MOTOGP 14 (PLAYSTATION 4)

Azt szeretem leginkább a játéktesztelésben, hogy egy rakás olyan címet lehetőségem nyílik megismerni, amelyeket magamtól sosem próbáltam volna ki. Noha elég régóta megvannak a kedvenc zsánereim, ennek ellenére szeretek új stílusokba is időről-időre belekóstolni (na jó, kivételt képeznek a sportjátékok). Most jött el az ideje, hogy végre a MotoGP sorozattal is megismerkedjek, ugyanis hozzám került tesztelésre az idei felvonás. A 14-es sorszámmal ellátott epizód már PS4-re is ellátogatott (e verzió alapján készült a cikk), és egyben ez a széria első olyan része, amihez szerencsém volt. Ebből kifolyólag nem arra hegyeztem ki a bemutatót, hogy miben nyújt többet a [b]MotoGP 14[/b] az elődjeinél, pusztán a zöldfülűként szerzett élményeimet és tapasztalataimat fogom megosztani.PlayStation 4 ide vagy oda, azért szeretnék gyorsan “megnyugtatni” mindenkit, hogy gyakorlatilag csak névlegesen van szó újgenerációs változatról. Ha valakit leültetnének a játék elé, valószínűleg nehezen tudná megmondani, hogy a PS3 vagy a PS4 verzióról van-e szó (talán nem túlzás azt állítani, hogy olykor még a [URL]https://twitter.com/TheWalkingDuke/status/483276643927351296]PS2 szintet is eléri[/a]). Bár őszintén szólva elsőként nem ez sokkolt le, sokkal inkább az, hogy a kezdőképernyőre érve, az “Options” gomb megnyomása után konkrétan 7 perc 27 másodpercig töltött a játék (igen, lemértem). Bár lehetséges, hogy ekkor még valamennyi adat telepítésre került, azért némileg tartottam tőle, hogy ezt mindig végig kell majd várnom. Szerencsére a legközelebbi indításnál már nem került erre sor, de azért a későbbiekben is érezhetően sokat töltött a program.
[YOUTUBE]8nQiqyUd5oA[/YOUTUBE]Végre eljutottam a tényleges játékig, ami első körben felajánlotta, hogy szöszöljek egy keveset a virtuális motorosom kinézetével. Itt viszonylag részletesen testre szabhatod az emberkédet, legalábbis ami a ruhát illeti, a többi meg nem számít, hiszen úgyis végig bukósisakban leszel. Örömmel konstatáltam, hogy ami a látványnál lemaradt, azt a tartalomnál azért igyekeztek visszapótolni a fejlesztők. A betanító rész lezavarása után (amit mindenképpen csinálj végig, ha neked is ez az első találkozásod a MotoGP-sorozattal) rögtön egy csomó játékmódból válogathatsz kedvedre, és akkor a multiplayer szegmensről még nem is beszéltem. Bemelegítésképp rögtön felállhatsz a rajtrácsra, indulhatsz Grand Prix-versenyen valódi és saját motorossal egyaránt, vagy akár rögtön részt vehetsz nagyobb volumenű bajnokságon is. Ezekkel még azonban nem ért véget a lista, hiszen egyengetheted a saját karrieredet, valamint újra átélhetsz megtörtént eseményeket a 2013-as szezonból (ha nem szoktál kihagyni egy közvetítést sem, ezt imádni fogod). Emellett kihívhatod a MotoGP történelmének legnagyobb bajnokait, és persze kötelező jelleggel megkapod az időmérőt is.A végére hagytam a kedvencemet, a Safety Car módot, amely – ahogy a neve is elárulja – a négykerekűek szerelmeseinek kedveskedik egy kicsit. Motoros játék lévén persze ne várj ettől túl sokat, igazából csak egy jópofa apróságról van szó, amelynek keretében egy M4-es BMW-vel körözgethetsz kedvedre a pályákon. Még ha meglehetősen fapados is ez a mód (és itt most főként a kezelésre gondolok), többször azon kaptam magam, hogy beültem a volán mögé néhány perc erejéig.A mai trendeknek megfelelően a MotoGP 14 is tapasztalati pontokkal jutalmaz az elért eredményeidért. Gyakorlatilag minden verseny után kapsz XP-t (feltéve, hogy elég jó helyezést értél el), a szintlépésekkel párhuzamosan pedig új tartalmak is elérhetővé válnak. Felállhatsz a rajtrácsra más csapatok színeiben, többféle sisakot adhatsz a motorosodra, emellett pedig extra képek és videók is megnyílnak.Ha pedig már szóba jött a fejlődés, mindenképpen szeretnék kitérni a karrier módra, amit kezdőként igencsak hasznosnak találtam. Ez nyújtja ugyanis a legjobb lehetőséget arra, hogy lépésről-lépésre szelídítsd meg a motorokat, hiszen kezdetben a gyengébb, Moto3 kategóriában versenyezhetsz. Itt még kevésbé kell amiatt aggódnod, hogy egy apró gázfröccstől elszabadul alattad a motor, így aztán sokkal több teret kapsz gyakorolni. Ahogy fokozatosan éred el az egyre jobb eredményeket, persze úgy válnak elérhetővé a durvább gépek is, de addigra már elegendő tapasztalattal fogsz rendelkezni ahhoz, hogy boldogulj velük.
[YOUTUBE]EFYcfkBPNGk[/YOUTUBE]Most már igazán illene rátérnem magára a motorozásra, elvégre mégiscsak erről szól a játék. Első körben az lepett meg nagyon, hogy teljesen kezdő létemre milyen barátian bánt velem a MotoGP 14. Először persze elég sokat bénáztam, de viszonylag rövid idő alatt eljutottam arra a szintre, hogy esések nélkül motorozzak a pályán. Szépen lassan kezdtem ráérezni, hogyan haladjak a megfelelő íven, mikor gyorsítsak ki vagy éppen lassítsak a tempón. A főleg autós játékokhoz alkalmazkodott kezem fokozatosan szokott hozzá a kétkerekűekhez, aminek köszönhetően egyre több segítséget kapcsolhattam ki, és ezzel együtt egyre jobban kezdtem élvezni a versenyeket. A játék igazi szépsége pontosan itt bontakozik ki: kénytelen vagy minden egyes pillanatban koncentrálni, ha nem akarod elbukni a jó helyezést. A folyamatos fókusz, amit a MotoGP 14 megkövetel segítségek nélkül, hihetetlenül intenzívvé és szórakoztatóvá (na meg fárasztóvá!) teszi még a néhány körös futamokat is.A különféle rásegítések kapcsolgatásával azért érdemes csínján bánni, a kezdőknek pedig inkább hozzá sem nyúlni eleinte, hacsak nem akarnak egyfolytában a földön csúszni. A mostanában oly divatos visszatekerés itt is jelen van, szóval egy verseny alkalmával többször lehet korrigálni az esetleges bénázást, aminek én speciel örültem, de a hardcore arcok természetesen bármikor kikapcsolhatják az opciót.Ha közéjük tartozol, és már könnyedén felmosod a padlót a gépi ellenfelekkel, természetesen mindig adott a lehetőség, hogy nyakadba vedd a világot, és másokkal versenyezz online. Az igazi móka itt vár, illetve ha a közeli ismerőseid közül találsz valakit, aki hajlandó száguldozni veled, akár osztott képernyőn is játszhattok.Mivel a gyorsasági motorversenyzés nem tartozik abba a kategóriába, amely csak úgy ontja magából a jobbnál-jobb alkotásokat, ezért a legelszántabb MotoGP-rajongók gyűjteményében mindenképpen ott a helye a MotoGP 14-nek. Nem lenne azonban fair, ha pusztán ennyi indokot hoznék fel mellette, ugyanis tényleg egy tartalmas programról van szó, amely még a kezdőkkel is nagyon barátságos. Néhány óra játék már elég, hogy ráérezz a dolgok menetére, és elkezd felfedezni a sportág szépségeit – még akkor is, ha korábban semmi tapasztalatod nem volt.Ha odáig vagy a MotoGP-ért, akkor érdemes már most beszerezned, hiszen egy darabig biztosan nem találsz ennél jobb szoftvert a témában, ha pedig minimálisan foglalkoztat a téma, repülj rá később olcsóbban.(A játékot partnerünk, a Magnew Kft. motorosai hozták tesztelésre, köszönjük! Megvásárolható – PS3-ra is – támogatónk, a [URL]http://www.konzolokszervize.hu/productlist.php?platform=&name=motogp+14]Konzolok Szervize[/A] budapesti boltjaiban, vagy rendeld meg a linkre bökve webshopjából!)
Hozzászólások
Legyél részese a közösségi beszélgetésnek!
Kommentáláshoz be kell jelentkezned a PSC fiókodba.
