Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
EA Play Live 2021
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Future Games Show: Spring Showcase
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Gamescom 2021
Gamescom 2021 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
PS5 Tudtad?
PSC Gyorsszavazás
State of Play 2020. augusztus 6.
State of Play 2020. február 25.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
The Game Awards
The Game Awards 2020
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

KENA: BRIDGE OF SPIRITS (PS5, PS4, PSN)

Emlékek földje.

(A teszt a PlayStation 5-ös verzió alapján készült.)

A videojátékok műfajait a divathoz hasonlóan lehet lekövetni: egy újító, egyedi dizájn vagy megvalósítás berobbanása elismerést vált ki a közegből, amit imitálni, formálni, továbbfejleszteni kezdenek mások, amíg a piac telítetté, a játékosok pedig túllakottá válnak. Az iparág éberebb vagy bátrabb tagjai továbbállnak, de páran még sajtolják, amíg lehet, majd fokozatosan elengedik. Szintén a divatnak megfeleltethető az a trend is, amikor bizonyos alkotások régi elképzelésekhez nyúlnak vissza, és ezeket vagy önmagukban prezentálják, bízva a nosztalgia és a feledés erejében, vagy megspékelik valami sajátossággal, hogy egyszerre lehessen ó- és újszerű. A Kena: Bridge of Spirits valahol a kettő között lavíroz – mondhatni egyfajta híd a megközelítések között.

Hősünk a címadó karakter, akinek feladata a hátramaradt lelkek átvezetése a túlvilágba, ugyanis ha túl sokáig maradnak a halandók világában, eltorzul valójuk és elkezdenek kárt okozni környezetükben. Kenát egy rejtélyes erő egy misztikus hegyhez vezette, útközben pedig összecsapott egy igazán erős lélekkel, aki görcsösen ragaszkodik földi létéhez, aminek eredményeképp torz és veszélyes lények manifesztálódtak, valamint mérgező és pusztító indák és egyéb növények lepték el a helyszínt. Kena célja legyőzni ezt, illetve a többi bolyongó lelket, valamint megtisztítani a környéket a negatív energiáktól – ehhez pedig segítségére lesznek a bűbájos kis helyi lények, a rotok, amik egyszerre játékmechanikai elemek a harchoz és felfedezéshez, valamint gyűjtenivaló cukiságok.

A kis, tappancsos, két lábon járó, szőrös, dundi kis életformák pontosan olyanok, mintha egy animációs filmből másztak volna át – ami egyébként a teljes játékra igaz, de erre később visszatérünk. Egyrészt nagyon szórakoztatóak és szeretnivalóak, másrészt viszont egyértelműen árad belőlük a marketingképességre összpontosító dizájn: könnyű lesz majd plüssöket gyártani belőlük egyszer. Stílusuk és viselkedésük leginkább a Gru „minyonjait” idézi, és kicsit hasonló szerepet is töltenek be.

Kena az akció-kalandjátékok tipikus képességkínálatával rendelkezik: botjával tud gyenge és erős ütéseket mérni, képes duplán ugrani, idővel pedig íjra is szert tesz. A terepet barangolva, felfedezve, kutakodva mindenféle zegzugokban – hol egy ládában elbújva, hol egy kő alatt szunnyadva, hol pedig tálban lapulva – meg tudja találni ezeket a kis szerzeteket. Az ominózus hegyhez szervesen kapcsolódó életformák fel tudnak emelni tárgyakat és fontosak a növények megtisztításában. Ha egy bizonyos számút összeszedünk belőlük, akkor szintet lépnek, amivel újabb, a csatákban használatos képességeket oldhatunk fel. Mindenhol szétszórva apró kalapokat és maszkokat is találhatunk, amiket rájuk aggatva imádnivaló, személyre szabott kis hadsereget eszkábálhatunk – PlayStation 5-ön kifejezetten vagány, hogy pontosan annyi rot jelenik meg, amennyi a szövetségesünk, míg PlayStation 4-en sajnos maximalizálva van a számuk. A rotok egyébként a Pikmin lényeit idézik, bár azoknál sokkalta egyszerűbbek: nincsenek típusaik, nem tudjuk elveszíteni őket, és a kalaposztáson kívül mást nem tudunk kezdeni velük külön-külön. Ez a fajta merítés a klasszikusokból a Kena: Bridge of Spirits egyéb aspektusaiban is visszaköszön, mint például a harc.

A csaták során fegyvereinkkel tudjuk püfölni az igazán kreatív lényeket, amik fából eszkábált, de torz embereket és állatokat idéznek. A harcok során a rotok elbújnak, viszont „bátorságot” gyűjtve az ellenségek náspángolásával és a legyőzésük után megjelenő sárga gömbök felszedésével képesek vagyunk bevetni őket: le tudják bénítani a gonoszokat, hogy legyen lehetőségünk ellenállás nélkül kiiktatni őket; rá tudnak tekeredni botunkra, hogy hatalmasat csapjunk velük és messziről is eltaláljunk valakit; íjunkat felerősítve át tudunk lőni egyszerre több gonoszon; továbbá a gyógyító növényeket is fel tudjuk ilyenkor szedni. A rotok bevetése izgalmasabbá teszi valamennyire az egyébként monoton csatákat, de túlzott változatosságra a sima ütközetekben ne számítsunk – kárpótolnak viszont a fenomenálisan megtervezett főgonoszok, amikből van bőven. Kena és kis társai hatalmas monstrumokkal és ügyes harcosokkal csapnak össze, amik intelligens és átgondolt taktikákat igényelnek: a megfelelő időpontban való hárítással válaszcsapást tudunk mérni a galádokra, bár a védekezés időzítése sajnos nagyon gyatra lett, ami elvesz az élményből, tekintve, hogy egy központi és fontos mechanikáról van szó. Szintén nem túl előnyös, hogy a gyógyításra minimális lehetőség van, ugyanis csak akkor tudunk életet szerezni, ha a már említett virágokból kinyerjük azt: ezek száma viszont véges az összecsapások során, és vannak olyan ütközetek, amikor egyáltalán nincsenek. Maguk az ellenségek viszont elképesztően jól vannak megtervezve, és kifejezetten jó kitanulni harcstílusukat, fellelni gyenge pontjaikat és rájönni, hogy miként lehet őket kiiktatni. A tervezésbeli problémák miatt ez magasabb nehézségeken igazságtalan tud lenni, és már a közepes fokozaton is váratlanul megugrik néha a kihívás mértéke. Ne tévesszen meg tehát senkit az egyszerűnek tűnő, kedves külső: itt bizony vérre megy harc.

Ha épp nem csatázunk, akkor Kenával és picike regimentjével felfedezhetjük a Bali és Japán ihlette, bámulatosan gyönyörű tájat. Dús erdők, sűrű növényzet, fából összerakott házikók, kristálytiszta víz vár ránk, ahol élvezet csak úgy elveszni. Találhatunk gyümölcsöket kis szerzeteinknek, új kalapokkal megpakolt ládákat, valamint rejtett rotokat a világ minden szegletében. A pályatervezés a Nintendo 64-es és PlayStation 2-es, kellemes időket idézi, plusz merít a Metroidvania stílusából is. A térkép közepe a falu, ahova vissza-visszatérve új képességekkel új helyszínekhez juthatunk el. Ez az egész nagyon organikus, bár új ötletekkel nem kecsegtet – de ezzel nincs is baj. A leginkább a 2018-as God of War egyfajta kompakt értelmezéséhez tudnám hasonlítani. Idővel egy olyan bombára is szert teszünk, ami átrendezi a tereptárgyakat, ez pedig igazán látványos és kreatív feladványokat eredményez – főleg, ha más képességeinkkel együtt vetjük be békeidőben vagy harc közben. Kétségtelen, hogy beszippant ez a légkör, amire ráerősít a remek, a régió hangszereit alkalmazó zene is: örömteli lófrálni, kutatni és egy-egy zegzugban egy új cimborára lelni.

Az Ember Lab első játéka a Kena: Bridge of Spirits, és ez több szempontból is meglátszik. Egyrészt kicsit olyan, mintha az elmúlt 20 év kimaradt volna a számukra: ez nem feltétlenül negatívum, egyszerűen csak ténymegállapítás az alapján, amilyen a kaland kialakítása. Ettől függetlenül, ahogy anno a klasszikusok megalkotói, így ez a csapat is tudja, hogy mitől izgalmas egy kaland, és ezt a képlethez hűen kivitelezték – túl sok merészség nélkül. A brigád korábban animációval foglalkozott, szakértelmük pedig meglátszik a bámulatosan összerakott jeleneteken is, amik a Disney újabb, háromdimenziós alkotásait idézik. A kiváló animáció a játék során is meglátszik: Kena mozdulatai, a battyogó rotok, a kissé vonagló ellenségek vagy a precíz mozdulatokkal felénk törtető szörnyek mozgása és megvalósítása pazar, és rengeteget hozzáad az élményhez.

Ugyan a történet érdekesen indul, sajnos elég felületes és sablonos lesz. Kena lelkeket vezet át a másvilágba, de valahogy ennek a valós érzelmi súlya elmarad: vannak jól összerakott jelenetek, de összességében sekélyes a narratíva, amit Kena unott szinkronja sem tesz jobbá. Mintha tudatosan a Pixar stílusát akarták volna átemelni, de helyette inkább az Illumination szintjét érték el.

A Kena: Bridge of Spirits egy szórakoztató és izgalmas kaland, ami minden szempontból a biztos, stabil utat választotta. Bámulatos világában mászkálva ránktörhetnek a régi idők játékainak emlékei, de elgondolkozhatunk azon is közben, hogy az a kor már elmúlt, és nem véletlenül. Semmi sem létezik vákuumban, viszont figyelembe kell venni azt is, hogy az Ember Lab első videojátéka, amit gyakorlatilag mesterien kiviteleztek – csak az a plusz hiányzik belőle, ami meghatározza az igazi nagyokat. A látvány, a hangulat és az animáció miatt már önmagában megéri ez a túra, és bízom benne, hogy a csapat következő projektjében megtalálják saját hangjukat, és hallani majd a különféle ötletek között.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható a PlayStation Store-ból, ára 13990 Ft.)

Pozitívum(ok)

  • Gyönyörű világ és remek animáció, szórakoztató játékmenet, fogyasztható hossz

Negatívum(ok)

  • Régi ötletek újrahasznosítása, sekélyes történet, Kena szinkronja gyenge
8/10
Látványosság: Kiemelkedő
Játszhatóság:
Szavatosság:
Zene/Hang:
Hangulat:

martin beleszól:

7 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Köszi a tesztet. Az elő trailer óta várom. Azonnal beleszerettem. De megvárom vele a PS5-öt (hamarosan).
    Viszont a tesztben nem találkoztam a fotomod-al…pedig videokban láttam hogy elég érdekes/egyedi cucc lett. 🙂

  2. Egyik barátom már pár napja nekikezdett, és csak pozitívan beszélt róla.
    A tesztet olvasva ezt te is megerősítetted.
    Köszönjük 😉
    Amint visszakapom a gépem, már veszem is meg. 😁

  3. Szép a graf, de nekem túl gyerekfilmes.

  4. A képek, a videó alapján nagyon tetszik a képi világa. A teszt is jó volt, később beszerzős lesz!

  5. Tegnap fejeztem be, csodás kaland volt, gyönyörű (mesésen, nem fotorealisztikusan) helyszínekkel.
    Viszont érezhető voltak az “első játékos” apróságok, a double-jump nem volt a legjobb, a harcok során mozdulatokat nem mindig sikerül egybefűzni, ez főleg a végső Boss-nál volt nagyon zavaró, ami szerintem túl szigorúra sikerült, főleg az addigiakhoz képest.
    Az pont annyit ki is vett belőlem, hogy a maxolgatást el is tettem egy időre, de arra a rövid időre amíg tartott a játék, remek élmény volt.
    Szuper lett a teszt is, ha nem lett volna első napos vétel, ezek után biztos landolna a kosárban. 🙂

    • Köszi, örülök hogy tetszett, mármint a teszt 😀
      Érdemes amúgy nehezebb fokozaton is nekimenni, egy kis hangolódás után teljesen más hatást kelt a játék.

      • Az elsőre elérhető legnehezebben játszottam végig, az elég volt. De kis gyakorlással valószínűleg a Master is abszolválható. Majd egyszer.😁