MIO: Memories in Orbit (PS5, PSN)

Posztapok metroidvania sci-fi egy AI vezérelt űrhajó és emlékeink romjain.

Hogy miként viszonyulunk majd a francia Douze Dixièmes stúdió sokak által várt játékához, az nagyban függ attól, hogy mit várunk el 2026-ban a műfajtól. Ismétlem magam, de a metroidvania talán a leginkább túlhasznált játékos műfajjá lett mostanra az indie szcénában, tucatra kapjuk az egyre hasonlóbb, jobbára oké, de többnyire annál nem jobb címeket, amelyek eltanulják ugyan a receptet, de kevés új játékmechanikával gazdagítják azt. A MIO: Memories in Orbit bár maga sem újítja meg a nagy elődök által kijárt utat, jelesre vizsgázik szinte mindenből, amiért a klasszikusokat is kedveljük.

Mi vagyunk MIO, és épp felébredünk – tudjuk, ismerős. Körülöttünk kihalt tájak, életünkre törő ellenségek, valamint egy egyre bővülő, különböző szintekből felépülő ökoszisztéma. Ezúttal egy űrhajó, amelynek AI programja összeomlott, a robotok vagy elromlottak, ellenségesek, vagy pedig visszavonultak a biztonságosabb területekre. Mi azonban küldetéssel aktiválódtunk: keressük meg a központről lecsatlakozott mesterséges intelligenciákat, hogy azokat újra aktiválva visszabootoljuk az egész kócerájt. Ehhez be kell járjuk az egész űrhajó területét, újra kinyitni és aktiválni a különböző ajtókat, lifteket, egyéb mesterséges programokat, valamint leküzdeni a minden védelmi funkcióval ellátott, életünkre törő robotokat, amelyek, ahogy haladunk előre, egyre nagyobbak és több fázisban támadnak.

Nehézségre ugyanazzal találkozunk, mint a legtöbb metroidvania esetében: fokozatosan fejlődünk, gyűjtögetünk, hogy upgrade-eljünk, itt úgynevezett nacre pontokból, és először a max életet, majd, ha akarjuk, különböző páncélokat és képességeket aszerint, hogy milyen stílusban játszunk. Szeretnénk masszívabb páncélt, vagy inkább több sebzést, esetleg megkönnyíteni magunknak a védekezést – mindenre van build, ha elég kitartóak vagyunk. A fejlesztésekhez a pontokat a világban elszórva kereshetjük, vagy vásárolhatunk belőle a vendor robottól, ha megkeressük elveszett segédeit, egyre nagyobb választékból.

A fejlődési rendszerünk a szokottnál kicsit körülményesebb, ugyanis a megszerzett eszközeink felhasználásához véges tárolóhely kapacitást kapunk MIO testében. Ez azzal is jár, hogy nem csak azt kell állandóan mérlegelnünk, hogy több életre vagy erősebb ütésekre, esetleg speciális kombók adta bónuszokra van szükségünk, de gyűjtögetnünk kell a tárhely bővítéséhez szükséges nyersanyagokat is. Ezek szintén a vendornál, vagy a világban találhatók meg, hasonlóképp a további rejtett helyeken fellelhető egyéb kütyükhöz, kulcsokhoz és más hasznos holmikhoz. A map kisebb előrehaladást követően már rendelkezésünkre áll, és minden alkalommal, amikor elhalálozunk, vagy önként csatlakozunk az egyik központi hubhoz, automatikusan updateli magát a legutóbbi mentés óta felfedezett új területekkel.  Fontos azt is észben tartani, hogy egy-egy sikertelen menetet követően nemcsak az ellenségek spawnolnak újra, de a rununk alatt gyűjtött nacre pontok is mind elvesznek. Ennek elkerülése végett érdemes figyelni és megjegyezni a különböző kristálygépek lelőhelyeit, amelyek segítségével a megszerzett, folyékonyként titulált pontokat permanens kristállyá alakíthatjuk, így nem kell többé aggódnunk értük. Hasonlóan szórványos módon fellelhetők források, ahol vissza tudjuk tölteni az életpontjainkat, kezdetben szintén nacre-ért cserébe, de egy gyors (és ha rám hallgattok prioritás) fejlesztést követően már ingyen is.

Ami az egész játékélményt összefogja, az a tökéletes fejlesztési bravúr, amelynek köszönhetően minden letisztult, követhető, jól skálázott. Minden alkalommal, amint megunnám az egészet, megdobnak egy újabb felfedett területtel, egy következő feattel, ami segít a további haladásban, legyen az egy parry gomb, egy külső felületekre rácsatlakozás, vagy azokról elugrás esetében energiánk visszatöltését biztosító képesség, vagy csak szimplán egy újabb történetdarab. Ez utóbbiak főleg a korábban elesett robotok belső memóriáinak és utolsó küldött üzenetinek böngészése által, vagy néhány régi világból maradt tárgy megismerésével kirakózhatók, de mint minden jó metroidvania esetén, itt is érdemes a különböző bossokra is figyelni.

A MIO semmit nem rág a szánkba, de ügyesen átgondolt, melankolikus világa van, melynek gyöngyszemei a különböző pályarészeket és titkos helyeket őrző nagy és/vagy minibossok. Az ellenük való csata fokozatosan egyre izzasztóbb, de többnyire két-három fázisból álló ütközeteink során egyrészt jól megtanít az adott új képességeink használatára, másrészt figyelmesebb játékosok számára mindig árulkodó lehet a teljes cselekmény hátteréről is. Nincs konkretizálva számunkra, mi romlott el a hajón, miért csatlakozott le az Ark-ról az összes program, de ennek kiderítése és helyrehozása van olyan izgalmas, mint bármely sokadik fantasy körítés, amit a hasonló címekben többnyire alibi szinten biztosítanak.

Azért kezdtem azzal, hogy a MIO fogadtatása hozzáállás kérdése, mivel a játék nagyszerűsége (merthogy a MIOnagyszerű), szerintem főleg hangulatában keresendő. Még a szkeptikusabb játékosok is egyből felteszik kezüket, amint felcsendül az első megrendítően érzelmes zene, vagy felpörgeti őket egy-egy epikusabb taktus, esetleg a francia képregények vizualitását tökéletesen megidéző pálya- és karakterdesign nyeri el tetszésüket. A nehézség pedig kezdetben okozhat ugyan gondot, de egy-két alkalom után már könnyedén ráhangolódik az ember. Kitartásunknak meglesz a jutalma, a játék ugyanis nemcsak sima, de egy secret endinget is tartalmaz, már ha képesek vagyunk azt is teljesíteni.

Korai még az év legjobbjairól beszélni, amikor a tavasz sem érkezett meg, ám ha indie téren beszélünk, én egy top helyezést már most magabiztosan lefoglalnék a MIO: Memories in Orbit számára. Nem csak a metroidvania műfaján belül nagy teljesítmény, de minden téren jól átgondolt, közel tökéletes játékélmény, ami egyszerre hasznosítja a korábbi elemeket és keveri őket valami izgalmas mással, társítva mindezt művészi értékű megvalósítással, és egy jól belőtt nehézségi skálával. Akik visszafogták magukat az év eleji költekezésben, azoknak innen is üzenem, megjött az első olyan cím, amin spórolni már nem érdemes.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)