A hónap dolgozója.
Amennyire ritkán fellelhető stílus volt a roguelike pár évvel ezelőtt, annyira szaporodtak meg a forma képviselői mostanság. Szinte minden egyéb játékmenetbe beoltották már a jól ismert és egyben kíméletlen szabályokat, így aki ki akar tűnni a tömegből, annak igazán nagyot kell alkotnia ezen a téren. Tapasztalataim szerint erre egy tökéletesre csiszolt harcrendszer a legjobb módszer, ezen felül pedig egy kivételes körítés sem árt, ami behúzza az érdeklődő játékost. Abban már előjáróban megegyezhetünk, hogy a Going Under felütése elképesztően egyedi, de hogy a pofonok osztogatása menyire szórakoztató, annak megfejtéséhez egy kissé mélyebbre kell ásnunk.
Le, egészen új munkahelyünk, a Fizzle épületének alsóbb szintjéig, ahol friss gyakornokként az úgynevezett ’szörnyek’ helyretétele lesz a feladatunk. De kissé előreszaladtam, úgyhogy kezdjük az alapokkal. Nevünk a beszédes, Jackie Fiasco és a hatalmas mega-vállalat, a Cubicle egyik, szénsavas üdítőitalt forgalmazó részlegéhez kaptunk felvételt. Az újhullámot követő, már-már szilikonvölgyi hangulatot idéző start-up cég a legkreatívabb és legfiatalosabb elvek szerint működik, bekerülésünkkor egy igazi álmunk válik valóra. Aztán szépen lassan elkezdjük felismerni az egyre furcsább apróságokat, figurákat és az sincs rendben, hogy a kreatív munka helyett folyton le kell mennünk az alagsorba kitakarítani azt a mérgező munkaerőtől. A fejlesztők nagyszerűen ragadták meg ennek a világnak a hangulatát és tartanak görbetükröt minden modern munkahelyi eszme, morál, illetve a minket körülvevő technológiai fejlesztések elé. Az új kollégáinkkal való beszélgetés közben rengeteg szellemesen megírt fricskára lehetünk figyelmesek, de már maga a párbeszéd is egy amolyan üzenetküldő-applikációként jelenik. A velünk szembekerülő főellenfelek is mind valamilyen munkahelyi káros mellékhatásnak az eredményei lesznek, és ha legyűrtük őket, akkor egy alapos értékelést kapunk teljesítményünkről. A mellékküldetésekre új munkaként hivatkoznak és az ezekért járó jutalmakat egy drón szállítja nekünk. Ha már karakterek, új kollégáink és főnökeink egytől egyig egyedi formák és szépen reprezentálják a tipikus kliséket. Egyik személyes kedvencem Fern, akinek mindig van egy ”Első szabálya”, mint például, hogy nyugodtan kérj kölcsön a szüleidtől, ha nincs pénzed. Azon túl, hogy mindenki azon idegeskedik, hogy be ne zárják a részlegünket, majd az összesnek van valami marhasága, amiken jókat fogunk derülni. Ettől persze több hasznuk is van, mind ad majd valami mellékküldetést, melyet teljesítve a mentorunkká válik az illető, ezzel adva plusz segítséget a dungeonökben.
De nézzük hogyan is működnek a játékmenet gerincét adó futamok pontosan. A rogue elemeken túl egy dungeon-crawler címről van itt szó, tehát a sztori során az irodánkból megnyíló három ajtón belépve az a dolgunk, hogy a véletlenszerűen generált négy szinten és a végső boss-on végigverekedjük magunkat. Természetesen mindezt a saját fejlődésünk miatt és persze a cég érdekében, ahogy főnökünk, Marv is mondaná. Mindhárom ”világban” más jellegű ellenségeink, eszközeink és gyűjthető fizetőeszközeink lesznek. A fegyvereink nagy része a miliőnek köszönhetően mindenféle irodai kellékből tevődik össze, kezdve a billentyűzettől egészen a távolsági eszközként működő tűzőgépig. Egyszerre három lehet nálunk és mindent le is cserélhetünk egy jobbnak tűnő újra, mondjuk egy dekorációs célból kiállított kaktuszra vagy egy kihegyezett ceruzára. Nem sokkal később persze jönnek a valódi kaszaboló alkalmatosságok, de mivel cuccaink alig bírnak ki négy-öt csapást, így nagyon gyakran fogjuk váltani azokat. Ez alapból is okozhat néha némi kapkodást, emellett rendszerint többen rontanak ránk, ráadásul a játéktérként szolgáló szobák is meglehetősen szűkösek, így nem ritkán lesz totális káosz a higgadtan megtervezett kalandunkból. Pedig minden egyes bekapott ütésre nagyon oda kell figyelni, mert nagyon gyorsan vissza tudunk kerülni az emeleti irodába, ahol főnökünk csalódott szavai fogadnak majd minket.
Ezt a kihívást a játék folyamán megszerezhető skillekkel és a boltban vásárlással tudjuk kordában tartani. A képességeket az erre megfelelő szobából tudjuk összeszedni, mindig kettőből kell választanunk egyet. Itt annyi a ”rogue-csavar”, hogy minél többet használunk egy-egy skillt, annál magasabb lesz a szintje, és ha eléri a 100%-ot, onnantól már a dungeon-ok elején is felvehetjük ezeket. Ezen felül néha belebotolhatunk egy vámpírba, Hauntrepreneur-be is, aki a jóságokért cserébe valami rosszal is megátkoz minket. Például, hogy a következő négy szobában nem fogunk tudni célozni vagy lassabbak leszünk. Valamit valamiért, ugye. A másik fontos helység a bolt, ahol az aktuális pénzünkből visszatölthetjük életünket, de akár ki is bővíthetjük azt. Képességeket szintén találhatunk errefelé, csakúgy, mint a központi hub-ként funkcionáló irodánkban is. Ezekkel a lehetőségekkel minden bizonnyal élni is fogtok majd, mert a harc, a mondhatni legfontosabb elem sajnos nem lett túl precíz.
Persze jópofa homlokon nyomni az ellent egy monitorral, de az egyetlen gombra osztott harc nem bővelkedik a sokszínűségben és a perspektíva miatt sűrűn fogjuk inkább a levegőt suhintani. Életünk minden extra nélkül 6 ütést bír ki, ami nagyon hamar el tud fogyni, főleg, amikor beüt a fentebb említett káosz. És mindezek után még ott vannak az aktuális főmuftik is. Sajnálatos, hogy a kihívást a játékmechanika tökéletlensége okozza és nem a végletekig kiegyensúlyozott nehézség. A sztori közel 10-15 óra alatt teljesíthető és addig még csak-csak el van a három pályával az ember, de ellentétben más hasonszőrű címekkel, azt követően nem igazán lesz ingerenciánk újra és újra visszatérni a már megismert emeletekre.
Ami viszont elvitathatatlan érdeme a GU-nak, az az egészen különleges vizuális élmény, amit nyújtani képes. A színekkel bátran játszó minimalista, a munkahelyi prezentációk formavilágát és hangulatát visszaadó stílus elképesztően egyedi ízt kölcsönöz a játéknak. Elsőre mindenképpen harsány, de lassan hozzászokva és megértve az egész mögötti koncepciót igazán bravúros lett a vizuális összkép. Ezzel szemben zenei téren a kellemes alaptémán és a szinkront helyettesítő prüntyögésen túl nem tudnék mást felidézni, tökéletesen semmilyen lett az audio rész.
Summázva tehát a mai interjút, van nekünk egy megnyerő stílusú, igazán eszes és humoros pályázónk, viszont szűkös képességeihez viszonyítva igen magas a bérigénye. Azt ajánlom, várjunk pár hónapot és ha még mindig érdeklődik, akkor hívjuk be újra, hátha lejjebb adta az elvárásait és meg tudunk egyezni.
(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)
