Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

MARVEL’S GUARDIANS OF THE GALAXY (PS4, PS5)

Csillagközi ungabunga.

(A teszt a PlayStation 4-es verzió alapján készült.)

A Square Enix legújabb marveles videojátékának, a Marvel’s Guardians of the Galaxy-nek nem volt túl jó ajánlólevele – és akkor még finoman fogalmaztam. Az egész ott kezdődött, hogy a tavaly ősszel, szintén a kiadó gondozásában megjelent Marvel’s Avengers óriásit bukott (ha érdeklenek a részletek, kattints bátran IDE), annak ellenére is, hogy a manapság szinte az összes iparágat leuraló, csúcsán lévő képregényes-szuperhősős mánia miatt aligha létezik hálásabb feladat és nagyobb aranybánya a köpönyeges héroszok megjátékosításánál. Aztán folytatódott azzal, hogy a stuffról kidobott előzetesek sem voltak valami meggyőzőek: egyrészt a grafika és az animáció miatt sokan egy mobiltelefonokra készített budget-játékot vizionáltak, másrészt, ha az előbb említett Bosszúállók game nem vetett volna így is nagy árnyékot a Guardiansre, akkor megtették a népszerű Galaxis őrzői filmek, amelyekhez képest a játék csupán egy olcsó utánzatnak érződött. (És itt nem arra gondolok, hogy a game főszereplőnek kinézetében nem lehetett felfedezni a moziban látható karaktereket – egyébként sem vagyok híve ennek a szerintem logikátlan megoldásnak.) Szó, ami szó, a Guardians of the Galaxy nem született túl szerencsés csillagzat alatt – de, ahogy a mondás tartja, még a vak tyúk is talál szemet. Márpedig az Eidos-Montréal (a Deus Ex: Human Revolution és a Shadow of the Tomb Raider alkotói, de ők fejlesztették a 2014-es Thiefet is) megcsinálta a tutit: a Guardians nemcsak, hogy rácáfolt az előzetes kétkedésekre, de minden szempontból az idei év legnagyobb meglepetése lett videojáték-fronton. Az ember egy olyan kolosszális bukás után, mint az Avengers, hajlamos azt hinni (mivel ugyancsak a Square Enix felelős a kiadásáért), hogy a galaxis legnagyobb S-fejeinek kalandját is ugyanaz a csapat hozta össze, pedig nem, sőt, az Eidos-Montréal srácai (miután az újvonalas Lara Croft trilógiájának befejező részével nem sikerült megugraniuk az előző két felvonás színvonalát) nem csak önmagukat, de a mostanság bemocskolt, viszont alapvetően kifejezetten jó hírnevű Crystal Dynamics teamjét is felülmúlták.

A Marvel’s Guardians of the Galaxy tehát leveti a filmes köntöst, és inkább a képregényekből merít, azokon belül is a Dan Abnett író vezényletével annak idején zajos sikert aratott 2008-as újragondolásból – a főszereplők külsejétől kezdve a füzetekben látható bolygókon, helyszíneken, gonosztevőkön és a galaxis védelmezésére felesküdött csoportokon át a kisebb-nagyobb kikacsintásokig bezárólag. A tét szokás szerint az egész világegyetem, amelynek biztonsága és megmentése rajtunk, illetve öt fős csapatunk vállán nyugszik: a sztori őrületes tempót diktál, a galaxis színe-java helyet kapott benne (gondolok itt a már a filmekben is szereplő Tudástérre vagy a Nova Hadtestre), akciót akció követ, és a játékost olyan erővel viszi magával a remekül megszerkesztett narratíva, hogy fel sem merül benne a gondolat, hogy a megjelenés előtt milyen negatív véleményei voltak az alkotásról. Az előítéletek hamar elpárolognak, helyüket pedig átveszi az önfeledt szórakozás, az izgalom, a heves lelkesedés és a tudat, hogy valami igazán grandiózus csillagközi bulinak vagyunk a részesei. És ezt az érzést a cselekmény fordulatai (nagy dolgokra azért nem kell számítani, de tartalmaz egy-két meglepő pillanatot), a remek poénok (amelyek egyáltalán nem zökkentenek ki a sztoriból, mint ahogy a Marvel-filmek többsége teszi mostanában) és a megható, érzelmes jelenetek teszik teljessé. A karakterek hozzák a formájukat: talán utoljára Grand Theft Auto V-ben hallottam ilyen sok párbeszédet. A főszereplőknek be nem áll a szája, folyamatosan pofáznak, hol komoly, hol komolytalan eszmecseréket folytatnak egymással, vagy oltogatják a másikat. Mindőjük közül leginkább Draxet emelném ki, aki minden szempontból a toppon van, poénjai sokkal ütősebbek és viccesebbek, mint a filmekben (úgy, hogy már azokban sem volt piskóta a figura). Egyszerűen sosincs csend, a karakterek többet beszélnek, mint a két The Last of Us és az összes Uncharted-epizód szereplői összesen, és ezt, valamint azt figyelembe véve, hogy nem csupán minden cselekedetünkre, hanem a különböző helyzetekre, szituációkra, eseményekre is reagálnak, elengedhetetlen volt a minőségi forgatókönyv és a színvonalas szinkron.

A fejlesztők komolyan is vették a dolgot. Parádés szinkronszínészeket szerződtettek a munkára, mindegyikük profi módon végezte el a feladatát. Elképesztő mennyiségű párbeszéd kapott helyet a játékban, az pedig dicséretre méltó, hogy ezeket milyen remek minőségben sikerült prezentálni – még amikor két küldetés között a főhadiszállásunkon (azaz a csapat űrhajóján) pihenjük ki fáradalmainkat, akkor sincs egy csendes pillanat sem, akár a pilótafülkét, akár társaink szállását keressük fel, vagy ha valami zenét kapcsolunk a menő, beépített retro magnón. Oh, majdnem elfelejtettem: a fejlesztők egy ötletes, bár a végkifejletet nem befolyásoló dialógusrendszert implantáltak a játékba, amelynek keretein belül néha-néha a nekünk tetsző opciót kiválasztva reagálhatunk társaink kérdéseire vagy kommentjeire (partnereink adott lelkiállapotáról, irántunk érzett bizalmukról vagy kételkedéseikről gyakran szöveges információt is kapunk), de az sem ritka, hogy olyan döntéshelyzetek elé állítanak minket, ahol a két választható lehetőség kettő, egymástól eltérő következményt eredményez. Mint írtam, ettől a történet még ugyanoda fut ki, azonban a cél felé két külön ösvény vezet. Példának okáért: a játék egy pontján döntenünk kell, hogy Grootot vagy Rocketet akarjuk-e eladni a kegyetlen harcosnak és a galaxis mindenféle szegletében élő különleges lények gyűjtőjének, Lady Hellbendernek. Remek megoldás, hogy bármelyik utat választjuk is, teljesen más típusú feladatot kell megoldanunk utána. Persze mindkét cselekedetnek ugyanaz lesz a vége, az úrnő ugyanúgy megorrol ránk, mégis kétféle módon érhetünk célba – és ezekért a pillanatokért, ha nem is vitathatatlanul, de azért megéri még egyszer végigvinni a játékot!

Apropó zenék és harcok: az alkotók rengeteg fülbemászó, főleg a nyolcvanas évekből származó slágert pakoltak a stuff alá, amelyek már önmagában hozzák magával a kiemelkedő státuszt az értékelésnél, viszont ezek a dalok nem csak úgy tessék-lássék módon vannak odaszúrva, hanem fontos szerepük van a játékmenet során. Ez az általunk terelgetett Star-Lord ultimate-képességének aktiválásánál nyer értelmet, amikor is főhősünk a magasba emeli walkmanjét, magához hívja társait, és egy szintén általunk kiválasztható lelkesítő beszéd felmondása után megszólal egy ütős zene, például az Iron Maidentől, a Wham!-től, a Twisterd Sisterstől, a Mötley Crüe-tól vagy a KISS-től, mi pedig rövid ideig tartó végtelen életcsíkkal és korlátlanul használható speciális képességekkel irtjuk a rosszfiúkat a halhatatlan nóták ritmusára. Zseniális percek ezek, hatalmas nagy adrenalinbomba az egész, többé-kevésbé még a kissé egysíkú játékmenetet is megmenti. Mert ugyan a harc dinamikus és látványos, összességében tényleg jól működik, ugyanakkor a küzdelmek folyamatosan ismétlődnek, és általában kimerülnek a hullámokban ránk támadó ellenfelekben.

Ahogy korábban is utaltam rá, csak és kizárólag Star-Lordot fogjuk irányítani, Gamorát, Rocketet, Draxet és Grootot a mesterséges intelligencia vezérli, de mindenkinek megvannak a maga különleges képességei, és harc közben mindegyiküknek adhatunk utasításokat ezen kvalitások elsütésére (ezekből – amiket apránként lehet feloldani – összesen négy van), amelyek minden társunk esetében specifikusak, kifejezetten igazodnak a személyiségükhöz. Gamora dupla karddal kaszabolja szét a gazembereket, Rocket a robbanószerekben és a saját maga által összerakott fegyverarzenáljának használatában jeleskedik, Drax emberfeletti nyers erejét veti latba, Groot pedig gyökereivel fogja le vagy csapja szét őket. Star-Lordnak ott van a két, mindig megbízható sugárvetője, ami nem csupán lézernyalábok, hanem fagyasztó, sokkoló vagy épp égető lövedékek kilövésére is alkalmasak. Emellett a pályákon felfedezhető alapanyagokból további módosításokat is végrehajthatunk a különböző zegzugokban elhelyezett munkaasztalokon – és akkor konkrét sebzésfajtákra érzékeny (van, akit fagyasztással, van, akit árammal lehet hatékonyabban elintézni), vagy a látványos gyorskivégzésekről (egy jókor megnyomott gombkombináció során az egész csapat egyszerre osztja a pofonokat az ellenfélnek) még nem is beszéltünk.

Valószínűleg a fejlesztők is érezték, hogy ezek nélkül az „extrák” nélkül hamar monotonná válhat a játék, és bár a harcok tényleg egy kaptafára épülnek, az összecsapások hangulata mégis képes fenntartani a felhőtlen szórakozást – még ha a gyakori glitchek és bugok bele is rondítanak egy kicsit az összképbe. Mert a Guardians of the Galaxy remek kis játék, de sajnos egyáltalán nem hibátlan. Előfordul, hogy többször is vissza kell tölteni egy adott pályaszakaszt, mert harc után beragad a játék, vagy nem nyílik ki egy ajtó (ilyenkor esélyes, hogy hosszú percekig fogsz barangolni azzal a hittel, hogy nem találtál meg egy továbbjutáshoz szükséges tárgyat – hidd el, ilyen esetben inkább azonnal kezdd újra az aktuális checkpointtól), de az sem ritka, hogy akadozni kezd, amikor túl sok NPC van a pályán, illetve hogy az interakció gombja a képernyőre fagy, amin szintén csak a visszatöltés segíthet. A dolog pikantériája viszont az, hogy a játék egyébként iszonyatosan sokat tölt, ami így 2021-ben több mint bosszantó. Továbbá a grafikai beállításokra sem árt odafigyelni, mert noha Guardians alapvetően szép, színes és gazdag látványvilággal operáló cucc, ezen a téren a „valamit valamiért” elve érvényesül. Azaz, ha a Quality módot választjuk, akkor a grafika részletesebb lesz, viszont nyugodtan felkészülhetünk a sűrű laggolásra, a Performance-nél pedig a homályosabb textúrákra, igaz, ebben az esetben legalább nem akad be a játék úton-útfélen.

Jól lehet, a Guardians of the Galaxy a hibáival együtt is egy tisztességes, sőt, klassz játék lett – mert van bőven benne annyi pozitívum, amely kompenzálja a fentebb felsorolt gondokat. Nagyjából 15-20 órás szavatosságot ígér (ebben természetesen benne van a játéktér minden apró szegletének bejárása, a rejtett örvények felfedezése és a rengeteg extra cucc megszerzése), adrenalinpumpáló küzdelmeket, frappánsan megszerkesztett karaktereket, nevettető párbeszédeket, örökzöld zenéket. A játékban szereplő fiktív, nyolcvanas évekbeli heavy metal zenekar, a Star-Lord (ami után Peter Quill elnevezte magát) még a valóságban is megalakult, és egy teljes albumot vettek fel csak a játék kedvéért – hallgassátok meg, brutál jó lett! És van még valami a Guardiansben, melyet a sokat szidott Avengers sosem tudhatott magáénak: alázat és odaadás. Minden pillanatán érezni az alapanyag beható ismeretét, hogy rajongók készítették rajongóknak, mindenféle görcsös erőlködés nélkül. Nem fullasztják meg a nagyra törő ambíciók, nem szakad össze a nagyotmondás alatt, csak simán el akar varázsolni és elszórakoztatni. Nem kellett ehhez más, csak egy hozzáértő csapat, aki a helyén kezeli az alapötletet és tiszteletteljesen festi vászonra az elképzeléseit. Ennyire egyszerű.

(A játékot a Cenega Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban PS4-re vagy PS5-re, vagy a linkekre kattintva meg is rendelhető.)

Pozitívum(ok)

  • Mérhetetlen tisztelet és odaadás az eredeti alapanyag felé; a hibák ellenére szórakoztató és lebilincselő játékmenet; felülmúlhatatlan karakterek, felülmúlhatatlan humor, felülmúlhatatlan zenék

Negatívum(ok)

  • Gyakori glitchek és bugok egész garmadája; ismétlődő harcok; PS4-en hosszú töltési idők
8/10
Látványosság:
Játszhatóság:
Szavatosság: Kiemelkedő
Zene/Hang: Kiemelkedő
Hangulat: Kiemelkedő

martin beleszól:

10 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Komolyan vehetetlen ezzel a hacoló mosómedvével (is)…. számomra már a film is rejtély volt… hogy ez a zagyvaság kit érdekel…

  2. Ez a grafika szerintem megérdemelt volna egy kiváló minősítést.

  3. A videók alapján egy jó körítéssel megtoldott, de nagyon unalmas csihipuhinak tűnik, de a teszt eskü meghozta a kedvem. 🙂

    • Mindenkit, aki kételkedik ebben a játékban, csak arra tudok biztatni, hogy ne higgyen az előzeteseknek, és nyugodtan próbálja ki a cuccot. Merőben más játszani vele és megtapasztalni az élményt, mint videókat nézni róla.

      1
  4. Három küldetést próbáltam ki PS5-ön, meglepően jópofa game, nem is néz ki rosszul. Én örülök, hogy nem a színészek arcát kapták a figurák.

    1