Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Post Type Selectors
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward
Videó

Lost at Sea (PS5, PSN)

Minden közhely egy helyen.

Az értékelés alapján viccesnek tűnik, de a címben szereplő anyag, ha nem is úttörő, de jelentős szerepet játszott nálam a PS5-nek a körülményekhez képest lehető legkorábban történő beszerzésében, ugyanis egy tévedés folytán a Lost At Sea hamarabb megvolt, mint maga a gép. Viszont hála a visszafelé kompatibilitásnak, nem ez volt az a cucc, amit legelőször felpörgetett a legújabb generáció, hanem egy PS4-es anyag, méghozzá az Uncharted: Drake’s Fortune Remastered, szóval annak a két gép között egyik napról a másikra történő, direkt átmigrálása kapcsán jól láthattam a teljesítmények közötti, szembeszökő különbséget. Ha csupán a Lost At Sea-re kellene hagyatkoznom, azt is megkérdőjelezném, hogy ezt a cuccot valóban a PS5 játssza-e le éppen, mert PS4-en, sőt még PS3-on is hihetőbb lenne. Még szomorúbb, hogy ez a minőségi alulteljesítés nem csak a küllemre, hanem a mondanivalóra is igaz.   

Mivel szerintem nálam landol a PSC-n megjelent walking szimulátorok nagyjából 80%-a, a saját kedvtelésből lenyomott, hasonló műfajú progikat hozzávéve ezekhez megkockáztatom, hogy elég sokat láttam már ahhoz, hogy elkülönítsem a valódi gyöngyszemeket az olcsó hamisítványoktól. Nevesítve: az Everybody’s Gone To The Rapture még mindig toplistás nálam, a többiek nagyjából a jót, valamint kis részben a középmezőnyt képviselik, a Lost At Sea viszont sajnos kifejezetten gyenge lett. Kis túlzással akár én is levezényelhettem volna a teljes szoftverfejlesztés és kiadás folyamatát egy innen-onnan összeszedett gárdával, amennyiben a célunk az, hogy összegyűjtsünk minden emlékezetes fordulatot vagy jellemző alapvetést a jól sikerült cuccokból, utána egy szegényes, de valahol sajátnak mondható, központi játékmechanikai elem köré építve ezeket programozzunk le, végül adjunk ki egy új játékot. Ambiciózusan csak PS5-ön, illetve a legújabb generációs gépeken. 

Főszereplőnk egy Anna nevű hölgy, aki élete utolsó szakaszának kezdetén tekint vissza a vele addig történt, elképesztően sablonos dolgokra: kisfia titokzatos úton meghalt, aminek kapcsán a férje Alzheimeres lett, ő pedig egyfajta demens állapotból próbál visszaevickélni a valóság talajára valamilyen öngyógyítással, azaz az élete fontos és problémás kérdéseivel történő szembenézéssel és azok megválaszolásával. Nem tudjuk, hogy ezt segítséggel vagy magától teszi-e, illetve igazság szerint én a hölgy nevét is csak a netről gugliztam össze, a játék olyan szinten a minimumon tartja a játékossal közlendőnek gondolt információkat.

Tehát hősnőnk (a zseniális What Remains of Edit Finch-re távolról emlékeztető módon) egy, az önreflexiót fizikálisan megvalósító, magányos szigetre keveredik, ahol az élete négy fontos szakaszát – gyermekkor, serdülőkor, felnőttkor, öregkor – kell bejárnia, annak jellemző tárgyait megkeresve. Minden életkor helyszínén találunk négy kibontandó eseményt, ám az őket aktiváló objektumokat (játékmackót, gyertyát, léggömböt, gyógyszeres dobozt, stb.) a szigeten mászkálva, minijátékok abszolválásával tehetjük magunkévá. A navigációt, illetve a „kincskeresést” egy iránytű segíti – erre céloztam a korábbiakban a „szegényes, de valahol sajátnak mondható, központi játékmechanikai elemként”. A felső része mutatja a kort, az alsó rész pedig a keresendő objektum képét. Amikor a kép körüli kerek mező világos, biztonságban vagyunk, ám amikor elsötétül, valamilyen veszélyes területre tévedtünk. Dacára annak, hogy a játék fő üzenete „nézz szembe a félelmeiddel”, amennyiben nem futunk el a fenyegetés elől, az egy sötét golyó képében magába szippant, elájulunk és egy biztonságos helyen ébredünk fel, hogy majd legközelebb megint meneküljünk kelljen. Szerintem van ebben logikai bukfenc, mert minél gyakrabban nézünk szembe valamivel, amitől tartunk, és nem kerüljük el, idővel annál kisebb hatással kellene bírnia ránk, de mindegy.

Nem túl nagy erőfeszítéssel megtaláljuk majd a tárgyakhoz tartozó minijátékokat. Ilyenek többek között egy trambulinon ugrálás, építményeken mászkálás és róluk leugrálás, léggömbök gyűjtése; érdekesebbek voltak, amikor csak lábnyomok által észlelhető, beteg társunkat kellett segítenünk vagy nagy feladatkockákkal zsonglőrködnünk, hogy mindet egyszerre szinten tartsuk (ahogy sokszor a való életben.) Miután eképpen megszereztük a tárgyakat, visszavisszük őket a kérdéses szituhoz, és ekkor hallunk egy monológot Annától az adott témára nézvést. Őszintén szólva én sokkal többre számítottam, mert alapjaiban a két korábban emlegetett gyöngyszemre emlékeztetett a cucc, és nagy rajongója vagyok a megkapó, elgondolkodtató, szomorú, tragikus esetekkel, akár gyilkossággal is megszórt történeteknek, de itt semmi ilyen nincs. Miután az összes életkorban az összes szitut kibontottuk, olyan, sokatmondó és máshol még sosem hallott kijelentésekkel vonja meg az anyag a konzekvenciát, mint hogy „az élet megtörténik velünk” és „tovább kell lépnünk”, illetőlegesen „megtettem, ami tőlem tellett.” De olyan részletek nem derültek ki, amik komolyabban érdekeltek, mint pl. hogy mi történt a gyerekkel, ami az Edit Finchben meg egyenesen fantasztikus volt.

Szóval nagyot csalódtam, mert többre számítottam. A grafika elmaradottságáról már szóltam, ehhez hasonló színvonalú a zenei háttér, a szinkron talán egy picivel minőségibb. Jó és rossz, hogy a játék egy laza vasárnap délután alatt kivesézhető, és mivel a trófeák csak a tárgyak összeszedéséhez és a sztorik kibontásához kötődnek, a Platina is megvan ennyi idő alatt. Vagyis gyakorlatilag senkinek nem ajánlom a Lost At Sea-t serleggyűjtőkön kívül – amennyiben anyagilag megéri nekik a befektetés.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

★★
CSAK ÓVATOSAN
Kiadó: Headup Games
Fejlesztő: Studio Fizbin
Megjelenés: 2021. július 15.