Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

LOST JUDGMENT (PS5, PS4)

Éljenek a kiálló szögek!

(A teszt a PlayStation 5-ös verzió alapján készült. A japán nevek, helyek és kifejezések átírásakor a Hepburn-féle módszert alkalmazom, a névsorrendnél pedig az eredeti, japánt követem.)

Az iskolai fizikai és lelki, rendszeres bántalmazás és zaklatás – idegen szóval bullying – korunk egyik égető problémája. Nem is azért, mert most terjedt el igazán, hanem mert a társadalmi és tudományos fejlődések miatt egyre inkább fel tudjuk térképezni messzemenő, káros következményeit. Továbbá, az internet miatt egyrészt könnyebb értesülni az ilyen esetekről, másrészt viszont pont emiatt még súlyosabb tud lenni a bántalmazás. A bullying jelensége mélyebb társadalmi problémákról árulkodik: olyanokról, amik egyáltalán engedélyezik és lehetővé teszik azt, hogy azok, akik eltérnek bármiben is a normáktól, áldozatok legyenek. Az ilyen esetekben az iskoláknak, a tanároknak és még a szülőknek is szerepe és felelőssége lehet, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni. A bullying a leggyakrabban csoportos, de a gyötrelmek élén mindig egy „vezér” áll, aki elég gyakran saját elfogadásbeli problémákkal küzd, vagy ő maga is valamiféle bántalmazás áldozata. Magyarországon például pont nemrég jelent meg a médiában, hogy nagy eséllyel iskolai zaklatás miatt lett öngyilkos egy 16 éves fiú Vaján. Nálnunk ugyan nincsenek pontos statisztikák, évente 20-nál több fiatal öli meg magát, amiben az ilyen jellegű nyomások is közrejátszhatnak. Arról, hogy mennyire nem bevett szokás nálunk erről beszélni, az is árulkodik, hogy alig találni korcsoportokra bontott statisztikát úgy, hogy míg általánosságban kevesebben lesznek öngyilkosok, a fiatalok körében egyre többen Japánban 2019-ben 317 gyerek lett öngyilkos, bár csak az esetek 1 százalékánál határozták meg okként a bullyinget – ez a szám azonban nagyobb is lehet, ugyanis ugyanabban az évben 723 olyan esetet regisztráltak, ahol súlyos fizikai vagy pszichológiai sérüléseket okozott az ilyen fajta bántalmazás, míg összesen több mint 610 ezer bullying esetről beszélhetünk. A Lost Judgment ezt a témát dolgozza fel meglepő érettséggel, beleiktatva egy izgalmas krimibe úgy, hogy ne csak szórakoztasson, de el is gondolkodtasson.

Hősünk ismét Yagami Takayuki, aki egykor ügyvéd volt, most viszont már magánnyomozóként tengeti létét, barátjával és kollégájával, Kaitoval. Főhadiszállásuk Kamurucho negyedében van, ami Tokió valódi szórakozó- és piroslámpás negyedéről, Kabukichoról van mintázva – ezt a helyszínt, ahogy az előző epizódban, a Judgmentben, most is alaposan be lehet járni, tele van tennivalókkal és kihívásokkal, de a történet érdemi része az új terepen zajlik. Duónk két cimborája, a számítástechnikai géniusz, Tsukumo Makoto, valamint az egykori tolvaj, Sugiura Fumiya a kikötőváros Yokohamában alapítottak saját detektívügynökséget, és egy igazán kényes ügy miatt meghívják szakértő hősünket Isezaki Ijincho negyedébe, ami a Yakuza: Like a Dragon játékosoknak lehet ismerős.

A csapatot egy iskolaigazgató azzal bízza meg, hogy derítsék ki, zajlik-e zaklatás az iskolában, és ha lehetséges, próbálják ezt ne csak megakadályozni, hanem meg is előzni – utóbbi kitétel jelenti az igazán nagy kihívást, ezért is vontak be minket is az ügybe. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy pár évvel ezelőtt feltehetőleg zaklatás miatt öngyilkos lett egy diák az iskolában, bár a bíróság és egy független vizsgálóbizottság később arra az eredményre jutott, hogy nem történt bullying. Napokkal a megbízás előtt pedig Yagami egykori munkahelye, a Genda ügyvédi iroda – akiktől gyakran kap megbízásokat – egy rendőr szexuális zaklatási perét vállalta el, ahol az elkövető épp az öngyilkos fiú apja. Korábban ráadásul megtaláltak egy holttestet, amit az apa a tárgyalás során, még a hír publikussá tétele előtt azonosított: a férfi egy egykori diákja az iskolának, aki tanárként tért vissza. Yagami hamar rájön, hogy egy igazán mély ügybe keveredett, ahol az igazságszolgáltatás, maga az igazság és a jog nem feltétlenül egy és ugyanazt jelentik, ez pedig próbára teheti saját meggyőződéseit is. A Lost Judgment egy nagyon aktuális és társadalmilag is fontos témát vett górcső alá úgy, hogy igyekezett saját, jellegzetes stílusával több oldalról is megvizsgálni a körülményeket. Az eredmény pedig egy elgondolkodtató és izgalmas sztori, ami időnként kicsit szájbarágós és túlnyújtott, ráadásul néhol elveszíti önmagát, de üzenete egyértelmű: kategorikusan elutasítja a bántalmazás mindennemű formáját , és igyekszik hatalmas felkiáltójellel tudatni játékosaival, hogy nem csak, hogy fontos kérdésről van szó, hanem nagy eséllyel ők is szembesülhettek már ennek valamilyen megnyilvánulásával.

A folytatás gyakorlatilag nem csak a narratíva vonatkozásában, de minden egyéb szempontból is felülmúlja elődjét, és minden létező elemét jobbá tette amellett, hogy kivágta a gyengébb aspektusait és gazdagította remek újdonságokkal. A játékmenet alapfelállása maradt a régi: Yagamival A pontból B pontba megyünk, megnézünk egy hol teljesen meganimált és szinkronizált, hol kb. beszélő bábukból álló, enyhén diák színjátszót idéző jelenetet, gyakran szanaszét verünk utcai huligánokat, bunkó diákokat (!), volt vagy aktuális gengsztereket és minden egyéb idiótát, aki minket vagy ártatlanokat akar bántani. Figuránk előző két harcstílusa – az egy ellenfélre kiélezett „tigris” és a csoportok kiiktatására szolgáló „daru” – mellett egy harmadik, a hárításra építő „kígyó” is elérhető, ami az amúgy is kibővített repertoár izgalmas eleme. Kígyóállásban elegánsan ki tudunk térni a rosszfiúk csapásai elől, ami sokszor megfélemlíti őket, speciális támadásokkal pedig gyakorlatilag úgy tudjuk megadásra kényszeríteni a népeket, hogy hozzájuk sem érünk – ha pedig direktebben akarjunk kezelni a problémásokat, akkor elvehetjük fegyvereiket és püfölhetjük őket „hagyományosabb” módon is. A verekedések során töltődik harcosunk EX-mérője, amivel sokkal erősebb és látványosabb sima és speciális csapásokat tudunk véghezvinni, hogy sokszor már-már komikus, elképesztő nagy puffanások és csattanások között iktassuk ki a gonoszokat. Egy kifejezetten pozitív újdonság, hogy az előző részben a főgonoszok „halálos”, sokszor háríthatatlan támadásokat tudtak intézni felénk, amik egy speciális gyógyításig lekorlátozták életünket is: most ezeket viszonylag könnyedén ellenük lehet fordítani, és az „életcsíkcsonkítás” sincs már sehol. Yagami tehát a szavak embere, de ha szükséges, szanaszét püföl bárkit – és talán élvezi is egy kicsit. Ha pedig a bunyó sem megoldás, máshogy is tud problémát kezelni.

Megmaradtak az első részben elképesztően frusztráló lopakodós szegmensek, de itt már sokkal kötetlenebb és rövidebb a folyamat, ráadásul ha kiszúrnak, tudunk „tétlenkedni”, hogy beolvadjunk a környezetünkbe cipőfűző-kötéssel vagy mobilnyomkodással. Vannak lopakodós részek, ahol elég kötött pályán haladva kell adott pontokon elterelnünk valahogy az ellenfelek figyelmét, majd elosonnunk vagy kiiktatnunk őket, és szintén új elem a mászás lehetősége, ami szintén kötött pályán, kissé lomhán zajlik: ilyenkor csöveken és egyéb tereptárgyakon keresztül kell eljutnunk valahova. Ha pedig alanyunk szökne, utánaeredhetünk, hasonlóan az előző részhez, de itt is finomhangolásokkal élvezetesebbé tették a folyamatot. Ezek a részek szerencsére nincsenek túltolva, és bár nem túl organikusan kapcsolódnak össze, kötöttségük miatt pedig nem annyira szórakoztatóak, mégis megtörik valamennyire a megyek-verek-beszélek triászt, és önmagában is dicséretes, hogy a fejlesztők tanultak a hibáikból és a visszajelzéseknek megfelelően alakítgattak rajtuk.

Yagami az iskolai körülmények kivizsgálása során külső tanácsadóként csatlakozik a diákok által működtetett krimiklubhoz, ami egy komplett, több órás, a fő sztoritól független mellékszál saját szereplőgárdájával, rejtélyeivel, kihívásaival és minijátékaival. A bántalmazás, a számkivetettség és az ezekből fakadó következmények itt is megjelennek, de alapvetően könnyedebb és lazább narratívára számíthatunk, ami ettől függetlenül ötletes és szórakoztató a sok szerethető karakternek köszönhetően. A Seiryo középiskolában egyre több diák lesz iskolakerülő vagy kezd bele mindenféle illegális tevékenységbe, Yagamival pedig a különféle klikkekbe kell beépülnünk – ami egy határozottan ötletes és szórakoztató eseménysorozat. Az iskolában felbukkant egy illegális weboldal, ahol egy magát Professzornak nevező egyén diákok megrendeléseit teljesíti, a vizsgakérdések megszerzésétől a lopásig. Yagami és a krimisek vezetője, Amasawa a nyomokon elindulva a táncklubnál köt ki, ahol figuránknak dalokra kell táncolnia egy ritmusjáték keretében, később azonban elég vad irányt vesznek tevékenységei: a robotikásoknál taktikai csatákban vehet részt kis masinákkal, amiket egy robusztus személyre szabási rendszerrel alakíthat kedve szerint; a fotóklubnál a bűntettek pillanatában kell lekapni az elkövetőket; a boxolás külön képességekből és harcrendszerből álló szisztémát kínál; a motoros bandáknál versenyezni és lezúzni kell a konkurenciát, ami közben mindenféle akadályokat gördít alakítható járgányunk elé; az esportolókkal Virtua Fighter 5 Final Showdownban lehet egymás püfölni; elkerülhetünk egy illegális kaszinóba is; valamint egy lánybárba beépülve trécselhetünk a felszolgáló hölgyekkel. Utóbbi kifejezetten jópofa: a kérdéseikre kell válaszolnunk értelmes mondatok összerakásával, ami az alkoholszint növekedésével egyre nehezedik. Yagami egy gördeszkát is kap a játék elején a gyorsabb közlekedés érdekében – ami nagy megkönnyebbülés az előző rész után –, amihez egy deszkás banda is passzol: itt trükközni és versenyezni lehet, plusz vagány új célszerszámot vásárolni. Ezekhez mind külön kis sztorik tartoznak a maguk szerethető, szeleburdi jellegével, a felszín alatt pedig elgondolkodtató mondanivalóval – amik mögött pedig egy központi rejtély húzódik meg, amit érdemes végigcsinálni.

A sulis blokkon kívül pedig Kamurucho és Ijincho is saját extra tevékenységekkel és küldetésekkel szolgálnak: a baseballozás mellett most már golfozhatunk; felturbózva vár vissza a VR, ahol már egy drónos twin-stick shooter is helyet kapott; meg újból csúcsra fejleszthetjük drónunkat, hogy versenyeken vehessünk vele részt. A szerencsejátékokban is megmártózhatunk: kártyázhatunk, shogizhatunk, pénzbedobós markolóval vadászhatunk dekorációkra, mahjongozhatunk – az eredeti ázsiait, nem ám az „elnyugatiasodottal” –, agyvérzést kaphatunk miközben próbáljuk megtanulni a koi-koi és az oicho-kabu szabályait, és csapathatjuk a játékteremben is, ahol például a Sonic the Fightersszel, a Sonic the Hedgehog elég gyengécske, de kétségtelenül kuriózumnak számító bunyós iterációjával is játszhatunk. Meg persze teljesíthetjük Yagami hivatását is: elvállalhatunk mindenféle ügyet magánnyomozóként, amik jópofa, humoros, szeretnivaló kis szösszenetek a leggyakrabban, a Yakuza sorozattól megszokott stílusban: könnyed humor, társadalmi témával a közepén. Hősünknek hangfelerősítő készüléke, rejtett poloskákra vadászó jelvevője és egy ultracuki shiba inu nyomozókutyája is van, aki kiszagolja a rejtélyeket! Plusz, adott, gyanús keresőszavakra is rá tud keresni egy Twitter-szerű alkalmazás meghackelése után, hogy résen legyen, ha valami furcsaság vagy bűncselekmény történne. Okostelefonja segítségével szépen, rendezetten látja azt a kismillió tennivalót, amit a két helyszínen és a számtalan időgyilkos programban teljesítenie kell, a játéktermi kihívásoktól egészen addig, hogy kipróbáljon minden ételt minden egyes étkezdében.

A játék központi témája Japán egyik társadalmi „mottója”: „A kiálló szögeket be kell verni”. Ez egyrészt arra is utal, hogy aki nem képes beleilleszkedni a társadalmi normákba, azt akár erőszakkal bele is kalapálják – ami tökéletes metaforája a zaklatásnak is, ami kivétel nélkül a különcöket, kicsit másokat találja meg –, de későbbi implikációkra is utal: akit „be kell verni”, az, mint minden szög, lehet, hogy deformálódik, vagy nem jól illeszkedik vissza, ami idővel a vesztét okozza. Yagami azok igazságáért küzd, akik nem elég erősek vagy hangosak ahhoz, hogy nyíltan harcolhassanak, és fontos számára az igazság kiderítése is anélkül, hogy ezzel veszélybe sodorna ártatlanokat. Több érdekes új karakterrel is találkozik, mint például Sawa, az iskola egyik tanárnője, vagy Kuwana, egy mindenes, aki a hétköznapi tennivalóktól az alvilági melókig mindent elvállal. Összetett karakterekbe botlik a krimi során, a cselekmény pedig egyértelműen egyfajta óda azokért, akiket kiköp a társadalom, és azokért is, akiknek elege lett ebből. Yagami egy idealizált szuperhős egy olyan világban, ahol a jog még nagyon messze van attól, hogy valóban védjen mindenkit, és ne a status quo újabb eszköze legyen annak fenntartására. Ettől függetlenül jog nélkül viszont nem létezhetne civilizált társadalom, és csak azért, mert cserbenhagy sokakat, nem jelenti azt, hogy nem is véd meg rászorulókat. Ehhez a motívumhoz pedig a bullying kiválóan illeszkedik, aminek a játék több dimenzióját is körbejárja. Belemegy a zaklatás és bántalmazás ciklikusságába, a megfelelési kényszerbe, az áldozatok tehetetlenségébe és a környezetük tétlenségébe és tehetetlenségébe, és megmutatja, hogy az ilyen esetek mennyire megkeseríthetik gyerekek és felnőttek életét egyaránt. Ugyanis a bullying ugyanannyira része a felnőtt világnak, mint a gyerekekének, és sajnos mindkettőben ugyanannyira megtűrt: legyen szó fizikai, lelki vagy verbális bántalmazásról. És ha az életben ezt nem is lehet így megoldani, legalább a játék fontos igazságokra mutat rá, amikből bárki erőt meríthet: valójában nincs egyedül, valójában nem igaz az, amit mondanak róla, és valójában nincs mit szégyellnie. Nem ő tehet róla, és nem is érdemli meg, hiába hitetik ezt el vele.

A Lost Judgment egy fantasztikus, már-már tökéletes folytatás: nem hibátlan játék, de ilyen az ideális „következő rész”. Mindenben jobb elődjénél, rengeteg változtatás van benne a visszajelzések alapján, kreatívak az újdonságokat, ötletesek a feladatok és minijátékok, és egy fontos, aktuális témát dolgoz fel. A sztori kicsit szájbarágós és elnyújtott néha, de erre azért is lehet szükség, mert ha elkalandoznánk a kismillió tennivaló közepette, akkor segít gyorsan felzárkózni. Jó játszani vele, jók a karakterei, és van egy igazán szerethető lelke, ami remekül egyensúlyoz a komoly témák és a humor között amellett, hogy kikapcsolódást és élményeket kínál – mindezt szuper szinkronnal és jó zenékkel. Látszik, hogy generációközi projekt, a karaktermodellek néha elég merevek, a helyszínek pedig kicsit sterilek, de mindenért kárpótol az a teljes csomag, ami vár, ha belevágsz – függetlenül attól, hogy játszottál-e az előző résszel, vagy sem. És ami a legjobb: kiváló érv arra, hogy miért is jók azok a „kiálló szögek”, és mennyivel színesebbé, érdekesebbé és izgalmasabbá teszik társadalmunkat és a hétköznapjainkat.

(A játékot a Cenega Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a Platinum Shop budapesti boltjaiban PS4-re vagy PS5-re, vagy a linkekre kattintva meg is rendelhető.)

Pozitívum(ok)

  • Izgalmas történet egy igazán fontos témával; minden szempontból jobb elődjénél; rengeteg kreatív minijáték

Negatívum(ok)

  • A motor és a grafika már kicsit elfáradt; sok töltelék; darabos összetétel
9/10
Látványosság:
Játszhatóság: Kiemelkedő
Szavatosság: Kiemelkedő
Zene/Hang:
Hangulat: Kiemelkedő

martin beleszól:

8 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Hangulatosra sikerült a folytatás – a fő sztori tempója nem annyira magával ragadó az elején, mint az elődnél, viszont valóban egy nagyon aktuális és szomorú témakört próbál körbejárni.
    Egyébként fun fact, hogy ez a contentben leggazdagabb RGG játék, tényleg kitett magáért a stúdió ezzel a sok mellékes minigame-mel, miniquesttel és társaival 😀 Szomorú, hogy ez az utolsó Judgment játék, de remélem, hogy találnak valami hasonlóan ütős spinoffot, amiben az igazi Yakuza-harcrendszer lesz, nem pedig az elcseszett körökre osztott RPG, ami a főáramú játékok kísérője a LAD óta…

  2. Csak én nem látom a legtöbb tesztnél, hogy a ki a teszt írója?

  3. Éppen most játszom az első résszel, és rohadtul bejön. A tesztet olvasva a második is jó lesz, de majd csak később. Hagyom leülepedni…
    Köszi a tesztet 😉

    • Köszi! Az elsőnél minden szempontból jobb, úgy, hogy az is szuper volt.
      Bár tényleg ne zsinórban told, mert csömöröd lesz 😀

  4. Örülök, hogy jól sikerült a folytatás. Az első részt szerettem.
    A sztorira kíváncsi vagyok, érdekesen hangzik a téma.
    Bár én inkább a gameplay illetve a sok marhaság miatt játszom a szériával. 😀
    De azért nem zárkózom el a komolyabb hangvételű történettől, ha jól van tálalva.
    Holnap megyek a játékért ha minden jól alakul. Valamikor a 7végén remélhetőleg ki tudom próbálni.
    Köszi a tesztet!

    • Ez a jó benne, hogy bőven van helye a marhaságnak is, de emellett arra használták ezt a médiumot, hogy értelmes dolgokról beszéljenek.