NINJA GAIDEN 4 (PS5)

Az ősi formula: vér, csöcsök, nindzsa!

Bárcsak ne így kellene kezdenem ezt a bekezdést, de muszáj említést tennem az elmúlt napokban napvilágot látott szomorú hírről: Tomonobu Itagaki fiatalon, mindössze 58 évesen elhunyt. Minden ilyen esemény szomorú, azonban a Ninja Gaiden 4 vonatkozásában azért különösen az Itagaki távozása, hiszen, ha ő nincs, és nem alapítja meg a Team Ninja nevű fejlesztőstúdiót, valamint nem hozza létre a modern Ninja Gaiden szériát, akkor most nagy valószínűséggel nem beszélhetnénk negyedik részről – de talán a korábbiakról sem. Bár a játék még életében készült, Itagaki pár nappal a megjelenése előtt ment el. Isten nyugosztalja a japán videojátékos ipar rocksztárját.

Bár tőle indult, Itagakinak közvetlenül már nem volt köze a negyedik részhez, éppen úgy, ahogy a harmadikhoz sem. Sőt, ez az epizód már egy egészen új formációnak köszönhetően készült el, ugyanis bár a Team Ninja neve ott van a játék fejlesztői között, a Ninja Gaiden 4-et nagyobbrészt a Bayonetta szériáról és a Nier: Automataról jól ismert PlatinumGames fejlesztette, és ez jól látszik a játék egészén, szerencsére többnyire pozitív értelemben.

Az talán a többség számára nem meglepő, hogy a program ezúttal sem kínál mély, komplex nindzsa-sztorit, de ez sosem volt a széria legerősebb szegmense. Az mindenesetre frissítőként hat, hogy ezúttal nem Ryu Hayabusa, hanem egy új nindzsa, Yakumo a főszereplő. A Holló Klán nem kevésbé kegyetlen harcosa a harmadik rész eseményei után megpróbál nekimenni annak a Sötét Sárkánynak, akit Ryu nem tudott teljesen elpusztítani, ami ennek következtében pedig konstans átkozott esővel mérgezi Tokiót. Kivégzésének kulcsa egy Saori nevű hölgy, aki bár egy ponton farkasszemet néz Yakumo kardjával, végül kidumálja magát, és meggyőzi a fiatal harcost, hogy hagyja meg az életét, már csak azért is, mert ő a sárkány papnője, és segítségére lesz annak megölésében.

Az oszakai székhelyű PlatinumGames a hack and slash zsáner egyik nagy mestere, munkáik többsége remek alkotás, így abszolút érhető döntés volt őket bevonni a fejlesztésbe. Ugyanakkor az NG játékoknak elég sajátos és kiforrott játékmenete van a Team Ninjanak köszönhetően, így egy ilyen, kvázi „külsős” hozzányúlás rosszul is elsülhetett volna. Az hagyján, hogy nem lőttek mellé, de a végeredmény a széria legjobbja lett, legalábbis a játékmenetet illetően.

Az alapok megegyeznek az elődök megoldásaival. Yakumo könnyű és nehéz fizikai támadásokat tud kivitelezni, és ezekből a megfelelő gombkombinációkkal olyan speckó mozdulatokat is végrehajt, mint a klasszikussá vált Izuna Drop – már ha elég ügyesen jár a hüvelykujjunk. Képes surikeneket dobálni, blokkolni és kitérni a csapások elől, ha ezeket pedig a megfelelő pillanatban hajtjuk végre, rögtön előnyre teszünk szert, és idővel akár erős ellencsapásokkal válaszolhatunk. Az NG4-ben megmaradtak, sőt, őrülten látványosak lettek a kivégző mozdulatok, melyekkel instant ki lehet írni a történelemből azokat az ellenfeleket, akik időközben elvesztik a végtagjaikat. 

A fent említettek persze nem új vívmányok, a korábbi részekben Ryuval is hasonlóképp kivitelezhettük a nagytakarításokat, van azonban valami, ami Yakumo sajátja. Ez a Bloodraven Form, amivel a fiatal nindzsa a saját és ellenfelei vérével manipulálja fegyvereit, ezáltal rövid ideig pusztítóbb eszközöket létrehozva. Hogy élhessünk ezzel a lehetőséggel, csak gyilkolni kell, majd, ha elég töltöttséget észlelünk a képernyő bal oldalán látható csíknál, csak nyomva tartjuk (vagy egyszer lenyomjuk, ha úgy állítjuk be) az L2-t, és mehet a darálás. Ha feltölt a kör alakú Bloodraven Gauge, az L3+R3 kombinációval Berserk állapotba kerülhetünk, ami alatt akár instant kivégezhetjük ellenfeleinket, természetesen a főellenfelek kivételével. 

A különböző mechanikákat tanulni kell, pláne a kaland előrehaladtával, hiszen egyre több új technikát vehetünk majd NinjaCoin egyenlegünkből. Ezeket külön kell kezelni az adott fegyverhez dedikált skillektől, amiket a harcokból farmolt tapasztalati pontokból lehet megvásárolni. A megszerzett képességeket gyakorolni is lehet az egyes pontokon megjelenő klán-kollégánknál, ami nagy segítség az éles bevetés előtt, pláne, hogy sok technika van, és helyenként nem egyértelmű, hogy hogyan is kell az adott mozdulatot kivitelezni.

A különböző pályákon vannak mellékküldetések is, melyeket kommunikációs specialista kolléganőnk, Umi boltjában lehet elvállalni. Egy részük szimpla előrehaladással teljesíthető, míg másik részéhez kicsit keresni-kutatni kell a szinteken. Ezek különösebben nem tesznek hozzá a játékhoz, a jutalmak révén inkább csak segítik a gyorsabb fejlődést, többségük meg amúgy is egy jókora harcban – miben másban – merül ki, kivéve azokat a ritka eseteket, amikor valamit meg kell találni, vagy amikor el kell kapni a kicsit sem cuki Gourdykat egy quick time event keretein belül. 

Pár katana-suhintással izgalmasabbak a pályákon szintén elrejtett purgatóriumok, avagy azok az arénák, ahol toriikapukon belépve ellenfelek hullámokban érkező hordáival találjuk szembe magunkat. Ezeket nem kell kötelezően teljesíteni, már csak azért sem, mert bitang nehezek alapjáraton is, és ha szeretünk szenvedni, még nehezebbé tehetők az életcsíkunkból való áldozással. Cserébe persze nő a jutalom, ami még több NinjaCoint és fegyver tapasztalati pontot jelent, de fejlődésünk akkor se lesz lassú, ha ezeket messzire elkerüljük. 

A PlatinumGames nem okozott csalódást: a Ninja Gaiden 4 a játékmenetet illetően mindent tartalmaz, amit szeretünk ebben a szériában. A sorozat saját fejlesztésű motorjával megalkotva az eredmény egy friss, nagyon fluid élmény, ahol nyoma sincs a korábbi részek rosszul öregedett kamerakezelésének, sem egyéb technikai anomáliának. 

A látvány azért lehetne jobb – az NG4 nem tartozik a legszebb third party PS5 játékok közé. A három grafikai módból a qualityt érdemes rögtön figyelmen kívül hagyni a 30 FPS limit miatt, ami értelmezhetetlen és méltatlan egy ilyen gyors játéknál. A performance az alapértelmezett a 60 képkockás sebesség miatt, amit a legtöbbször képes is tartani az alapgép, de érezhető az alacsonyabb képminőség, sőt, helyenként kifejezetten csúnyák a textúrák. Még többet vesz el a látványból a 120 FPS mód, ahol már konkrét effektek hiányoznak, cserébe a látvány még folyamatosabb. Az NG4 egyike azoknak a programoknak, aminél PS5 Pro-n jelentősen jobb az audiovizuális élmény. Az erősebb gépen a quality mód a legjobb képminőséget 60 FPS mellett adja, és ha a kijelzőnk VRR képes, akkor teljesen megszűntethetjük a képkocka limitet, és engedhetjük, hogy a konzol kipréseljen magából annyit, amennyit tud.

Zseniális játékmenet ide, korrekt látvány oda, van olyan szegmense a játéknak, ahol nem sikerült megütni a mércét, és ez előtt kifejezetten értetlenül állok. A móka a maga 19 fejezetével simán leköti a figyelmünket akár 20 órán át, ami dicséretes. Az viszont nem az, hogy a két fejlesztőcsapat pályatervezésért felelős kollégáiba egy cseppnyi fantázia sem szorult. A szintek teljesen jellegtelenek, sterilek és sötétek, ez pedig a korábbi részekre nem igazán volt jellemző. A cyberpunk indusztriális stílus egy darabig látványos, de három fejezet alatt unalmassá válik, és ugyanez a helyzet akkor, amikor esős-ködös hegyen a sziklákat vagy a graffitikkel tarkított csatornák falait festjük be ellenségeink vérével. 

A szájíz tehát a végére összességében egy kissé keserű. Sikerült összeeszkábálni a széria legjobb harcrendszerét, amiben egyaránt megjelennek a korábbi Ninja Gaidenek klasszikus elemei és a PlatinumGames technikás megoldásai is. A sztori persze olyan, amilyen, Yakumo sem egy kifejezetten érdekes forma (szerintem Ryu sem volt az), de a helyszínek példátlanul unalmasak. Egy ilyen hack and slash alkotás nem áll sok szegmensből – nindzsákkal, véres akcióval, túlszexualizált női mellékkarakterekkel és jellegzetes pályákkal eladható. A negyedik Ninja Gaiden sem kivétel, a balansz itt mégis elcsúszott. Túl sok figyelem került a harcrendszerre, ami valóban a leglényegesebb elem, de nem a többi rovására, hanem azok mellett.

(A játékot a Microsoft biztosította tesztelésre. Köszönjük!)