Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

Mozi – Dűne (2021)

Megfilmesíteni a megfilmesíthetetlent.

Az, hogy Frank Herbert 1965-os Dűne című regénye valódi klasszikus mestermű, hovatovább, igazi elnyűhetetlen, mi több, halhatatlan science-fiction alapvetés, felesleges leírni. Az viszont már jóval érdekesebb, hogy közben hatalmas paradoxon is, mivel a könyv hiába kelt el megjelenése óta közel 20 millió példányban, és hiába rendelkezik hatalmas rajongótáborral, tényleges cselekményének rövidsége, illetve rendkívül komplex, sokrétű és precíz módon kidolgozott világábrázolása, valamint a különböző karakterek kulcsfontosságú belső gondolatai miatt piszkosul nehezen adaptálható mozivászonra – a mű óriási népszerűsége ellenére egyáltalán nem a szélesebb közönség igényeihez igazodik. Persze Hollywood azért megpróbálkozott a lehetetlennel, nem is egyszer. Herbert írásának monumentalitását és zsenialitását mi sem bizonyítja jobban, minthogy egy rakás rendezőnek beletört már a bicskája egy Dűne-film elkészítésébe, a chilei direktortól, az önmagát is korszakos zseninek és prófétának tartó Alejandro Jodorowsky-tól kezdve Ridley Scotton át David Lynch-ig bezárólag, aki hiába tehetséges egyéniség, a fent említett tulajdonságokat (a könyv figuráinak vívódásaival, ideológiai és filozófiai dilemmáival együtt) még ő sem volt képes tisztességesen átültetni mozgóképre. Az tehát, hogy a Dűne, mint ahogy sok más hasonlóan nagyívű, epikus és szerteágazó mestermű, kvázi megfilmesíthetetlen, egyáltalán nem áll messze a valóságtól. De próbáljunk egy kicsit elvonatkoztatni ettől az évtizedek óta betonbiztos állítástól, és vizsgáljuk meg jobban a dolgokat. Az ebből kinövő egyik feltevés, hogy lehetne belőle filmet csinálni, csak az már nem lenne hű az eredeti alapanyaghoz, lévén a legtöbb rendező – különösen a legnagyobb individuumok – valószínűleg a saját képükre formálnák a sztorit, ami már jócskán eltérne a könyvtől (még akkor is, ha filmnyelvileg kompatibilisebb lenne), a másik pedig (azon a gondolaton továbbmenve, hogy a Dűne igenis megfilmesíthető) hogy az alapanyag csupán a megfelelő emberre vár, aki kellő odaadással, tisztelettel és arányérzékkel nyúl Herbert ikonikus univerzumához. Nos, büszkén jelenthetem, hogy korunk egyik legjobb rendezője, Denis Villeneuve (Fogságban, Sicario, Érkezés, Szárnyas fejvadász 2049 – kell ennél jobb ajánlólevél?) személyében megtaláltak azt a bizonyos megfelelő embert.

A 2021-es Dűne teljes mértékben jól sikerült adaptáció, és ami még meglepőbb, mélységesen könyvhű is, sőt, talán nem mondok túl nagyot azzal, ha azt feltételezem, hogy az is benne van a pakliban, hogy még a nagy Frank Herbert is elégedett lenne a végeredménnyel – jobban mondva a regény történetének első részével. Merthogy a film (és ez sokak számára a moziszékben ülve vált nyilvánvalóvá, mostanra valószínűleg már mindenkihez eljutott az információ) a Dűne első felét dolgozza fel (hogy ennek eltitkolása jó vagy épp rossz marketingstratégia volt-e, még nem teljesen tiszta), azaz nem kapjuk meg teljes valójában Paul Atreides felemelkedését, inkább csak annak alapozását és felvezetését, illetve egy izgalmasnak ígérkező, a negyedik falat frappáns módon áttörő ígéretet a folytatásra. Ehhez mondjuk hozzátartozik az a cseppet sem elhanyagolható tényező (és ez a könyv olvasóinak biztosan nyilvánvaló volt már a legelejétől fogva), hogy a Dűne világának sokszínűségét és részletességét nemhogy 150, de még 300 percben sem lehet a teljesség igénye nélkül, minden apróságra kitérve átadni, így természetesen sok olyan dolgot ki kellett hagyni/be kellett áldozni, amelyeket a regényben Herbert hosszú oldalakon keresztül fejtegetett. A politikai manőverek és intrikák a végtelenségig le vannak egyszerűsítve (úgy, hogy az egyszeri, laikus néző is megértse, hogy merről fúj a szél – így pl. mind a császárt, mind a császár lányát mellőzték, a Harkonnen és a többi ház előtörténetével együtt), a pajzs működési elve is kifejtésre vár még, a fűszer misztériuma csakugyan, és akkor a különböző, a regényben szépen megrajzolt figurák motivációjáról (Dr. Yueh), az Atreides-ház sorsszerűségéről, vagy Paul messiásszerepéről és látomásairól, illetve ezen elemek felszínes ábrázolásáról még nem is beszéltünk.

Villeneuve és írói (Jon Spaihts és Eric Roth) láthatóan majd beledöglöttek, hogy belesűrítsék a könyv első felét ebbe a két és fél órába (ami egy Dűnéhez még így is kevés), így szinte megszámlálhatatlanul sok dolog maradt ki vagy kapott néhány sornyi összefoglalást (némelyik annyira keveset, hogy ha egy pillanatra nem figyelsz oda, máris lemaradsz róla), inkább Paul felnövéstörténetére, illetve anyjával való kapcsolatára szorítkoztak – nagyon helyesen. Merthogy hiába tűnnek fájónak vagy negatívumnak a fentebb felsorolt elemek hiányai és rövid magyarázatai, Villeneuve még ennek ellenére is képes a regényt és a világot nem ismerőknek érthetően összefoglalni a lényeget (mind a fűszer, mind a politikai viszonyok, mind pedig Paul jövőbeni sorsa többé-kevésbé tisztázva van, még ha ehhez a kompromisszumkötés érdekében meg kellett kurtítani a mondanivalót, a mögöttes tartalmat és a könyv fajsúlyos gondolatiságát), továbbá elérte azt is, hogy a laikusok és a regény rajongói is egy élő-lélegző univerzumként tekintsenek a 2021-es Dűnére. Mindezt úgy, hogy nagyszerű atmoszférateremtéssel (a jelenet, amikor az Atreides-ház katonái – azaz egy feudális rendszer elit hadserege – felsorakozva kántálja szinte elvakult fanatizmussal a bolygók és százmilliók sorsa fölött döntő uruk nevét, egyszerűen zseniális – egyúttal előre is vetíti a nemes érdekek és a hősies erkölcsök mögött megbúvó illúzióromboló, rideg valóságot), páratlan látvánnyal (a díszletek és a képi világ zokszó nélkül tökéletes – nem esik bele az öncélú, művészi maszturbáció posványába, ahogy manapság szokás), sőt, sokatmondó beállításokkal mesél (amikor Lady Jessica reményt vesztve, a sírás határán remegve áll a Bene Gesserit-hajó felszállásakor a ködben, vagy amikor Glossu Rabban szemléli az Arrakison sorakozó Harkonnen-flottát, akkor szavak nélkül is tűpontosan beleégnek az agyadba Herbert világának összetett karakterábrázolásai és nagyszabású, grandiózus tétjei).

Ez pedig több szempontból sem kis teljesítmény egy olyan adaptációtól, melynek alapanyaga olyan szinten fekszik rá az írásos történetmesélésre, hogy azt vizuálisan és verbálisan majdhogynem lehetetlen átadni mozgókép formájában. Villeneuve nem rohan sehová, bámulatos érzékkel építi fel a regényből megismert világot, nem rest a lehető legmélyebbre elmerülni benne. Hagyja kibontakozni annak egyetemes tulajdonságait, miközben merészen ahhoz a történetmesélési módszerhez nyúl, ami manapság nem elég, hogy kezd kiveszni Hollywood palettájáról, hanem egyenesen hatalmas nagy kuriózum: azaz bátran együttműködik a befogadóval, egyenrangú partnerként kezeli a nézőt, nem holmi agyatlan kezesbárányként, akinek úton-útfélen fogni kell a kezét és mindent a szájába kell rágni. És ebben a kontextusban nézve a film hiányosságai és sematikus kifejtései is félig-meddig megállják a helyüket. Pont ezek miatt hat élőnek, valódinak ez az univerzum, ezek töltik fel tartalommal az elhallgatott vagy csak ímmel-ámmal megmagyarázott részleteket – ránk bízza a hiányzó üres lyukak betömését, melyek így, hogy fantáziánk és képzelőerőnk használatára sarkallnak minket, sokkalta érdekesebbek, titokzatosabbak és misztikusabbak, mintha egyenesen a képünkbe mondanák őket. Az ilyesmitől manapság teljesen elszokott a közönség, de még ha valaki nem is ért egyet ezen okfejtésemmel, az vitathatatlan, hogy a 2021-es Dűne így is olyan eszközökkel dolgozza fel Herbert regényét, amelyek mostanság teljesen egyedülállóak egy hollywoodi filmben, egy több százmilliós blockbusterben meg főleg.

És akkor még mindig finom voltam. Valószínűleg nem vagyok egyedül azzal (a filmet övező imádatot és a rengeteg pozitív kritikát látva semmiképpen), ha azt mondom, hogy a 2021-es Dűnét nézve sorra köszönnek vissza azok a helyszínek, eszközök, fegyverek, karakterek, űrhajók, épületek és díszletek, amiket még gyerekkoromban láttam először, az első könyvet olvasva. Az Arrakis végtelen, narancssárga színbe burkolódzó homokdűnéi, a kéken vagy épp vörösen izzó pajzsok, a több száz, ha nem ezer űrhajóból álló flották, a bizonytalan, de már egyre határozottabb vezérré formálódó Paul, a robusztus alkatú, félelmetes hatalommal bíró Vladimir Harkonnen báró, a halálbiztos, minden mozdulatukkal legyőzhetetlenséget sugárzó Sardaukar-sereg, a brutális méretekkel rendelkező, pusztító erejű homokféreg és még tengernyi ismerős dolog elevenedik meg a szemünk előtt, valahogy úgy, ahogyan azt annak idején elképzeltük. A film maximális odaadással, hűséggel és hódolattal adja vissza az olvasottakat, szerény véleményem szerint a könyv rajongói összességében elégedettek lehetnek vele – a kisebb hibáktól és hiányosságoktól függetlenül végre megszületett az a méltó, mi több, lenyűgöző adaptáció, amelyre már hosszú idő óta epekedve és imádkozva vártunk. Ezek után mindenkit, aki olvasta és szerette a könyveket, csakis arra tudok biztatni, hogy ha törik, ha szakad, menjen el a moziba, fizesse ki azt a kemény kétezer forint körüli összeget, és nézze meg, támogassa a napról napra egyre nagyobb bizonyossággal elkészülő második felvonást. Mert amikor a film legvégén Chani a kamerába pillantva azt mondja, hogy „Ez még csak a kezdet”, az nem csupán a fejlődéstörténete első szeletéhez elérkező Paulnak, hanem nekünk, nézőknek is szól. Sőt, nekünk leginkább: gyönyörű, jelentőségteljes meghívás ez egy eposzi kalandra, egy monumentális mesére, melynek grandiózusságával a laikusok egyáltalán nem, de talán még a regényeket ismerők sincsenek teljesen tisztában. Az első epizód fényében egyáltalán nincs okunk aggodalomra – Villeneuve biztosított minket, hogy garantáltan le fog esni az állunk.

A 2021-es Dűne magasan az idei év legjobbja. Még úgy is, hogy ez az esztendő a filmes felhozatalt tekintve egy kupac gőzölgő fekáliához konvergál – legalábbis azok közül, amiket láttam.

21 hozzászólás

Hozzászólás

  1. A film messze legjobb jelenete egyébként szerintem a Sardaukar-kántálás, hangulatban, képben, stílusban.

  2. Tetszett a film nem mondom azt hogy rossz, de az is biztos, hogy “csak” a mai trendeket elégíti ki. Ami kb annyi, hogy legyen látványos és monumentális. Teszem hozzá a könyveket nem olvastam eddig, pótolni fogom.
    Ha már könyv adiptáció akkor fényévekre van a Gyűrűk Urától, ami 20 éves.

    • Mondjuk, ha nem szólna minden második jelenet minden ötödik percben a kamerába mosolygó Csaniról, aki az eredeti szöveg szerint Muad’Dib ágyasa, még csak nem is a felesége, lehet több fért volna bele az első részbe a gyönyörűen megkomponált félig-meddig állóképekből. Talán akkor sikerült volna megmutatni, valójában miért “állatok” a Harkonnenek, nem pedig egy jelenetben két kiabáló mondatot adni Rabban szájába, amitől egy szolga MEGIJED.

  3. Ma néztem meg, úgy, hogy semmit nem tudtam a Dűnéről. Hát meg is szereztem a könyvet. Arra amit láttam nincsenek szavak, annyira elkapott az atmoszférája, mondjuk Villeneuve-ban ezt imádom mindig. Elképesztő az egésznek a hangulata. Szerintem, ha elkészül a többi része, akkor egyben kultikus lesz. Így egyedül tényleg nem biztos, hogy mindenkinek megállja a helyét. Engem meg vett nagyon durván.

  4. “azaz bátran együttműködik a befogadóval, egyenrangú partnerként kezeli a nézőt, nem holmi agyatlan kezesbárányként, akinek úton-útfélen fogni kell a kezét és mindent a szájába kell rágni. És ebben a kontextusban nézve a film hiányosságai és sematikus kifejtései is félig-meddig megállják a helyüket”

    Ezzel mondjuk vitatkoznék. A filmben pontosan mindent kétszer mondanak el, kétszer mutatnak és kétszer csinálnak meg. Már csak az hiányzik, hogy egy sejtelmes hang a második után benarrálja: remélem figyeltél az előbb, ha nem, itt van még egyszer. Nevetséges.

  5. Megnéztem ezt a valamit, ami szerintem így ebben a formában még klasszikus filmnek sem nevezhető. Óriási csalódásként éltem meg. Ez nem egy koherens film, ez egy digitális képgyűjtemény. Olyan, mintha a könyv bizonyos oldalait animált képeskönyvben jelenítenék meg. Borzalmasan ügyetlen és öncélú megoldások vannak benne, Másfelől a trailerek konkrétan a teljes filmet leleplezték, egyetlen egy olyan jelenetet nem láttam, ami ne bukkant volna fel valamelyik előzetesben. A szövegezés néhol olyan, mintha egy húsz éves dramaturg-gyakornok írta volna buli után másnaposan, máskor meg betegesen próbál ragaszkodni a könyvhöz, szinte már szó szerint.

    A legnagyobb csalódás talán a Harkonnenek voltak. A Giedi Prime egy rossz vicc, Vadállat Rabban egy retardált, az agyonszopkodott Báró meg nagyjából a lepkefinggal egyenértékű karizmával bír. De talán még ennél is nagyobb gyalázat a két mentát megjelenítése: itt most vagy nem értette a rendező, hogy ki és mi egy mentát, vagy úgy gondolta, hogy a nézővel egyszerűbb lesz egy fejben számolós jelenettel megértetni a karakter “lényegét”. Piter de Vries konkrétan értelmezhetetlen figura, arra pénzt teszek, hogy aki nem olvasta a könyvet, annak fingja sem lesz, ki ez az agyhalott bohóc.

    Aki ezek után fikázza az 1984-es Dűnét, az kinevetteti magát.

  6. Pont olyan mint a LotR filmek, rajongók, de csak aki olvasta és annyira nem szopódott be az univerzumba, annak is csodálatos élmény, aki meg nem, az valami kényszeredett kívülálló feszengéssel nézi, hogy a sok tündeimádó mit össze tud hisztériázni! XD

    A Dűne zseniális, mint könyv adaptáció, nálam sorra jöttek elő a nevek, a mondatok, ahogy néztem a jeleneteket. Egy egy akciónál, amiben amúgy nagyon jó a rendező, extra töltést kap a szitu, az is, ami a könyvben csak pár mondatban volt leírva. A lassú jeleneteknél meg minden unalom nélkül az ember ringatózik az érzésekben az élményekben, tudja hogy a szereplők mit éreznek, mert a gondolatok ott visszhangzanak a fejében..

    Aki meg nem olvasta a könyvet, az meg a felét végig unatkozza, a körmét az orrát, telóját piszkálgatja, mert sajnos mint filmes feldolgozás, mint konkrétan a mozi műfajhoz illesztés, sajnos ilyen formán majdnem bukás.
    Ha lesz második rész, és úgy tűnik, hogy szerencsére lesz, az azokon múlik, akik olvasták a regényeket és hajlandóak voltak a moziba is beülni.

  7. Egyébként neked hogy tetszett a film, Martin?

  8. Szerintem nagyon korrekt lett. Látvánnyal, story-val, színészi játékkal (színészválasztással), zenével, hangokkal, hangulattal. Teljesen visszahozta nekem a könyv hangulatát (amennyire emlékszem).
    Korrekt lett. Örülök neki. Logikus a 2 rész nem lenne kidolgozva egyébként.
    A LOTR párhuzamot értem is meg nem is. Az egy rendkívül igényes feldolgozása volt a könyvnek és megérdemelte a 3 részt, hiszen vagy 1000 oldal. Az extended verziók méginkább, csak olya részek voltak benne, ami a könyvrajongóknak s**gnyalás volt. Apró de hangulatos részek. A Hobbittal ellentétbe, ami egy szégyen lett.
    Na de többet írtam a LOTR-ról mint a Dune-ről.. Abbahagytam.

    2
  9. Olyan is lett? Miért, milyen lett? Minden idők egyik legjobb sci-fije. Ha lecserélnénk benne bizonyos trükköket arra, ami ebben az újban van, tökéletes film lenne.

  10. Ez a Dűne nekem eddig teljes egészében kimaradt…. a regény és az előző filmek is.

  11. Mondjuk úgy 2 héttel ezelőttig a filmet csak Dune-ként emlegették, erre nemrég már Dune Part 1-ként hivatkoztak rá egy hivatalos interjúban, pedig nem hivatalos tartalmakból gyakorlatilag kezdettől fogva tudni lehetett, hogy ez csak “egy rész” lesz. Most meg már több forrás is bőszen hangoztatja, hogy ez lesz a következő Star Wars vagy Lord of the Rings trilógia.