Ion Fury (PS4, PSN)

Ionizált fúria.

Mostanában a közvetlen közelemben egyre többször üti fel a fejét a ’90-es évek témája. Varázslatos egy korszak volt ez, többek között ebben az érában indult hódítóútjára a PlayStation is, de rengeteg zsánermeghatározó alkotás, valamint legendás cím látott napvilágot a videojátékok világában akkoriban. Ezekből az egyik ilyen a 3D Realms csapat Duke Nukem 3D című belső szemszögű lövöldéje volt. A cucc kivívta anno az FPS-ek királya címet, de természetesen a jó “öreg” Doom megmaradt isteni (vagy inkább démoni) titulusában.

A 3D Realms úgy döntött, hogy (valójában 2019-ben jelent meg PC-re) 2020-ban kiadja a Duke Nukem 3D szellemi utódját, a Voidpoint által fejlesztett Ion Fury-t (ami egyébként a Bombshell előzménye). Az izomkolosszus hérosz helyett egy – legalább ugyanannyira tökös – rendőrnő a főszereplő, az események pedig cyberpunk környezetben zajlanak. Eredetileg Ion Maiden lett volna a neve, de a névazonosságból eredő pereket megelőzendően átírták a címét.

A történet a nem túl távoli, de annál sötétebb jövőben játszódik Neo D.C. túlzsúfolt városában, ahol oly mértéket öltött a bűnözés, hogy ha egy rendőr képes volt elkerülni fél éven át a szolgálat közben beálló halált, akkor az már vén veteránnak számított. Ilyen a történet főhősnője is, Shelly “Bombshell” Harrison,aki különös elszántsággal és hidegvérrel küldi a másvilágra a kibernetikus beültetésekkel rendelkező kultistákat. Célja, hogy véget vessen a bűnözők rémuralmának és kiiktassa vezérüket, Dr. Jadus Heskelt.

A program – mint azt a származása ragyogóan tükrözi – a régimódi run & gun (ergo: futsz és lősz, különben kampec) játékstílust preferálja. Nincs beszari fedezék mögött vívott tűzharc, vagy óvodás „addig bujkálok, amíg a vér kimegy a szemeimből” hülyéskedés. A folyamatos darálást csupán a lezárt ajtókat nyitó kulcskártyák megszerzése, illetve egyéb gépezetek beindítása szakítja meg olykor-olykor egy pillanatra. A keresgélést némileg megkönnyíti a térképrendszer, ami megint csak a régi dicső letűnt érát idézi. Azaz egy gombnyomásra megjelenik előttünk a terep felülnézeti röntgenképe teljes képernyőn, még egyszer megnyomva pedig eltűnik az FPS nézet és onnantól csak felülről látjuk az eseményeket. A másik segítség a keresgélésben a radar, ami voltaképpen egy felvehető és limitált alkalommal elsüthető kütyü, aminek hatására egy radarernyő jelenik meg, rajta az összes felvehető cucc pozíciójával. Sajnálatos módon csak nagyjából fél percig marad látható.

Hősnőnk életenergiája nem regenerálódik automatikusan – mint azt pedzegettem feljebb –, a gyógyuláshoz kénytelenek vagyunk kisebb-nagyobb energiatöltőket felszedni. Páncéllal is elláthatjuk a kemény csajszi testecskéjét, aminek az értékét a kisebb lemezdaraboktól kezdve a nagyobb golyóálló mellények felszedésével növelhetünk.

A pályák nem nevezhetők lineárisnak, rengeteg elágazás, helyiség csalogatja a játékosokat egy kis csetepatéra, valamint értékes bónuszok megszerzésére. Az ellenfelek intelligenciája nem terjed tovább a „meglátni és meglövöldözni” gondolatkörön túl, ergo amint észlelnek minket, minden kérdés nélkül már szórják is felénk az ólmot. Sajnos nem túl sokrétű az ellenséges bagázs hadereje, valamint egy típuson belül nincs eltérés köztük külsőre, de ez megint csak egy olyan jegy, ami meghatározta anno az FPS játékokat.

Ellenlábasaink életeinek kioltására szánt eszköztárunk sem rejt magában több tucat fegyvert, viszont ami van, azok a különböző tulajdonságaiknak köszönhetően más és más taktikák bevetésére sarkal minket, de ezt ne gondoljuk túl. Alapellenfelekre pisztoly, az erősebbekre shotgun, tömegoszlatásra célkövető-gurulógránát és a többi. További érdekesség a fegyvereknél, hogy némelyik rendelkezik speciális támadással. Például az alappisztolyunkkal nem csak a hagyományos módon (értsd: ráfogjuk az ellenségre, meghúzzuk a ravaszt párszor és bye-bye) lehet osztani a halált, hanem a speckó előhívására kiosztott gombot nyomva tartva befoghatunk több ellenfelet is, majd a ravaszt elengedve hősnőnk mint egy vadnyugati fegyverforgató, úgy darál le mindenkit. Hasonló a gránát is, ami eldobva gurul a földön (csak akkor robban, ha ellenfélhez ér), de ha nyomva tartjuk a gombot és megvárjuk míg feltöltődik a csík, akkor a gránát célkövető képességgel lesz felvértezve.

Grafikailag a program majdnem teljesen hű a Duke Nukem 3D és kortársai által prezentált látványhoz. Az ellenfelek, meg jó pár objektum itt is 2D-s sprite-okból állnak, viszont magasabb felbontásban tündökölnek, mint az említett játékban. Maga a pálya már a jól megszokott 3D-s technológiával készült (a ’96-os klasszikussal ellentétben), de természetesen nem vitték túlzásba a színárnyalatok, a textúrafelbontások, valamint a poligonok számát, hogy reálisan vissza tudják adni a régi idők látványvilágát. Kezdetben voltak gondok a képfrissítéssel, de ezt szerencsére nagymértékben orvosolták már.

Az irányítás elsőre furának tűnik a mai modern FPS-ek tükrében (elvégre egy oldschool cuccról van szó), ugyanis Shelly szokatlanul sebesen siklik a terepen, mintha csak görkorcsolyával közlekedne. Akit ez zavar, az kikapcsolhatja az auto runt, illetve lejjebb veheti a nézelődés érzékenységét is, hogy barátibb legyen a hölgy kezelése. Meg kell még említenem azt a jótékony tényt is, hogy Duke kollégával ellentétben Shelly-vel képesek vagyunk manuálisan újratölteni a fegyvereket, hogy elkerüljük a legrosszabb pillanatokban bekövetkező automatikus újratárazásokat, amik alatt simán be lehet nyelni pár gramm ólmot.

Szavatosságilag a főkampány bőven 10 óra alatt teljesíthetőek, de ez természetesen fokozatfüggő. A sztorikampányon túl még bónusz küldetésekre is indulhatunk, de sajnos mindegyiknek a helyszíne a sztoriból lett átemelve. A fokozatok közti különbségek szerencsére nem abból az olcsó megoldásból adódnak, hogy legnehezebb nehézségi szinten az ellenségbe nagyipari szorgalommal kell pumpálni a skulót, míg mi pár karcolásba belehalunk (legkönnyebb fokozaton meg fordítva), hanem annyi a differencia, hogy a nehezebb fokozatokon egyre több és több ellenfél várja, hogy bedaráljuk őket.

Hangzásilag semmi probléma nincs az alannyal, mind a hangok, mind a zenék a jobb fajtákból valóak, viszont a zene semmilyen szinten nem reflektál az akcióra, az ellenséges egységek megszólalásai pedig már az első óra után inkább idegesítőek.

Hangulatilag sajnos egy enyhe kettősség figyel be. Egyrészt a kampány első negyedénél az emberben még rajong a retro feelingért, amit az összkép elé pakol, de utána az önismétlés némileg képes hazavágni a lelkesedést. Egyrészt ott van az a már említett dolog, hogy a játék legelejétől a légvégéig alig változik az ellenünk felsorakoztatott haderő. Egy pont van a kampányban (nagyjából a felénél), ahonnan bedob 2-3 új egységet, rajtuk kívül pedig a korábban legyőzött főellenségek lebutított változatai törnek majd életünkre többször is. Az először felbukkanó egységek megszólalásai pedig – mint már említettem – már az első óra után képesek idegesíteni. Az önismétlés másik példája pedig a töltelék pályaszakaszok, amiknél az embernek automatikusan az az érzése, hogy már járt a terepen, pedig nem. Annyi jó helyszín van a játékban (utcai környezet, ipartelepek, irodaházak, laborok, metró, stb.), de az ezekben található, vagy ezeket összekötő kisebb helyszínek képesek déjà vu-t idézni az elménkbe az ismétlődő textúrázásnak és objektumfelhasználásnak hála. Bár hozzá kell tenni, hogy ezek a dolgok jellemzőek voltak anno is, de ma, amikor nem köt a játékhoz a nosztalgia, úgy kissé negatív az élmény.

Mindezek ellenére annyira átjön az a tipikus ’90-es évekbeli hangulat, ami jellemezte az akkori FPS játékokat a technikai megoldásoknak, a látványvilágnak, zenéknek és hangoknak hála, hogy ez képes volt a monotonitás adta keserűségen javítani. Erre még rátesz egy lapáttal az, hogy drága főhősnőnk gyakran kommentálja az eseményeket, amik a legtöbbször egy filmre vagy sorozatra reflektálnak. Egyébként ilyen pop-kulturális easter eggekből annyi van a játékban, mint a ’90-es években megjelent játékokban volt összesen! Az egyszerű utalgató graffitiken túl olyan titkos szobákat is találhatunk, amik kompletten úgy vannak berendezve, mint azok láthatóak voltak az adott filmben, sorozatban, vagy játékban. Ezeken felül ott vannak azok a kis apróságok, amik hozzáadnak a több mint húsz évvel ezelőtti trendeknek, mint például az, hogy dinamikusabban vetíti a környezet a fényeket a karakterekre, tárgyakra, mint anno. Szebbek a fényeffektek, több az amortizálható objektum és nem utolsó sorban, jobban trancsírozhatóak az ellenfelek, ugyanis akár még a fejüket is lelőhetjük, amivel a földön kedvünkre focizhatunk. Megemlítendő még, hogy néha-néha játékmenetben is meg tudott újulni egy rövid időre, egyes helyeken már a Half Life-ot idézte.

A 3D Realms Ion Fury-ja anno maga mögé utasította volna az összes FPS játékot, ma viszont ezt nem képes megtenni, bár nem is ezért született. Akik anno szerették a Doomot, a Hereticet, vagy magát a Duke Nukem 3D-t, az bátran belevághat az oldschool lövöldözésbe. Kisebb adagokban teljesen jól fogyasztható, nagyobb falatokkal viszont keserűvé válhat az élmény.

(A játékot a Cenega Magyarország biztosította tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható a PlayStation Store-ból, ára 7490 Ft.)

★★★
KÖZÉPSZERŰ
Kiadó: 3D Realms
Fejlesztő: Voidpoint
Méret: 426.9 MB
Megjelenés: 2020. május 14.
Ár: 7490 Ft
Feltöltőkártya: PlatinumShop

3 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Adja, nagyon! Jók azok a péntek éjszakai bemutatók! 😀

  2. A grafikája nagyon tetszik!

  3. A Duke Nukem 3D megismételhetetlen, a 20. évfordulós kiadás megérdemelten kapott látványos grafikai tuningot és egy teljesen új kampányt, az Ion Fury-ból én megvárom a dobozos kiadást amin remélhetőleg már a legújabb frissítés is a lemezen lesz. 🙂 Köszi a tesztet és a stream-t.
    https://www.reddit.com/r/ionfury/comments/gx4n1q/switch_patch_106_arrived/