Organic Panic (PlayStation 4, PSN)

Foxhound
FoxhoundSzerző
2016. június 12.4 perc olvasás3 komment
Organic Panic (PlayStation 4, PSN)

Egészen egyedi játékkoncepciót prezentáló anyaggal lépett színre a [B]Last Limb[/B] stúdió a márciusban megjelenő [B]Organic Panic[/B] című stuffal, melyet a fejlesztőcsapat a fizikai platformerek nem túl széles sorába állított be. Esetünkben ez annyit jelent, hogy a hagyományosnak mondható és oldalra haladó platformelemekkel operáló gameplay ötvözve lett egy rendkívül erős fizikai motorral, ami így 100%-ig rombolható pályákat és a valóságnak teljesen megfelelő folyadék szimulációt rejt magában. Nagyjából úgy kell elképzelni, mintha a Worms-öt ötvöznénk, mondjuk egy LittleBigPlanettel (szigorúan csak a fizikai motor miatt).Hőseink a gyümölcsök és zöldségek hadát erősítik, míg ellenlábasaink a húsok és sajtok hordáját képezik. A két csoport már ősidők óta ellenségei egymásnak (nálam mondjuk biztos nem), a végső leszámolásra pedig most került sor. A különböző témákat feldolgozó helyszíneken az elsődleges célunk a kijáratot jelentő teleport elérése lesz, de opcionálisan pontnövelő drágaköveket is összeszedhetünk, illetve likvidálhatjuk az adott pályán lévő fasírtokat, T-Bone steakeket, vagy akár Cheddar sajtokat is. Az első néhány helyszín ügyesen vezeti be a játékost az alapokba, megismerjük a vegán felhozatal katonáit, és azok különleges képességeit. Összesen hétféle zöldséget állíthatunk hadrendbe, melyek mindegyike egyedi képességekkel rendelkezik. Kezdetben csak egyet, majd a pályákat sikeresen abszolválva akár többet is, melyek között szabadon válthatunk majd. Mivel a pályák furmányos kialakítása is a Worms-öt idézik, kardinális szerepet fognak betölteni a különböző speciális tulajdonságoknak a használata. A kiwi például remekül úszik és bődületes mennyiségű vízzel képes elárasztani a pályát, amely képességet, ha okosan használjuk, lazán megfullaszthatjuk az ellenlábasainkat. A kókuszdió lehet, hogy nagy és lassú, viszont kiválóan tudja manipulálni a gravitációt. A cserkó amellett, hogy gyors és agilis, hatékonyan át tudja magát fúrni különböző anyagokon, amivel sok esetben lazán romba dönthetjük a pálya bizonyos részeit. Ezeken a gyümiken felül lesz még dolgunk banánnal, répával, brokkolival és ananásszal, és ahogy fentebb említettem, mindegyiknek az egyedi képességével, sőt még az azokat is boostoló felvehető extrákkal. Ellenfeleink persze nem tápon nevelt haszonállatokból készültek, így természetesen nekik is megvannak a bevethető fegyvereik.
[YOUTUBE]nTVezz9905w[/YOUTUBE]Egy-egy szint teljesítése maximum néhány percet vehet igénybe, ám a kihívások rövidségét ellensúlyozza, hogy a készítők valami brutális mennyiségű szinttel látták el az anyagot. A 200-nál is több pályát felvonultató game ráadásul hiába dolgozik relatíve gyorsan teljesíthető kihívásokkal, ha nem találjuk meg a megfelelő receptet, simán elidőzhetünk egy-egy mapen. Külön dicséretes, hogy nem fogunk találkozni két egyforma pályával, így még csak hasonló megoldásokkal sem. Az egyszemélyes kampány mellett 2 fős kooperatív és akár 4 fős versus opciók is színesítik a játékpalettát, hatalmas pusztításokat eredményezve.Ha bejött anno a Worms koncepciója és szívesen próbálnál ki valami hasonlót, az Organic Panic által nyújtott lehetőségek biztosan elnyerik majd a tetszésed.
[B]
Fejlesztő: Last Limb LLCMegjelenés (PS4): 2016.03.29.
Ár: 4490Ft
Játékosok száma: 1-4
Kép: 1080pHang: sztereó3D támogatás: nincsMove támogatás: nincsMéret: 2.1GB[/B]

Hozzászólások

Legyél részese a közösségi beszélgetésnek!

Kommentáláshoz be kell jelentkezned a PSC fiókodba.