Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Ubisoft Forward

NIOH 2 (PS4)

A jóságos király, akinek nem volt koronája.

A három évvel ezelőtti Nioh minden túlzás nélkül az elmúlt évtized egyik legjobb játékos élményét nyújtotta számomra. Az alapjátékba és kiegészítőibe cca. 800 órát pakoltam bele és a mai napig emlékszem 2017. október 6. hajnali 2 óra 27 percére. Több órányi szenvedés, valamint 20 perc intenzív, pislogás nélküli kergetőzés után sikerült a harmadik kiegészítő utolsó dupla bossfightját letudnom. Más idők voltak.

Kiballagtam a lakhelyemül szolgáló koloniális villa erkélyére és a játék főhőséhez, Williamhez hasonlóan kerülgettem a denevéreket, akik hajnalig mindig ott tanyáztak és egyszer lekakálták a cipőmet, amit kint hagytam száradni. Furcsa színe van a denevérszarnak a velúrcipőn. Szóval néztem a Karib-tenger felszínén tükröződő Holdat, miközben zümmögtek a kabócák. Belekortyoltam Hairouna Hairoun sörébe – ez volt a jutalmam. Órákig szoptam, de ügyes voltam. Boldogság fogott el.

Nos, az az élethelyzet megszűnt és a Nioh 2-höz most már mindig a koronatífuszos otthonról ,,dolgozást” fogom társítani… pedig, ha nincs ez az őrület, lehetnék mondjuk Kathmanduban, ahol talpig búvárfelszerelésben üldözhetném a tolvajokat, hogy visszaszerezzem kevésbé szerencsés felebarátaim szüzességét a gonosz tolvajoktól, miközben próbálom összeszedni az evőpálcikáim darabjait (tudniillik a bal és a jobb evőpálcikát). De nem így történt. És olyan boldogságot sem éreztem, mint 2017-ben a Nioh-val játszva. De azért nagyon szomorú sem vagyok.

A Nioh 2 abból a szerencsés helyzetből indult, hogy szörnyen erős alapokra építkezhetett. A Team Ninja egy kőkemény Soulslike akció RPG-vel tért vissza a Ninja Gaiden 3 csúfos bukása után és egy addiktívan mazochista élménnyel ajándékozta meg a műfaj szerelmeseit. Lehettél gyors nindzsa, vagy vadakat terelő… lassú baltás gyilkos, a siker kulcsa a támadásokhoz, kitérésekhez használt állóképesség, azaz a Ki menedzselésében rejlett. Közben kegyetlen csapdákon és szörnykombinációkon keresztülverekedve jött a főellenségek támadásainak memorizálása, hogy a sok sikertelen kísérlet és halál után azon a bizonyos próbálkozáson csonk nélkül törjed be az arcát a rohadéknak, aki miatt az összes fejlesztő mindegyik felmenője csuklik már órák óta. Folyamatos koncentrációt igénylő pályadesign megspékelve a japán mitológia legjavával, sokak szívébe visszalopták magát a fejlesztők a Nioh-val. Mint minden rajongó én is izgatottam vártam a második részt elvonási tüneteim közepette.

És minden milyen jól indul: egy zavarba ejtően részletes karaktergenerátor segítségével szabtam testre félig yokai, félig ember harcosomat, miközben a szülők nagyon jópofán kommentálták döntéseimet a háttérből (remélem a te szemeidet örökli majd…). Pár kattintás az ismerős menükön keresztül és már vetettem is bele magam az első rész előzményeként szolgáló kalandba (aki jót akar magának, az az angol szinkront felejtse el, illetve az akció módot pipálja be magának; ez utóbbi a legfontosabb, a precíz kombók, harcok közepette az FPS ingadozás a legnagyobb ellenség, bőven megéri az áldozatot és az ezzel járó grafikai butítást a gördülékeny aprítás).

A  történet a 16. századi japánban William érkezése előtt játszódik és újfent a lélek kövek körül zajlik a hacacáré. Szótlan főhősünk Williamhez hasonlóan csak akkor nyög ki magából valamit (szó szerint!), amikor habtestét a termálfürdőbe helyezi. Gyakorlatilag megint egy hatalmas nagy követhetetlen zagyvaság lett az ezúttal Toyotomi Hideyoshi felemelkedését követő sztori, ami a végére azért nagyjából összeáll és egy nagyon király szegmenssel köti össze az első és a második rész eseményeit. A hangsúly ezúttal is a világteremtésen és a hangulaton van: látványos átvezetők és a még mindig királyan megrajzolt látomások, valamint szöveges küldetésleírások hivatottak elmagyarázni az eseményeket.

Visszatér szinte az összes ellenség az első részből és DLC-iből (pár főgenyát beleértve – szegény Onryokit megszámolni sem tudom már, hányszor küldtem vissza az alvilágba), de új szörnyek is borzolják az idegeinket: van itt szerzetesből átalakult patkánydémon, aki szaltózva fingik az arcunkba, elvesztett csecsemője helyett lélek követ szorongató gyászoló anya, egy tucat arcból összemicsodált, négy kézen vergődő akármi, vagy ott van a póktehén… és más egyéb csúfságok. A régi cimborák is kaptak nagyon minimális számú új mozdulatot, de a legnagyobb bajom itt csúcsosodott ki a játékkal kapcsolatban: az újrahasznosítás. Teljesen érhető, hogy a mezei ellenségek újra szerepeltetve vannak, de egy csomó pályavégi ellenség a Nioh valamelyik főgecijének az ujraskinelt verziója, ugyanazzal a movesettel. Továbbmegyek: bizonyos pályák is újra tiszteletüket teszik, nem egy gyakorlatilag egy az egyben ugyanúgy, mint a három évvel ezelőtti játékban (még az amrita emlékek is ugyanott vannak, lásd a fürdős etapot) – ezeken gyakorlatilag csukott szemmel mentem végig picit csalódottan.

Persze vannak újítások is. Hála démoni örökségünknek védelmezőnk függvényében átváltozhatunk a három yokai alak valamelyikébe – harcos, távolsági és zsivány archetípus -, ezek nagyon helyesen jelentősen gyengébbek az eddig megszokott és szétabuzált living weaponöknél. Mindemellett bekerült a játékba minden bajom forrása, a burst counter. Bizonyos támadásoknál a játék egy piros pacával jelzi, hogy itt most agyon fognak minket verni. Jól időzítve egy ellencsapással nagy Ki sebzéssel riposztozhatunk, de ki is lehet ezeket a támadásokat kerülni, bizonyos esetekben akár simán levédekezni. Hogy mi a bajom ezzel? Oda az eddigi folyamatos koncentráció; az úgynevezett tellek figyelése helyett most a játék ordibálva figyelmeztet: ébresztő Pistike, meg leszel b…ántva. Pont a játék esszenciája, a folyamatos összpontosítás követelménye veszik el így. Ha ezekhez az ember hozzáadja a kevesebb csapdát a pályákon, az újrahasznosított ellenségeket és bossokat a megengedőbb támadásaikkal, gyorsabban nullázható Kijükkel, gyakorlatilag kapunk egy Nioh lightot. Persze, így is vannak trükkös ellenség kombinációk szűk helyeken vagy peremeken, de gyakorlatilag minden főellenség meg volt első vagy második próbálkozásra, hirtelen kettő pályavégi genyó jut eszembe, ahol egy óránál tovább időztem, ott is csak a hatalmas életcsík miatt. A dupla bossharcokból is visszavettek: amikor volt, akkor olyan hatalmas teremben estünk egymásnak, hogy igazából ott se izzadtam le túlságosan. A különféle checkpointokkal is mintha bőkezűbben bántak voltak a fejlesztők, ráadásul egy másik újításnak köszönhetően bizonyos pályarészeken nem termelődnek újra az ellenségek. Ezt persze ki kell érdemelni: a szürke démonvilágba érve a Ki lassabban töltődik, viszont egy bizonyos ellenség megtalálása és legyőzése után a pályarész megtisztul. Ami viszont király újítás: ellenségeink lelkük egy darabját hátrahagyhatják, ezt megtisztítva egy speckó képességüket (maximum három ilyet) hozzárendelhetjük védelmezőnkhöz. Passzív bónuszok mellett gyakorlatban is hasznosíthatjuk a démoni támadást, viszont azt ügyesen kell időzíteni, mert ilyenkor bizony védtelenek vagyunk az animáció ideje alatt.

A játékkal eltöltött időm alapján némi identitászavart véltem felfedezni: veteránoknak jelentősen könnyebb lett a Nioh 2, újoncoknak viszont nagyon ijesztő lehet a még inkább túltolt mikromenedzsment miatt. Csillió almenü, kombinációs lehetőség és ismételten béna tutorialok…
De a teljesség igénye nélkül: megint lehet kovácsolni és tárgyakat átalakítani (a véletlenszerű elemet és ezzel járó farmolást ezúttal minimalizálva), illetve ezúttal testreszabhatjuk szerény lakosztályunkat is, kirakatba helyezhetjük teakészletünket. Megint csatlakozhatunk klánokhoz, hogy a többi elhullott játékos szellemét megidézve és legyőzve hírnevet gyűjtögessünk, vagy ennek ellenpólusaként csészéket lehelyezve megidézhető segítséget hagyjunk hátra a többi játékosnak. Nem elég, hogy gyakran a történet részeként kapunk egy társat magunk mellé, a kék sírokat aktiválva még inkább felénk billeg a mérleg, hiszen amíg az AI által irányított közepesen hülye csapatunk elvonja a gonoszok figyelmét, vígan lehet csapkodni őket érintetlenül. Feljebb azt találtam hazudni, hogy Nioh light, ez viszont már Nioh easy mód. Nyilván az üzleti sikeresség érdekében muszáj volt ezt a featuret szerepeltetni, hiszen már az első rész kapcsán is ment a dráma, hogy miért nincs egy könnyű fokozat – hát most lett. Persze ez teljesen opcionális és mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva, mennyire él (vissza) ezzel, fogjuk fel úgy, hogy hozzáférhetőbb lett a játék egy szélesebb közönség számára, ami objektíven szemlélve alapvetően nem egy rossz dolog, ha azt nézzük, hogy a fejlesztők pénzből élnek és egy új projekthez sikeres eladások kellenek.

Az olyan apróságok is megkönnyítik a dolgunkat, mint a Kodama-bazár. Mindenki kedvenc kis zöld krapekjai is visszatérnek, és ezentúl rizsáért cserébe feltölthetjük íjunk, puskáink töltényeit, illetve specializációnktól függetlenül vehetünk mágikus tárgyakat és buffokat. Barátaik, a gonosz kis lila Kodamák pedig tárgyainkból kunyerálva lephetnek meg fegyverekkel, alapanyagokkal, esetleg lelkük egy darabkájával (külön jópofa, hogy a twilight küldetések során a mentési pontoknál a kis lila genyák rázzák a popójukat).

Amiben viszont nem ismer a Nioh kompromisszumot, az a hangulat. Aki járt Japánban a játék helyszínéül szolgáló területek bármelyikén, tátott szájjal fogja figyelni a monumentális templomokat vagy rizsteraszokat a lemenő nap fényében, de aki nem, az is le lesz nyűgözve. A pályák összetettsége, a megnyitható rövidítések, titkok és felfedezni valók terén ezúttal is jelesre vizsgázik a Team Ninja. Az ellenségek, a bossok dizájnja, a sok apró részlet hamar hangulatba hozott. Tori kapuk között rohangálni, felfedezni Byodo-In templomát, gyönyörködni az elmúlásban a hulló cseresznyefavirágok között, esetleg ködös mocsarakban araszolni lépésről-lépésre, tényleg brutál a látvány. A mozgások és mozdulatok is fantasztikusak és dinamikusak, ráadásul alap PS4-en is csak egy bossnál tapasztaltam lassulást egy bizonyos fázisában.

És ezzel igazából mindent el is mondtam, amit el akartam a Nioh 2-vel kapcsolatban. Talán még megemlíthettem volna az expedíciókat, ahol gépi vagy humán társsal lehet küldetéseket teljesíteni, de ezt a részét nem erőltettem a játéknak egyelőre. Főhősünk félig démon, félig ember – a játék félig hardcore, félig casual; képzavar. Mondanám, hogy két szék közé esik, de agilis nindzsaként végül felpattan. De nem mondom: tudatosnak érzem a fejlesztők azon döntését, hogy hozzáférhetőbbé tegyék terméküket egy nagyobb kör számára. Sokaknak – köztük nekem is – ez picit fáj, de a Nioh 2 így is egy nagyon jó játék, csak az első rész újdonságának és kihívásának varázsa nélkül. Titkon azért bízom benne, hogy a kiegészítőkben feljebb tekerik a szopat-o-métert és kapok egy emberesebb kihívást.

(A játékot a PlayStation Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy a linkre kattintva meg is rendelhető.)

Pozitívum(ok)

  • Bődületes tartalom
  • Gyönyörű dizájn
  • Fantasztikus hangulat

Negatívum(ok)

  • Egyszerre akar megfelelni az újoncoknak és a veteránoknak, de ez nem mindig sikerül
  • Sok újrahasznosítás az első részből
8/10
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság: Kiemelkedő
Zene/Hang:
Hangulat: Kiemelkedő

martin beleszól:

Nekem eléggé nehéz és egy picit gyors, szóval egyelőre nem jött meg a csoda.

12 hozzászólás

Hozzászólás

  1. nagyon baba teszt lett köszönjük! az első rész számomra is etalon, pedig anno emlékszem a demo alapján nem jött be annyira, és csak azért vettem meg mert pofátlanul jó áron jutottam hozzá. aztán teljesen beleszerelmesedtem és vagy 400 órára berabolt. a 3 dlc mind párját ritkította, minden nemében tökéletes produktum volt, még Vili bá hombár fejét is csíptem 😀 ez a 2. rész sajnos most várat magára. jelenleg kb 6 játék van még előtte, amit végig szeretnék vinni, és csak utána szerzem be. addig is aki tolja annak jó játékot!

  2. Nagyon sok a felesleges loot meg mindig. Ilyen teren a tobbi souls szeru jatek jobban tetszik hogy a neked szimpatikus fegyvert kivalasztod es azokat fejleszted mint itt a fegyverek szinjelzese es talan 2ora jatek utan lecserelheted egy nem sokkal erosebbre de maga a vilag zene szornyek es bossok meg mindig jobban elvarazsolnak. A 2.bossnak sokszor nekimentem de a 8.bosst letudva talan mindegyik 3 nekifutas utan lement a kigyot leszamitva. 10/10 nalam a jatek.
    A skillfat sokallom meg.

  3. Hát, én maradok a Bloodborne / Dark Souls cammogósabb harcainál. 🙂

  4. Nagyon tetszik a játék és nem bántam meg az SE kiadást. Viszont mai napig nem értem meg a kedves Magyar Sony-t, hogy miért a francért nem lehet azt a tetves fehér matricát a fóliára rakni. Miért kell elcsúfítani a díszdobozt vele.

  5. Nekem jobban bejön mint az első rész.
    A saját karakter készítése, illetve, hogy nem Billy a nagy fehér szamurájjal kell játszani alapból rengeteget dob a témán.
    A yokai forma és az ezzel járó képességek, soul core rendszer is szuper.
    Az pedig, hogy személy szerint nem szívok annyit mint az elődjében, egyelőre pozitívumként élem meg. 😀
    Társakat csak akkor viszek magammal amikor a játék rám erőszakolja őket, és nincs más választásom.
    Kíváncsi leszek a következő fokozatokra. Mert azokat is tervezem majd végigjátszani.

    • Nova Build lesz Mester? 🙂

      • Nincs itt semmi build, csak káosz. 😀
        Most nem Ninja forma vagyok, új vizekre eveztem.
        Onmyo varázslatokat próbálgatom plusz az ez egyik új fegyvert.

        • Én ha minden jól megy ma kezdem, de bár elsőre a kasza és a dupla fejsze vonzott, mára már megváltozott a véleményem. Tegnap megnézem a nindzsagyilkos filmet és újra kusat ragadok. Dobálni szeretnék meg sunnyogni. Később persze ki fogom próbálni az új fegyvereket is, de a tegnapi film hatása alatt nem tudom más felállást elképzelni. 🙂

          • Szuper is az a nindzsázás. Talán majd valamelyik NG+ fokozaton visszatérek rá.
            Nézegettem a ninjutsu skill-eket, vannak ott is finom újdonságok.
            De persze nem lövök le semmit, ne aggódj. 😀
            Jó szórakozást hozzá!

  6. “Furcsa színe van a denevérszarnak a velúrcipőn.”

    …még csak itt tartok a teszt olvasásában, de szerintem zseniális lett. 🙂

  7. Jó a teszt, az első nekem is etalon és igen ez a rész tényleg olyan amilyennek itt le van írva! Jó jó, de az első azért mindenben jobb, abba 300+ óra belecsúszott, na ebbe nem hiszem,hogy belefog😏