Generic selectors
Csak
Keresés címben
Keresés a tartalomban
Keresés hírekben
Keresés cikkekben
Keresés a fórum hozzászólások között
Keresés a fórum témákban
Kategória szerinti szűrés
Classic PlayStation
Comix
E3
EA Play Live 2020
Esemény
Future Games Show: Gamescom 2020
Gamescom
Gamescom 2020
Gamescom 2020 Opening Night Live
Heti hírösszefoglaló
Hírek
Komment
Nacon Connect
New Game+ Expo
Nyereményjáték
PlayStation 5 Showcase
PlayStation Indies
PlayStation Network
PlayStation.Community
Podcast
PS5 Future of Gaming
State of Play 2020. augusztus 6.
Stream
Summer Game Fest
Szavazás
Techno
Tokyo Game Show
Tokyo Game Show 2020 Online
Tokyo Game Show 2021
Ubisoft Forward

Giraffe and Annika (PS4, PSN)

Utazás a nosztalgia szigetén.

Engedje meg a kedves olvasó, hogy meséljek egy kicsit a gyermekkoromról. A kilencvenes évek végén születtem, így a kettőezres évek elején voltam kisiskolás. Gyenge immunrendszerem miatt rengeteget voltam otthon betegen, ezeket az időket eleinte a PS1-gyel való játék tette könnyebbé. Mivel nem tudtam sokat kint lenni, nagyon megszerettem a kalandjátékokat, elsősorban azokat, amikben a felfedezésen volt a hangsúly. Különböző korokat lehetett meglátogatni, például a Bugs Bunny & Tazzal, a Spyro varázslatos vidékekre vitt, a Disney’s 102 Dalmatians:Puppies to the Rescue-vel pedig bejárhattam Londont és környékét. Később, mikor számítógépet kaptam, ott is elsősorban az ilyen típusú játékok voltak a nyerők: GTA: San Andreasban megismerhettem Amerikát, a Stabenfeldt kiadó majdnem freeware játékaival szép tájakat fedeztem fel, majd MMO-kkal szórakoztam. Így voltaképpen nyomon követtem, hogyan fejlődött a játékipar ezen része. Most 2020-ra viszont már elmondhatom, hogy rengeteg országot megjártam személyesen is, és a gyermekkorombeli felfedezős játékok rengeteget adtak az életemhez. Mikor például először jártam személyesen a Piccadilly Circuson, boldogan közölhettem a családdal, mennyire hasonló volt a 102 kiskutyás játékbeli pályához. Vagy, hogy Amerikában tényleg annyira szélesek az utak és érdekes az építkezés, mint amilyet a GTA-ban is megtapasztalhattunk. Ezért is fordultam most érdeklődve a Giraffe and Annika felé, a nyugtalanító bolti képek ellenére, mert ezt a nosztalgikus érzést árasztotta a videója, amit anno gyerekként a képernyő előtt is megtapasztaltam. Lássuk, mi lett belőle!

Az aranyos, képregényes, de enyhén deviantartos rajzolású nyitány után Annikával, a cicafülű lánnyal egy Spica nevű szigeten ébredünk. A történet vezetése a képregényes átvezetőkön keresztül és a karakterekkel történő beszélgetéssel zajlik, s a problémák is itt gyökeredzenek. Annika ugyanis amnéziás, de a történet ezt nem teszi egyértelművé, ennek az információnak (ami egyébként normálisan le van írva a játék honlapján) a játékban való átadása egy ilyen párbeszédben zajlik:

  • Annika: Te meg ki vagy?
  • Zsiráf: De hiszen ismersz, elfelejtettél alvás közben? Segíthetnél ezeket a köveket összegyűjteni.
  • Annika: Nem emlékszem, de miért segítsek?
  • Zsiráf: Akkor tedd azt, amit mondok, és visszakapod az emlékeidet.

Ezalatt az idő alatt kínomban röhögtem és megfordult a fejemben a gondolat, hogy erősen kellett volna ide egy narrátor, mivel a későbbi párbeszédek is nagyjából ezen a vonalon mennek. Apropó, a karakterek nem rendelkeznek hanggal, animációval, vagy bármilyen mimikával a normális játék alatt. Másik nagy probléma, hogy a történet kb. 4-5 óra hosszú, de a csattanóját a játék már az első 3 percben lelövi, ha szemfüles a játékos. A cél egyébként a felfedezés lesz, és a dungeonök teljesítése. Minden egyes dungeon előtt van egy kisebb feladat, amit meg kell tennünk, de ez vagy normálisan el van mondva, vagy egy órát lébecolni fogunk körbe-körbe, amíg meg nem találjuk, mit kell csinálnunk. A dungeonök mind máshogy vannak felépítve, tele szellemekkel, akiket el kell kerülni, megszerezhető macskás képekkel, és bugokkal. A képeket említve: egy bizonyos pontnál visszafog a történet, ha nem gyűjtögettük össze az eddig teljesen opcionálisnak tűnő képeket. Mókás…

…a game ugyanis ezzel a játszhatatlanság határát súrolj. Emellett, ha Annika “megfelelő” sebességgel fut és ugrik, katapultálódik a levegőbe, a térkép alá, satöbbi. Az NPC-k is csiga lassúra vannak állítva, és persze sajnos több helyen rájuk, meg az ő idiotizmusukra leszünk utalva. Volt egy pillanat a játék fináléjában, amiben egy objektumra kellett állni, hogy átvigyen a másik szigetre, de ahogy az NPC is ráállt, letolt, és nem tudtam átjutni. Várakoztam, semmi. Visszatöltöttem a mentést, semmi. Mikor már az agyvérzés határán voltam, az 5. mentés visszatöltésnél visszatért az objektum.

Lefogyott életünket bizonyos kristályok mellé állva lehet visszatölteni, viszont a fejlesztő nem bízott a játékosokban, és feltöltötte a programot ehető zöldséggel és gyümölccsel is. Ezek ugyanazt csinálják, mint a kristály, viszont több van belőlük, de a kristály miatt eleve nem lenne rájuk szükség, viszont, ha bármerre fordulunk, több tucatot lehet találni, gyakran kristály mellé lehelyezve. Rengeteg hasonló érthetetlen mechanikával lehet találkozni a programban, viszont még nem beszéltem a ritmus elemekről!

Minden dungeon végén van egy boss, akit egy ritmusjátékban kell legyőzni. A probléma az, hogy anno a lagos Parappában könnyebben lehetett haladni, mint itt. A ritmust csak saccra kell betippelni, nem kapunk semmi pozitív rezgést, vagy ritmushangot a sikeres bevitelhez, s közben védekeznünk is kell a támadások elől, így gyakran egy nagy maszlag az egész. Anno a Gitaroo Manben volt egy nagyon érdekes ritmusharc, ahol egyértelmű volt, mit mikor kell bevinni, mi elől kell kitérni, satöbbi. Itt meg csak lenyomsz 2 gombot összesen és imádkozol, hogy érzékelje a program. A ritmusjátékban viszont a karakterek mozognak, animáltak, a háttér is „táncol” az ütemre, ami erős kontraszt a statikus normál játékmenettel szemben.

A kalandról el lehet mondani, hogy vannak szép részei, de azok eltörpülnek a sok problémás elem mögött. Maga a talaj olyan, mint amit a grafikai motor játéképítő elemboltjából vesz meg az ember, hogy egy semmilyen alapot rakjon össze 10 perc alatt. Rengeteg ilyet lehet látni Google Playen, a Giraffe and Annika ki se tűnne közülük.

A zene elmegy, de nincs benne semmi maradandó, egyedül a játékot lezáró dal volt kiemelkedő az egész programban. Apropó lezárás! Egészen szépen oldották meg, erősen emlékeztetett a Chihiro Szellemországban lezárásához, viszont az a film egy vitathatatlan mestermű a mai napig, ez a progi meg örülhet, hogy most az egyszer egy mondatban szerepelt a filmmel…

A Giraffe and Annika egy tagadhatatlanul indie alkotás, alig páran rakták össze. Viszont az indie alkotások között is elsüllyed. Olyan, mint amit egy közösségi finanszírozásos projektre készítene az ember, hogy pénzt kalapozzon egy jobb játék készítéséhez a demo alapján. Mindenesetre van benne lélek, még ha az nem is elég, hogy megmentse a programot. Aspiráns játékfejlesztőknek ajánlom, ha nem tudnak 3D-ben programozni, kezdjék kicsiben, mondjuk RPG Makerben készültek elképesztő alkotások egyének, vagy pedig kis csapatok keze által. Ez a program is jobban jött volna ki, lejjebb vitte volna a fókuszát, mondjuk egy 2D-s platformerként, vagy visual novelként – mert a kevesebb néha több.

(A játékot a kiadó biztosította tesztelésre. Köszönjük!)

★★
CSAK ÓVATOSAN
Kiadó: NIS America
Fejlesztő: Atelier Mimina
Méret: 2.6 GB
Megjelenés: 2020. augusztus 28.
Ár: 8990 Ft
Feltöltőkártya: PlatinumShop

1 hozzászólás

Hozzászólás

  1. Tegnap átmentem Belle Delphine-hez látogatóba, csak ezzel játszottunk.

    1