Hazel Sky (PS4, PSN)

Hol a fenében van az a csavar?

Mérnöki diploma rendhagyó módon

Képzeld el, hogy ahelyett, hogy egyetemre mennél, a városod úgy dönt: „Figyelj, Shane, ha tényleg mérnök akarsz lenni, akkor irány egy lakatlan sziget, ahol egyedül kell összeraknod egy repülőt. Ha sikerül, gratulálunk, ha nem… hát, legalább szép a kilátás.” 🙂 Ez a Hazel Sky. Egy játék, ahol a túlélés nem a fertőzöttek elkerüléséről szól, hanem arról, hogy megtaláld a megfelelő csavarkulcsot, miközben a rádióban valaki épp a társadalmi elvárásokról filozofál.

Ezzel a cuccal nagy szerencsém volt! A következő hetekre, hónapokra tesztelésre beválogatott címeim mindegyike letehetetlennek tűnik, és a Hazel Sky az elvárásoknak megfelelően nyitotta meg a sort. Viszont szerencsére nem a „végtelen történet” kategóriába tartozik, mert valójában egy laza hétvégén ki lehet platinázni. A rövid szavatosság ellenére a mondanivaló velős, egy igen szép látványvilágban prezentálva. 

A játék fejlesztőjének neve láttán szerintem minden gamer felkapja a fejét: Coffee Addict Studio! Én először Kolumbiára gondoltam, ahol – egyebek mellett – a világ legjobb kávéját állítják elő, de ez a csapat egy brazil illetőségű független banda, akik még egyetemista korukban kezdték az ipart… és természetesen vödörszámra itták a feketét az éjszakákba nyúló programozás alatt. 

Egy fiú, egy sziget, és egy rakás rozsdás alkatrész

1915. április 24-et írunk. Főhősünk Shane Casey, egy fiatal srác, akit Gideon égben lebegő városából száműznek a környező szigetvilágba, hogy teljesítse a „Próbákat”. Ezek a próbák nem olyanok, mint egy valóságshow-ban… itt nem kell bogarat enni, csak különböző, repülésre szolgáló alkalmatosságokat építeni. (Ami, valljuk be, néha nehezebb.)

A történet során Shane rádión keresztül kapcsolatba lép Erin nevű társnőjével, aki szintén „vizsgázik” – csak egy másik szigeten. A beszélgetéseik olyanok, mint egy indie film dialógusai: mélyek, néha kicsit furák, de mindig emberiek. Közben lassan kibontakozik egy történet a szabadságról, a kötelességről, és arról, hogy mi van akkor, ha nem akarod azt az életet, amit mások jelöltek ki számodra.

A barkácsolás művészete

A Hazel Sky nem egy akciójáték. Itt nem lősz, nem harcolsz, és nem mented meg a világot. Itt sétálsz, szerelsz, és gondolkodsz. Néha egyszerre. A játék három fő szigetre, ezáltal három fejezetre oszlik. Mindegyik egy-egy „próbahelyszín”, ahol különböző gépeket kell megjavítanod vagy újraépítened, hogy vele a következő lokációra juss el. 

Gondolkodásunkat az aktuális tervrajz megtalálása segíti, amely egyfajta projekttervként vagy feladatlistaként funkcionál. Először az adott alkatrészeket kell megtalálnunk, olykor szinte kínos aprólékossággal átfésülve a szigeteket. Ezek után összeszereljük a gépet, esetenként kísérletezéssel, mert nem mindig teljesen világos rögtön elsőre, hogy mi hova kerül. Majd huss, elrepülünk.

De vigyázat! Az anyag alapvetően nem egy sétálós játék, hanem komoly… vagyis annak szánt platformozás is van benne. Rövid idő után világossá fog válni mindenki számára, melyik játéksorozat ösztönözte az alkotókat, hiszen a peremeken történő mászkáláson túl van itt kötelekkel ugrálás, illetve az utolsó pillanatban visszakapaszkodásba csapó, izgalmasan akciódús jelenetek is. A gond azonban az, hogy ez a rész igen nehézkesre sikerült, sokszor ugrunk mellé, részben a karakter meglehetősen darabos animációi következtében. 

A szigetek nem hatalmasok, de tele vannak apró részletekkel. Rengeteg naplóbejegyzést, levelet és rajzot találunk utunk során, melyek a sztori háttértörténetét mesélik el; például, hogy miért száműzik a sikertelen tanoncokat, vagy hogy milyen volt az élet Gideonban. Sok a rejtett helyszín, elhagyott kunyhók, titkos ösvények, és néha egy-egy furcsa tárgy, amit csak úgy ott hagytak. Máskor viszont a játékvilág nem mondja el magát szavakkal – inkább megmutatja. Egy rozsdás gép, egy félbehagyott projekt vagy egy elhagyott rádió mind történetet mesél.

Festői rozsda és indie melankólia

A Hazel Sky látványvilága olyan, mintha egy festőművész és egy gépészmérnök közösen álmodott volna egy világot. A színek melegek, a fények lágyak, és minden második sarokban ott egy gép, amit valaki félbehagyott, mert megunta a csavarozást.

A zene? Egy akusztikus gitár, egy kis ambient, és néha egy melankolikus dallam, amitől úgy érzed, hogy most azonnal írnod kell egy naplót arról, mit jelent számodra az élet. Külön érdekesség, hogy Shane gitározni is tud (nagyjából az ismert játéksorozatban látott módon), a helyszínek különböző pontjain összeszedett kottákat adja elő – a érdekes módon női hangon énekelve. A szinkron szerintem okés, minden szereplő az elvártaknak megfelelő színvonalon teljesít.

A tanoncból mester lesz?

Ezt majd a player eldönti. Van egy alternatív befejezés is, ajánlom, hogy tekintsétek meg. Ám összességében a Hazel Sky újfent egy rétegjáték: ha pörgős akciót keresel, menj tovább. Nem tökéletes a cucc, de a technikai fogyatkozásokért kárpótol a remek sztori és a szinte meditatív játékélmény. Ha szereted a csendes, érzelmes kalandokat, ahol a legnagyobb kihívás az, hogy megtaláld a megfelelő alkatrészt, miközben a rádióban valaki a szabadságról beszél, akkor ez a játék neked szól.