Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Ubisoft Forward

Mozi – Tenet (2020)

A hős útja, és újra, és máshogy.

A narratológiában és a mitológiák összehasonlításának tanában létezik a „hős útja”, avagy „monomítosz ” kifejezés, amely elméletet számos kutató tanulmánya alakítgatta, de népszerűsítője leginkább Joseph Campbell. A mítoszok témáiban, szerkezetében és szimbólumaiban – keletkezésüktől függetlenül – számos hasonlóság mutatkozik. Felfedezhető egy sablon, amelyre számtalan mitikus és vallási történet épül, ebből adódóan pedig hatása a modern korban is érezteti magát.

A séma a következő: a hőst valaki vagy valami kalandra hívja; indulása után nem sokkal emberfeletti segítséget kap, majd átlépi az ismeretlen mezsgyéjét és több kihívással, valamint csábítással találkozik, amelyek el akarják téríteni útjáról. Ezalatt segítőkkel és mentorokkal találkozik, majd eljut a fizikai, vagyis metaforikus „mélybe”, ahol jelenése van, megérti feladatát, és ennek megfelelően régi énje – akár szó szerint, akár átvitt értelemben – meghal, majd újjászületik. Ezt az átalakulás, majd korábbi hibái miatti vezeklés követi, amit követően visszatérhet kiindulópontjához, most már isteni ajándékkal. Az alábbi ábra remekül szemlélteti a történetek ezen vázát, amelyre építette legújabb alkotását Christopher Nolan is. A Tenet alapvetően a hős útja, azonban számos olyan elemmel átitatva, amelyek aktuálisak, modernek, és a kort tükrözik, fizikai és metafizikai szempontból egyaránt.

A sci-fi elemekkel dúsított kémfilm főhőse nem más, mint a Főhős, aki az időutazás útvesztőiben eligazodva próbálja úgy alakítani a jelen és a múlt eseményeit, hogy ne törjön ki egy harmadik világháború. John David Washington kiválóan alakítja a protagonistát, aki az említett „hős útját” stabilan, kiszámíthatóan járja be, amíg nem szembesül annak sajátos jellegével: a filmben ugyanis a múltba való utazás, illetve az időben való fordított haladás nem csak az értelmezést, de a teljes narratívát a feje tetejére állítja és megcsavarja. Hősünk társát, Neilt Robert Pattinson alakítja, akinek rejtélyes kisugárzása, laza stílusa és rátermettsége kiválóan egészíti ki a Főhős sztoikusabb jellemét, illetve tökéletesen meg is testesíti a narratológiai segítőt.

Nolan legtöbb filmjében megjelenik az idővel való játék, de a legtöbb esetben inkább a néző és szereplői lineáris időérzékelése köré szövi cselekményét. A Tenet esetében az idő többféle irányú értelmezése konkrétan a cselekmény része, és ez teszi ennyire izgalmassá, ugyanis a történet szerint egy jövőbeli vívmánnyal lehetővé válik az, hogy tárgyak és emberek visszafele haladhassanak az időben. Ez az elsőre bűvésztrükknek ható érdekesség azonban halálos, sorsdöntő következményekkel járhat, ha egyre nagyobb és fontosabb mértékben alkalmazzák. A sztori ennek köszönhetően lesz hát a filmimádók számára egy aprólékosan összerakott, mesteri kirakó, amely két és fél órán keresztül keményen izzasztja a szürkeállományt: gyakorlatilag lélegzetvételnyi időnk nincs arra, hogy egyáltalán egy pillanatra is elmélkedjünk a látottakon – azt hagyjuk a mozi végére.

Ahogy a szereplők és történések száguldanak az idők keszekusza, hömpölygő folyamain, úgy ránt minket a rendező egyik zavarosabb történésből a másikba. Hol az expozíció részeként darálják le nekünk azt, hogy mi is történik és miről is van igazából szó, a kronológia értelmezéseit és nézeteit taglalva, hol bombasztikus, hollywoodi akciójeleneteken ámulhatunk, hogy egy kém-thriller jellegzetes fordulata és fondorlatai kacsintanak vissza. Hoyte van Hoytema operatőri munkája és Jennifer Lame vágási technikái együttesen könyörtelen, szűnni nem akaró támadást zúdítanak az érzékekre. Mindezt fenomenálisan egészít ki Ludwig Göransson zenéje, amely vagy dobhártya szaggatóan lüktet, vagy épp, hogy érzékelhetően pulzál, de végig jelen van. Mindez egy olyan frenetikus két és fél órát eredményez, ahol sodródunk magunk is az árral, ha pedig épp nem értünk valamit – és lesz olyan bőven –, sebaj, majd útközben kitisztul. Vagy nem, és rágódhatunk rajta órákkal, napokkal később, emésztve azt, amit befogadtunk. A Tenet olyan film, amelyről beszélni kell utána, és amelyet minden írni szerető személy azonnal ki is akar írni magából, függetlenül attól, hogy tetszett neki vagy sem.

Abszolút értékítéletet nem lehet és nem is szabad mondani erről az alkotásról, mert különleges mivolta pont ebben rejlik. Egyfelől elsőnek pontosan olyan filmnek tűnik, mint amilyennek a marketing és a mozik üzemeltetői szánták: nyári blockbuster, amely a koronavírus-járvány miatt kiszorított nézőket visszacsábítja a vászon elé; nagy megmentő, amelyet alig csúsztattak, és a nyár fináléjaként egy bombasztikus élményre invitál minden bátor, kiéhezett maszkviselőt. Emellett viszont tekervényes, az Eredetből és a Mementóból egyaránt merítő cselekményétől sebesre vakarhatják sokan a fejüket, értetlenkedve, hogy mégis mire is szántak százötven percet az életükből. Szépsége azonban pontosan ebben rejlik: egyszerre zseniális, de ha fejfájásig elmélkedünk rajta, nagy valószínűséggel értelmetlen az egész. Ezzel azonban nincs baj, mert pontosan egy ilyen filmre volt most szükség, amely beizzítja a véleményeket és virágoztatja a teóriákat. Mindezt úgy, hogy egy dekonstrukciója a hagyományos narratívának, amelybe nem csak, hogy több érdekes és izgalmas témát is sző, hanem az elméleti fizika és a kvantumelmélet legmélyebb bugyraiból merít.

Az elvont, távlati sztoriba azonban sok egyéb témát is beleszőtt az író-rendező, amely legfontosabb része Andrei és felesége közötti durva, bántalmazó, elmérgesedett kapcsolat. A Kenneth Branagh alakította orosz oligarcha, és Elizabeth Debicki által életre keltett neje emberi dimenziót kölcsönöz az egyébként elég közönyös történetnek, amely hagyományos „rosszfiúja” a férfi. Sőt, nem csak a cselekmény, de a karakterek vonatkozásában is a klasszikus kémfilmekből merít Nolan, átemelve azok karikaturisztikus jellemvonásait, amit kiválóan ad át mindkét színész.

A Tenetet elsőre lehetetlen megérteni, de ez így is van rendjén – gyakorlatilag szereplői sem igazán vannak tisztában mindig a cselekménnyel, amelybe kerültek, és sohasem egyértelmű, hogy végül is ki kinek és milyen játékában épp milyen bábu. Egyértelmű, hogy Nolan frappáns gondolatjátéknak szánta legújabb alkotását, és szerencse, hogy a nézők és a producerek is bizalmat adnak neki ebben: más rendező valószínűleg egy ennyire zagyvának és bravúrosnak ható elképzelést nem valósíthatott volna meg ilyen produkciós kerettel. Ennek köszönhetően egyszerre valósult meg a „nyári” film koncepciója, azonban ennél valamivel több is. Egy szövevényes, posztmodern és meta átértelmezése a „hős útjának”, amely egyszerre érinti kötelezően annak állomásait, de (ál)tudományosságával szétszedi azt az ábrán is látható kört, majd csomót köt rajta, vagy épp más körökkel fonja össze. Történetvezetési erőfitogtatás, amely ellen és mellett is vehemensen érvelnek majd ábrákkal és hosszú szövegekkel elemzők és lelkes amatőrök: valóban ennyire elmés, vagy csak nagyon okosnak akar tűnni? Egyértelmű, hogy a Nolan-rajongók imádva boncolgatják majd, de az átlag filmnézők értelmetlennek és kuszának találhatják, főleg, ha moziszomjuk oltására ettől vártak fogyasztható élményt.

(A Tenet már megtekinthető a magyar mozikban.)

12 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Hosszú, zavaros következetlen. Ha megvágták volna, pont a felére mondjuk, akkor kiderülne, hogy mennyire kevés a tartalom benne.

  2. Tegnap megvolt. Hát nem tudom. Az az érzésem, hogy Nolan túl nagyot akart mondani ezzel a filmmel, de most nem jött össze.

  3. Holnap nézem, már fél éve nem voltam moziban, úgyhogy jó lesz kicsit visszarázódni. Láttam a trailert, a hype-ot se tudtam elkerülni, de próbálok üres fejjel nekiülni. Majd a cikket is utána olvasom csak el.

    • Hú, de szívesen megnézném újra. Még úgy tízszer. Reméltem, hogy kicsit jobban fogom érteni a koncepciót meg az egész cselekményt, de bevallom, volt amikor egy jeleneten belül is kicsit elvesztem. Baromi gyorsan pörög az egész, egyszer csak vége, és azt veszed észre, hogy elment 2,5 óra. De ezt tényleg minden valamire való filmnézőnek látnia kell. A narratív struktúrát legalább annyira meggörbíti, mint a Memento, fényképezésben pedig abszolút úttörő mű.

      3
      • Tegnap este nekem is megvolt. Néhány jelenetnél én is pislogtam rendesen, a 2. repülőtéri jelenet után meg konkrétan ledobta a láncot az agyam.
        Tetszett a film, de meg kell nézni még 2-3x, hogy minden rendesen a helyére kerüljön.

        1
  4. Nagyon régen volt már ilyen mozis élményem, mint ez lesz: se egy trailert, se egy hírt, se a fenti sorokat nem olvastam el. Nagyon várom, nagyon kell már a mozis élmény.

  5. Nagyon szeretem Nolan filmjeit, az egyik legjobb mai rendezőnek tartom, de emellett nem akarok azok közé beállni, akik korszakos mesternek és a filmipar megváltójának tartják, mivel nekem a Dunkirk óriási csalódás volt anno, és kevés választja el attól, hogy konkrétan minősíthetetlen szarnak nevezzem azt a mozit. Tudom, hogy szinte már bűn utálni, de én máig nem tudok mit kezdeni vele. Ezért a Tenethez már óvatosabban állok hozzá. Holnap nézzük, akkor kiderül minden.

    1
  6. Köszi, nagyon jó lett! 🙂

    1
  7. Köszi Victor.

    4