok rajta, akármikor mutatják.. katasztrófa a kiscsaj…

    • Hátha a sorozat végére megbékélsz.

    • Külsőleg valóban semmi köze hozzá.
      Ellenben maga az alakítás egy az egyben Ellie, kiválóan hozza. Sokszor még a hangja is hasonlított rá.
      Próbáltam 0 elvárással leülni megnézni az első részt.
      Engem meggyőzött.

      1
      • Szerintem pont az az egyik legjobb dolog a sorozatban, hogy bár a színészek többé-kevésbé köszönőviszonyban sincsenek az eredeti karakterek kinézetével, a színészi játékukkal remekül kompenzálják ezt. Inkább ez, minthogy olyan arcokat szerződtessenek, akik külsőleg megegyeznek a videojátékos megfelelőikkel, de színésznek meg csapnivalóak.

        • LOL, magyarázd meg Hitlernek, hogy a zsidók jó arcok.

        • azért te is láttál már pár filmet, ez a kiscsaj, (vagy nem is tudom minek hivjam, Ő se tudja micsoda :D) szerinted nyújtott bármifélét ami szinészi játéknak nevezhető? olyan arca van kb végig mintha fából lenne kifaragva 😀

          az, hogy nem hasonlit rá nem izgat, egyébként semmi mással nincs bajom.

          • Bellának, az a biztos.

          • ez egy női név, szeretnék pc lenni, nem hivhatok igy valakit aki nem tudja, hogy ő micsoda 😀

          • Szerintem ha konkrétan Ashley Johnson játszaná el Ellie-t, te még akkor is találnál valami vergődési alapot.
            Alig volt még a sorozatban, mi lenne, ha kivárnád, és nem ilyen degradálóan fröcsögnél csak?

          • vergődés?? degradálós fröcsögés?? hol? mi?
            itt ti vagytok az egyetlenek akik azonnal vergődnek ha nem bólogat mindenki veletek együtt.

            4
          • Ez szerinted nem degradáló, hogy “ő se tudja” micsoda? Hagyjuk már….
            Egy másfél órás részből annyit tudtál kommentelni, hogy “Ellie szar” 😀

  11. Bár ezt hivatalosan sosem mondták ki, de rengeteg minden múlott ennek a sorozatnak a sikerén vagy bukásán. Ha már egy Craig Mazin-kaliberű író és Neil Druckmann (aki mindkét játékot kiagyalta) sem képes egy igazán jó feldolgozást csinálni, akkor ott tényleg semmi remény, nyugodtan földet dobhatnak a videojáték-adaptációkra. Viszont a Last of Us több mint ígéretes, és az első rész alapján egyáltalán nem lesz vele probléma, sőt!

  12. A prológus parádésan lett prezentálva, aztán jött a jól elkúrt bostoni rész a húgyozó Fedra-katonával…🤦 Pilot vége is a legrosszabbkor volt, gyorsan félredobva Ellie fertőzésének fontosságát.