Legenda: 25 éve indult útjára az 576 Konzol

A megszállott játékosok magazinja.

1990-et írunk, pár srác a scene-ből összeadja az Amiga 500 és a C64 memóriaegységeinek számait, a legendás 576 KByte pedig történelmet ír. Az 576 Konzol első számára 1998 januárjáig kell várni. Ez innen visszatekintve pont huszonöt évet, negyed évszázadot jelent. Bár a Konzol már nincs, a szellemisége tovább él az egykori írókban és a hazai konzolos közösségben.

Veres Miki vetette papírra elsőként gondolatait, aztán összebeszéltünk Martinnal, hogy ebből lehetne valami komolyabb dolgot is csinálni. Miki anyagához csatlakoznak a PlayStation.Community, valamint a Gamer365 ex-576 veteránjai. És ezt még meg is megcsavarjuk! A PSC írók a Gamer365 cikkében szólalnak meg, a Gamer365-ösök pedig a PSC-n. Így emlékezünk a legendákra! – ##MACKÓ

Tényleg, te mire emlékszel?

##VERES MIKI

1997 decemberében, pontosan 25 évvel ezelőtt indult el az 576 Konzol magazin. Gondoljátok el, negyed évszázad! Öthetvenhat. Nehéz megfogalmazni mit is jelentett a mi gamer generációnknak ez a három szám. Érzések villannak fel, a felhőtlen gyerekkor a MegaDrive-val, a várakozás izgalmával, amikor az újságosnál várod, hogy vajon a lapok között felbukkan-e a várva várt magazin címlapja. Aztán kifizeted, állsz a hideg szeles buszmegállóban, és miközben a kezed lassan lefagy, tágra nyílt szemmel falod a teszteket, híreket… És lopva, mikor senki nem figyel, megszagolod a lapokat, mert a friss nyomatnak még bódító illata van. Internet még nincs, az egyetlen komoly információs forrás a nyomtatott magazinok világa, akiknek szerkesztői ismeretlen ismerősként az életed részévé váltak. És persze ábrándozol. De jó lenne egyszer egy ilyen szerkesztőségben dolgozni! Sokat merengtem, mit is írhatnék a jeles alkalomra, hisz közel 11 évig, 1997 késő őszétől 2008 októberéig aktív szemlélője voltam a magazin történetének, és most ennyi év távlatából előjöttek az emlékek. Ezekből az emlékszilánkokból válogattam most nektek.

Emlékszem 1997 őszére. 15 éves diák voltam, nem sokkal korábban túladtam a SNES-emen. Sikerült egy PS1-et vennem. Sajnos átvertek, mert egy használt gépet adtak el újként. Az előző tulaj dohányzott, ráadásul egy videojátékos kölcsönzőt üzemeltetett, a leselejtezett gépe nálam landolt, minek következtében a játékok intrói akadoztak. Először fejjel lefelé kellett fordítanom a gépet, aztán oldalra, ha játszani akartam. Ezt már régen elmeséltem, de volt akkor egy nagy kedvencem, a Breath of Fire 2. Akkora hatást tett rám, hogy kutatni kezdtem az első rész után. Nem volt ez akkor olyan könnyű. Egyszer csak jött a gondolat: mi lenne, ha írnék a kedvenc magazinom, az 576 KByte egyik szerkesztőjének, Martinnak egy levelet, hátha tud segíteni. Nekiálltam hát, kézzel – iszonyú rondán írtam már akkor is – írtam pár sort, majd elmentem a postára és feladtam. A levél végére azért oda biggyesztettem a vezetékes telefonszámunkat. Eltelt kb. 1 hét, egyszer csak megszólalt a telefon. Martin volt az.

Emlékszem az első alkalomra amikor bementem. A helyet mindig így hívtuk csak magunk között: a Szerkesztőség. Kicsit földöntúli, mégis valóságos hely, ahol az Élet történik. Martin meginvitált, hogy dumáljunk. A Szerkesztőség akkoriban Budapesten, a Pozsonyi útról nyíló Gergely Győző utcában volt, egy társasház földszintjén. A lépcsőház két részből, én mindig balra mentem, mert ott volt a Konzol részleg, jobbra pedig a KByte. Később, 2003 körül átköltözött a szerkesztőség az Árpád útra, az Árpád üzletház épületébe. Az első alkalommal megérkeztem a 2-es villamos Jászai Mari téri végállomásához és fokozódó izgalommal sétáltam végig a Pozsonyi úton (kikerülve az évekig ott kéregető hobót), majd jobbra, a Gergely Győző utca felé vettem az irányt. Becsöngettem. Bent Martin fogadott. Leültünk, megmutatta fekete-fehérben a Final Fantasy VII-et, ott is Aeris halálát, viccelődöt TJ-vel, majd feltette a kérdést: érzek e magamban írói vénát, mert éppen írókat toboroz az induló 576 Konzolhoz. Ez volt az az időszak, amikor az 576 KByte szétválóban volt egy PC-s és egy Konzolos lapra. Martin annyit kért, írjak egy próbacikket, mindegy miről. Én pedig hazamentem és kézzel(!) megírtam az első tesztemet a Breath of Fire 2-ről és a Suikoden 1-ről. Tetszett neki, talán meg is fog jelenni az első számban, ígérte. Kicsit csalódott voltam, hogy aztán mégsem, de amikor telefonon felhívtam, akkor mondta, hogy no para, a következő számban már számít rám. És egészen a lap végéig számított is.

Emlékszem az első munkáimra. The Note és a Devil’s Deception című anyagok voltak PS1-re. Csak annyi maradt meg, hogy PC híján egyik barátomnál írtam a két féloldalas tesztet. Az elején valamiért Martin azt gondolta, hogy szeretem a sportjátékokat, így a Fifa 98 és az NHL 98 is nálam landolt, hogy aztán hónapokon keresztül az összes huszadrangú sportcímet én tesztelhettem. Persze úgy örültem ennek is!

Emlékszem az első számra, amiben az írásom megjelent. Hosszú órákig nem mertem kinyitni a lapot. Annyira boldog voltam! Pedig mennyi mindent kellett még tanulnom! 1998 tavaszán, talán a Road Rash és a Men in Black tesztek voltak, amikor ráéreztem az írásra, hogy aztán 2008 őszéig a mindennapok része legyen a tesztelés és az írás és a szerkesztőség látogatása. A mából visszatekintve különös élmény volt az 576 Konzolnál dolgozni. Életem egyik meghatározó időszakáról volt szó, ami egybeesett kamaszkorom végével. Mondhatnám együtt nőttem fel a lappal. Hogyan nézett ki a munkamenet? A friss magazin megjelenésekor bementem a szerkesztőségbe, hogy felvegyem a honoráriumot és a tiszteletpéldányt, valamint átnéztük, hogy milyen munkák várnak rám a következő számra, majd tisztáztuk a határidőt. Emlékszem a Lapzártákra. Ezek ilyen mitikus időpontok voltak, egy határozott végpont, ami után egy új világ kezdődik, de amíg ez eljön, túl kell élni, lehetőleg minden eszközzel. Martin mindig egy nyomtatott táblán vezette, hogy milyen játékra hány oldalt szánna. Trükkös határidőket adott, pontosan tudta, hogy melyik írónak milyen időpontokat közöljön, hogy lapzárta idejére biztosan beérkezzenek az anyagok.

Miközben a BKV-n izgatottan olvastam a friss számot, azon tűnődtem, milyenek lesznek az új tesztalanyok, majd hazaérve elkezdtem játszani. Kb. két hetet kaptam mindenre, voltak persze eltérések, mondjuk a nagyobb leírások alkalmával. Emlékszem a floppy lemezekre, amiből mindig volt egy csomag kéznél. Net híján egészen 2005-ig arra másoltam fel a cikkeimet, aztán bementem a szerkesztőségbe és leadtam őket. Majd az egész kezdődött elölről. Az 576 Konzol keretet adott a hónapoknak. Emlékszem a telefonokra. Martin hívott mindig a szerkesztőségből. Először csak vezetékes telefonon, mert mobilom 2001-ig nem volt. Nagymamám vette fel az esetek egy részében, akit Martin egy hangos kézcsókommal köszöntött, majd enyhén körbeudvarolta. A mai napig emlegeti, hogy mi van azzal a fiúval, felidézve az egyik alkalmat, amikor nem voltam itthon és ő vette fel a telefon, és Martin csak annyit mondott: *„Hogy ha hazaér, tessék megmondani neki, hogy kurva jó, amit írt!”*

Emlékszem a kiváló játékokra! A Final Fantasy VII-re, micsoda élmény volt, micsoda beszélgetések a szerkesztőségben, és micsoda öröm, hogy megírhattam róla a végigjátszást. A Shenmue II-re, amibe belecsöppentem. A Xenosaga Episode I-re, amire hetekig készültem, könyvtáraztam, alakítottam, szerkesztettem, hogy mind a formája és mind a mondanivalója átjöjjön. A Resident Evil 1-re GameCube-ról, ami teljesen lenyűgözött. A Red Alerttel töltött éjszakákra PS1-en. A Xenogearsre! Aztán a Chrono Crossra, Suikoden 2-re, Dragon Quest VII-re és VIII-ra, a hihetetlen csalódás a Breath of Fire 3-ra, majd a sok-sok szebbnél szebb JRPG-re, és az olyan üdítő kivételekre mint a Manhunt. Néha ki kell törni a komfortzónából, jót tesz az embernek.

De nem emlékszem mindenre. Pax Corpus vagy Steel Reign, ezekről a csodákról csak azért tudom, hogy én teszteltem őket, mert az én aláírásom szerepel mellettük. Hihetetlennek tűnik, de az ember elfelejtheti a saját írásait, de még azt is, hogy valaha játszott az adott produktummal. Egyszer Böjtös kollégával dumáltunk egy játékról, meséli, hogy ilyen meg olyan, én meg értetlenül nézek rá: „De Miki, te írtál róla 15 évvel korábban az 576-ban!” Emlékszem a kollégákra. Balogh Zsoltra és az édesapjára. Zsolt ott ült bent mindig és irányította a céget. Annyira féltem, hogy letegezhetem-e. Aztán emlékszem Martinra. Amikor a szerkesztőséghez értem, mindig a parkolót néztem meg először. Ha megláttam a jellegzetes Volkswagen Golfot tudtam, Martin bent van és dolgozik. Egy végletekig szenvedélyes, a munkájának élő embert ismertem meg, aki imádta, amit csinál. Mindene a magazin volt, mai napig lenyűgöz az a kitartás és az a lelkesedés, amivel irányította a lapot. Mögötte ült a tördelő lány, akinek hosszú fekete haja volt, talán Renátának hívták és hatalmas türelemmel hallgatta instrukcióimat, hogyan is szeretnék egy-két képet a lapban. Aztán ott voltak a kollégák. Böjtös Gábor, akivel mindig sikerült megtalálni a közös hangot. Csipi M. Lee, az Istenek Felett Álló Csodalény, aki imádott évődni, de valahogy baráti csipkelődései ellenére vagy éppen hatására, ki tudja már, megmaradt közöttünk a kölcsönös tisztelet. És aztán persze megismertem Vári Zolit, Dzsont, Reikert, akitől érdeklődtem hol lehet japánul tanulni, a régebbi garnitúrából CoVboy-t, SZJVC-t, és még számtalan arcot, hisz a KByte szerkesztősége ott volt a szomszédban, a lépcsőház egy másik lakásában. És nem feledkezhetünk el Antoniewicz Petiről sem, aki bár soha nem írt és szerepelt a lapokban, mégis az 576-ot nem tudtam volna elképzelni nélküle, megjegyzem nála segítőkészebb embert keveset ismerek. A szerkesztőségben beszélgettünk az aktuális játékokról, kicsit irigykedve néztük, ha a kolléga megkapott egy régóta várt címlapos AAA darabot. Szenvedélyesek voltunk, hisz a tesztelői átlagéletkor talán a 25 évet sem érte el. Láttam komoly káromkodásokba torkolló vitákat, kirúgásokat és felmondásokat, és persze hónapokkal – vagy órákkal – későbbi visszatéréseket, mintha mi sem történt volna. A cél közös volt, a legjobbat kihozni a magazinból. Emlékszem a svédasztalos vacsorára, amit Martin szervezett talán 2001 végén, hogy kicsit összerázza a csapatot. Kár, hogy ilyen utána már nem volt (bár egyszer mintha Liquid összerántott volna egy hasonlót), inkább a szerkesztőségben gyűltünk össze. Később 2007 után pedig jöttek a fórumos házibulik, de ezekből csak kevésre tudtam elmenni.

Emlékszem az olvasói levelekre! Mert a ’90-es évek végén, de még a 2000-es évek elején is, kézzel írt levelek jöttek. Egy srác, a FFVII teljes szörny és matéria adatbázisát kiírta kézzel és elküldte nekem. Később jöttek csak emailek. Az olvasók fantasztikusak és lelkesek voltak, elképesztő mennyire szerették a lapot.

Emlékszem a megpakolt táskákra, amint a Boráros téren próbálok átkelni, benne az aktuális méregdrága tesztgéppel. Egyszer odavertem az útpadkához az Xboxot – soha nem árultam el, szerencsére nem lett baja –, aztán otthon majdnem megsütöttem egy japán Dreamcastet, mert rákötöttem a 220-ra, még szerencse, hogy Martin időben felhívott, hogy elfelejtettem elvinni az adaptert.

Emlékszem a végigjátszásokra. 1999 körül a százas oldalszámú nagyságrendben nyomtattunk leírásokat az induló GameFAQs-ról, hogy aztán azokból bogarásszam ki miként kell legyőzni egy-egy bosst. Böjtös Gábor a végigjátszás-írást a videojáték tesztelés gulágjának nevezte. Ennél találóbbat azóta sem hallottam erről a műfajról. De volt időm, kedvem, hisz ez volt a hobbim és a munkám együtt. Soha nem felejtem el a Shenmue 2 végigjátszást, amit három nap alatt toltam le. Meg az a sok JRPG! Ma már biztosan nem tudnám ezt csinálni. Emlékeszem az utolsó évekre, egy kicsit az elfáradásra. És persze emlékszem a döbbenetre 2008 őszéről, valamikor a nászutam előtt, amikor az 576 fórumán olvastam, hogy az 576 Konzolnak vége. Egyből hívtam Martint, hogy mi történt, aki elmesélte, hogy a lap megszűnik, ő pedig távozik. Az 576 Konzol története lezárult. Egy korszak véget ért.

És hogy mire emlékeznek a Többiek?

##VEGA

Kicsivel az életciklus felén túl csatlakoztam be az 576 Konzolhoz cikkíróként, de olvasóként az első számtól kezdve jelen voltam. Érdekes volt kívülről és belülről is végigkövetni, hogyan változott ez alatt az idő alatt a nyomtatott lapok piaca és a Konzol hangvétele. Azt gondolom, hogy a kezdetekben megkerülhetetlen hivatkozási alapot jelentett az újság: egyszerűen abból lehetett igazán a megfelelő információkhoz jutni szórakoztató formában. Később, az online térhódításával Martin a létező legvagányabb módon alkalmazkodott a helyzethez, létrehozva egy szabadszájú, egyéni látásmódú szerzőkkel megtömött, már-már punk hozzáállású kései Konzolt. Lássuk be, kicsit mindig benne volt a pakliban, hogy szarni kell a trendekre. Vegyetek csak elő egy Konzolt és egy korabeli másik újságot, és már a borítón látszik a különbség: nem rondítják el nyolc centi magas csúf betűkkel kiírt címek az játék artwork-jét, a tartalom megbújva várja, hogy belelapozz az újságba.

Ha valamit nélkülözött a lap, az a görcsösség és a túltervezettség volt: pont annyi instrukciót kapott mindenki, amennyire szükség volt és pont olyan alapossággal nyúlt mindenki a témához, amennyit indokoltnak gondolt. Ami megérdemelte, az rendre meg is kapta a megfelelő tiszteletet és törődést, ami viszont nem, az úgy lett finoman elküldve a picsába, hogy a cikk szerzője inkább más témára koncentrált az írás során. Hogy ez nem elég szakmai hozzáállás? Meglehet. Viszont 25 év elteltével mégis beszélünk a mai napig róla, tehát valami varázsa biztosan volt. 

Hogy milyen volt a Konzol? Kilenc pontot simán dobnék rá bármikor.

##LIQUID

Az 576 Konzol konkrétan az életem volt egy darabig, és hálás vagyok mindenkinek, akit ott és akkor megismerhettem. Csapat voltunk, egyfajta fura família, annyira, hogy Martin apunak hívtuk a főszerkesztőt.

Furcsa? Lehet, de abban a pár éves időszakban egy embertől többet tanultam a tartalom-és lapkészítés tényleges természetéről, mint amit (később és roppant drágán) egyetemen oktattak róla.

A Konzol egy különleges lap volt, különleges időben. A kilencvenes évek Magyarországának gazdasági kilátástalanságában nem sok ember engedhette meg magának egy dedikált játékkonzol kiváltságát – az 576 Konzol pedig pont annyira szólt azoknak, akik megtehették, és azoknak is, akik csak álmodtak róla. Még csak nem is a Konzol, hanem az 576 KByte-ban eseti szinten megjelent „konzol oldal” (ami visszatekintve legalább annyira volt konzol(játék)bemutató, mint különleges kóstoló a japán populáris kultúrából) csábított arra, hogy belezuhanjak ebbe a világba: pénzem nekem sem igazán volt rá, de a barátoktól hétvégékre kölcsönkért gépek révén röviden ugyan, de én is belekóstolhattam a konzolosdiba.

És innen nem volt visszaút. Metal Gear Solid, Mario 64, Silent Hill, Ridge Racer, Goldeneye 007… klasszikusok hegyén és hátán, az 576 Konzol megjelenésének éve (1998) az ötödik konzolgeneráció zenitjével esett egybe, bármerre, bármilyen platformra nyúltál, aranyat találtál.

A Konzol (és a KByte nemkülönben) igazi szerelemgyerek volt, kevés ember csinálta nagyon kevés pénzből, kicentizett cikkleadásokkal és nyomdai határidőkkel. Ha hiányolok valamit a múltból, akkor az a szerkesztőségbe beérkező frissen nyomott magazinok utánozhatatlan illata lenne -odaadnám az egész közösségi médiás, tartalom-megosztós világunkat azért, hogy még egyszer érezhessem.

##OLDERN

Azok a korai 2000-es évek… a Shenmue címlapú karácsonyi 576 Konzol elemi erővel csapott arcon sokszínűségével és felszabadultságával. Ezt követően akármi is történt, én a zsebpénzemmel úgy gazdálkodtam, hogy az új lapszámokat már a megjelenés napján meg tudjam venni. 2005-ben aztán, amikor Liquid moderátorokat keresett az új 576 Online oldalra, fel sem merült hogy ne kapjak az alkalmon – és így ismertem meg őt, Hzx-et, Draget, Stingert, majd később az anime/manga rovat kapcsán magát Martint is, mondanom sem kell, egy nagy adag lámpaláz kíséretében. Sosem felejtem el, amikor néha felhívott egy-egy lapzárta előtt, és felolvasott egy-egy általam többszörösen túlköltött összetett mondatot, keresve a megfejtést, hogy „mit akarhatott a költő”. Nem mondom, hogy teljesen levedlettem ezt a szokásomat, de hogy ezek segítettek rajta, az biztos…

A lapra visszatérve! Volt valami a Konzolban, ami megkülönböztette a riválisoktól, ami talán a személyesebb hangvételű, az objektivitás fals látszatára egyáltalán nem törekvő cikkeknek és a megannyi anekdotának köszönhető. Egy dologra azonban ennyi év távlatából is vissza tudok emlékezni: a lapot mindig úgy forgattam, hogy a „töltelék” (értsd: sima, hagyományos) tesztek között próbáltam keresni a meta-tartalmakat, amik a videójáték művészi potenciáljáról, vagy valami hasonló vad témáról szóltak – ilyenek voltak Reiker írásai, Liquid, Hzx, Tyler, Vega érdekesebb cikkei.

Egy szó, mint száz… a Konzol egy életérzés volt, aminek emlékét, színvilágát bármikor elő tudom idézni – és a mai napig nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy ennek a csapatnak a része lehettem az Anime/Manga rovattal, illetve az online hírekkel, és néhány teszttel – na meg a megannyi flémháborúval ami at az online felületeken lenyomtunk a többiekkel együtt a konzolháború(tm) zenitjén.

##STINGER

Mit jelentett nekem az 576 KByte és az 576 Konzol? Röviden: a megboldogult gyermekkoromat. Az újságossal vívott szélmalomharcot, áltsuliban a pad alatti olvasgatást, a Csevegőt, a játékteszteket, az ECTS beszámolókat, nagykanizsai Nintendo klubot, az E3-at, a rojtosra forgatott Newcomer végigjátszást és még sok-sok fantasztikus emléket. Jól emlékszem arra a délutánra, mikor Reiker vérfrissítésre felszólító cikkírói felhívására reagáltam – csodák csodájára azon három szerencsés közé tartoztam, akiknek megadatott az esély bizonyítani és befogadott ez a szuper csapat, amit így sok-sok év távlatából sem tudok eléggé megköszönni.

A vidékről Budapestre történő felköltözéssel, a szerkesztőségi látogatásokkal a valóságban is beköltözött a mindennapjaimba az 576 életérzés: új barátok, kapcsolatok születtek, melyeket máig gondosan őrzök. Persze, annak a magazinnak a hasábjain publikálni, amely anno az ablakot jelentette egy varázsvilágra, egészen bizsergető érzésként hat még most is. A Cheap-Kopa-Stiletto-féle bulik, mikor félkómásan álltunk sorba hajnali péksütiért a Rákóczi-pékségben egy-egy átmulatott éjszaka után. A pecsás bolhapiacozással egybekötött kolbászolás, vagy mikor Reiker az őrületbe kergette az általam vitt pacmanos csengőhanggal a kollégákat a szerkesztőségben… soha nem múló emlékek. A PS2-GameCube-Xbox érában a „másik” irodában készülgető 576 Konzolhoz csapódás volt aztán az igazi kapudrog a konzolos „visszataláláshoz”. Az utolsó utáni pillanatban történő cikkleadások, a vaskosra duzzadt retro rovatok, a problémás preview copy-k és az éveken át tolt kezdetleges 576 Online (azok az éjszakába nyúló E3-as hírezések, mikor még nem volt YouTube…) mellett nem is a magazin, hanem a szívét-lelkét beletevő banda hiányzik legjobban. Megtiszteltetés, hogy ezek a srácok részben a mai napig az életem részét jelentik, még sok-sok évtizedet így együtt, dudákok! Köszi Reiker, köszi Martin!

Na ne már baszki, 25 év telt el „azóta”? Én nagyjából arra emlékszem, hogy rinyál a sok monitorfejű PC-s, hogy van 6 (vagy akármennyi, ne vesszünk el a részletekben) konzolos-mangás oldal a KByte-ban, mi meg agyalunk a szerkesztőségben, hogy mit is kéne csinálni, nehogy szegények belebetegedjenek és ne vegyék tovább a magazint. Nyilván egy másik, külön konzolos újságot, úgyhogy ezúton is kösz (utólag) a sok hőbörgést PC-sek! Aztán érkezik a szerkesztőségbe pár Final Fantasy VII tesztlemez az éppen akkoriban induló PlayStation Magyarországtól, mi pedig onnantól egyenesben vagyunk.

Hogy milyen volt az 576 Konzol, hogy milyen miliő lengte körül a lapot, az ex-kollégák már itt feljebb elmesélték – és mesélik a másik oldalon is. Én pedig elmondom, szerintem mitől volt olyan érdekes az 576 Konzol: ezektől a különleges formáktól, akik a teszteket írták. Mert különleges és egyedi volt mindegyikük, egytől egyig. Egyikük sem volt középszerű, egyikük sem volt átlagos, egyikük sem volt felejthető. Ők voltak a magyar konzolalapú videojátékos újságírás legeredetibb alakjai, akik hónapról hónapra felejthetetlen, utánozhatatlan írásokkal lepték meg az olvasókat. Olyan dumákkal, olyan cikkekkel, olyan tesztekkel, olyan témákkal jelentkeztek, melyek egyedülállóak hazánk videojátékos szcénájának történetében. Fogalmazhatnék szerényen, de nincs miért: legendák vagytok mindannyian.

Köszönöm, hogy nekem/nekünk dolgoztatok! Neked pedig, kedves olvasó, sokadszorra is megköszönöm, hogy az 576 Konzolt választottad bibliádul.

Most jössz te, Kedves Olvasó! Szóval, te mire is emlékszel?