Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

Nier Replicant ver.1.22474487139… (PS4)

Áldozatok.

(Bár a játékot PlayStation 5 konzolon teszteltük, egyelőre csak PS4-es változat létezik belőle.)

Még csak megsaccolni sem tudom, hány videojáték tesztet írhattam eddigi “pályafutásom” során, akad azonban pár olyan, melyeket valószínűleg soha nem fogok elfelejteni, mert nagyon közel állnak a szívemhez. Ilyen például a 2010-ben PlayStation 3-ra megjelent Nier bemutatója, melyből tíz év elteltével akkor is tudnék sorokat idézni, ha álmomból keltenének. Ha valamire, hát erre a kalandra rá lehet mondani, hogy engem aztán tényleg mélyen megérintett! Kezdjük is akkor ezt a mai szeánszot talán azzal – ha kérhetem ezt a szívességet tőled, Kedves Olvasó – , hogy egyfelől némi múltidézés, másfelől emlékezetfrissítés gyanánt elolvassuk együtt az írást a régi PSClassic felületén.

Nos, a nemrégiben PlayStation 4-re megjelent NieR Replicant ver.1.22474487139… ennek az alkotásnak a “továbbfejlesztett változata”. Nem véletlen a macskaköröm: még szakmai körökben is megoszlanak róla vélemények, hogy ez most akkor remake vagy remaster. A valóságot talán az a megállapítás írja legjobban, mely szerint a 2021-es Replicant jóval több, mint egy sima remaster, ellenben egyértelműen kevesebb, mint egy valódi remake, mégpedig azért, mert bizonyos elemeit jelentősebb, másokat csak csekélyebb ráncfelvarrás érintett.

Az újdonságok sorát a főhős személyének megváltozásával kezdeném: ezúttal egy tinédzser, kezdetben még a huszadik életévét be sem töltött karaktert irányítasz, akire az egyszerűség kedvéért újfent hivatkozhatunk Nierként – egyébként továbbra is azt a nevet viseli, amit adsz neki. (Ez a figura eredetileg ugyebár a PS3-as változat japán kiadásban szerepelt platform-exkluzív hősként.) Tudvalevőleg maga a sztori minden Nier-kivetülésben tökéletesen ugyanúgy alakul, a főhős személyétől függetlenül, tehát kizárólag a figurák rokoni kötödése (apa – lánya, idősebb fiútestvér – fiatalabb lánytestvér) az, ami eltérő. Jó téma ez, mert gémer eszmefuttatásokban egyébként gyakran felmerül a kérdés, hogy a főhős karaktere mennyiben tud befolyásolni egy játékot, egy történetet, vagy akár magát a playert. Nyilván ez erősen szubjektív meglátás, de ebben az esetben a dolog engem abszolút érzékenyen érintett! Annak idején valahogy tökéletesen azonosulni tudtam a korosodó, kenyere javát már elfogyasztó, megtört, megfáradt, de beteges kislányát akár bármi áron oltalmazni kívánó apával, most ez a kölyök ugyanakkor szinte semmit sem hozott vissza a régi keserédes érzésből. Sőt, igazából az srác (számomra!) már-már erőltetettnek, természetellenesnek ható hősködése annyira távolivá tette a képernyőn kibontakozó drámát, hogy voltak pillanatok, amikor eljátszottam a gondolattal (és tudom, hogy ez kegyetlenség, meg érzéketlenség, meg köcsögség, meg “ha volna testvéred, értenéd”), lehet hagyni kéne, hogy a sors tegye a dolgát, és végre eméssze el a gyönge teremtést, legyen az end nagyon nem happy. Szóval lényeg a lényeg, ez az újrafeldolgozás itt most nekem remekül bizonyította, hogy a főhős személye akár gyökeresen is megváltoztathatja egy sztori befogadhatóságát és a player hozzá való viszonyát, és akkor még nem is említettem azokat a fontos felhangokat, melyek a hős és a többi főszereplő közötti markáns erővonalakra vonatkoznak ebben a játékban. (Az is igaz persze, hogy aztán a sztoriban peregnek az évek…)

Szintén jelentős és fontos újdonság a szoftver párbeszédanyagának teljes megújulása, mely véleményem szerint példaértékű és a game egyik legerősebb komponense. Az eredetileg is magas szintű hanganyag a Replicantban kvázi tökéletes szintre emelkedett: minden egyes kiemelt karakter minden egyes mondata szinkront kapott, ráadásul olyan átéléssel, olyan pazar színészi játékkal megfűszerezve, hogy a művészeknek gondolkodás nélkül kiosztottam érte egy mini Oszkárt. A beszélő könyvet, Grimoire Weiss-t megszólaltató művész valami elképesztően pazar munkát végzett, hihetetlen átéléssel hozva a véresen kegyetlenül sztoikus figurát, de a mocskos szájú, problémás amazon, Káiné hangját kölcsönző művésznő sem sokkal marad el mögötte maximalitásban. (Kiemelkedő munkájukról az alábbi videót ajánlom megtekintésre.) Itt említeném meg a game zenei anyagát is, ami nemes egyszerűséggel TÖKÉLETES; az is volt, az is maradt. Kevés olyan játékkal találkoztam, melynek ennyire megindító, mély, szépséges és megrázó, mesterien pozicionált dallami lennének, mint a Niernek.

Jelentősen változott mindemellett a game harcrendszere is. Bár az alapok igazából maradtak, minden sokkal gyorsabb, kezelhetőbb, gördülékenyebb és modernebb lett, amivel az alkotók – nem titkoltan – a Nier Automata rajongóinak szerették volna vonzóbbá tenni ezt a játékot. Én speciel’ nem vagyok egy nagy joystick-virtuóz, de ezzel a rendszerrel még a legnagyobb káoszban – és abból akad egy pár! – is tökéletesen uralni tudtam a helyzetet, normál nehézségi fokozaton küzdve.

Fura, de ezeknek az általam favorizált játékteszteknek a részleteire-mondataira néha jobban emlékszem, mint magukra a játékokra, melyekről szólnak. A Replicant esetében például eléggé ködös volt, hogy akkoriban mik is történetek pontosan e kaland során, így az első 10 órát fülig érő szájjal ültem végig, minden apróság felbukkanására rámosolyogva. Konstatáltam, hogy a látvány finomabb és részletesebb lett, főleg a karakterek és a színek kidolgozottabbak, hangulatosabbak, ugyanakkor némi fura homályfátyol még mindig ott van a képernyőn, és hát mondjuk ki őszintén, ez a grafika még mindig maximum csak egy erősebb PS3-as (vagy gyengébb PS4-es) cím minőségével egyenértékű. Erre szokás mondani, hogy “a játék most néz ki és most fut úgy, ahogy annak idején kellett volna”….

Memóriám hiányossága – meg egy kicsit f@sz módon siettem is a teszt miatt – persze visszaütött, mert később szembesültem vele, hogy ebben a kalandban vannak “meg nem csinálhatóvá váló” küldetések, így a titkon dédelgetett platina-terveim némileg szertefoszlottak. Fura egyébként, hogy a Nier mellékküldetései igazából olyan nagyon sokat nem tesznek hozzá a sztorihoz, tehát akár mellőzni is lehet őket, ugyanakkor van valahogy az emberben egy olyan megmagyarázhatatlan vágy, hogy a legutolsó szardíniát is inkább elvigye az egyik faluból a másikba, nehogy lemaradjon akár csak egy szóról is, ami közelebb viheti a nagy megfejtéshez. Érdekes volt ráébredni emellett arra is, hogy még így másodszor játszva a kalandot is egy csomó kérdés merült fel bennem azzal kapcsolatban, hogy akkor most ez mi, meg ki, és hogy miért, meg miért nem, és le merem fogadni, hogy 10 évvel ezelőtt is pontosan ugyanezeket a dolgokat nem értettem. A játéknak egyébként továbbra is több befejezése lehetséges, akad benne jó pár meglehetősen melós trófea-kihívás, és úgy en bloc elmondható róla, hogy nem csak a főszereplők dolgoznak meg benne keményen a lehetséges sorsukért, de maga a player is, már amennyiben vállalja, hogy mindent kiszed az alkotásból, amit készítői elrejtettek benne. A szoftver kapott pár extra tartalmat is a 2010-es verzióhoz képest, például kiegészítő fejezetet, akciódús challenge-szobát, valamint Nier automata skineket. Szól a promóciós fáma további “kiszélesített helyszínekről” is, de őszintén szólva nekem nem tűnt fel, hol tágult a tér.

A Replicant megjelenése előtt felmerült a fórumon, hogy mégis kinek érdemes megvennie ezt az alkotást. Én azt mondom, ha új belépőként felkeltette érdeklődésed a téma, és megvan benned az a kraft, ami egy ilyen stílusú japán játékhoz elengedhetetlen, akkor ki ne hagyd semmiképpen. Akkor is sima vétel, ha annak idején érdekelt, csak azért hagytad ki, mert technikailag nem ütötte meg a szintedet. Nyilván, ha kőkemény rajongó vagy, már úgyis előrendelted a pompás gyűjtői változatot, szóval te ezt úgyis jobban tudod. Na, de mi van akkor, ha már végigjátszottad, tetszett, szeretted, és a nosztalgia miatt mocorog benned valami, hogy azért mégis meg kéne venni? Nos, neked azt tudom mondani, hogy mérlegelj: hány olyan játék jön még idén, amit biztosan meg akarsz vásárolni és mennyi pénzed lesz minderre. Ha pénzed lesz, időd is lesz mindenre? Aztán ha úgy jönnek ki a számok, hogy beleférhet a Replicant, akkor szorítsd bele. Mert hidd el, ez talán ugyanaz a játék, de mégsem ugyanaz – viszont ami, az egyszerűen fantasztikus! Mestermű, igazi klasszikus, Jokoo Taró rendező úr lenyűgöző alkotása.

– Weiss, te pöcsfej! Csinálj végre valami értelmeset, te rothadt könyv, vagy nagyon megbánod. Ha így folytatod, lehet kitépem egyenként a lapjaidat, vagy egy istenverte kandallóba doblak! Hogy viselkedhet valaki ekkora túlművelt aggyal úgy, mint valami megszédült hülye kis picsa? “Ó kedves Árnyéklord… Szeretlek Árnyéklord. Tessék idejönni és adni Weissnek egy cuppanós puszit, Árnyéklord.”
Na, most már tényleg szedd össze magad, és K*RVÁRA KEZDJ EL SEGÍTENI NEKÜNK!

(A játékot a Cenega Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban, vagy a linkre kattintva meg is rendelhető.)

6 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Egyik kedvenc játékom volt anno ps3/x360 ra.
    Emlékszem 3000 ft vetten újonnan ebayrol és meglepett engem, hogy ez egy jó square játék. Vissza tekintve az elmúlt 10 évet ez volt a square egyetlen értelmes játéka.
    Ez egy remastered és a jó fajtából, de továbbra is úgy érzem ez egy félkész játék.
    Talán ha remake volna a játékot akkor valóban láthatunk volna, hogy mit akartak fejlesztők, mert sok potencia lett volna a játékban és ki használhatlan pályák.

  2. Múlt héten vettem meg az X360-as verziót, azelőtt még sosem játszottam vele. Ezt is meg fogom venni, de most sajna nem fért be a keretbe. Az Automata után kötelezőnek érzem ezeket is megismerni és beszerezni.

    Tényleg, trófeákat lehet vásárolni, mint az Automata-ban? 😀

  3. Eddig kimaradtak ezek a játékok. Most kedvet kaptam hozzá, de nem tudom a sztori miatt melyikkel érdemes kezdeni: az Automata vagy ez, vagy teljesen mindegy?

    • Ez a játék tulajdonképpen az Automata “előzménye” és a Drakengard “folytatása”, de annyira laza a kapcsolat, hogy bármilyen sorrendben működnek.

    • Egy univerzum, de mindegyik játék más időben játszódik.
      A másik több idovonal létezik, igy nehéz megmondani, hogy melyik sikon.
      Az összes játéknak több befejezése van és nem lehet tudni éppen melyik befejezés viszik tovább.

  4. Az Automata után alig vártam, hogy megjelenjen valamilyen formában újra ez a játék, baromi kiváncsi vagyok – a teszt után méginkább!