PlayStation 6 - késhet a memóriaárak globális emelkedése miatt

KaitouP
KaitouPSzerző
2026. január 2.3 perc olvasás1 komment
PlayStation 6 - késhet a memóriaárak globális emelkedése miatt

Lehet, hogy még tovább kell beérnünk a PS5-tel, mint gondoltuk.

Aki kicsit jártas a számtech világban, vagy legalábbis követi az iparági híreket, bizonyára észrevette, hogy a memória árak óriási emelkedésnek indultak az AI (mesterséges intelligencia) láz miatt. Az igény óriási a memóriachipekre, a gyártók pedig nem tudnak annyit gyártani belőlük, amennyire a piacnak szüksége van.

A drágulás mértéke több száz százalékos. Hogy kézzelfoghatóvá tegyük, íme egy példa: jómagam szeptemberben építettem új számítógépet, amibe a 32 GB méretű DDR5 RAM-ok 40 ezer forintba kerültek – ugyanezért ma már a legalacsonyabb ár 170 ezer forint. Már ahol egyáltalán lehet kapni, mert a legtöbb boltban – köztük ott, ahol én vásároltam – már nem is elérhető.

A probléma azonban nem korlátozódik a számítógépekre – minden memóriát használó eszközt, köztük a játékkonzolokat is érinti. Az Insider Gaming a tavalyi év végén írt arról, hogy hallottak olyan pletykát, ami szerint magas szinteken már folynak a tárgyalások arról, hogy a RAM-ok elérhetősége mit jelent a konzolok tömeggyártása szempontjából.

Amellett, hogy a probléma miatt ismételten drágulhatnak a jelen generációs konzolok, a gyártókat – élen a Sony-val – arra késztetheti ez a helyzet, hogy átgondolják a next-gen gépek, köztük a PlayStation 6 megjelenésének időbeni elhalasztását, és megvárják, míg a gyártók kiépítik infrastruktúrájukat, hogy több memóriát gyártva kielégítsék a piaci igényeket.

A PlayStation 5 tavaly novemberben lett 5 éves, és tekintettel arra, hogy a korábbi generációk egymást 6-7 évvel követték, a PlayStation 6 megjelenése 2027 környékén lenne esedékes. Egyes pletykák arról szóltak, hogy 2027 elején megkezdődhet a következő Sony konzol gyártása, ez azonban a memóriakrízis miatt egyelőre késni látszik.

Thumbnail forrása: vice.com

Hozzászólások

Legyél részese a közösségi beszélgetésnek!

Kommentáláshoz be kell jelentkezned a PSC fiókodba.