SILENT HILL F (PS5)

Feltámadás.

Sok mindenre számítottam ettől a játéktól, de arra nem, amit több mint 30 órányi játék során kaptam tőle. Hozzáteszem, azt sem tartottam valószínűnek, hogy a Konami hajlandó lesz odébb lépni a pachinko gépektől, és ahogy egykor, úgy újra elkötelezi magát valódi, rendes videojátékok készítése mellett. Csodák csodájára ez mégis megtörtént, legalábbis 2022 októberében erről adtak jelet akkor, amikor vázolták a Silent Hill szériával kapcsolatos új terveiket.

Azt a streamet, ahol többek között James Sunderland történetének teljesen újradolgozott változatát, és egy vadonatúj Silent Hill játékot is bejelentettek, egyszerre néztem gyermeki rajongással és komoly fenntartásokkal. Egyik reakció sem volt indokolatlan. Rajongóként hosszú ideje vágytam arra, hogy újra olyan élményeket élhessek át, amilyenekkel az első pár játék tudott csak megörvendeztetni, ugyanakkor nem hittem abban, hogy a széria megpocsékolása (gondolok itt a teljesség igénye nélkül a Homecoming, Downpour, Book of Memories alcímű szörnyűségekre), majd a 2014-ben napvilágot látott Silent Hills elkaszálását követően a Konami elő tud állni valami olyannal, ami méltó az IP viseléséhez. 

Pedig a bemutatott teaser, az ötlet, hogy az új játék Japánban játszódjon, nagyon is simogatta – ahogy MolonLave barátom is jellemzett engem privát beszélgetésünkben – japanophile lelkemet. Amikor pedig az is kiderült, hogy a sztorit egy kifejezetten tehetséges japán író jegyzi, és akinek a munkásságát szintén nagyon szeretem, megbizonyosodtam arról, hogy a Konami tényleg komolyan gondolja a franchise köztudatba való visszaemelését a sejtelmes alcímű Silent Hill f-fel.

A történet írója, Ryukishi07 (kinek valódi neve nem ismert) korábban nem dolgozott akkora projekten, mint a szóban forgó alkotás. Ellenben kreatív és egészen sajátos, a rendkívül depresszív momentumokat gyakran humorral elkenő stílusát olyan sound novelekben mutatta meg, mint a Higurashi no Naku Koro ni (angolul Higurashi When They Cry) széria, ami vegyíti a krimi, thriller, pszichológiai és folk horror elemeket, az említett és sokszor egyébként nem várt humorral, valamint kawaii pillanatokkal.

A Higurashinak önmagában persze semmi köze a Silent Hill f-hez, mégis érdekes látni, hogy Ryukishi07 hogyan táplálkozott belőle a játék történetének megalkotása során. Előbbihez hasonlóan az f is Japánban, egy fiktív faluban játszódik, főszereplőnk és mellékkaraktereink szintén iskoláskorúak, a sintó vallás és a folklór pedig a cselekmény szerves részét képezik ebben az alkotásban is. Felvetülhet a kérdés, hogy oké, de mi köze ennek a félelmetes amerikai városhoz, ahol több főszereplővel együtt treníroztuk az idegeinket a korábbi részekben? Ahhoz éppen semmi. Az esszenciális Silent Hill élmény viszont a harmadik rész óta nem volt annyira jelen, mint most.

1960-ban, Ebisugaokában járunk, főhősünk Shimizu Hinako, egy átlagos diáklány, akiről már rögtön a nyitó képsorokban kiderül, hogy bántalmazó családban él – éppen apja agressziója elől menekül el, hogy felkeresse barátait, akikkel beszélgethet. Már az úton feltűnik neki, hogy valami nincs rendben, a hely még egy faluhoz képest is túl csendessé vált. A baráti találkozó végül megtörténik, de rövid időn belül csúnya tragédiába fullad: a falut sűrű köd és hirtelen felbukkanó, fertőzésszerű terjedésbe kezdő vörös pókliliomok lepik el, végezve Hinako egyik barátjával. Ezután a kétségbeesett menekülés során rémálomba illő szörnyetegek törnek főszereplőnk életére. Ezzel megkezdődik a lány pokoljárása, ami során saját materializálódott félelmeivel, kétségeivel kell, hogy szembenézzen.

Az elejétől a végéig, az első bittől az utolsóig japán horror a Silent Hill f, ami hiába zárta ki teljesen amerikai identitását, változatlanul tartalmazza azt a lélekölő, nyugtalanító hangulatot, amiért az első részeket szerettük. Ezt nem csak a széria védjegyévé vált sűrű köddel, és többek között Akira Yamaoka szinte már nem evilági dallamaival éri el, hanem például azzal, ahogy sokszor indirekt módon, szimbólumokkal ábrázolja a főszereplő félelmeit, és azt a folyamatot, ahogy ezek felemésztik úgy a lelkét, ahogy az elméjét is. Az őrület lassan, de biztosan fokozódik lépésről lépésre, Hinako elnyújtott szenvedését pedig jelenetről jelenetre egyre kényelmetlenebb, egyre fojtogatóbb nézni. Pláne, hogy a történet az 1960-as évek Japánjának nőket érintő társadalmi helyzetére reflektál, ami a mai napig probléma: nemcsak a felkelő nap országában, de nagyon sok helyen, köztük Magyarországon is.

Az üzenetét a Silent Hill f nem csak a kiválóan felépített történetvezetéssel, de remek audiovizuális tervezéssel, a „terrorban rejlő szépség” koncepciójában megalkotott hangsúlyos kontraszttal is közvetíti, a szürkeségben, kihalt földeken, szűk utcákon egyre csak terjedő vörös pókliliomokkal. A NeoBards Entertainment mindezt az Unreal Engine 5 grafikus motorral keltette életre, és bár technikai szempontból az élmény nem tökéletes – például az alap PS5-ön tapasztalt gyengébb képminőség, és a ritkán, de azért előforduló szaggatások miatt – a látvány javarészt igencsak pazar.

Bár a helyszínt és a korszakot illetően a Silent Hill f nem hasonlít elődjeire, a játékmenetet illetően túl sokban nem tér el tőlük. Alapvetően ugyanúgy haladunk előre, mint a korábbi játékokban, logikai feladványokat oldunk meg, jegyzeteket olvasunk el – ami fontos a történet megértésének szempontjából –, ezek között pedig különböző groteszk megjelenésű lények ellen ragadunk fegyvert. Lőfegyvert viszont senki ne keressen, Hinako számára csak olyan eszközök állnak rendelkezésére, mint a vascső, konyhakés, balta vagy baseball ütő. Ez belekényszerít minket abba, hogy az ellenfeleinket közvetlen közelről intézzük el, arra viszont nincs lehetőség, hogy esztelenül csapkodjunk, hiszen minden akciónk egy-egy szakaszt követel a stamina csíkunkból. Ki is térhetünk – szintén az állóképességünk rovására – a felénk irányuló támadások elől, de ki is figyelhetjük azt a vizuális jelet, ami az adott szörny körül megjelenik: ha időben reagálunk, egyetlen ütéssel ideiglenesen meg tudjuk azt bénítani. Hasonló megoldások vannak soulslike játékokban, de ettől még a Silent Hill f-nek semmi köze a műfajhoz, pláne, hogy ezek a megközelítések korábbi részekben és játékokban is szerepeltek már. 

A logikai feladatok és a harcok külön-külön beállítható nehézségi szintjeitől függően a játékidő 10-15 óra között alakulhat, amit a program maximálisan kitölt, egy végigjátszás viszont nem lesz elég a történet teljes megismeréséhez, érdemes tehát többször nekifutni. És miért is ne tennénk? Végre itt egy kiválóan sikerült, ízig-vérig Silent Hill játék, ami reméljük, hogy az első lépése annak, hogy a széria újra olyan naggyá váljon, mint a Team Silent idejében.  

(A játékot a Magyarországon forgalmazó Cenega biztosította tesztelésre. Köszönjük! Az alkotás lemezes formában is megvásárolható.)