KINGDOM COME: DELIVERANCE II (PS5)

A realizmus talaján.

A 2018-ban megjelent Kingdom Come: Deliverance hamar megtalálta a rajongótáborát. A történelmi fikció egy fiatal kovács fiának a bosszúsztoriját követte végig, ahogy saját ügyeinek érdekében megtörtént eseményeken alapuló csatákba és viszályokba keveredik. A játék – bár nem aratott osztatlan sikert – számtalan szórakoztató órát kínált az arra fogékony játékosoknak. A klasszikus szerepjáték elemek, a mindenre kiható döntéseink, és az ehhez társuló, más játékokban nemigen tapasztalható realisztikus, piszoknehéz harc mind-mind remek pontjai voltak az első résznek. De szegélyezte a gyengécske írás, szörnyű teljesítmény és a borzalmas, játékot megakasztó bugok. Vajon a második rész hozta az alapmű varázsát? Sikerült kijavítani a gyengeségeket? Egyáltalán kinek való a Kingdom Come? Többek közt ezekre a kérdésekre is választ találsz majd, ha végeztél az olvasással. 

Adentus Fortuna Iuvat!

A történet közvetlenül ott folytatódik, ahol az első rész abbamaradt: Henry Skalitz és Lord Hans Capon éppen Trosky várába igyekszik egy fontos üzenettel. Otto von Bergownak szól a levél, amely Luxemburig Zsigmond király iránti hűségét firtatja, remélve, hogy átáll a puccsot tervezők csoportjához, megakadályozva ezzel a biztos háborút. Az aprócska küldönc csapat azonban hamar nagy galibába keveredik. A vár birtokán táborozó kompániát felszámolja egy csapat „bandita”, pusztán Henry és Capon élik túl – ám mindenüket elveszítik. Gyakorlatilag pőrén, páncél, ló és kard nélkül állítanak a várhoz átadni az üzenetet, de süket fülekre találnak, sőt a közeli városban még szégyenfába is rakják őket, miután kitör miattuk egy kocsmai balhé. Innen a két társ egymásra megsértődve külön utakra tér egy időre, amíg mindketten azon munkálkodnak, hogy audenciát nyerjenek Bergow-val az életbevágóan fontos üzenet miatt. 

Henry tehát egyedül kell boldoguljon, egy szál pantallóban, pénz és szállás nélkül, miközben az idő szorítja, a közelgő háború szele pedig borzolgatja Bohémia sötét erdőit.

A cselekmény valós történelmi eseményen alapul, de leginkább a „mi lett volna, ha” kérdéseket feszegeti. Éppen ezért maga a sztori nem kifejezetten csavaros, de azért tartogat pár darab meglepetést, leginkább akkor, ha az előző részre reflektál – vagy ha ismerjük és kedveljük annyira a történelem ezen szeletét, hogy jobban átélhessük a történéseket. 

Hol vannak a sárkányok?

Aki esetleg nem ismeri az első epizódot, de a látvány alapján tetszik, amit lát, könnyen lehet, hogy csapdába esik. A játék nem a következő Skyrim vagy Witcher, hiszen minden szempontból a valóságosságra hegyezi ki a játékmenetet. Nem vagyunk képzett harcosok, nincsenek különleges képességeink, sőt még pénzünk sincs. Mindent meg kell teremtenünk, szépen lassan. Munkákat kell elvállalnunk, haramiákat legyőzni jobb fegyverek reményében, növényeket szedni gyógyító főzetekhez és állatokra vadászni, ha enni szeretnénk – amíg nem tudunk vásárolni élelmet. Ám a dolog ilyen tekintetben sem egyszerű: szinte minden lépésünknek valamilyen következménye lesz, alaposan át kell gondolnunk, mit csinálunk, hogyan csináljuk, kivel beszélgetünk és milyen hangsúlyban. Mindenféle klasszikus RPG elem megtalálható a játékban, a karakterfejlesztéstől kezdve a különböző skillek kitanulásán át a döntéseink által irányított cselekményekig. Rengeteg tennivalónk akad, hiszen mindenkire ráfér egy kis segítség. Cserébe pénzt kapunk, esetleg hasznos skilleket, vagy nélkülözhetetlen tárgyakat. Belekerülünk nagy csatákba és véres ostromokba is, de részt vehetünk a középkori mindennapok szokásaiban is, mint a kockázás, táncmulatság vagy pedig a részegen asztal alá borulás. Annyi biztos, hogy tonnányi teendőnk akad a falvakban és várakban, de a közeli tartományban is megannyi veszély és érdekesség, bár ott azért jócskán gyérebb a terep. 

Bohém egy vidék

A látványra nem lehet panaszunk, hiszen remekül fest a játék. A falvak és városok abszolút korhűek és realisztikusak, az öltözetek, fegyverek és páncélok mind autentikusak. Az egész projekt olyan, mintha megelevenedtek volna a lapok egy történelemkönyvből. Látszik a gondos tervezés és a korszak szeretete, amire rátesz az a szenvedély, amivel készítették. A sűrű erdők – bár sok izgalmat nem rejtenek – pazarul néznek ki és teljesen olyan, mintha igazi rengetegekről mintázták volna a korabeli Csehország világát. Az alapos munka tényleg be tudja húzni az embert és sokszor csak gyönyörködik a még szinte érintetlen természet szépségében, vagy a középkori építészet egyszerű, de lényegre törő architektúráiban. 

A hangok és zenék is mind jól passzolnak az érához. A kardok és páncélok finoman csörögnek a döngő lépteink zajára, de van, hogy a kocsmában harsan fel korabeli muzsika és a bódult emberek hangos zsivaja, akik megannyi nyelven diskurálnak – angolul, németül, lengyelül, csehül, de még magyarul is. A fák hívogatón suhogva csábítanak minket a fenyves mélyére, ahol egy csermely csörgedezik vígan, friss vizet kínálva. Ám néhol felharsan egy farkas üvöltése, a csaták alatt pedig megannyi halálhörgés és robbanás rázza meg lelkünk legmélyebb bugyrait, miközben csataüvöltéssel esünk neki az ellennek. A szinkron is nagy gonddal készült el: remek hangjátékot hallhatunk mind a fő karakterektől, mind a legutolsó kocsmárosnéig. Mindenki egyedi és korhű módon beszél, bemutatva a társadalmi szintek közti különbséget, akár már a beszéd alapján is. Mindent összevetve Bohémia egy igazi megtestesült középkori tartomány, ami könnyedén be tudja húzni autentikusságával az arra fogékony játékosokat.

Behorpadt páncél

A leírtak alapján egy pazar szerepjátékra számíthat az ember, rengeteg tartalommal és egy hatalmas középkori játszótérrel. Hol itt a hiba? Nos, szégyenszemre, korántsem tudtam annyi órát beletenni a Kingdom Come: Deliverance 2-be, mint eredetileg szerettem volna. Az ok igen egyszerű: nem élveztem. Persze ez biztosan megosztja majd az embereket, de ez az alkotás nem való mindenkinek. Szerintem a messzemenő realizmusa igencsak ront az élményen. Egyrészt bármit csinálni a játékban borzalmasan lassú. Számtalan óra után is szinte semmi fejlődést nem éreztem: gyenge és ügyetlen voltam, akármibe is kezdtem. 

Másrészt a cselekvéseink következménye idegesítően működnek. Nem éreztem azt, hogy a hatalmas nyílt világban igazából bármiféle szabadsággal rendelkeznék. Megértem, hogy bűnözni rossz és örülök, ha van következménye. De, amikor, észrevétlenül elcsenek valamit, miért tart a városőr random átkutatást? Honnan tudják az árusok, hogy a nálam lévő kecskebőr és ezüst serleg lopott? Ha nem látja az illető, amikor elkábítom, miért tudja felébredve, hogy ki szenderített álomba? 

A következményeken túl a realizmus csak frusztrációt eredményezett nálam. Miért kell egy ital ahhoz, hogy mentsek? (Vagy kiléphetek a főmenübe és vissza.) Miért kell folyamatosan figyelnem a táskámban lévő ételt és gyógyfüveket, hogy ne romoljanak meg? Mégis mi értelme annak, hogy a karakterem képes túlenni magát? Ezek még a legapróbbak az engem zavaró játékelemek közül. Valahol ott hagytam abba a játékot, amikor szerettem volna reggelig aludni, mivel éjszaka nem sok mindent tudok csinálni abban a sufniban, amiben laktam. Ám a játék nem engedett aludni, mert…túl sokat aludtam. Szóval malmozhattam a szalmán reggelig, hogy végre elkezdhessek valami értelmeset is csinálni. 

Szerintem abszolút remek kvalitása a játéknak, ha egy mellékküldetés tartalmas és jól megírt. Azt viszont nem értem, hogy egy egyszerű kis misszió miért tart 3 óra hosszán át és ágazik szét még 4 különböző irányba. Értem én, hogy szándékosan valóságos és nehéz a harc (ami alapvetően egészen jól sikerült), de felfoghatatlan, hogy miért rak minket a játék szándékosan előnytelen helyzetekbe. Persze, lehet mondani, hogy skill issue, és el is fogadom, hogy a Kingdom Come kifejezetten nem nekem való, DE legalább akkor arra figyeljünk, hogy portolásnál legalább olyan mechanikákat rakjunk bele, amelyeket kontrollerrel is lehet teljesíteni. Ugyanis a zárfeltörés a zsebtolvajlás olyan bitang nehéz a kicsi joystickokkal, hogy hamar felhagytam azzal, hogy egyáltalán megpróbáljak dolgokat elcsenni. Ez egyébként probléma volt az első résznél is, ahol több panasz érkezett a rosszul átültetett mechanikákba, ám erre most is vállat vontak a fejlesztők.

Adentus Fortuna Iuvat?

„Bátraké a szerencse!”- hangzik el Lord Capon szájából a játék nyitányában. Nos, a Kingdom Come Deliverance 2-őt fejlesztő Warhorse stúdió kockáztatott is, meg nem is. gyrészt ugyanazt a vérgőzős, betonkemény középkor-szimulátort hozták el, mint az első rész volt, bár azért jócskán csiszoltak a látványon és a hírhedt játékhibákon – amiből még így is akad elég sok. Valószínűleg az eredeti rajongói – akik az eladások alapján vannak egy pár millióan – teljesen elégedettek lesznek, hiszen a játék tökéletesen lefesti a középkori élet örömeit és hátrányait, de leginkább bosszúságait. Nem való mindenkinek ez az alkotás, és én továbbra is folyamatosan azt mondom, hogy egy kis áramvonalasítással fogyaszthatóbbá válhatna a széria. Az viszont más kérdés, hogy ezzel mit veszítene sajátos ízvilágából. 

Ha tetszett az előző rész, vagy igazi középkor rajongó vagy, és nem riadsz vissza a nehéz játékoktól, akkor valószínűleg tetszeni fog. Rengeteg türelmet és időt követel a mű, de több száz órányi tartalmat kínál az arra fogékonyaknak. Viszont, hogyha nem a kőkemény realizmust keresed, és inkább kikapcsolódnál, akkor valószínűleg ezt a páncélinget nem rád szabták. 

(A játékot a Magnew biztosította tesztelésre. Köszönjük!)