Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Ubisoft Forward

Infliction: Extended Cut (PS4, PSN)

A P.T. árnyékában.

Bizonyára sokan emlékeznek még arra a néhány évvel ezelőtti esetre, amikor az azóta már régi ázsióját jelentősen elvesztő Konami bejelentette, hogy új Silent Hill-játék van készülőben, ami már önmagában is kisebbfajta eufóriát okozott a rajongóknak (attól függetlenül, hogy addigra már ez a széria is sokat vesztett erejéből). A közönség akkor bokszolt üvöltve a levegőbe, amikor kiderült, hogy a frappáns Silent Hills névre keresztelt programot az élő legenda, Hideo Kojima dédelgeti, a híres filmrendező, Guillermo del Toro segédletével. Még a The Walking Dead-sorozat miatt felkapott színészt, Norman Reedust is sikerült megnyerni a projekthez, ami egy ideig még sínen is volt, és persze mindenki (nem csak a széria rajongói – merthogy csupán Kojima neve elég volt ahhoz, hogy valóságos tömegek figyeljenek oda a címre) áhítattal várta türelmetlenül, hogy végre levehesse a polcról a játékot, és a gépébe rakhassa. Ezzel az egész Silent Hillsszel kapcsolatban már-már az volt az emberek érzése, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Nem is volt az: Kojima és a Konami viszonya állítólag már jó ideje megromlott, a bili pedig a Metal Gear Solid V: The Phantom Pain megjelenésekor borult ki végleg, melynek következtében a Mester otthagyta a céget, így sajnos a várva-várt Silent Hillst is elkaszálták – amit sokan azóta sem tudtak teljesen feldolgozni.

Azonban 2014-ben még sikerült kiadni egy P.T.-nek elnevezett, alig pár perces demót, ami egyfajta ízelítő volt a Silent Hills-hez, és ami megmutatta, hogy nagyjából mire lehet majd számítani a teljes játékban. A nyúlfarknyi előétel PSN-re jelent meg, és rövid időn belül igazi kult-státuszba emelkedett, népszerűsége azóta sem lanyhult. Utóbbiban persze annak is szerepe volt, hogy mióta kvázi elérhetetlenné vált a cím, nyakra-főre jönnek ki az olyan játékok, amelyek a híres demót veszik alapul, és a benne látott koncepciót próbálják meg továbbgondolni. Ezen alkotások sorát gyarapítja az Infliction: Extended Cut is, amely megpróbál hasonló élményt kínálni, mint tette azt anno a P.T. – azonban, hogy teljes mértékben sikerült-e neki, az már más kérdés.

A stuff lényegében ugyanazokra az alapokra épül fel: egy FPS-nézetű pszichológiai horrorról van szó, amely egy családi házban játszódik, ahol furcsa és hátborzongató események követik egymást. Főhősünk, Gary Prout egy átlagos, amúgy az egész játék során tökéletesen néma férj (értsd: egy büdös szót sem szól a történet alatt, így az ő szinkronhangjára nem kellett sokat költeni), aki felesége kérésére tér haza útjáról, hogy megkeresse annak otthon hagyott repülőjegyét. Greg eleget is tesz neje óhajának, azonban rövid időn belül furcsa dolgok kezdenek történni a házban, és a hétköznapi, szürke zöldövezeti élet hirtelen valóságos rémálommá változik át.

A koncepció elsőre egyáltalán nem hangzik rosszul, főleg, hogy a fejlesztők nagyjából az első fél órában ügyesen ágyaznak meg a természetfeletti borzalomnak. A kezdést rémisztő, remekül alkalmazott hangeffektek (meg kell mondjam, hiába vagyok tapasztalt gamer, elég gyakran futkosott a hátamon a hideg a gyéren megvilágított szobák bejárásakor), hatásos suspense-elemek és egyéb horrorisztikus dolgok tarkítják, ráadásul visz előre minket az kíváncsiság, hogy a rejtélyek végére járjunk, és kiderítsük, mi is történt, ami miatt a valóság összegabalyodott ezekkel a nem e világi jelenésekkel. Ezek alapján az Infliction simán lehetne egy, ha nem is klasszikus és zseniális, de szórakoztató, élvezetes stuff minimum – már ha lenne benne elég spiritusz, és legalább félig-meddig feltudna nőni ahhoz a produktumhoz, ami megihlette. Az Infliction alapjában véve helyszínében és aprólékosságában hódít leginkább: előbbi ugye adja magát, egy kísértet járta ház alapjáraton is félelmetes, ha az alkotók jól alkalmazzák az ezerszer látott receptet – méghozzá az Infliction ezt (legalábbis az elején) tényleg jól használja. Utóbbi is a kezdeti pozitívumok sorát gyarapítja, egy váratlanul elhaladó árnyék a gyengén megvilágított előszobában, gyanúsan megrepedt falak, vagy a különböző tárgyak (könyvek, magazinok, háztartási eszközök, díszek, stb.) kidolgozása és ezek közelebbről való megvizsgálásának lehetősége (a legtöbb még csak nem is szükséges a továbbjutáshoz) jelentősen feldobja az egyébként hamar egyhangúvá váló játékmenetet.

És ezzel el is érkeztünk a negatívumokhoz: bár az elején még sodor minket a történet hulláma, és a ház minden apró zegzugának felderítése, de ez az izgalom hamar elpárolog, részben azért, mert lényegében az egész játék ugyanazon a helyszínen játszódik. Ugyanazok a szobák, ugyanazok a tárgyak (időnként változik ugyan a berendezés és a falakon lévő képek, de higgyétek el, ez nem sokat segít), szóval gyakorlatilag ugyanabban a házban mászkálsz a játékidő végéig – ott is olyan szög egyszerű, monotonitásba fulladó feladatokat végrehajtva, mint „menj oda”, „szerezd meg ezt, vagy azt”, „csináld ezt és azt”, és mivel eme sémák folyamatosan ismétlődnek, mondanom sem kell, nem a változatossága miatt fogjuk szeretni ezt a játékot. Emellett hiába helyeztek el a fejlesztők egy rakás tárgyat a házban, ha közelebb állsz hozzájuk, elmosódnak, a textúrák pedig néhol iszonyúan lassan töltődnek be – ha betöltődnek egyáltalán. Borzongató horrorjátékhoz híven természetesen a történet jó részében sötétségben fogunk járkálni – azaz szó szerinti értelemben vett teljes sötétségben, ugyanis hiába van nálunk zseblámpa, azt mindig ki kell kapcsolni, hogy ne vegyenek észre minket a házban bóklászó entitások. Márpedig készüljünk fel arra, hogy sokszor kell majd bujkálnunk (akár még különböző dobozokat is eltolhatunk, hogy azok mögé rejtőzhessünk el), csak annyi a gond ezzel, hogy ha kikapcsoljuk a zseblámpát, akkor tényleg nem látunk semmit. Sem azt, merrefelé tart a minket kereső fenyegetés, sem azt, hogy tiszta-e a terep, és azt sem, hogy egyáltalán merre kell tovább mennünk, hogy megtaláljuk a következő lehetséges fedezéket.

Bizonyos szempontból jó hír lehet, hogy az Infliction: Extended Cut szavatossága nagyjából két-három órát tesz ki – egy laza délután alatt lenyomható, és játék közben sem kell különösebben vesződni vele. A legfőbb baj viszont az, hogy hiába kezdődik ütősen és hiába ígérnek sokat a P.T.-re építkező alapok, a stuff nem tart ki túl sokáig ahhoz, hogy egy lapon lehessen említeni vele – és sajnos önmagában sem lett valami emlékezetes cucc. Hamar kimutatja a foga fehérjét, és hibái hamar bosszantóvá teszik a játékmenetet, ahelyett, hogy szorongást eredményeznének a játékosnál, ami egy tisztességes horror game-től minimum elvárható lenne. Így az Infliction végeredményben inkább egy szomorú látlelet arról, hogy milyen lehetett volna ez a játék, ha többet dolgoznak rajta, és megpróbálják kicsit fényesebbre csiszolni az amúgy nem is olyan rossz ötleteket Arról nem is beszélve, hogy ismét ráébreszt bennünket, hogy milyen kár, hogy a P.T. anno nem formálódott teljes játékká…

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

★★
CSAK ÓVATOSAN
Kiadó: Blowfish Studios
Fejlesztő: Caustic Reality
Méret: 3.99 GB
Megjelenés: 2020. április 1.
Ár: 5490 Ft
Feltöltőkártya: PlatinumShop

1 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Ha ilyen rövid, akkor talán egy próbát meg is érhet. Köszi a tesztet Victor!