LITTLE NIGHTMARES III (PS5, PS4)

Sötétebb, kilátástalanabb, mégis felszínesebb új rémálom.

Nem szeretem, ha valami túl van tolva: lehet, hogy a világ egyik legbénább kijelentése, épp ezért túlhasznált, amit akkor veszünk elő, ha különbeknek akarunk látszani. Én ezt többnyire kerülöm, mégis aggodalommal töltött el, amikor a Bandai Namco alatt kiadott Little Nightmares, mint külön értékű franchise, nemrégiben egy saját YouTube eventet kapott. Ezen nem csak a készülő és most megjelent harmadik játékot, de egyéb projekteket is promóztak, lett tehát Little Nightmaresképregény, majd podcast, és készülőben van egy stop-motion animáció is. Ezek egy részének, vagy akár mindegyiknek lehet örülni, de annak fényében hogy az eredeti két részt fejlesztő Tarsier Studios már új projekten dolgozik, a harmadik részt pedig új csapat vette át, adódik a kérdés: nem lett ez túltolva?

Az aggályaim annak ellenére is megmaradtak, hogy a Little Nightmares III új fejlesztőcsapata, a Supermassive Games tapasztalt horrorkészítők, a choose your own adventure típusú játékok közt kult státuszt élvező Until Dawn, valamint a hasonlóan játszható horrorfilmként működő Dark Pictures széria is az ő nevükhöz kötődik, ahogy sajnos a megérdemelten nagyot hasalt The Casting of Frank Stone is. Most azonban volt itt nekik egy alaposan körbejárt világ, a gyermekeket elveszejtő Nowhere, valamint az előző, közel tökéletes játékok működési elve, amit vagy el kellett sajátítaniuk, vagy merőben más irányba kellett elindulniuk.

Rögtön az első akadály a Nowhere-ben elveszett gyerekek történetének folytatása volt. Hogy ne spoilerezzek, az előző részek hőseinek, valamint a furábbnál furább terekből álló rémálom világnak a sztorija kerek volt, amikor utoljára otthagytuk, így kénytelenek vagyunk teljesen tiszta lappal kezdeni. Új hőseink a holló maszkos fiú, Low, valamint társa, Alone, akinek igyekeztek az első rész Sixéhez hasonlóan ikonikus sárga öltözetet, valamint egy állandó fegyvert adni. Alone csavarkulccsal tud közelharci helyzetekben helytállni, esetleg szétzúzni és benyomni dolgokat, míg Low egy csúzlival tud messzebbről támadó célpontokra vagy akadályokra lőni. Nem kell megijedni, ugyanis harc továbbra is ritkán alakul ki, a két gyermeknek többnyire ezúttal is az óriás és torz lények elől kell rejtőznie, amikor épp nem menekülni kényszerülnek előlük.

Négy fejezetben fedezhetjük fel, mivé alakult ez a hely az előző részek óta. Hogy mennyi idő telt el, pontosan ezúttal sem tudjuk meg, ám néhány apró jel, például a környezeti változások arra engednek következtetni, hogy jóval a korábbi részek eseményei után járunk, ráadásul egy sokkal személyesebb kalandon. Hőseink haza akarnak jutni, ami Low képességének köszönhetően elérhető célnak látszik, a fiú ugyanis a világban elhelyezett speciális tükrökön át képes térben utazni. Szüksége van azonban Alone segítségére, hogy túl tudja élni a rá leselkedő veszélyeket. A széria történetében soha nem volt még két ennyire egymásra utalt karakterünk, ez pedig a legizgalmasabb újítások egyike. Low és Alone tényleges csapatot alkotnak, egymást soha nem hagyják hátra, a játékmenet pedig az együttműködésre helyezi a legnagyobb hangsúlyt.

Ez egyben negatívum is, mert amennyiben nem találunk magunknak co-op partnert, a játék elején bármelyik szereplőt választjuk, a másikat a játék irányítja, és, hát mit ne mondjak, nem túl segítőkész módon. A korábbról megszokott „hey!” gomb, amivel magunkhoz szólíthatjuk a másikat itt gyakrabban lesz használatba véve, mivel társunk vagy folyamatosan lemarad, vagy teljesen mást csinál, mint amire szükségünk lenne, nemegyszer pedig ő lesz az, aki lebuktat minket a legkritikusabb pillanatokban. Nem akarnék igazságtalan sem lenni, így jegyezzük meg, hogy ami nehezítést jelent a haladás és rejtőzködés során, az előnyt is biztosít: a menekülések alatt társunk mindig előttünk jár, így előre láthatjuk hol kell ugranunk vagy épp rejtőznünk. A fejlesztői cél nyilván a baráttal együtt játszós élmény előtérbe helyezése, így pedig legalább az egyedül kalandozók is csak időnként tudják elátkozni az egészet.

A korábbiaknál is rövidebb cselekmény során négy nagyobb helyszínen járunk, amik közül a legváratlanabb az elsőre sokkal nyíltabbnak érződő, sivatagos, posztapok környezetben rothadó Necropolis. Innen aztán hamar klasszikusabb terepekre térünk át, így járunk egy elég baljós munkamódszereket használó cukorka üzemben, valamint egy a groteszket a csúcsra tekerő lebegő karnevál díszletei közt, végül egy tragikus múlttal bíró nevelőintézet maradványaiban is. A különböző pályákon különböző kis dolgokat keresgélhetünk, így a minden fejezetben elszórt játékbabák mellett most is ölelgethetünk furcsa, manószerű lényeket, amelyek kilétéről az első részben tudhattunk meg többet, de zúzhatunk szét kedvünkre kis szobrokat, vagy kereshetünk ekókat, az utolsó fejezet intézetlakóinak homályba vesző maradványait. Ezek lokációja jellemzően jól elrejtett, így a maximalisták játékidejét bőven ki tudja tolni pár órával a felkutatásuk.

Eddig tudtam kerülgetni, így megkísérlem megfogalmazni, mi a problémám a játékkal. Azt szögezzük le, hogy a Little Nightmares III továbbra is jó, látványban pedig talán most a leginkább lenyűgöző, az Unreal Engine most is csodákat művel az azt láthatóan biztos kézzel alkalmazó fejlesztők irányításában. A világ sokkal tágasabb, részletgazdag hátterek, baljós zenék és hangulatos fény-árnyék játékok kísérik utunkat, amelyek megteremtik az elvárt atmoszférát. Az egész valahogy mégis kevés marad, halovány árnyéka csak elődeinek. A haladásunk monoton, a ránk leselkedő rémségek pedig kidolgozottak ugyan, de közelébe sem érnek az első részek nagy ellenfeleinek. Személyes kedvencem, a karnevál mutatványosa és élő kesztyűbábja talán a legötletesebbek, de ezen kívül sablonokat kapunk.

Ami ennél is különösebb, hogy nem találni egyetlen gyereket sem. A teljes gameplay alatt egyedül vagyunk, csak ellenfelekkel és pár manólénnyel futunk össze, erre pedig nem tudok másként tekinteni mint szándékos döntésre, de a miértekkel még gondban vagyok. A Nowhere és a mi világunk közti párhuzamok, valamint a gyerekek szerepének kilétére most is csak burkolt magyarázatokat kapunk, de a Supermassive csapata egy látványában kevésbé brutális, lelkileg azonban számomra mindenképp megterhelőbb történettel állt elő. A cselekmény gyorsan ellövi az első ráutaló jeleket, a végső csavar viszont annak előzetes kilogikázása ellenére is szívszorító, ha keveset is segít a kissé repetitív gameplay-en.

Vegyes érzésekkel távoztam a Little Nightmares III világából, mivel nekem is szívemhez nőtt ez a széria. A játékmenet egyes elemei igazolták félelmeimet, így sem hangulatban, sem a világában bemutatott torz dolgokban nem képes a Supermassive Games újrateremteni azt a nyomasztó, tényleg rémálmokba illő érzést, ami az első két rész sajátja. Helyette azonban kaptunk egy továbbra is jól kidolgozott történetet, ami egy átélhetőbb tragédiába fűzi bele új hőseink sorsát, ráadásul ezt egy hibái ellenére is jól kidolgozott co-op élménybe ágyazza, amit lesz még idejük egy-egy patch során kicsiszolni. A magam részéről kissé elégedetlen,  de csalódott azért nem vagyok, ugyanis annyit sikerült bizonyítaniuk, hogy van még lehetőség újabb rétegeit felfedni ennek a világnak. Remélhetőleg a jövőre érkező DLC és egy esetleges folytatás már ügyesebben ragadja meg a széria lényegét.

(A játékot a Magyarországon forgalmazó Cenega biztosította tesztelésre. Köszönjük! A játék lemezes formában is megvásárolható.)