Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Ubisoft Forward

Ritual: Crown of Horns (PS4, PSN)

Vadnyugati rémálom.

Pisztoly, bab, whisky, lovak, nők, pénz és bajkeverés. A Vadnyugat romantikája, ami sok ezer ember szívét ejtette rabul regényekben, filmekben és videojátékokban egyaránt. Számtalan jobbnál-jobb mű született erről a korszakról, minden médiumban. A mai napig jönnek újabb westernek, spagetti westernek, játékok és képregények. Talán a vadnyugati életérzés az, ami ennyire életben tudja tartani ezt a komor, veszedelmes, de ugyanakkor gyakran humoros világot, tele szerethető, legendás kalandorokkal. A préri szabadsága, a pisztolypárbajok és a könnyed történetek tették halhatatlanná a westernt, és bár egyre kevesebb vadnyugati témájú mű készül, sokak szíve még mindig nagyot dobban, ha azt mondom: Clint Eastwood. A videojátékok terén is ritkán építenek a témára, jóllehet születnek olyan remekművek, mint a Red Dead Redemption, vagy a Call of Juarez játékok (pedig utóbbi se mai darab), alapvetően sajnos kevés olyan emlékezetes játék található, amiben revolverrel hősködhetünk. Ezért nagy reményekkel vágtam bele a Ritual: Crown of Horns-ba, mert bíztam abban, hogy eltölt majd a Vadnyugat dekadens varázsával.

Az 1800-as évek Amerikájában járunk, hősünk Daniel Goodchild legalább annyira klisés fejvadász, mint a neve: ő a legjobbak legjobbika, a revolverek hercege, a hullák halmozója. Hősünk azonnal meghal, amint elküldi az Elnök, hogy fékezze meg egy pogány boszorka rituáléját. Halálunk után a boszorka – akit nevezzünk csak Boszorkának –, szolgálatába állunk, egyfajta démonként, hogy segítsünk neki végrehajtani a varázslatait. A Ritual egy top-down shooter, amiből igen kevés van, ráadásul ennél is kevesebb maradandó alkotás születik. Felülnézetben lövöldözünk az életünkre törő szektásokra, akik legalább annyira akarnak megölni minket, mint a mesterünket. A pályán szabadon szaladgálhatunk, és fontos is a folyamatos mozgás, hogy mindenkivel időben végezhessünk. Minden részen bizonyos idő alatt kell ugyanis teljesítenünk a feladatunkat: ezek a küldetések nagy része ugyanolyan, amit körülbelül 20-25 pályán keresztül „élvezhetünk”. Segítségünkre van egy nagy rakás fegyver, amiből három lehet nálunk – de igazából csak kettő hasznos –, néhány varázslat – amiből csak három hasznos –, és a boszorka, aki különböző segítségeket (gyorsabb futás, gyorsabb töltés, élet) dob a pályára. A játék menete ilyen egyszerű, de egyáltalán nem nagyszerű. A western iránti tiszteletem jeléül, most jöjjön egy felsorolás.

A JÓ…

Ez egy rövid szakasz lesz, mert sajnos ez a szoftver nem marad fent úgy, mint a vadnyugati történetek. Az irányítás nagyon jó lett, gördülékeny, könnyen elsajátítható. Bekapcsolható az automata célzás is, ami elég jól működik, de lehet enélkül is játszani. Van a játékban két egészen ötletes bossfight, ami tényleg kreatív ebben a zsánerben. A menü főcímdala – egy modernebb rockos, kicsit countrys nóta – egészen pofásra sikeredettet, amire elégedetten vertem a taktust mindig, amikor bekapcsoltam a játékot.

A ROSSZ…

A történet sablonos, egyetlen csavar szerepel benne, ami súlytalan, csakúgy, mint a játék. Rengeteg olyan dolog történik benne, ami nem fut ki sehova, vagy egyáltalán nincs is értelme, vagy esetleg csak magasról teszünk rá, mert a karakterek sem érdekesek. A boszorka legalább annyira lényegtelen dolgokat mond, mint mindenki más. Daniel aki azzá vált, ami ellen küzdött, nem tesz fel egzisztenciális kérdéseket magának, nem fejlődik, sehova a karaktere a béna egysorosok közepette. Sohasem kérdőjelezi meg azt, aki végzett vele. Van még két másik karakter Tricktress – akinél fejlesztéseket vásárolhatunk –, illetve God of the Guns, aki meglepő módon fegyvereket árul. Az, hogy ők honnan jöttek, mit csinálnak, miért segítenek a boszinak, nem derül ki. Ahogy az sem, hogy miért van a Vadnyugaton kecskefejű szektások hadserege, és miért vagyunk képesek a semmiből, automata gatling gunt materializálni. Annyira nem illik ez a stílus a westernbe, hogy az se dobott ki volna ennyire a világból, ha egy szupermarketben kellett volna vízi pisztollyal nénikre lövöldözni az utolsó kocka élesztőért. A játék magasról tesz a világ- és karakterépítésre és porba döngöli az ötletes top-down shooterek hagyatékát.

ÉS A CSÚF

A Ritual nem szép, a világ is olyan üres, mint a játék többi része, gyakran meg sem próbál változatos lenni, szemrebbenés nélkül felhasználja ugyanazokat a tereptárgyakat vagy pályaelrendezéseket, csak más elemekkel. Kinézetre olyan, mint egy régi árkádjáték, ami lehetne tisztelgés a korszak előtt, ha mutatna valamiféle kreativitást. Így csak elcsépeltnek, önismétlőnek tűnik, tényleges tartalom nélkül. A karaktereket nem lehet nagyon megkülönböztetni, hiszen tényleg abszolút csak a fejük tetejét látjuk. Ugyanez igaz a körülbelül 4-5-féle ellenfélre is, akiket szét kell lőni. A méretük és a színük változik, de gyakran úgy éreztem, az egész olyan, mint amikor Han Solo azt mondja a Tatooine-on: „Javul a látásom, most nagy sötét folt helyett nagy világosat látok.” A teljesen 90 fokos felülnézet miatt a játék borzasztó szűknek hat, nem látjuk be a teret és alig észlelhető az ellenfelek holléte, hacsak nem szaladgálunk, mint a mérgezett egér. Klausztrofóbiások mindenképp kerüljék el a játékot. A főcímdalon kívül tele van önismétlő, ötlettelen zenékkel és ZS-kategóriás horrorfilmek hanghatásaival. Na jó, de azért a játékmenet csak élvezetes nem? Nem. A játék nehéz, de nem azért nehéz, mert okos taktikai döntéseket kell hozzunk. Azért nehéz, mert sok szektás van a pályán. Rengeteg ellenféllel kell megbirkózni rövid idő alatt, olyan fegyverekkel, amik amúgy nem jók ehhez. A shotgun sokat segít, illetve, ha megvan a gatling gun varázslat, akkor már végig lehet gyalogolni mindenkin. Gyakran viszont tényleg azt éreztem, hogy csak azért ilyen, hogy az újrapróbálkozások elnyújtsák a pár órás játékidőt. A sztorimód utá, lehetőségünk van ugyanazokon a pályákon különböző kihívásokat teljesíteni, de erre nem próbáltam rá, ennyire nem utálom magam.

A Ritual: Crown of Horns sajnos félresikerült. Nem tudom nyugodt szívvel senkinek sem ajánlani, főleg olyanoknak nem, akik szeretik a westernt. Ezen a szoftveren sokkal többet kellett volna dolgozni és átgondolni, akár azért, hogy legyen mondanivalója, vagy csak azért, hogy egy tökös lövöldözős játék legyen belőle. Nem a Ritual lesz a western játékok életben tartója, de még csak a top-down shooterek egy kiemelkedő darabja sem. Egyetlen csillagot tudok neki adni, és sajnos az nem seriff-csillag. Az ilyen idejétmúlt, üres alkotások elszomorítják az embert, miközben a western-rajongók reménykednek, hogy egyszer majd megint készít valaki szerethető vadnyugati játékokat.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

INKÁBB NE
Kiadó: Feardemic
Fejlesztő: Feardemic
Méret: 3.62 GB
Megjelenés: 2020. február 28.
Ár: 5990 Ft
Feltöltőkártya: PlatinumShop

2 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Imádom a western-témát, de ez fujj!

  2. Imádom a western-témát, de ez fujj…