Sherlock Holmes: The Awakened (PS5, PS4, PSN)

SherloCthulhu újra hív!

Az ukrajnai Frogwares több mint 20 éve szolgáltat stabilan B-kategóriás, de szórakoztató, egyedi történetű Scherlock Holmes krimiket Arthur Conan Doyle karaktere alapján. A csapat két éve adta ki a Sherlock Holmes: Chapter One-t, amely egyben a detektív előzménytörténeteként  is szolgált amellett, hogy nyílt világú elemekkel gazdagította a nyomozós formulát. A csapat feltehetőleg a széria következő epizódján szorgoskodott, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát. A számtalan borzalom mellett az alkotóknak azzal is számolniuk kellett, hogy nagyon nehéz folytatniuk a munkát: mind anyagi, mind fizikai, mind mentális és pszichés biztonságuk miatt. A stúdió ezért úgy döntött, hogy inkább újraalkotja 2007-es játékát, a szériába a kozmikus horror és H. P. Lovecraft Cthulhu-mítoszának elemeit bevezető Sherlock Holmes: The Awakenedet. Ez egyrészt egy stabilabb projekt, mint egy teljesen új irány, másrészt átírhatják úgy a narratívát, hogy igazodjon az említett előző részhez, és annak közvetlen folytatása lehet. Így jutunk el jelen teszt alanyához, ami a stúdió stílusához és minőségéhez igazodva egy szórakoztató, élvezetes, de bizarr döntésekkel teli, B-kategóriás krimi lett.

Sherlock Holmes és asszisztense, John Watson egy angol, vagyonos kapitány maori szolgájának eltűnése után nyomoznak, és rábukkannak egy nemzetközi összeesküvésre, amely mögött mélyebb gonoszság húzódik meg, mint azt elsőre feltételeznék. Londonon túl egy svájci elmegyógyintézetbe, New Orleansba és a környező mocsárvidékre is ellátogatnak, hogy felfedezzék a sötét, az ifjú nyomozót is egyre jobban gyötrő titkokat.

A játékmechanika a klasszikus kalandjátékok képletét követi. Sherlockkal a különböző nyitottabb régiókat bejárva kell nyomokra bukkannunk, bűntettek helyszíneit megvizsgálnunk, embereket elemeznünk és faggatnunk. Minden helyszínen meg kell találnunk a kijelölt (nehezebb módban nem jelzett) pontokat, ahol X tárgyat „végigkattintva” araszolhatunk közelebb az igazsághoz. Időnként be kell vetni a detektív ösztöneit is, hogy szabad szemmel nem látható nyomokat vagy egyéb összefüggéseket fedezhessünk fel. A cél rekonstruálni a bűntetteket, ezzel jutva el az igazsághoz. Van, hogy a meglévő nyomok alapján kifaggathatjuk a helyieket, akik elvezetnek egy fontos helyszínhez; máskor pedig Sherlock „elmepalotájában” – értsd: egy másik menüben – kell összekapcsolnunk a bizonyítékokat a következtetések levonásához. Harc szerencsére nincs, a konfliktusok általában jelenetekben zajlanak, így nincsenek felesleges töltelékküzdelmek beleszuszakolva az egyébként elég rövid kalandba.

Mindez egyébként igazán leegyszerűsített, triviális formában zajlik. A beszélgetések elég rövidek, a személyekről alkotott profilok pedig nem osztanak, nem szoroznak, így mindegy, hogy milyen következtetésekre jutunk – szerezhetünk plusz pontokat bónuszok feloldásához, de azok sem nagy kunsztok: extra ruhák vagy megtekinthető tárgyak, amikhez egy végigjátszás egyébként sem elég. A helyszínelemzések sokkal izgalmasabbak, és igényelnek némi fejtörést amellett, hogy élvezetes felfedezni a terepeket és összerakni, mi is történt valójában. Maguk a szekciók egyébként igen üresek, és a járókelők kikérdezése is elég gagyi: megjelenik egy szöveg az iránymutatással. Ez a „lazább” megvalósítás egyébként teljesen érthető, figyelembe véve, hogy a megszállók épp szétbombázzák az országukat. Ettől függetlenül sajnos ezek a megvalósítások egyébként is jellemzik a Frogwarest, így nem vagyok benne biztos, hogy normális körülmények között sokkal „csiszoltabb” élményt kaptunk volna. Azonban lelke van a kalandnak, élvezetes játszani vele, és a tájak is csodálatosak.

London ködös utcái, az intézet dohos falai, New Orleans napsütötte sétányai, kreol negyedének sajátosságai mind remekül festenek – pont ezért szomorú, hogy nincsenek megtöltve tennivalóval. Ami egy igen bizarr üzleti lépés, hogy a kaland első felében elérhetők jópofa mellékküldetések, amik azonban kiegészítők – tehát mindennemű nem fő sztoris tartalomért külön kell fizetni a felhasználóknak, ami azt jelenti, hogy konkrétan kivágták a kalandból azért, hogy eladják bővítményként (ami azért érhető is lehet, de fogyasztói szempontból furcsa). Pedig szórakoztató bejárni az utcákat, felfedezni a zegzugokat – még úgy is, hogy nagyjából csak A pontból B pontba kellene átszaladni.

A narratíva nem kezeli ugyan túl finoman a témát, de nem véletlen, hogy ezt a sztorit választották: hőseink ugyanis a káosz, a rémület és a terror ellen küzdenek amellett, hogy fokozatosan fogadják el ezek létezését. A racionalitás sok mindenre lehet magyarázat, de az emberi gonoszságra, és az azt hajtó „erőkre” nem – és ez be tud azért találni a gyenge párbeszédek ellenére is. Egyébként a korabeli detektívsztori, valamint a kozmikus horror párosítása remek ötlet, és a játékmenet is ötletes a „másvilági” szegmenseknél. Szerencsére a valódi világban nem kell mágiára vagy hasonlókra hagyatkoznunk, így a logika ugyanúgy a fő eszköz a feladatfejtegetésnél.

A készítők az elején egyébként két fontos üzenetben is figyelmet kérnek a játékosoktól. Egyrészt kitérnek arra, hogy a játékban megjelenő, rasszista vagy sztereotip ábrázolásmódok nem ezek támogatását szolgálják, hanem bemutatását: pont azért, hogy ne csináljon senki úgy, mintha nem léteztek volna – ez pedig dicséretes. Az más kérdés, hogy nem túl nüanszoltan kezelik ezt. A másik, hogy a játékot minden ukrán ellenállónak dedikálják, akik küzdenek függetlenségükért és az elnyomás ellen. Minden negatívuma ellenére is fontos tehát észben tartani, hogy milyen körülmények között készült a játék, és mennyire nehéz ilyenkor motiváltnak lenni a munka iránt.

A Sherlock Holmes: The Awakened egy különös szerzet: nem egy rossz játék, de nem is kifejezetten jó – de azért jó. A körülményekhez képest azonban tiszteletreméltó, és önmagában egy szórakoztató, élvezetes, a régi idők kalandjait idéző alkotás. Egyes szegmensei megkérdőjelezhetőek, de nincs feleslegesen felfújva, mint ahogy a videojátékipar legtöbb jelenlegi alkotása késztetést érez. Tiszteli a játékos idejét, és nem célja feleslegesen időt pazarolni. A központi duó nem túl kiemelkedő, de hozzák azért a karakterek jellemzőit, és élvezetes megfejteni a rejtélyeket, kiderítve az igazságot, miközben szép helyszíneken barangolunk. A körülmények pedig talán eszünkbe juttatják, hogy mi történik ott, és úgy egyébként a világon – ezeket figyelembe véve pedig dicséretes teljesítmény. Ettől nem lesz jó játék, nem is érdemel jó pontot, de támogatást mindenféleképp – ahogy minden elnyomott a bolygón.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)