NAMCO Museum Archives Vol 1 (PS4, PSN)

Kell ez neked?

Az 1955 óta működő japán Namco – amióta a két óriáscég egyesült már Namco Bandai, majd a sorrendcsere után Bandai Namco – a videojáték történelem egyik legismertebb vállalata. Munkásságukat pénzbedobós szórakoztató automatákkal kezdték – leginkább vidámparki “lovagló gépekkel” -, majd igen hamar, már a ’70-es évek végén betörtek a játéktermi kabinetek világába is, méghozzá olyan markáns elánnal rámozdulva az akkor még vadonatúj piaci szegmensre, hogy legelső masináik közül több is kitörölhetetlen mérföldköve lett azóta a zsánernek, álladó helyet bérelve ezzel a cégnek a minden idők legmeghatározóbb videojátékait felvonultató listákon.

A Namco mindemellett az a brand, mely soha nem hagyta csorbulni, beporosodni, vagy akár csak minimálisan is megkopni öröksége fényét és pompáját. Az elmúlt három évtizedben egyfelől nosztalgikus indíttatásból, másfelől az újabb gémer-nemzedékeket megcélzó oktató-nevelő célzattal, és természetesen haszonszerzési szempontból is minden létező videojáték rendszerre (legyen az asztali konzol, handheld, vagy személyi számítógép) jelentek meg különféle namcós témájú játékgyűjtemények, párosítások, klónok, feldolgozások, remasterek, remake-ek, no meg alternatív újragondolások, így egyáltalán nem meglepő, hogy nemrégiben PlayStation 4-re is befutott egy ilyen csomag NAMCO Museum Archives Volume 1 címmel. (Rövidesen a Vol 2-es gyűjteményről is lesz tesztünk…)

A Museum Archives Vol 1 összesen 10 darab valódi Namco őskövületet kínál a negyedik asztali PlayStation konzol tulajdonosainak, köztük ikonikus címekkel és ritkaságokkal egyaránt, plusz néhány extra felhasználói opcióval kiegészítve. Nyilván a már hozzáférhető, végtelen+1 számú hasonló digitális kivetülés után felmerülhet a kérdés, hogy mégis kinek lehet szüksége egy ilyen kollekcióra 2020-ban és miért, de ennek megválaszolása szerencsére nem az én feladatom – ellenben remélem, hogy a teszt elolvasása után mindenki eldönti ezt a dilemmát majd magának.

Közös vonás, hogy a 10 game mindegyikénél négyféle képernyőméretet lehet beállítani, melyeknél a 4:3-tól kezdve a teljes kitöltésig lehet válogatni, ám sajnos ezen lehetőségek közül – természetesen – egyik sem adja vissza az eredeti CRT-s arcade képet, mely első sorban az eredetileg álló képernyős, 4:3-as címeknél (pl. Pac-Man) lehet idegen. (A fekvőknél annyira nem.) Van emellett anti aliasing (élsimító) és scanlines (a CRT-s monitorok csíkozását emuláló) grafikai funkció is: előbbit feleslegesnek, utóbbit szemzsibbasztónak találtam. Grafikájukat tekintve maguk a játékok egyébként egyfajta “bizarr” remaster érzését keltik, ami annyit jelent, hogy kísértetiesen hasonlítanak az eredetiekre, de mégsem ugyanolyanok: több esetben is az jutott eszembe, hogy inkább hajaztak egy modernizált Commodore 64-es átiratra, mint az originál játéktermi gépre az aranykorból. Az csak egy dolog, hogy a képernyődimenzió egy kissé amorf, és a színek sem mindig egyeznek (a majdnem narancssárga Pac-Mac például kifejezetten szíven ütött), de találkoztam kisebb glitchekkel és akadásokkal is. Itt említeném meg továbbá azt, hogy a szoftverek gombkiosztását is idegennek találtam esetenként, és nem igazán tudtam dekódolni, mégis miért úgy osztották el a billentyűket a tisztelt fejlesztők, ahogy, miért az Options gombbal indulnak a menetek és miért nem az X-szel, de rinyálás helyett aposztrofáljuk ezt inkább “egyéni szociális problémának”.

A kellemes új funkciók között viszont a 4-slotos villámmentést említeném, ami egy igen érdekes húzás egy játéktermi szoftver esetében, ugyanakkor ez a modern kényelmi opció segíthet abban, hogy talán olyan playerek is “végigvigyék” ezeket a címeket, akik egyébként soha a büdös életben nem áldoznának időt és energiát ezekre a mutatványokra. További meglepő kunszt ezen felül az idő visszaléptetésének lehetősége, ami annyit jelent, hogy például bárminemű hibázás esetén egyetlen gombnyomással vissza lehet csévélni az eseményeket egy-egy másodperccel, így gyakorlatilag egy kis türelemmel akármeddig el lehet jutni a játékokban. Most erre megint lehet mondani, hogy baromság, vagy értelmetlen, s mely kritika a highscore-alapú gondolkodásmód esetén bizony ül, viszont ha arról van szó, hogy látni akarod valamelyik kaland végét, akkor máris megvan a létjogosultsága.

A kollekció játékai között van több offline (helyi) multiplayer opcióval szerelt, általában kompetitív formulát prezentáló szoftver is – abban az esetben persze, ha ezt a lehetőséget az eredeti gép is kínálta. Oh, és majd’ elfelejtettem: minden cím egy darab trófeát tartalmaz, ami általában egy bizonyos pálya/szint eléréséhez kötött… viszont platina sajnos nincs a trófealista csúcsán.

Galaxian

Az 1979-es Galaxian a Namco egyik legismertebb masinája. Egy vertikális, képernyőmozgás nélküli űrhajós lövölde, amit a zsánerindító Space Invaders továbbgondolásaként tartanak számon. Igazából megszámolhatatlanul sokszor kijött már elmondhatatlanul sok verzióban: annyira meghatározó cím, hogy az 1993-as, PlayStationre megjelent Namco autóverseny, a Ridge Racer “töltőképernyős mókája” is ez volt. Ez a változat egyébként remekül játszható, de inkább csak ügyes imitációja az eredeti kabinetnek… cseppet talán unalmas ebben a formátumban.

Pac-Man

Az 1980-as Pac-Man szerény véleményem szerint a világ legjobb játéka, ám, mivel nem csak egy darab világ legjobb játéka létezik (mert az a Metal Gear Solid is, nyilván), inkább úgy fogalmazok, hogy az egyik legjobb. A torzított kép, a furcsa színek, valamint az átkalibrált szellemmozgás miatt azt mondanám erre az átiratra, hogy “nyomokban Pac-Mant tartalmaz”, azaz még mindig kiváló játék, imádnivaló mókafaktorral, de az eredetivel sajnos köszönőviszonyban sincs.

(Tényleg, azt tudtad, hogy az eredeti, legelső verziós játéktermi kabinet kifagy a 255. pálya után? És azt, hogy van egy olyan pont a jobb alsó szegmensben, ahová Pac-Mant be lehet állítani egy ficakba, ahol soha(!) nem érik el üldözői?)

Xevious

Az 1983-as Xevious, bár nagyon híres, klasszikus kabinet, szerintem nem tartozik a legpofásabb és legkedveltebb “golden age” lövöldék közé – legalábbis nálam biztosan nem. Scrollozó képernyős, vertikális, űrhajós shoot’em up, melyben egyszerre lehet lőni és bombázni a légi és földi ellenfeleket. Ez a változat egyébként nekem teljes mértékben egy C64-es szoftvert idézett bumfordiságával, viszont érdekes volt benne megszerezni a trófeát és szembesülni vele, hogy a megadott pályáig a visszatekerés nélkül ebben az életben biztosan nem értem volna el – és még így is vért izzadtam!

Mappy

Az 1983-as Mappy stílusát tekintve kifejezetten kedves, ugrabugra ügyességi platformjáték. Főhőse egy egérke, akivel mérgezett egér módjára kell egy többszintes, horizontálisan mozgó házban tárgyakat gyűjtögetni, miközben elkerülöd üldözőidet, a macskákat, akiket dobbantóasztalok segítségével lehet megvezetni. Ami a szisztéma nehézségét adja, hogy az erősen behatárolt útvonal-emelet kombinációk miatt két lépéssel mindig előre kell gondolkodni a haladásnál, nem könnyű benne kényszerű elkerülést improvizálni, és ha csak egyszer lemarad az agyad, könyörtelenül legyalulnak a cirmosok.

Dig Dug

Az 1982-es Dig Dug az a game, amit nagyon sokan neveztek már a fülem hallatára primitívnek – szerintem marhára nem volt igazuk. Az álló képernyős stuffban egy búvárszerű fószert irányítasz, akivel meg kell csáklyázni, majd pumpálással szétdurrantani ellenfeleidet egy földalatti közegben ásva és taktikázva. Ez a verzió marhára jól játszható, gyors, remekül reagál az inputokra, és nem mellesleg szórakoztató a kihívása – még azt is megkockáztatom, hogy van olyan jó, mint az eredeti!

The Tower of Druaga

A The Tower of Druaga a Namco “második generációs” gépe 1984-ből, egy kevésbé ismert alkotás. Stílusa akció-RPG, főhőse pedig egy lovag, akivel egy 60 emeletes tornyot bejárva kell megmenteni egy szende szűz hölgyet. A torony emeletei jobbra/balra scrollozó labirintusok, ahol az ellenfelek ledöfésével és csapdákba csalogatásával lehet túlélni a borzalmakat, majd felszedni a kijárat kulcsát, és persze elérni a kijárati ajtót. Grafikailag sajnos nem egy nagy was ist das a cucc, viszont valahol nagyon mélyen, alapmechanikáját vizsgálva ez is csak egy tekergős Pac-Man, csak más köntösben, több lehetőséggel, tehát sok baj nincs vele.

Sky Kid

Nem sok olyan játékterem volt az aranykorban Budapesten, ahol én ne jártam volna, mégis, az 1985-ös Sky Kid egy olyan kabinet, amivel ezelőtt soha nem találkoztam. A cucc egy horizontálisan scrollozó ügyességi-lövölde, melyben egy rozoga repülővel kell földi és légi célpontokat likvidálni, a pályák végén pedig landolni. A game érdekessége, hogy kifejezetten változatosak a pályák, jól fest a bohókás látvány, szokatlanul sokféle a felbukkanó ellenfél és feladat, sőt, még egy “hurokfordulás” is kivitelezhető a géppel, mely vakmerő manőverekre ad lehetőséget. Maga a kezelés a sok keresztiránnyal, emelkedéssel, süllyedéssel az általános horizontális shooterekhez viszonyítva eléggé unorthodox, elsőre talán “kaotikus”, ugyanakkor kifejezetten újszerű és érdekes.

Dragon Buster

Az 1985-ös Dragon Buster e kollekció első olyan játéka, mely mechanikájának komplexitását tekintve már jelentősen túlmutat az aranykor első generációs arcade gépein. (NES-re is kijött, Amerikában szerették a népek!) Egy oldalnézetes, horizontálisan mozgó, fantasy mászkálós kalandjátékról van szó, melyben egy bátor lovaggal kell az imádott nő megmentésére sietni, s közben vérszomjas szörnyeket agyabugyálni. A kezelés már alapállapotban sem könnyű, hiszen navigálni, kúszni, mászni, harcolni és (el)ugrálni is kell benne, méghozzá kissé lomha formában, és mindezt csak nehezítik a válaszható helyszínek(!) platformos, keszekusza labirintusai is. Tovább árnyalja a képet a kényelmetlenül megoldott gombkiosztás is, mely szerintem eléggé nehézkessé teszi az amúgy jópofa, kifejezetten otthoni, fotelben elterülős, “végigjátszós kaland” szisztémát.

Dragon Spirit: The New Legend

Az 1989-es Dragon Spirit: The New Legend igazándiból “csak” egy vertikálisan haladós, faék egyszerűségű shoot’em up, mégis, az alá pakolt fantasy körítés, sztorimesélés, és a nagyon jól eltalált, arcade viszonylatban könnyednek mondható kezelés annak idején egy kifejezetten népszerű játékká avanzsálta a cuccot, több géptípuson is. Egy sárkánnyal kell benne lelövöldözni változatos pályákon minden felbukkanó ellenfelet, mely küldetésben a különféle felszedhető lövéstípusok segítik a playert.

Splatterhouse: Wanpaku Graffiti

Amennyiben még arcade rajongóként sem hallottál az 1989-ben Japánban debütált Splatterhouse: Wanpaku Graffitiről, ne szégyelld magad: ez a game a kollekció kakukktojása, hisz még angol logós főcím képernyője sincs. Pedig bulis, kellemes látványvilágú horror-okosságról van szó, egy fekvőképernyős, oldalra scrollozó akciójátékról, melyben egy hokimaszkos csávóval kell az alvilág szörnyikéit móresre tanítani, és persze elnyerni az áhított csaj szívét. Stílusára nézve ez leginkább egy Ghost’s n Goblins klón, amiben a püfölésen túl a tűpontos akadályugrás is kiemelt feladat. A játék érdekessége, hogy igen változatos pályákat-helyszíneket kínál korán és zsánerén némileg túlmutató, aktív, jelenetszerű eseményekkel.

Pac-Man Championship Edition

A lista utolsó játéka egy bekerülését nézve talán nehezen magyarázható versenyző, hisz egyáltalán nem (annyira) retro cím: a klasszikus Pac-Man jól ismert utódja 2007-ből, melyről elmondható, hogy a rengeteg Pac-Man-továbbgondolós próbálkozás közül talán ez az egyetlen, ami, ha felülmúlni nem is volt képes az eredetit, de legalább tényleg szórakoztató alkotás. Lényege, hogy az állóképernyőt egy oldalt nyitott, fekvő, “végtelenített” formulára cserélte, amitől a game egy kifejezetten gyors, villámsebes navigációt igénylő, ugyanakkor az eredetinél jóval több menekülő útvonalat kínáló zúzás lett.

Neked megéri?

Nos, ezt tudja a NAMCO Museum Archives Vol 1; nem többet, nem is kevesebbet. Egyértelmű. hogy a 10 versenyző között jobb és gyengébb darabok is akadnak, kommerszebb címek és ritkaságok, valamint itt-ott a megvalósítás némi kompromisszumkészséget igényel, és hát valljuk be, az alapállapotban hatezer forintos árcédula sem az a kategória, ami ész nélküli vásárlásba hajszolná a régi klasszikusok iránt érdeklődőket. Ráadásul ott van a külön, úgyszintén 6 rugóért megvásárolható Vol 2-es gyűjtemény is, melyet látva azon tűnődtem, nem lett volna-e talán… hát hogy is mondjam… korrektebb húzás a Bandai Namco részéről, ha ezt az egész, visszapörgetéssel és mentéssel megkönnyített múltidézést inkább egybecsomagolva prezentálja, barátibb áron, ráadásként egy vaskos platina trófeával, mely arra serkenti a playereket, hogy időt áldozzanak ezekre a régiségekre.

De, az lett volna.

(A játékot a Cenega biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

★★
CSAK ÓVATOSAN
Kiadó: Bandai Namco
Fejlesztő: B.B. Studio
Méret: 62.59 MB
Megjelenés: 2020. június 18.
Ár: 5990 Ft
Feltöltőkártya: PlatinumShop

2 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Nekem is bejön bár a Pac-man-ek megvannak véve eggyenként, de ha tartalmazná a Ps1-es Pac-man World-öt akkor simán adnék érte ennyit

  2. Hezitáltam, hogy megvegyem-e, de végül az összegzésnél írt indokok miatt nem volt a válaszom. Kár, mert a két csomag egyben jó lett volna, de hamarosan le lesznek akciózva, akkor majd beszerzem.