Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

NECROMUNDA: HIRED GUN (PS5, PS4)

Égesd el a hitetlent! Öld meg a mután… ja nem… Mindenkit ölj meg!

“Úgy beszélik, Necromundán hamar felnő az ember.

Vagy hamar meghal.

A bolyvárosokban, melyek úgy lepik el ezt a halálos bolygót, akár az üszkös fekélyek a pestises hulla képét, az érettséghez vezető leggyorsabb utat az jelenti, ha beállsz egy bandába – bár persze ez sem garantálja, hogy életben maradsz.” – Ian Watson

Írtam már párszor WH40K játékról és szerintem mindegyik cikket azzal kezdtem, hogy ezt a fantasztikus, ugyanakkor komor univerzumot mennyire méltatlan minőségben tudják átvinni a videojátékok poligonokkal határolt világába. Eddig talán a szeptemberben 10. évét betöltő Warhammer 40,000: Space Marine volt a legtisztességesebb próbálkozás, illetve (ha nem nézzük a “túlportolt” konzolos verziókat) a hazánk fiai és lányai által lerakott Warhammer 40,000: Inquisitor – Martyr.

A Streum On Studio Necromunda: Hired Gun című játéka egy újabb próba, amivel próbálják az Istencsászár igéit terjeszteni. Teszik ezt kissé bátortalanul, ugyanis azon túl, hogy ismételten nem egy nagyobb fejlesztőcsapat kapta a projektet, még a Warhammer 40,000 címkét is lefelejtették a címből. Ennek ellenére a cucc üt, mint egy terminátor páncél!

Ha már a cím nem mond semmit egy WH40K fannak, akkor az – eretnek módon – valószínűleg nem olvasta Ian Watson Űrgárdista című könyvét. Mert akik olvasták, azok tudják, hogy a címben szereplő Necromundán milyen cselekmények zajlottak le, amik kiindulópontként szolgáltak a Birodalom sorsát befolyásoló eseményeknek. Viszont a Hired Gunban nem Lexandro, Yeremi és Biff történetét ismerhetjük meg, sokkal inkább a bolyvárosok – azoknak is az alsó szintjeinek – életébe pillanthatunk bele, mint fejvadász. Gyorsan szögezzük le, hogy itt nem lesznek űrgárdisták, orkok, vagy bármi olyan népség, aminek a jelenléte mondhatni kötelező egy WH40K játékban. Viszont lesznek ismerős elemek. Talán pont ezért nincs jelen a címben a WH40K felirat, ráadásul a készítők között nem található meg a címet birtokló Games Workshop neve, ami azt feltételezi, hogy a fojtogató minőségellenőrzés elmaradt.

Műfajon belül a necromundai kalandok nem a szánalmas, modern katonai(nak nevezett) FPS bohockodás mintájára zajlanak le. Itt nem érdemes gyáva módon a fedezékben gubbasztani, hogy visszanyerjük elveszett egészség pontjainkat. Necromundán farkasszemet kell néznünk az ellenséggel, belefutni a soraikba és folyamatos mozgásban maradva addig szórni feléjük a halált, amíg vagy az ellenfelek, vagy a töltények el nem fogynak. Ergo: az old school FPS-ek (Doom, Quake, Painkiller, stb.) vonalát erősíti a Streum On Studio csapat alkotása. Ebbe még belekeverték a nem túl eredeti falon futást, illetve a csáklyázás képességét. Az egészség pontjainkat, páncélunkat, valamint lőszer készletünket a pályákon szétszórt cuccok (automatikus) felvételével pótolhatjuk. Ezeken túl bevethetjük a kiskutyánkat, aki voltaképpen egy XXL-es mastiff és bármikor magunk mellé idézhetünk egy rövid időre, hogy kedvére lakmározhasson az ellenfelek húsából, miközben láthatóvá teszi számunkra a közelben ólálkodó ellenlábasokat. Akár falon keresztül is! Erre szükségünk lesz, mivel az ellenfelek szinte sose fogynak el a terepről, mert apró országonként, de mindig jön az erősítés. Szerencsére a csáklyával pikk-pakk válthatunk pozíciót, de a pajzsot is kirángathatjuk vele az ellenség kezéből.

Természetesen az egész véres hadakozás egy RPG-rendszerre épül, melynek finomhangolására a Martyr’s End névre keresztelt, egy régi katedrálisban berendezett főhadiszálláson lesz lehetőségünk. Karakterszerkesztés nincs, csupán az előre elkészített fizimiskák közül választhatunk (egyszer, a játék elején), illetve öltözködési stílust (többször a bárpultnál). Az első és talán legfontosabb hely Malacatcheon doktor rendelője lesz, ahol mindenféle implantátumok beültetésével fokozhatjuk harci hatékonyságunkat. Összesen hat kategóriában fejleszthetjük testrészeinket, amiken belül több különböző aktív, illetve passzív képességeket oldhatunk fel. A fejlesztések a megfelelő összegű birodalmi credit leszurkolásával ültethetjük testünkbe. Ugyanitt a dokinál végezhetünk beültetéseket hűséges harci kutyánkon is, aki a fejlesztések folyamán egyre durvább fizimiskát ölt magára. Amikor már maxra húztuk a blökit nehéz eldönteni, hogy konzerves Pedigree kutyakaját adjunk neki, vagy 12kg M24-es csavart anyástul. Az egyéb képességei kifejlesztésével egyre tovább maradhat velünk, messzebbről ront rá az ellenfelekre, vagy jobb védelemmel lesz ellátva. Természetesen fegyverbolt is rendelkezésünkre áll, ahol megvehetjük a legújabb gyilokeszköket, vagy éppen eladhatjuk a megunt kacatokat. Szerény véleményem szerint a vásárlás teljesen felesleges, a pályákon fellelhető lootokkal prímán el lehet boldogulni.

Szóval miképpen is néz ki a játékmenet? Hadakozunk a pályán, leölünk mindent és mindenkit, aki csak egy kicsit is csúnyán néz ránk (lesznek olyan szituk, amikor kapunk szövetségeseket). A feladatot sikeresen befejezve el kell döntenünk, hogy a megszerzett lootokból miket kívánunk megtartani és mik menjenek instant eladásra. Vicces, hogy amikor a program kiértékeli teljesítményünket és megszabja a díjazásunkat, akkor az egyenletben észrevehető a Birodalmi adó tétel! Ezután a Martyr’s Endben elköltjük fejlesztésekre a megszerzett pénzösszeget, majd elmegyünk letudni a kötelező, a történetet tovább görgető beszélgetéseket. Miután kidumálta mindenki magát már mehetünk is kiválasztani a következő megbízást, ami lehet a történetet továbbvezető főküldetés vagy mellékfeladat, amik elvégzésével a jutalom, valamint a zsákmányok besöprésén túl javíthatunk, illetve ronthatunk a különböző frakciókhoz fűződő kapcsolatainkon. Egyébként a mellékfeladatok a már bejárt pályákon játszódnak, csak máshol kezdünk és más feladatokat kell teljesíteni. Indulás előtt összeállíthatjuk felszerelésünket, azaz megszabhatjuk, hogy mely fegyvereket szeretnénk bevetni, és hogy melyik talizmánok erősítsék értékeinket. Ezeken túl itt szabhatjuk személyre gyilkoló eszközeinket, így téve őket még halálosabbá. Lecserélhetjük a csöveket, a célzókat, talizmánt aggathatunk rájuk, és hasonlók. Persze minden csere kihat a fegyver tulajdonságaira, mivel az egységek rendelkeznek pozitív, valamint negatív változóval. Például egy cső cseréjénél megeshet, hogy a tuning után a kilőtt golyók nagyobbat sebeznek ugyan, de már kisebb a hatótávja. Miután belőttünk mindent már indul is a következő pálya, és így tovább…

A látványvilág pazar! Sajnos nem mindenhol és noha lehet apró hibákat találni a részletekben, de összképileg le a kalappal a készítők előtt! Sikerült a könyvekben leírt, grandiózus méretekkel rendelkező tereket és egyéb helyszíneket itt teljes pompájukban megjeleníteni. Természetesen PS4-en már jóval kopottabb a látvány. Felbontás, textúrák, effektek, nagyjából mindenen butítottak, hogy közel elfogadható minőségben fusson a játék az előző generációs konzolon. Az egyes terepekre visszatérve gyári létesítmények, gigavasút, roncstelep, és megannyi príma helyszín várja a fejvadászokat. Mindezek gazdagon be is vannak rendezve, díszítve! A pálya-dizájnereket már ezért is díjat kaphatnának, na de hogy az egyes szintek még eszméletlenül zegzugosak is… Akik ismernek tudják rólam, hogy mennyire utálom a linearitást, ugyanakkor kedvelem a mozgásszabadságot. Na, itt már-már kényelmetlenül sok volt az a temérdek lehetőség, amivel az egyes szintek kecsegtettek. Ha ehhez még hozzávesszük a különböző típusú fegyvereket, valamint a skilleket, akkor az egyenlet végén azt látjuk, hogy: ahány játékos, annyiféleképpen vághatja keresztül magát a kihívásokon. Negatívumként meg kell említenem a ragdoll-hatást. Sajnos miután kilőttük az utolsó HP értéket is az ellenfelek poligon hüvelyéből a karakter mára már nevetséges módon tudnak át avanzsálni egy, kb. 2dkg súllyal rendelkező rongybabává. Persze ezt csak a gyengébb fegyverekkel fogjuk tapasztalni – mert a keményebbekkel ketchupot gyártunk darált hússal -, de akkor nagyon a 2000-es évek közepének színvonalát hozza a hatás. S, ha már itt tartunk meg kell említenem a szintén nem túl korszerű animációkat, illetve mesterséges intelligenciákat, amivel az ellenség rendelkezik, mert mintha azok is lemaradtak volna egy évtizeddel.

Játszhatóságilag egy dolgot leszámítva semmi gond a programmal. A sötét folt a már említett falon futás, amiből ugyan ritkán van, hogy egymás után kettőt kell kivitelezni, de akkor szenvedés lészen a játékos sorsa. Vagy csak személyem volt alkalmatlan a feladatra…

Hangzás terén ha nem is kapjuk fel a fejünket, hogy milyen remek zenék fokozzák a hangulatot, vagy hogy milyen dobhártyagyilkos a fegyverünk hangja, semmi panaszunk nem lehet. A metál zenék remekül festenek a vérgőzös harcok alatt és a fegyverek megszólalása is erősítik azt az érzést, hogy ha azzal valakit arcon kapunk, akkor az illető arccsont-szerkezete jogosan vehetne ki pár hónap betegszabadságot.

Szavatosságilag is szépen teljesít a program. Habár maga a kampány nem tekinthető hosszúnak (12-15 óra kb.), de ha hozzávesszük a mellékes megbízásokat, valamint a lootolás nevében elkövetett küldetés-ismétléseket, akkor már jóval feljebb járunk az idővel. Hangulatilag pedig egy igazi régi vágású zúzdát kapunk, amiben szinte soha sincs nyugtunk, folyamatosan mennek a tűzharcok és arat a halál. Nem is tudom, hogy mikor élveztem utoljára egy FPS-t ennyire a fentebb megnevezett negatívumok mellett.

A Necromunda: Hired Gun minden apró hibája ellenére kötelező minden oldschool FPS szerelmeseinek. A CoD, illetve BF (gyerek)játékokon nevelkedett játékosoknak valószínüleg túl nagy falat lesz, de természetesen a puding próbája mindig az evés. Szóval ha egy pörgős, ugyanakkor véres akciójátékot keresel FPS nézettel, akkor Necromunda alvilága csak téged vár!

((A játékot a SAD Games biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban PS4-re vagy PS5-re, vagy a linkekre kattintva meg is rendelhető. A teszt a PlayStation 5-ös verzió alapján készült, és a pontozás is ezt tükrözi. A PS4-es verzió 6 pontot kap, látványossága pedig gyenge.)

Pozitívum(ok)

  • Pörgős akció; temérdek fejleszthető cucc; idézhető harcikutya

Negatívum(ok)

  • Két generációval visszamaradt ragdoll effekt, AI és animációk; még mindig nem méltó minőség a WH40k világ hatalmasságához képest
7/10
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság: Átlagos
Zene/Hang:
Hangulat:

martin beleszól:

3 hozzászólás

Hozzászólás

  1. …mondjuk megrajzolni már tökéletesen tudják a WH40K-t.

  2. Majd egyszer talán, remélhetőleg még az én éltemben jön a RENDES WH40K játék és film.

  3. Látványra nagyon jó de ez az eszeveszett darálás… bár itt legalább nem vagy bezárva egy arénába mint néha a PS4-es Doom-ban.