NanoApostle (PS5, PS4, PSN)

Nanomasinák, lányom!

Tartozom nektek egy vallomással: a cikk alanyát már pár hónapja elvállaltam, neki is álltam, de gyorsan beletört a bicskám, majd jött az élet, a feledés és a többi játék. Most viszont rászántam magam, és elmesélem nektek, milyen is a NanoApostle. 

Vannak játékok, amiket inkább streamelve nézek, mint hogy játsszak velük. Ilyenek a horrorjátékok, mivel nem bírja őket a szívem, bármennyire is szeretem olvasni a zsanrát; a régi japán játékok, mert vannak olyan segítőkész csatornák, amik lefordítják őket; valamint a a God Hand, a Hades, a Celeste vagy épp aTouhou lövöldék és társaik. Igen, ezek ugyan műfajilag eléggé más játékok, de mindolyanok, amikhez (úgy érzem) emberfeletti ügyesség kell.

Én kényelmes játékos vagyok, aki inkább a kikapcsolódást választja, mint az adrenalin löketet, de igazán tisztelem azokat, akik képesek kiemelkedni ezekben a programokban. Bár az én „képességeimmel” viszonylag rendkívül sokáig bírja a Nanoapostle a program, ügyes játékosok keze alatt sajnos csak 1-2 óra mókát kínál, így véletlenül sem nevezném kifejezetten hosszúnak. 

A történet egy fegyve laborban játszódik. Itt tér magához Anita, akinek rögtön társa is akad Kuro mesterséges személyében. Kuro ugyanis egy AI-jal megáldott nanofegyver, akit Anitához kötöttek. A feladata az, hogy védelmezze Anitát a veszélyektől, és ezáltal fejlődjön a kapcsolatuk, hogy bevethessék őket egy háborúban. Szerencsére mindez csak virtuális szinten zajlik, Anita ugyanis a labor foglya, akinek tudatát számítógépes szerverre kötötték, sok társával együtt. A legelső(és még életben lévő) alany, Wenny segíti az összekapcsolt párost, miközben diskurál is vele: így,ha már a világ borzalmas, azért valami boldogsága is lehet a kislánynak.

A történet visszaemlékezésekben, rövid beszélgetésekben és megnyíló információs aktákban tárul elénk. A történet másik hőse ugyanis Horace, aki harcol a háborúban, és valamilyen kapocs fűzi a kislányhoz. Az ő sztoriját szimpla illusztrációkból ismerhetjük meg. 

Ez nem egy boldog narratíva, hanem egy olyan történet, ami tele van merengéssel a háborúról és az emberkísérletekről. Engem leginkább a Black Rock Shooter projektre emlékeztetett. A játék szerencsére néha oldja a hangulatot aranyos jelenetekkel, valamint üdítő volt látni, ahogy Kuro és Anita kapcsolata is fejlődött.

Ezt leginkább a harcok alatt vehetjük észre. A játék szinte csak bossfightokból áll, egymás után kapjuk őket. Az ellenfeleink különböző mechek és fegyverkísérletek saját egyedi támadásokkal és technikákkal. Anitának ki kell használnia a mozdulatokat, hogy megfelelő időben vigyen be támadásokat, de bevetheti Kuro képességeit is. Amilyen egyszerűnek hangzik leírva, annyira dolgoztatja meg az embert a program. Amikor végre örültem, hogy eljutottam addig, hogy végeztem a bosszal, mire közölte a program, hogy jön a második fázis, és a nevetésből sírás lett. Ez a fázis már inkább egy bullet hellre emlékeztetett, mint egy szokásos szimpla boss leverésre.

Persze, szerencsére ilyenkor jöhet kapóra a másik játékmód, a környezeti tréning, amiben kisebb ellenfelek tömegével támadnak a párosra. Ezek rövidebbek és kisebb szegmensekből állnak, így valamennyire könnyebb dolgunk van, ezek teljesítése képesség pontokkal jutalmaz, amikkel ezután felerősíthetjük Kurot, hogy hajszálnyival több esélyünk legyen a győzelemre.  

Ha sikerül végre túltennünk magunkat a fém szörnyetegeken, szemtanúi lehetünk annak, ahogy Kuro szépen eltakarja Anita szemeit, és brutálisan kivégzi az adott bosst. Egyszerre véres és imádnivaló! 

A látvány nagyon érdekes, maga a háttér és a rajzolt jelenetek többnyire szürkék, ami passzol a történethez, de a harcok alatt a game igazi látványorgiába lép át. Az effektusok és a szörnyek színkavalkádja beleég az ember retinájába. Emellé a zene is felzárkózik, eleinte csak halkan hallható a háttérben, de bossról bossra egyre inkább saját identitását kap, míga végére egy igazán emlékezetes fináléban kulminálódik. 

Igazán meglepő a NanoApostle, csak legyen elég ügyes hozzá az ember. Ha szereted az igazi kihívásokat, és nincsenek kontrollerpusztító hajlamaid, ajánlom a játékot. Bár röpke ugyan, de emlékezetes marad.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)