Sakuran - filmajánló

Aki az ajánlókép láttán a leírás olvasásába kezdett, az nagy valószínűséggel már ismeri, elolvasta, vagy megnézte az [I]Egy gésa emlékiratai[/I]t. Én nem. Ennek több oka közül a legfontosabb az, hogy hiába látnám szívesen mind Gong Lit, mind Zhang Zhiyit szobalányruhában takarítgatni és főzőcskézni a lakásomban, valahogy mégis ellenérzéseim vannak a filmmel kapcsolatban, ami egy jellemzően egyedi japán témát dolgoz fel, mégis kínai színészekkel készített, hollywoodi produkció. Lényeg a lényeg, nem is lennék képes rá, nem is akarom a fent említett filmhez hasonlítani vagy azzal összevetni a Sakurant.[173]Az azonos címmel rendelkező – Japánban népszerű, de témája miatt Nyugaton nem igazán ismert – mangára épülő mozi nem is a gésák, hanem a fénykorukat még az ő megjelenésük előtt élő, edo-kori kurtizánok, a [I]yujo[/I]-k életébe ad betekintést. Ennek megfelelően a történet az 1600-as évek Japánjában játszódik, abban az időben, amikor a profi prostitúciót a sógunátus csak úgy engedélyezte, ha az a nagyvárosok külön erre a célra létrehozott, fallal zárt és körülárkolt szórakozó negyedeiben, az úgynevezett yukakukban történt. Edo-ban – azaz a régi Tokióban – ez a [I]Yoshiwara yukaku[/I] volt, ez az a hely, ahová a film első pillanataiban eladják a nevesincs, de nagy hirtelen Kiyohára kereszteltetett nyolc éves kislányt, és ez az a hely, ahonnan sorsa szerint soha többé nem távozhat, csak akkor, ha valaki kiváltja őt. Ám a fizetendő hatalmas összeg miatt ebben a kegyben nem sokaknak lehet része.Akinek volt szerencséje látni és kipróbálni a japán PSN-ről letölthető [I]Ryu ga Gotoku Kenzan[/I], a Yakuza játéksorozat középkorba helyezett részének demóját – vagy akár magát a teljes játékot –, bizonyos szinten megtapasztalhatta azt, hogy milyen is, hogyan fest a szórakozó negyed, a szappanbuborék-fújók, árusok és a szó szerint védőrács mögé helyezett, szemlére tett kurtizánok színes egyvelegeA yukaku és a yujo-k, vagyis szórakoztató lányok épp olyanok, akár az akváriumba zárt gyönyörű aranyhalak. Bezárva élnek, de a falakon kívül nem lenne esélyük az életre, a középkor – főleg a nők számára – nem a szabadon építhető jövőről szólt. A yujo-nak azonban lehetett karrierje. Ha elég népszerű volt, vagyis szépségével, modorával és művészetekben való jártasságával befolyása alá tudta vonni tehetősebb vendégeit, akkor az ára felszökött és rangban feljebb léphetett, egészen a főkurtizáni [I]oiran[/I] címig. Az oiran pedig – annak ellenére, hogy lényegében ugyanolyan fogoly, mint az alatta lévő egyszerűbb örömlányok – egyben arca és fő bevételi forrása is a háznak. Ezért külön lakosztályban és bánásmódban részesül, mondhatni képes befolyásolni sorsát, érvényesíteni tudja akaratát a megadott keretek, vagyis a yukaku falai között. Egy oirant nem lehet megvenni egy estére, fizetni neki és megkapni, az oirannál a vendégnek is bizonyítania kell. Nem járhat más kurtizánokhoz és több alkalommal is érdemesnek kell bizonyulnia, mielőtt a hölggyel közeli kapcsolatba kerülhetne.[174]Ebbe a világba csöppen bele az akaratos kislány, teljesen akarata ellenére. Az oiran rangig általa bejárt utat lehet végigkövetni szerelmen és csalódáson, illetve a többiekkel való rivalizáláson keresztül. A filmet elejétől végéig az egymásba fonódó ellentét jellemzi. Hogyan lehet szerelmes valaki, aki napról-napra szerelemmel kufárkodik? Hogyan hihetné el bárki is azt, hogy őszinte érzelmei vannak olyasvalakinek, akinek épp ezen érzelmek imitálása a dolga? A történet ennek megfelelően nem is hordoz magában hatalmas csavarokat és meglepetéseket, nem is azoknak ajánlom, akik a minden pillanatban újabb meglepetést rejtő akciófilmeken nőttek fel, inkább azoknak, akik kíváncsiak egy különleges szabályok alá vetett életre, illetve azoknak, akik nem csak és kizárólag a cselekményt képesek élvezni, vagy csak arra odafigyelni egy filmben, hanem a hangulatra, a képi- és zenei világra is.A Sakuran ilyen szempontból sokkal különlegesebb. A rendezést egy első filmes fotóművész – egyébként nagy filmes múlttal rendelkező szülők gyermeke – Mika Ninagawa végezte és ez – véleményem szerint pozitív értelemben – erősen rányomja bélyegét a képi világra. A díszletek élénk színekben pompáznak, melyben elsősorban a vörös dominál, de az egyes karakterek, vagyis a filmen megjelenő három oiran lakosztálya és öltözéke ettől teljesen elütő, jól megkülönböztethető és csak rájuk jellemző színezetet kapott. Időről-időre feltűnik egy-egy gyönyörű, rögzített kamerás jelenet, mint a szélesvásznú naplemente előtt a távolban balról-jobbra elhaladó Kiyoha és Seiji, de maradandó emléket hagynak azok a jelenetnyitó, fotószerű pillanatok is, ahol vízen úszó virágszirmok vagy az aranyhalas akváriumok láthatók. Az egész film olyan, mint egy megelevenedő fotógaléria.[175]A főszerepet a félig japán, félig amerikai Anna Tsuchiya-ra bízták, talán éppen azért, mert arca különleges, hatalmas kerek szemei emlékeztetnek a manga rajzolt Kiyoha-jára. Videojátékos szempontból mindenképp megemlítendő érdekesség vele kapcsolatban az, hogy ő énekli a Resident Evil: Degeneration betétdalát.A film, melyben csak érintőlegesen jelenik meg a testi kapcsolat, vagyis nem csak 18 éven felülieknek besorolású, csak Japánban jelent meg, még a tavalyi év elején, nálunk nincs forgalomban. Azonban amiatt, hogy a lemezen helyet kapott az angol felirat és mivel egy mai asztali lejátszó számára már nem jelenthet problémát az import lemezek lejátszása, nyugodtan ajánlható beszerezésre.(Szavak kiejtése: sakuran – szakuran, yujo – júdzso, yukaku – júkaku, Seiji – Szeidzsi, Anna Tsuchiya – Anna Cucsija.)

[YOUTUBE]yAmnZqbh9mA[/YOUTUBE]