GRID: AUTOSPORT (PLAYSTATION 3)

Amikor az első GRID játék jelent meg, még fele annyira nem mozgattak az autók, mint mostanában. Ebből kifolyólag csak futólagosan próbáltam ki anno, és bár eléggé bejött az egész, a gyűjteményembe sosem került be. Durva belegondolni, hogy 2008-as megjelenése óta már eltelt 6 év. Azóta nem csak egy konzolgenerációval lettünk előrébb, de nekem is több téren változott az ízlésem, és számos új érdeklődési körre tettem szert. Ilyen például az autózás is: noha a különféle motorsportokat nem követem rendszeresen nyomon, magát a vezetést igencsak szeretem, és a négykerekűeket előtérbe helyező játékokat is szívesen szerzem be. Éppen ezért nagyon örültem a [b]GRID: Autosport[/b] bejelentésének tavasszal, annak pedig pláne, hogy mindössze néhány hónappal a megjelenés előtt érkezett róla a hír. Az egyetlen szívfájdalmam a PlayStation 4 verzió hiánya volt, hiszen túl sok versenyjátékot még nem kaptunk idáig az újgenerációs konzolon.
[YOUTUBE]gWnRHwn4EgY[/YOUTUBE]Emlékszem, a GRID 2-nél elég sokan panaszkodtak arra, hogy túl árkádos lett az irányítás az elődhöz képest, amely ugyan még mindig távol állt a szimulátoroktól, azért mégis igyekezett a valósághűbb vezetési élmény kedvelőinek megfelelni. A Codemasters szerencsére figyelt a visszajelzésekre, és az Autosportban ismét visszatértek az eredeti felálláshoz. Sőt, ennél tovább is mentek: a fejlesztők elmondásuk szerint még realisztikusabbra vették az autók viselkedését, na persze csak annyira, hogy mindenki számára élvezhető legyen. Ezért nem is érdemes túl sokat belelátnod tesztem alanyába: elsősorban még mindig egy színtiszta szórakozásra kihegyezett, a valóságtól távol álló autós címről van szó, ami mindenkinek könnyedén fekszik.[54502]Nálam ez volt az első dolog, amiért nagyon izgatottan vártam a játékot. Az indítás után rögtön kapsz egy kis ízelítőt abból, hogy miben lesz részed: gyakorlatilag az első perctől fogva könnyedén boldogulsz az autóval, nem a fal fog irányítani végig. Az ilyen megközelítésű autós játékokat szeretem a legkevesebb segítséggel nyomni, így mielőtt belevágtam a klasszikus karrier módba, azonnal kikapcsoltam az olyan dolgokat, mint az ABS és az automata váltó. Egy csomó beállítási lehetőséget kínál a program egyébként, így gyakorlatilag teljes mértékben rajtad múlik, hogy mennyire könnyíted meg a saját dolgodat. Természetesen jelen van a trendi visszatekerés is, önbizalmadtól függően ezt nullától egészen végtelenig beállíthatod. A segítségek ki- vagy bekapcsolása nem csak a helyezésedet befolyásolhatja, hanem a versenyek után kapott tapasztalati pont mennyiségét is. Nem új rendszerről van szó, hiszen több autós játéknál is volt már olyan, hogy minél kevesebb mankót használsz, annál több pont fogja ütni a markodat.Ahogy pár sorral feljebb már írtam, a klasszikus karrier mód jelen van a GRID: Autosportban. Itt annyi választási szabadságot ad a kezedbe a játék, hogy új szezon kezdete előtt Te döntöd el, melyik járműkategóriában indulsz az öt – később hat – közül: Touring, Endurance, Open Wheel, Tuner vagy Street (később pedig a GRID Series is megnyílik). Természetesen ezek nem csak nevükben különböznek, az egyes kategóriákon belül tényleg másfajta autók volánja mögé lesz lehetőséged beülni. Ez egy szuper dolog, hiszen ha például ráuntál egy kicsit az utcai járgányokra, rögtön bepattanhatsz egy nyitott kerekű gépbe. Persze csak óvatosan, hiszen teljesen más vezetési stílust követelnek meg az egyes típusok, ezért az első futamok általában az átállásról szólnak. Ez egyébként egy nagyon király dolog a GRID: Autosportban, mivel gyakorlatilag amint eleged lenne valamelyik stílusból, már mehetsz is a másikra. A neked tetsző kategória után még a szponzorodat is ki kell választanod: az adott pillanatban elérhető cégek általában más és más feladatokat adnak neked, aminek arányában a tapasztalati pont mértéke is változik. A nagyobb jutalomért nagyobb elvárásoknak kell megfelelni (pl. jobb helyezés), de így az új versenyek is sokkal gyorsabban nyílnak meg.[54501]A legnagyobb kihívást mégsem a szponzorok, hanem a gépi ellenfelek adják. Félreértés ne essék, nagyon szórakoztató a karrier módban történő versenyzés, és a rásegítések kikapcsolásával bőven lesz hová fejlődni, ha első helyet szeretnél magadnak. Ugyanakkor amit a mesterséges intelligencia időnként leművelt a pályán, nos, hogy is mondjam… eléggé drámai. Az esetek döntő hányadában olyan orbitálisan nagy ökörségeket csinálnak a sofőrök a legelső kanyarban, hogy gyakran tömegkarambol lesz a vége. Az elején még úgy voltam vele, hogy milyen király dolog ez, elvégre egy kicsit emberi módon viselkednek a versenyzők, később azonban már sokkal inkább frusztráló lesz. Egy idő után szinte már az összes futam kezdete előtt azon fogsz töprengeni, ezúttal vajon milyen káosz alakul majd ki a pálya elején, és milyen lehetőségeid lesznek kikerülni. A legtöbb esetben hiába pörögsz rajta, mert sehogyan: az egyik autó megpördül, a másik belemegy egy harmadikba, a negyedik meg valahogy próbál több-kevesebb sikerrel megfordulni. Számtalan alkalommal futottam bele ehhez hasonló helyzetekbe, amelyeket gyakorlatilag csak akkor tudsz szárazon megúszni, ha visszatekered az eseményeket. Akik nem szeretnének élni a lehetőséggel, azoknak persze ez nem opció, így marad a klasszikus újraindítás, ami sokadjára meglehetősen frusztráló tud lenni. Ahogy észrevettem, az első kanyar után általában már nem történnek túl nagy galibák (pár versenyző azért időnként kipördül), de addig jobb, ha egy pillanatra sem lankad a figyelmed![54500]Természetesen nem kell egyfolytában a gépi ellenfelek ostobaságait elviselned, hiszen van osztott képernyős, valamint multiplayer mód is. Egészen addig, amíg kézhez kaptam a tesztpéldányomat, abban a tudatban voltam, hogy a Codemasters még mindig online pass beváltását kéri, de szerencsére már a GRID: Autosport esetében sincs szó ilyesmiről. A menüpontba lépve rögtön összemérheted a tudásodat a világhálón másokkal, és a tapasztalataim szerint mindez elég gördülékenyen zajlik. A szoftver online része teljesen jól működik, problémamentes versenyeket nyomtam le a cikk készítése során. A multiplayer szegmensben nem szponzorok színeiben versenyzel, hanem magad rakhatod össze a saját autóidból álló garázsodat (a már említett kategóriákból). Jópofa apróság, hogy itt található egy használt autó szekció is, ahol olcsóbban, folyamatosan változó kínálat mellett csaphatsz le mások járgányaira.Előző generációs hardver ide vagy oda, nem lehet elmondani a GRID: Autosportról, hogy a legtöbb helyen ne próbálná meg kihozni a maximumot a PS3-ból. Az autók csinosak, ha pedig bénázol, akkor szépen törnek, aminek – a megfelelő beállításokkal persze – nem csupán esztétikai, hanem teljesítménybeli következményei is lesznek. Külön öröm, hogy a pályák sem lettek annyira sterilek, igyekeztek a készítők feltölteni némi élettel, eközben pedig a képfrissítés sem ingadozik (érdekes módon akkor akadt meg a játék egyszer-kétszer, amikor hátrapillantottam a mezőnyre). Látvány terén az egyedüli csalódást az autók némileg elhanyagolt belső nézete jelentette: egyszerűen nincsenek olyan szépen kidolgozva, mint mondjuk egy Gran Turismo 5-ben vagy 6-ban a prémium négykerekűek. Ezt kifejezetten sajnáltam, mivel általában mindig a cockpit kameraállást választom, így viszont maradtam a motorháztetős opciónál.[54499] Az apróbb negatívumok ellenére nagyon élveztem a játékkal töltött időt, és biztos vagyok benne, hogy a félkomoly versenyjátékok kedvelői sem lesznek ezzel másképp. A program elegendő autót és pályát tartalmaz ahhoz, hogy a nyárra lekössék magukat a száguldozás szerelmesei, főleg akkor, ha mindenképpen tervezik online is összemérni másokkal a tudásukat. Ha csak egyetlen autós játékot veszel idén… hát, így a DRIVECLUB megjelenése előtt nem merném biztosra mondani, hogy a GRID: Autosportot válaszd, de a Codemasters alkotásával csakis jól járhatsz. Akkor pedig pláne, ha idén még nem tervezel beszerezni egy PlayStation 4-et. (A játékot partnerünk, a CNG.hu szállította ki tesztelésre. Köszönjük! Megvásárolható támogatónk, a [URL]http://www.konzolokszervize.hu/productlist.php?platform=&name=grid+autosport]Konzolok Szervize[/A] budapesti boltjában, vagy webáruházából meg is rendelhető.)
Hozzászólások
Legyél részese a közösségi beszélgetésnek!
Kommentáláshoz be kell jelentkezned a PSC fiókodba.
