Relicta (PS4, PSN)

A vonzás és taszítás törvényei.

Logikai-játék annyi van, mint égen a csillag, de mennyi ezek közül az olyan, ami megjelenésre, tálalásra már-már a tripla A-s játékok szintjét súrolja? Nem sok. A Mighty Polygon által alkotott Relicta pontosan egy ilyen produktum. Maga a logikai szegmens alapjait már milliószor láthattuk más játékokban, de a tálalás és a szetting kiemeli az átlagos logikai-játékok tengeréből.

Kezdjük a történettel, illetve annak felvezetésével – merthogy olyan is van. A sztori prológusa 2120 októberében játszódik a Hold egyik bázisán, ahol éppen kezdenek összeomlani a dolgok. Egy Angelica Patel névre hallgató tudós hölgyemény bőrébe bújva szemlélhetjük FPS nézetből a kutatólétesítmény Relicta nevű kamráját, amiben a vizsgálat alatt álló szikladarab bekebelezi hősnőnket és magába szippantja. Ezután visszaugrunk 2 évet az időben és megkezdődik a kaland, amiben felváltva fogjuk meglátogatni a gyönyörű, terra-formált krátereket és a bázis magányos folyosóit, s mindeközben megtudjuk hogyan vezettek a kezdeti békés események a katasztrófa felé.

A betanuló szakaszban az első feladatok remekül bemutatják az alapokat. Mozgáskultúránkat a helyzetváltoztatás, az ugrás, illetve a különleges kis kockák megragadásának, cipelésének és lehelyezésének képessége teszi ki. A lineáris útvonalon haladva gyakran erőpajzsok állják, amiken csak úgy juthatunk tovább, hogy a kockákat megragadva lerakjuk áramellátó platformra, és az út szabaddá válik. A logikai feladatok mozgató mechanikáját pedig a mágneses terek képzik, illetve azok polaritásának felcserélgetése. A polaritásokat kék, valamint vörös színekkel jelöli számunkra a program. Feltételezem köztudott ismeret, hogy az azonos pólusú felületek taszítják, míg az ellentétesek vonzzák egymást. A hordozható kockákon a pólusok felcserélésével létrejövő vonzó, illetve taszító erőket felhasználva oldhatjuk meg a logikai feladatokat, amivel tovább haladhatunk a pályákon és magában a történetben. Hogy példázzam: számunkra elérhetetlen magasságban két oszlopon egy-egy kocka csücsül egymástól kb. 2 méterre. Az egyiket átállítjuk pozitív polaritásúra, a másikat negatívra. Ennek eredményeképpen a kockák elmozdulván a helyükről összecuppannak, leesnek és már cipelhetjük is őket.

Ahogy haladunk előre sorra nehezednek a feladatok megoldásai, illetve folyamatosan nyílnak meg az új, a változó egyenletét rendesen feldúló lehetőségek. Ilyen például a teleportok használata, amikkel a kockákat teleportálhatjuk át más helyekre, vagy a kockák átállítása antigravitációs módra, amivel lebegésre foghatjuk őket. Ezt kombinálva a mágneses tér taszító erejével juttathatjuk el a kockákat messzebb helyekre, s liftként, vagy mozgó platformként használhatjuk őket, amennyiben rájuk állunk.

A játékmenet ennyi és nem több, de ezekkel a minimális lehetőségekkel is rendesen képesek a feladatok megmozgatni az agyunkat, illetve próbára tenni az ügyességünket, mert néhol még sietni is kell. Nem mellesleg közben jönnek az információk a háttértörténetről, a szereplőkről, meg magáról a bázisról.

A látványvilág tetszetős, látszik, hogy a készítők konyítanak az Unreal Engine-hez – persze túl nagy elvárásaink ne legyenek. A pályák lineárisak ugyan, de ahogy haladunk tovább az egyes feladványok terepei egyre nagyobbak, és nem egy helyen egybefolynak. Ezeken túl változatosak is a helyszínek, erdőket, sziklás vidékeket, havas tájakat, dzsungeleket fogunk megjárni. Plusz ugye ott vannak az egyes szekciókat összekötő, a bázis belsejében játszódó részek. Játszhatóságilag problémamentes a móka akár a játékmenetet nézzük, akár a kezelést. Ha vészesen elrontanánk egy adott feladatok (pl. kiütnénk a pályáról a kulcsfontosságú elemeket), akkor resetelhetjük a felállást. A hangokkal, zenékkel szintén nincs gond. Szavatosságilag jó pár órán át képes megdolgoztatni az agyunkat a program, de lehet jobb kisebb adagokban fogyasztani. Ugyan a feladatok folyamatosan bonyolódnak és változatosak a terepek, de hosszabb etapoknál repetitívként hathat a játékmenet. Mindenesetre a szürkeállomány élességétől függően a végigjátszás 6-10 órát is igénybe vehet, ami nem rossz egy ilyen játéktól. A hangulatot leginkább a táj és a fülbemászó kis muzsikák szolgáltatják, ami képes lemeditálni az agyunkat – még mielőtt hülyét kapunk attól, hogy nem jövünk rá a soron következő feladat megoldására.

A Relicta képében egy modernebb, szebb köntösben tündöklő logikai játékot kapunk, mint amit egy átlagos független stúdiótól kapnánk. Egyes elemeit ugyan korábban már láthattuk más játékokban, de nem ilyen tálalásban. Az agytekervények megforgatását kedvelő játékosok nem fognak mellényúlni vele!

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)