[PROTOTYPE 2] (PLAYSTATION 3)

A 2009-ben piacra került [PROTOTYPE] a megjelenés időzítése szempontjából nem tartozott a szerencsés progik közé, lévén éppen abban az időszakban robbant be a videojátékok világába a PlayStation 3 exkluzív inFAMOUS is. Mint ahogy az ilyen esetekben általában lenni szokott, az összehasonlítgatás elkerülhetetlenné vált. Történt ez persze annak ellenére, hogy a két játék a nyitott világú megvalósításon felül más dolgokban nem igazán egyezett. Emlékeim szerint akkoriban az asztali konzolgépek közül csak a Sony harmadik játékállomásával rendelkeztem, és inkább Cole McGrath feszültségekkel teli története felé irányult az érdeklődésem, mintsem Alex Mercer mutációs háborújának irányába. A választásban nagy szerepet játszott továbbá az is, hogy akkoriban számomra adatott meg a lehetőség, hogy az anyagot itt, a PSC hasábjain tesztelhessem. Néhány hónapja ugyan volt egy rövidebb hangvételű találkám a sorozat első részével, ám tényleg csak érintőlegesen tudtam foglalkozni a stuffal, így a [PROTOTYPE2] alábbi tesztje nem fog az előző résszel összevetett hasonlításokkal dobálózni, hanem kifejezetten a második epizódban tapasztalt élményekből és meglátásokból építkezik.

Kevésbé megszokott jelenség, hogy egy játékszériában lecseréljék a főszereplőt. Erre ugyan volt már példa a játéktörténelem során, de kijelenthető, hogy nagyon ritka megoldás ez. A fenti megállapítás hatványozottan igaz egy olyan folytatás esetében, ahol részekre bontott, de mindamellett egybefüggő történetről beszélhetünk. A cikk alanyával azonban pontosan ez a helyzet. A játékos által irányított új szereplő (hőst direkt nem írok) James „Madafaka” Heller őrmester lesz, aki még mindig, bő egy évvel a végzetes New York-i incidenst követően is Mercer után takarítja a romokat. A jó katona teljesíti a parancsot. Nem kérdez, csak teljesíti a parancsot. Heller pedig nem csak jó, hanem kiváló katona. Az őrmestert ezúttal a nagy alma legveszélyesebb zónájába, a vörös jelzéssel ellátott kerületbe vezénylik, ahol a Blacklight nevű, horribilis mutációt előidéző vírus a legnagyobb méreteket öltötte a populáción, ezzel együtt romba döntve a várost.Az eseményeket nagyban előidéző kapucnis tömeggyilkos, Mercer is itt tűnik fel először a játékban. Az elmúlt egy évben a sötétben megbújva várta a visszatérés pillanatát. Erejét összegyűjtve tér vissza New York vörös negyedébe, Heller pechjére épp akkor, amikor ő maga is épp a helyszínen tartózkodik. A koccanás rövid időn belül frontális karambolba torkollik, majd fejeződik be egy vírussal megfertőzött katonával, és egy tomboló szupermutánssal. Bizony, Mercernek társra volt szüksége, és ehhez kiváló alanynak bizonyult a családját éppen elvesztő katona. Hiba a tervben pusztán annyi, hogy a vendetta tüzét nem a Blackwatch nevű katonai szervezet vagy a Gentek biofegyver kutatói iránti ellenszenv táplálja, hanem a Mercer iránti gyűlölet. Heller teremtőjét okolja szerettei elvesztésért, ezért bosszútól szomjazva máris a nyomába ered. A sztoriról többet nem is kívánok elárulni, de annyit mondhatok, hogy ha nem is rejt magában óriási mélységeket a történet, kellemes, fordulatokkal is operáló, számomra kielégítő szórakozást nyújtott.[38591]Vérengzéseink színtere immáron a három területre bontott metropolisz lesz. A zöld jelzésű zóna jelenti a legkevésbé fertőzött területet a játékban. Ebben a kerületben a kiváltságosok, gazdag és befolyásos emberek, politikai előkelőségek, Blackwatch irányítók tömörülnek a szerencsésebb áttelepített lakossággal egyetemben. A sárga zóna amolyan köztes állapotot képvisel az imént említett zöld és az ultrafertőzöttnek számító piros közt. A különböző zónák a történet előrehaladtával nyílnak meg előttetek. Nyitott világú játékhoz hűen temérdek teendőnk lesz a 8-10, de akár a 15 órás játékidőt is biztosító kampány során. Titkos bázisokra kell bejutni. Speciális célpontokat, a legkülönfélébb kinézetű és méretű szörnyeket kell jobblétre szenderíteni. Laborokat és katonai létesítményeket kell a földdel egyenlővé tenni. Harcolni kell a Blackwatch hadseregével és a Gentek kutatóival. Többek közt tankokat, gépfegyverekkel felszerelt járműveket, helikoptereket kell elpusztítani az egyre nagyobb mutációt elszenvedő és ezzel együtt egyre erősebbé váló karaktereddel.A [PROTOTYPE2] számomra legerősebb pontja a borzalmasan látványos harc volt. Heller már a játék elején is figyelemfelkeltő összecsapásokat képes generálni kezdeti, de kellően nagy erejének köszönhetően, ám a későbbiekben megjelenő képességek és az azokkal együtt járó harcokra szavakat sem találtam. Utoljára ilyen mértékű és ennyire impresszív megoldásokkal dolgozó pusztítást talán az inFAMOUS 2 esetében tapasztaltam, ám mivel jelen cikk alanya tekintélyes mennyiségű virtuális hemoglobinnal és kellően rombolható környezettel operál, talán még túl is mutat ezen a téren az említett játéknál. A speciális képességek megnyitáshoz szükséges szörnyek legyőzése után hatalmas karmokkal, gigászi pengékkel, pusztító csápokkal gazdagodik a karakter. Ezeknek a mutációknak a használatánál látványos kameraállásokból, esetenként lassítva nézhetjük meg a véres akciót. A „véres” szó pedig itt a szó legszorosabb értelmében értendő, mivel literszámra és patakokban folyik. A különleges képességeket alapvetően két csoportba lehet sorolni. Míg az egyik csoport a főszereplő támadásaihoz, addig a másik a mozgásrepertoárhoz, különböző akrobatikus képességekhez köthető. Gyorsabb futást, nagyobb ugrást, több ideig tartó repülést, extrém erőnlétet lehet idővel feloldani, majd fejleszteni.Ha már éppen a repülés került szóba megjegyezném, hogy ennek a közlekedési formának a megvalósítása is rendkívül kedvemre való volt. Heller játszi könnyedséggel tud repkedni az épületek közt. Amennyiben fárad, akkor képes egy utolsó lendületet venni magán, majd ezt kihasználva továbbsiklani a kívánt épület, teszem azt, felhőkarcoló faláig. Persze onnan sincs ám megállás, ugyanis szuperkatonánk képes a falakon, üvegtáblákon felfutni az épület tetejéig, és így tovább. Teljesen mindegy, hogy New York hol napsütéses, hol éjszakai, hol pedig borongós és esős időszakában kell szelni a levegőt, minden esetben nagyon élvezetes így utazni.A város látképénél maradva megemlítendő, hogy az idő nem valós formájában telik, hanem küldetésfüggően alakul mind az aktuális napszak, mind pedig az időjárás. Ebben a tekintetben gyakorlatilag ugyanazt a szisztémát alkalmazza a program, mint a fentebb említett inFAMOUS 2.[38589]Az egykori őrmester másik kulcsfontosságú képessége, hogy a szervezetében uralkodó vírusnak köszönhetően képes az asszimilációra. A városban képesek lesztek bármilyen emberi karakter lemásolására, miután – szó szerint – bekebeleztétek. Az NPC-k elfogyasztása három dolog miatt nagyon fontos. Az egyik, szimpla energiapótlás. A másik már sokkal izgalmasabb, ugyanis sok helyre csak bizonyos NPC-típussal juthattok be. A Blackwatch számítógépes termináljaiba belépni (amik egyébiránt sokszor szerves részét képzik a küldetéseknek) csak katonákkal, esetleg tudósokkal lesz módotok. A város különböző földalatti pontjain több kísérlet is zajlik, ahová ha le akartok jutni, a Gentek kutatói közül kell hamikázni. A harmadik fontos tényező a fejlődéshez köthető, ugyanis a városban elszórtan találhatóak speciális célszemélyek. Ezeknek az embereknek az elfogyasztásával memóriaképeket, ezzel együtt pedig melléküldetéseket nyerhettek el, amiket teljesítve a mutációk erői növelhetőek. Nem csak ezekhez a célpontokhoz köthető, de náluk mindenképp használni kell Heller vadász érzékelését, ami gyakorlatilag egy szonárként felfogható célpont bemérő tulajdonság. Kellemes színt visz a játékba az üresjáratokban történő felfedezés is, már csak azért is, mert a fő- és mellékmissziók mellett igen sok gyűjtögetnivaló is található az anyagban, amik tovább növelik az amúgy sem rövid szavatosságot.A fejlődés másik formája a harcok során elnyerhető tapasztalati pontokhoz köthető. Ez esetben egy szintlépés egy szabadon kiosztható pontot jelent. Hellernek egyébként három alakja lehet: egy hétköznapi utcai külső, egy mutánsképességet villantó, és egy asszimilált. A városban élő lakosság külsődnek és viselkedésednek megfelelően reagál. A képernyőn elhelyezett álcázási mérce annak függvényében alakul, hogy mennyire mutatsz feltűnő képet az adott környezetben. Hétköznapi járókelőként sétálva rád sem bagóznak. Elővillantva a karmokat már sikoltozásba kezdenek a civilek, a katonák pedig azonnal tüzet nyitnak rád. Ha pl. egy Blackwatch kommandós közelében pottyansz le az égből (a lepottyanás sok esetben bombaként ható becsapódásnak is felfogható), mint katona vagy tudós, de nem Heller, akkor csak kérdőn néznek, félig megtelt álca-mércével. Ilyen esetekben a természetes viselkedés megóv a lebukástól.A lakosságnál maradva számomra nagyon pozitív volt, hogy a város mindhárom részében óriási élet van. Rengeteg NPC-t mozgat az engine. A pályákon lévő látótávolság ugyan nem mutat egetverő értéket, de azt gondolom, a látvány, amit adott pillanatban produkál a game, kárpótol ezért. Nagyon szépen kidolgozott utcák, házak, különböző objektumok tarkítják a játékteret. A magam részéről maximálisan meg voltam elégedve a stuff vizuális oldalával, amire csak rádobott a már említett rombolhatóság.[38592]A [PROTOTYPE 2] nekem ugyan egy kifejezetten kellemes csalódást okozott, de sajnos több negatívum is felmerült az anyag nyüstölése során. A játékot több órán keresztül toltam az elmúlt napokban, de gyakorlatilag egyetlen karakterre sem tudok visszaemlékezni a sztoriból. Semmitmondóak és sablonosak, futószalagon gyártott szereplők kísértek utamon. Sajnos magát Hellert is ebbe a kategóriába sorolhatjuk. Egyszerű gondolkodású, akit kizárólag csak a pusztítás és a vég nélküli gyilkolás mozgat. A GTA-szerű játékok rákfenéje, az unalomba fulladó mellékküldik sajnos itt is megjelennek. Problémám volt továbbá a harc folyamán alkalmazandó automata célpontbefogás működésével is. Mivel a játék túlnyomó részében tömeges gyilok folyik, az ellenfelek közti váltogatás a harc hevének és sebességének betudhatóan nem lesz működképes. Igazság szerint rövid idő elteltével már nem is koncentráltam a befogott személyekre, gyakorlatilag ütöttem, akit és amit értem. A programban akadnak még kisebb hibák, de mégis a már említett jelenségek szúrták leginkább a szememet. A cikk végére a személyes megjegyzésemet szeretném hozzáfűzni, ha megengeditek. A játék sajnos nem a saját példányom volt, hanem egy, a PSC számára kölcsönadott darab. A közeljövőben szeretném majd beszerezni a game-et, mert igazi kikapcsolódást volt képes számomra, vagyis (pici túlzással) egy Prototype-szűz számára biztosítani. És a lényeg itt keresendő! Aki tolta az első részt, annak nagy valószínűséggel nem fog akkora élményt nyújtani az anyag, mint egy olyan játékosnak, aki csak most ismerkedik a világgal. Pusztán azért, mivel igazi egetverő újdonságot nem hordoz magában, csak a szebb és a jobb elvét követi. Ők az értékelőben látható pontszámból egyet nyugodtan levonhatnak. Részemről stabil nyolc.(Pusztítanál egy nagyot New York utcáin? A játék igény esetén megvásárolható támogatónk, a [A http://www.platinumshop.hu]Platinum Shop[/A] online és offline boltjaiban.)

8/10
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság:
Zene/Hang:
Hangulat:

24 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Az egyik legjobb sandbox hack n slash.

  2. A játék első harmada nagyon tetszett, sőt majdhogynem el voltam ragadtatva a remek összhangtól. Nagyjából a felénél viszont már olyan mocskosul unalmas lett, hogy ki is vettem a lemezt a gépből, mondván pihentetem egy kicsit. Ennek 1.5 éve, azóta sem tudtam rávenni magam a folytatásra…

  3. énekem tecet

  4. Infampus 2 sokkal jobb!

  5. Nem rossz de hasonlít az 1-re . Azért a szereplőn kívül mást is megváltoztathattak volna . De nem rossz

  6. Most hogy ma ki platináztam én úgy érzem hogy ez a 8 pont kevés én simán 10/9 adnék neki !! Igaz az irányítás kicsit butuska néha de nem nagy gond 🙂

  7. ha valaki tudja hogy müködik az a kibaszott hunting mód az mondja már el légyszi mert szétbasz az ideg.se a térképen nem jelöl meg senkit semmi csak szaladgálok mint pók a falon.kösz.

  8. Tuti meglesz 😀

  9. Nekem szimpatikus, előbb-utóbb mindenképpen beszerzős lesz, az első résszel együtt.

  10. Ez 8 pont? Ennél sokkal jobb játékok is 8 pontokat szoktak kapni. De hát ízlések és pofonok. Majd talán használtan beszerzem féláron az uborkaszezonban, a májusi erős felhozatalba nem hiszem hogy túl kapós lesz.

  11. Inkább beszerzem az InFamous 2-t, mert az eddig kimaradt.

  12. Érdemes végigtolni előtte az első részt?

  13. ez nem egy 8 pontos játék… Unalmas ,monoton. max 6 pontot adnék rá. nekem többet nem ér mint 6 pont.

  14. “””monotonitásba fulladó küldetések””Pont ezért nem tetszett az első sem:/”

  15. Tegnap kezdtem el és nekem kifejezetten tetszik, az első résszel mondjuk nem sok időt töltöttem én sem!

  16. Már a vége felé járok. Nagyon bejött, voltak persze kissé ismétlődő részek, de kárpótolt a trancsír, és a hatalmas város!!! nekem bejött. Egyet értek egyébként a teszttel!!!

  17. jóó teszt!