Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Ubisoft Forward

RESIDENT EVIL 3 (PLAYSTATION 4)

Kedves ellenségem.

Érdekes cég ez a Capcom. Egyrészről ott van ugye a sokat emlegetett, de a szórakoztatóiparban sajnos egyáltalán nem egyedi pénzéhes attitűdjük, miszerint többek közt az egyik legsikeresebb frencsájzukkal, a Resident Evillel próbálják a legeslegutolsó centet is kisajtolni a rajongókból, ami a szinte nulla változtatással piacra dobott remastered-kiadásokban és az általában a sok kívánnivalót maguk után hagyó spin-off darabokban (a felejthető Survivor-epizódok, a félkész Operation Raccoon City és az egyenesen kritikán aluli Umbrella Corps) nyilvánul meg, amiknek köszönhetően lassan már csak kávéfőzőre nem jelent még meg valamelyik Resident Evil-játék, ráadásul a fő-sorozat gyökeréből kinőtt mellékágaknak köszönhetően a szériát nemegyszer sikerült már belökni a középszerűség és a komolytalanság feneketlen, sötét gödrébe. Másrészt viszont ott van az a kétségbevonhatatlan tény, hogy időnként (nagy ritkán) gondolnak a rajongókra, és két-három éves időközönként leraknak egy olyan mesterművet az asztalra, amelytől mind a közösség, mind pedig a szakma megnyalja mind a tíz ujját. Ilyen volt a Resident Evil 7, amely hosszú idő után végre új alapokra helyezte a megtépázott sorozatot: nem csak a kameranézet lett más (TPS után, egy RE-címtől ugyan nem szokatlan, de mégis frissnek ható FPS-nézet), de úgy en bloc a szellemiség is visszatért az alapokhoz, azaz a nyomasztó túlélő-horror stílusához, és erre még rá is tettek néhány lapáttal. Szerintem nem vagyok vele egyedül, ha azt mondom, hogy pontosan valami ilyesmire volt szüksége ennek a nagy múltú szériának.

Aztán szintén ilyen volt a 2019 elején megjelent, várva várt, méltán körbe ajnározott, már a bejelentésével hatalmas eufóriát kiváltó Resident Evil 2 remake-je, amely az 1998-as második részt öntötte teljesen új, a jelenkori technológiai követelményeknek megfelelő formába. A rajongók tulajdonképpen már a Resident Evil 4 óta áhítoztak egy újrahúzott változat után, és mivel az RE2 sokak szerint egyértelműen a sorozat legjobb darabja, ami mind a mai napig hatalmas fan base-szel rendelkezik, olyan gigantikus ziccer volt ez, amit megbocsáthatatlan bűn lett volna kihagyni. És a Capcom szerencsére nem hagyta ki, sőt: a 2019-es RE2 sokkalta több volt, mint egy sima remake. A benne látható karakterek, szörnyek, helyszínek és események egyértelműen az eredeti játékban látottakra hajaztak, mégis szinte merőben más volt a végeredmény – de erre a tulajdonságra később még visszatérünk.

Szóval mindezek után itt vagyunk, kicsivel több, mint másfél évvel később az RE2 boltokba kerülését követően, a Resident Evil 3 remake-jének a megjelenésénél. Azt nem lehet mondani, hogy derült égből villámcsapásként hatott volna a dolog (különösen, mert az RE2 kritikai és kommersz értelemben is óriásit ment), hiszen a Capcomnál sem hülyék dolgoznak (helló, Konami!), és hát ugye pénzt is kell keresni valahogyan – de ha ez az akarat egybecseng a fanok igényeivel (mint ahogy korábban egymás után két esetben is), akkor miért ne? Tehát a fejesek hál’istennek ismét hallgattak a rajongók hívó szavára (bár elvileg a játék fejlesztése már 2016-ban megkezdődött), és ennek köszönhetően végre modern formában is szemtanúi lehetünk Raccoon City pusztulásának.

De még mielőtt rátérnénk a T-vírus elszabadulása után káoszba fulladt amerikai város utolsó túlélőinek kálváriájára, ejtsünk néhány szót az eredeti, Resident Evil 3: Nemesis címmel 1999-ben megjelent játékról. A széria az első két epizóddal abszolút a csúcsra ért: a szakma nem győzte dicsérni a George A. Romero klasszikus zombifilmjeit alapul vevő koncepciót, a nem mindig zökkenőmentes, de azért bőven szórakoztató játékmenetet, a hátborzongató, számtalan undorító és félelmetes kreatúrával megtámogatott nyomasztó hangulatot, a rengeteg gondolkodásra sarkalló rejtvényt és a változatos helyszíneket, a játékosok pedig hamar örök kedvencükké fogadták a két címet, melyek pozitívumaiknak köszönhetően bebocsátást nyertek az első PlayStation konzol legeslegjobb stuffjainak halhatatlan panteonjába. Igazándiból már a legelső rész olyan szilárd alapokat fektetett le, amelynek behatárolt lehetőségei megakadályozták, hogy komolyabban újítani lehessen a tank-irányítás, az előre-renderelt hátterek és a fix-kameraállásokon belül, azonban a folytatás mégis jobb és több lett, mint a debütáló epizód. Az RE2 nagyjából úgy viszonyult az RE-hez, mint A bolygó neve: Halál viszonyult A nyolcadik utas: a Halálhoz: egy rakás elemet megtartott az elődből, számos ismerős tulajdonság és mozzanat visszaköszönt belőle, mindezt azonban sikerült négyzetre emelnie. Egy ilyen nem mindennapi bravúr után nem csoda, hogy mindenki epekedve várta a harmadik epizódot, és rajongók egész hada volt kíváncsi rá, hogy vajon ezúttal mit sikerül majd kikotyvasztani a Capcom boszorkánykonyhájában.

Ehhez képest a Resident Evil 3: Nemesis nem tudta megismételni az első két felvonás sikerét. A játék leginkább egy nívós rockzenekar búcsúkoncertjére hasonlított: megvolt még benne a lendület, ahogy megvoltak a maga pozitívumai is, lehetett miért szeretni a performanszot, de a jól ismert slágereken kívül semmi újjal nem tudott szolgálni. Nem volt B-sztori, a koncepció sokkal akció-orientáltabb lett, a sztori pedig rövidebb (eredetileg egyébként spin-offként indult a projekt), a fejtörők sem adtak túl sok gondolkodni valót, azonban a környezet, a horrorisztikus hangulat, valamint a széria egyik legemlékezetesebb főgonoszának, Nemesisnek az állandó feltűnése végeredményben elvitte a hátán a játékot.

Az eredeti harmadik rész megjelenése után 21 esztendővel tehát érdeklődve vártam, hogy a remake miben lett több, milyen lesz modern formában viszontlátni az ismerős dolgokat, és az RE2 remake fényében (a vegyes érzésektől függetlenül) bíztam a Capcom embereiben, hogy ismét odateszik magukat, és egyúttal hűek maradnak ahhoz a címhez, amelyet ezúttal fel akarnak dolgozni. Elébe mennék a dolgoknak, és már most bátran előre bocsátanám, hogy összességében mindkettő sikerült, csakhogy utóbbi nem feltétlenül jó hír Az RE3 gondolatvilága az előző epizód remakejét követi, azaz az alapsztori az eredeti játékét örökíti meg. Tehát a megboldogult S.T.A.R.S. különleges rendőri egység egykori tagja, Jill Valentine és az Umbrella takarítócsapatának zsoldosával, Carlos Oliveira szemszögéből élhetjük át Raccoon City utolsó napjait. Egy sor förtelmesebbnél-förtelmesebb szörnyeteggel, az állandóan a nyomunkban lohol Nemesisszel, és emellett az egész várost ellepő éhes zombi hadsereggel is fel kell vennünk a harcot, miközben elkeseredetten keressük a kiutat, mielőtt az amerikai kormány egy atomcsapással eltörölné az egész várost a Föld színéről. Az RE3 az eredeti játék történetének alapjait skicceli fel, és nagyjából követi annak főbb eseményeit, elemeit és karakterprezentálását, de a narratíva, a történetmesélés módja mégis más. Ahogy az RE2 feldolgozását, úgy az RE3-at sem lehet egyenes és hagyományos remake-nek hívni, ennek megfelelően egy sor ismerős helyszínen jársz majd, jó néhánnyal azonban egyáltalán nem, vagy csak más formában fogsz találkozni (egy ízben például részlegesen bejárhatsz egy „régi-új”, jól ismert helyet), emellett lesznek teljesen újak is. Itt is ugyanaz érvényes, mint az RE2-ben: az egész játékot körbe lengi az erőteljes déjá vu-érzés, azaz, hogy láttad már ezeket a helyeket és jártál is bennük, de közben mégsem.

Az „olyan mintha” feeling következtében a nosztalgiát ugyan ismét nagyítóval kell keresni, ezúttal azonban szerény véleményem szerint sokkal jobban meghatározza és áthatja a játékot, mint korábban. Példának okáért az első fél-egy órában engem rettenetesen elkapott: ahogy a város szűk sikátoraiban sétáltam, szemetes konténerek, félig megrágott és szétmarcangolt holttestek között, ha jobbra néztem, akkor téglafalra fröccsent vért, ha balra, akkor hörgő, toporzékoló zombikat láttam, akik szakadatlanul próbálják áttörni az őket megállító drótkerítést, nem mindennapi hangulat kerített hatalmába. Majd amikor kifordultam Raccoon City főútjára, és elém tárultak a világvégét mímelő káosz, a felborult, felrobbant, egymásnak csapódott, egymás hegyén-hátán álló járművek, a távolban látható, égbe nyúló lángcsóvák, a menekülő civilek, és a már addig is hallható, de az előre haladással egyre élesebben a fülembe vágó ordítás, sikítás és a minden irányból vijjogó szirénahangok, úgy éreztem, hogy megérkeztem, és otthon vagyok. Ráadásul az előző epizóddal ellentétben, itt valóban olyan volt, mintha tényleg 1998-ban lennék: korabeli rendőrautók, képcsöves televíziók, walkie-talkie-k, diktafon, korabeli számítógépek és egyéb, ’90-es évek végét jellemző eszközök – az RE3-ban sokkalta jobban sikerült megidézni ezt a korszakot, természetesen az RE2-ből megszokott változtatásokkal. Ennek megfelelően a karakterek kinézetét is átszabták, ami mondjuk Jill esetében kifejezetten jó hír: a klasszikus, szinte teljesen stílus- és zombiapokalipszis-idegen térdig érő csizma, a feszülős kék topp (amit csak a szentlélek tartott rajta szegény lányon) és a miniszoknya szerencsére kukázva lett, a helyét pedig átvette a strapabíró taktikai bakancs, a hosszú nadrág és egy sokkal esztétikusabb, szintén kék színű felső – ami mondanom sem kell, jóval hitelesebb, nem utolsósorban keményebb, szexibb külsőt kölcsönöz neki. Igazi belevaló, vagány csajszi lett belőle, pontosan olyan, amilyen tapasztalata, szakértelme és tettei megkövetelnek tőle – és akkor ne felejtsük el bájos arcát és aprólékosan kidolgozott mimikáját, ami mind a fejlesztők tehetségét és munkamorálját dicséri. De ez az új fazonírozás ugyanúgy igaz Carlosra is, aki itt leginkább egy Jon Bon Jovi-klón benyomását kelti, és Nikolaira, akit a fejlesztők még tenyérbemászóbb genyává varázsoltak – már amennyiben ez lehetséges.

A grafika természetesen itt is szemet gyönyörködtető, a karaktereken minden apró seb, karcolás és kosz meglátszik. A csatornában mászkálva Jill ruhája és bőre piszkos lesz, karját sárlenyomatok borítják be, a nyaka véres lesz, ha megsérül vagy megharapják, és ezzel együtt a ruhája is egyre viseletesebbé válik. Egyedül Nemesisszel nem vagyok kibékülve: amikor elkezdtek szállingózni az első infók a játékról, és kiszivárgott a dobozkép, nem véletlenül hitték azt sokan (velem együtt), hogy csupán csak egy fanart: az Umbrella vállalat csúcskategóriás szuperfegyvere itt úgy néz ki, mint egy bokszoló, akinek beverték az orrát, vagy mintha fejjel nekiment volna egy acélajtónak. Mindazonáltal igazi púp tud lenni a hátunkon, hiszen mindig a legeslegrosszabb pillanatban jelenik meg, és emiatt nehezebb fokozaton kész rémálom, ha üldözni kezd minket. Emberfeletti fizikai erejét és pusztító ökölcsapásait azonban ellensúlyozza az, hogy ha sokáig sorozzuk, akkor (mint ahogy az eredeti játékban is) kis időre megállíthatjuk, és egérutat nyerhetünk – de mivel alapjában véve sem vagyunk bőségesen ellátva lőszerrel (legalábbis Standard és Hardcore fokozaton), érdemes inkább csak simán futni.

Természetesen az RE3 elődje nyomvonalát követi, azaz tradicionális Third Person Shooter. A játékmenet így gyakorlatilag ugyanaz maradt, annyi pikantériával, hogy most már az R1 gombot lenyomva kitérhetünk az ellenfelek elől. Tehát ha egy zombi vészes közelségbe kerül, és épp készülne lecsapni ránk, hogy lakmározzon egy kicsit belőlünk, vagy egy combosabb szörny akarna egy suhintással lefaragni az életerőnkből, esetleg a Nemesis gyötörne minket, Jill egy határozott mozdulattal elugrik, és így megfelelő távolságba kerül ahhoz, hogy megkínálhassuk őket némi skulóval. Ezúttal akkor sincs probléma, ha esetleg egy zombi ragad meg minket, hiszen amíg az előző részben tehetetlenül nézhettük végig, hogy egy élőhalott megkóstolja szegény főhősünket, addig itt az X-et megfelelő időben lenyomva elvileg megmenekülhetünk előlük – azért írom, hogy elvileg, mert férfiasan bevallom, nekem ez egyszer sem sikerült. Ami kedvenc hörgő-csoszogó húsevőinket illeti, itt is remekül kivannak dolgozva, hasonlóképp veszélyesek és szívósak, így még normál fokozaton is több golyó kell beléjük, mire kilehelik a lelküket, még úgy is, ha pontos fejlövéseket adunk le (ennek a logikáját mondjuk már az előző részben sem értettem, de ez legyen az én bajom), célszerűbb tehát először ellőni a lábukat, majd közelebb sétálva késsel végezni velük, főleg, hogy ezúttal a bökő nem használódik el – így aki affinitást érez magában, nyugodtan végigjátszhatja knife-only módban is. És mivel ezúttal dinamikus nehézség sincs (vagy legalábbis nem olyan szinten, mint korábban), ez szokatlanul könnyűnek bizonyulhat.

Az RE3 egyik legnagyobb baja, hogy még nehezebb módban sem valami nagy kihívás (a HC Resi-fanoknak és a gyakorlott játékosoknak semmiképp), a szokásos Standard és az Assisted (ami itt a normál, illetve a könnyű fokozatnak felel meg) opciókról nem is beszélve. Ezért javaslom mindenkinek, hogy Standardon kezdjen, úgy van igazán értelme, aztán másodjára jöhet a Hardcore, amikor már jobban kiismertük a pályákat és az ellenfelek elhelyezkedését. Az Assisted legfeljebb a nagyon kezdőknek, vagy a délutáni gamereknek ajánlott: ezt választva több lőszert kapunk, a találataink nagyobbat sebeznek, és (ahogy az eredeti harmadik részben) a kezdettől fogva ott lesz nálunk egy gépkarabély is, sőt, még egy új regenerálódási metodikával is megajándékozták azokat, akik nehezen boldogulnak. Sajnos azonban a negatívumoknak itt még nincs vége, bár attól függ, honnan nézzük. Mert egyrészt a Capcom tényleg hű volt az eredeti játék identitásához, ami elvileg jó hír kellene legyen, másrészt azonban egy olyan címet akar piedesztálra emelni, amely az első két részéhez mérve sokkal kevésbé volt esszenciális Resident Evil, mint elődei. Ezért a túlzott lojalitás talán nem volt épp a legjobb ötlet, tekintve, hogy a harmadik epizód számos gyengeségtől szenvedett, az akció-központú játékmenettől kezdve, a minőségi fejtörők hiányán át, a rövid sztoriig bezárólag. És nagyjából ugyanezek igazak a remake-re is: inkább akció-, mint túlélő-horror (bár szerencsére nem egy hollywoodi blockbustert akartak lenyomni a torkunkon, a la Resident Evil 6), a rejtvények borzalmasan könnyűek és kevés van belőlük, a történet pedig nem meglepő módon rövidebb, mint a második részben. Nekem normál fokozaton elsőre 6-7 óra körül sikerült befejezni úgy, hogy nem nézelődtem különösebben a pályákon. Normál esetben ez nem is annyira rossz (ha minden egyes sarkot fel szeretnénk deríteni, az bizony rendesen meghosszabbítja a szavatosságot), de úgy, hogy B-sztori sincs, és a Capcom sem próbálkozott azzal (pedig könnyen megtehette volna), hogy plusz eseményekkel, ezáltal pedig plusz órákkal tolja ki a játékidőt, ez kissé lelombozó összképet ad.

Végeredményben viszont egyáltalán nem nevezném csalódásnak az RE3-at, attól azért bőven messze van, még az apróbb zavaró tényezők (többször is bele lehet futni ugyanolyan külsejű zombikba, akár egy pályán belül is) és az előbb említett hiányosságok ellenére sem. Az akció-horrorra éhező gamerek és a Resi-rajongók számára is szerezhet kellemes perceket (a finálé valami olyan hatalmas japános-filmes adrenalinbomba, amitől garantáltan leteszed a hajadat, és vigyorogsz majd, mint a moziban), már csak azért is, mert ezt a felvonást jóval inkább meghatározza a nosztalgia, mint az elődöt, és rövidebb ugyan, de a különböző challenge-ek és a térképeken elszórt húsz darab Mr. Charlie bubblehead (elpusztításukat pontokkal jutalmazza a játék) miatt két vagy akár három végigjátszás simán van benne. Őszintén szólva kissé borús prekoncepciókkal ültem neki a játéknak, hiszen egyrészt alig telt el egy esztendő az előző rész óta (oké, elvileg több évig készült, de ezt én azért kétlem), másrészt ismerve a Capcomot, több, mint valószínű, hogy az RE2 sikere után vérszemet kaptak, és pénzszagot szimatolva kapcsoltak rá a további klasszikus RE-epizódok remake-elésére – utóbbi ha valóra válik, akkor jó ideig el leszünk látva feldolgozásokkal. Kérdés, hogy ez nekünk mennyire jó: persze szívesen látnánk újrahúzott formában a Code: Veronicát, az RE4-et, vagy akár a legelső részt (tudom-tudom, azt már megcsinálták, no de nem ebben a formában), viszont az RE3 is csak épphogy megúszta, hogy ne egy combosabb DLC-ként tekintsünk rá. Így természetesen teljes értékű stuffnak minősül: eredeti célját remekül beteljesíti, új és friss, egyben nosztalgikus élményt biztosít, amely nagyban kedvez a fiatalabb generációnak (akik nem játszottak, vagy egyáltalán nem ismerik az eredetit), de egyúttal a régi motorosokat is elcsábítja, akik betéve ismerik már a sztorit és a pályák minden egyes apró zegzugát.

Mindezek után csakis arra tudom bíztatni a kétkedőket és a keményvonalas Resi-fanokat is, hogy próbálják ki nyugodtan. Tetszeni fog!

(A játékot a Cenega biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy a linkre kattintva meg is rendelhető.)

Pozitívum(ok)

  • Ismerős karakterek, helyszínek és események, de modern formába öntve
  • Mai igényekhez igazított játékmenet és narratíva
  • Intenzív, látványfilmeket keresztbe lenyelő finálé
  • Hű az eredeti játék jellemvonásaihoz…

Negatívum(ok)

  • Inkább akció-, mint túlélő-horror
  • Gyenge fejtörők
  • Az edzettebb gamereknek túl könnyű lesz
  • … ami sajnos nem minden esetben jó hír
8/10
Látványosság: Kiemelkedő
Játszhatóság:
Szavatosság:
Zene/Hang:
Hangulat:

martin beleszól:

Mennyivel kedvesebb ellenfél egy Nemesis, mint a koronavírus...

22 hozzászólás

Hozzászólás

  1. jónak tűnik, viszont szerintem hiba a főszereplőket ennyire megmásítani, különösen jill-t. a régi ruhájához és kinézetéhez illett volna ragaszkodni, még a középszerű filmben is igyekeztek hasonlóvá tenni

    • Jill klasszikus ruhája már a saját korában is röhejes volt, és sokaknak már akkor sem tetszett. Az új design teljes mértékben megfelel a mai igényeknek, és sokkal jobban is passzol Jill karakteréhez.
      Egyébként a játékban meg lehet nyitni az eredeti kosztümöt is.

      • a “kor igényei” nettó átvágás, valójában arról van szó, hogy amerikában mindent betámadnak a feministák és sjw-k és a kiadók nem mernek szexi csajokat rakni a legtöbb játékba. ezért lett lara croft átfazonírozva és ezért nem olyan jill ,amilyennek lennie kellene. mi lesz a következő? burkás aya brea? majd a kognitív disszonanciátokkal megmagyarázzátok azt is 🙂 lassan ott tartunk, hogy a kádár korszakban nagyobb volt a szabadság :))))))

        • Ez nem feminizmus, hanem realizmus, ami meg pont a 2000-es évek végén, 2010-es évek elején vert gyökeret a videojáték- és a filmiparban. A ’90-es években vagány volt, hogy egy nagycsögyű amazon két pisztollyal legyakja a Kréta-kor összes húsevő dinoszauruszát, de ez egyrészt idővel baromi hiteltelen lett, változtak a kor igényei, másrészt nyolcszázhuszadjára előadva már kissé elcsépelt lenne a dolog. Manapság a hitelesebb, sebezhetőbb karakterek dominálnak. Ugyanez igaz Jill-re, akinek a kinézetén már 1999-ben is röhögtek, ma is csak a nosztalgia, meg a becsapós szép emlékek miatt sírják vissza. És az, hogy változott a kinézete, még egyáltalán nem jelenti azt ,hogy nem szexi. Ugyanúgy szép és bájos pl. az arca, mint az új Lara Croft-nak is, vagy mint Claire-nek az RE2-ben.

  2. A teszt olvasása csak mégjobban megerősített hogy dayone vétel, külön bejött hogy spoiler mentes volt, őszintén utálok mindenkit aki már játszhatott vele.🤣

  3. Nem nekem es a sok energiaitalnak köszönhetö szarrá ment szivemnek valo 😂 de bitang cucc . Aki imadta resi 2 remaket annak ez kotelezo szerintem

  4. Csak az jutott eszembe, nézve az egyik linkelt videót, hogy biztos, hogy olyan nagy probléma, hogy a PS5 “csak” a 4. generációval lesz kompatibilis, és az 1-3 generáció játékait nem “élvezhetjük”? Biztos, hogy valaki 2020-ban, akár még idült hátsófali retromániától vezéreltetve is, ezt a marha korlátozott gémpléjjel és legógrafikával megáldott alkotást tényleg végig akarja életében még egyszer nyomni!?
    Öszintén? Szereintem nem. És igen, ebből a szempontból, igenis, marha nagy létjogosultsága van az ilyen remakek-nek, amelyek egy jó játékot, ha nem is a jelenlegi legcsúcsabb szinten, de legalább egy elfogadható 7-8 szinten reprodukálnak.

    Éééés, ennyi.

    • “…biztos, hogy olyan nagy probléma, hogy a PS5 “csak” a 4. generációval lesz kompatibilis, és az 1-3 generáció játékait nem “élvezhetjük”? Biztos, hogy valaki 2020-ban, akár még idült hátsófali retromániától vezéreltetve is, ezt a marha korlátozott gémpléjjel és legógrafikával megáldott alkotást tényleg végig akarja életében még egyszer nyomni!?”

      Ezt mindenki eldönti magának, hogy mivel akar játszani.

    • Miért ne? Rengetegen vannak, akik szeretnek retrózni (és ezt a remastered-ek eladásai is bizonyítják). A magam részéről néha-néha mindig előveszek egy régi klasszikus címet, hogy újrajátsszam. Ezeken a játékokon nőttünk fel, és bár némelyiken igencsak erősen fogott az idő kereke, mindig jó átélni ugyanazt az élményt, amit egy remake nem tud biztosítani. Mert hiába néz ki szépen, hiába hangulatos és hiába jó játék (mint pl. az RE2 vagy az RE3), a nosztalgiát ezekben a feldolgozásokban csak nyomokban lehet tapasztalni, vagy még úgyse. Ezek nem képesek arra, hogy átadják egy az egyben ugyanazt, ezt csak az eredeti játék tudja. Nem ciki néha-néha retrózni, és ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki leragadt a múltban, sőt…

  5. Mondja olyan erőteljesebb hangon a Nemesis (mint a régiben), hogy Staaaarsss és nem olyan lepkefing szerűen, mint a demóban? 😀
    Ez egy kulcsfontosságú kérdés. 😀

  6. Köszi a tesztet Viktor! Kíváncsi leszek.

  7. A koronás Nemesis a legparább.

  8. Kéne egy RE1 remake, végletekig kidolgozott Lisa Trevor történettel, ahol még inkább érzékeltetik a tragédiát, mely a Trevor családot érte. Lenne sztem rá kereslet rendesen.

    • Nem rossz ötlet, meg egy teljesen új vonal. Csak mennyi játékidőt tudnának neki kreálni…az első rész atmoszférájával nagyon jó lehetne. Az a durva, hogy a 2002-es gamecube-ra készített Resident 1 remaket meg sem közelíti a fenti és a 2. rész turbózott/felújított változata. Mondom úgy, hogy nagyon bírtam a 2 remaket. De ott azon felül, hogy teljes grafikai újításon esett át a játék, még plusz tartalommal is megtöltötték és ezáltal egy teljesen újfajta horrorhangulat járta át számomra a kúriát. (nem is szólva a Trevor vonalról)

      • “Csak mennyi játékidőt tudnának neki kreálni”

        Hozzákapcsolnák a szintén mai technológiával remakelt első részhez, azt még megtöltenék egy kis plusz tartalommal, mindjárt meglenne a tisztességes játékidő.

        “De ott azon felül, hogy teljes grafikai újításon esett át a játék, még plusz tartalommal is megtöltötték és ezáltal egy teljesen újfajta horrorhangulat járta át”

        Ugyanez igaz az RE2 remake-re is. Sőt, megkockáztatom, sokkal jobban: volt egy rakás ismerős helyszín, karakter, meg szörny, de mégis úgy lett átdolgozva az egész, és annyi helyen kapott más megvilágítást a játék, hogy nem is lehet hagyományos remake-nek hívni.

  9. Remek teszt, igazából eddig sem volt kérdés, hogy ez kell!

  10. Bevallom nekem azért nem csalódás, mert éreztem, hogy ez lesz belőle…

    “itt vagyunk, kicsivel több, mint másfél évvel később az RE2 boltokba kerülését követően” – gondolom ez “egy évvel” akart lenni… 😛

  11. Mennyivel kedvesebb ellenfél egy Nemesis, mint a koronavírus…xD xD xD xD Defasz!

  12. Jó a cikk, tetszik a játék, ennek ellenére kimarad, legalábbis egyelőre. A harmadik rész soha nem volt a kedvencem – sőt, ha igazán őszinte akarok lenni, akkor csak az első két részt szeretem – ráadásul most valahogy nem is érzem azt a feelinget, mint a RE2 esetében. Köszi az írást, Victor!